Pécsi Közlöny, 1894. november (2. évfolyam, 124-136. szám)
1894-11-01 / 124. szám
II. évfolyam. 124. szám. Pécs, 1894. november 1. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, Egész évre .... 6 írt. Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Félévre ...............3 frt.| Egyes számára 4 kr. János kereskedésében. a he. nyomda épületébe. Vasúti tervek. Megyénk déli vidékéről, a Dráva mentéről vasutalapitási hírek érkeznek hozzánk. Szó van egy Darány-Siklós- Beremend-Monostor között kiépítendő vasútról, mely egy szárnyvonallal Miholjácot és így Szlavóniát is érdekkörébe vonzaná. Ezen kívül beszélnek egy Pécs-Siklós-Miholjác között létesítendő vasútról, és elég különösnek találjuk, hogy ez irányban nemcsak egy már, régebbi vasúti engedményről van szó, hanem egy egészen új vasúti engedményről is, mely a jelek szerint egészen komolyan veendő és már a közeljövőben meg fog valósíttatni. Úgy látszik nekünk, hogy a vasúti gründolás új érája előtt állunk. Az a néhány meddő év, mely a vasutak államosítására következett, meghozta gyümölcseit, amelyek épen nem mondhatók csábítóknak. A puritán korszak, mely Baross nagy nevéhez fűződik, megelégelte a dicsőséget és kezd előtérbe lépni a liberális éra, mely a kiszikkadt parlagot kész megöntözni a vasútépítés arany esőjével, annál is inkább, mert rég nem kínálkozott ily kedvező alkalom új alkotásokra, melyeknek költségei a jámbor nép nyakába háríthatók, az állam pedig, mint pók a hálójában, megvonja magát rejtekében és legfeljebb arra készül, hogy mily ráfizetéssel váltsa majd magához az új vasutakat. Részünkről meg vagyunk győződve, hogy ez új vasúti gründolások, ha gazdaságilag egyes vidékekre hasznosak is, csakis bizonyos kritikával fogadandók, bizonyos hűvös jóakarattal, mely megakadályozza azt, hogy megyénk községei, testületei és egyes birtokosai a a lefestett aranyhegyek reményében túlságosan beleugorjanak az anyagi támogatásba és különösen állni kell e szabálynak, mint követendő elvnek, a darány-monostori vonalra. Egészen másként áll azonban a dolog a pécs-siklós-miholjáci vonallal, melynek úgy közgazdasági, mint hadászati fontossága kétségtelen. Ezen kívül nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy csakis ezen vasútvonallal lehet kiemelni Pécs városát abból a reménytelen forgalmi helyzetből, melybe az eddigi baranyai vasutak juttatták és melyben az épülő szent-lőrinc-nasici vasút a kegyelemdöfést volt hivatva megadni. E város minden igaz fia szívfájdalommal nézte azt a tehetetlen bénultságot, melyben Pécs, a Dunántúl legnagyobb városa, mindenkitől és önmagától is elhagyatva, eddig fetrengett. Nem akarják e tespedés okait kutatni, és pedig annál kevésbbé, mert örülnünk kell, hogy annak vége szakadt és ha ez örömben, mely őszinte, mégis akad, ami gondolkozóba ejt, úgy ez csak az lehet, hogy miért vártak e vasúttal oly sok ideig, holott annak kiépítése oly életszükség Pécs városára nézve, hogy csakugyan bámulnunk kell, hogy annak létesítésére — ha mindjárt részekre osztva is — eddig nem történt semmi. Ha városunk azzal a nemes fölbuzdulással és áldozatkészséggel, melylyel a színház után vetette magát, a pécs-drávai vasutat karolta volna föl, azt a város vagyonos polgárainak, az iparos és kereskedő osztálynak bevonásával saját maga is létesíthette volna. És épen ezen mozzanat az, melyre különös súlyt fektetünk : a város tevőleges részvételére e vasút létesítésében. Nem szabad engednünk, hogy csak a legkisebb késedelem is beálljon, mert az könnyen végzetessé válhatik. Pécs város fiai, lehet mondani, nem alhatnak addig nyugodtan, míg e vasút gőzmozdonyai nem zakatolnak a Dráva felé és mi hiszszük is, hogy Pécs lakosai A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Örökzöld. Halott a föld, fehér ruháját Az égben már talán csinálják, Az őszi nap hideg sugára Oly dús virágot önt a tájra. Nem szánt a légben víg madárka, Visszhang nem válaszol dalára, Oly dísztelen, kopár a sík föld, — Még te virulsz csupán, örökzöld ! A mig pezsegve forrt az élet Ezer virágnak adva létet, Míg nyár volt dús virágozásban : A téli zöldet meg se láttam. S midőn az ősz fagyos leltére Hervad, pusztul a tájnak éke, Ah most, midőn a föld oly árva, Csak ő maradt vigasztalása . . . Remény, remény, te szép örökzöld, Ott nyílsz te is fájdalmaink közt, Midőn már mindent vesztve vélünk, Te megmaradsz híven mivélünk. Ha tavaszunknak vége, vége, Lehullt virága, dísze, fénye, Te mondod egyre, lesz tavasz még, Virág illattól terhesült jég. S ha romba dől is minden álmunk, Te benned enyhülést találunk, Ha kell ezerszer is csalódni: Remélni sohse fáradunk ki .. ■ SIPOS ISTVÁN: Halottak napján. Irta: KIRSCHANEK ÖDÖN. (A „Pécsi Közlöny“ eredeti tárcája.) Olyan búsan zsongdongnak a hangok a nehéz ködös levegőben. Mintha a távolból tompa harangzúgás izgatná egész bensőmet , majd ismét halotti csend váltja fel a zsibongást, mely kétszeres erővel ragadja meg lelkemet s viszi magával messzemessze, egy más hazába, hol megszűnnek az izgalmak s csak nyugalom s csend ho s nol. Azt mondják, halottak napja van, azért kongnak oly búsan a harangok s az emberek némán, megilletődve sietnek a szent helyre, hol élők s halottak találkoznak. Önkénytelenül én is követtem az emberáradatot s mikor azt a sok őszinte könyet látom, az én szemeim is megnedvesülnek, mert eszembe jut az én drága kedves halottam. Tudjátok-e, ki az a drága halottam ? Megmondom. A mi fiatalságunk, mely élőhalottként botorkál az árnyékvilágban s testileg beteg, lelkileg halott. Kényeket facsar a szemembe az a gondolat, hogy ez a nemzedék van hivatva az édes haza jövőjét biztosítani, a magyar fajt fentartani s megerősíteni. Vájjon képes-e erre ez a vénhedt fiatalság, mely minden erkölcsi alap nélkül megy neki az élet küzdelmeinek s a megpróbáltatások nehéz napjaiban tehetetlenül összeroskad. A tizenkilencedik század megérleli fanyaru gyümölcseit s mintha csak a lángpallosu boszulóangyal szerepét játszaná, a nem-