Pécsi Közlöny, 1899. március (7. évfolyam, 26-37. szám)

1899-03-05 / 27. szám

VII. évfolyam. Pécs, 1899. vasárnap márcis 5. 27. szten. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési év: Hirdetések elfogadtatnak: Egész évre . . . . 6 frt. [I Negyedévre 1 frt. 50 kr.­­ A szerkesztői és kiadóhivatalban — ifj. Rézbányay Félévre . 3 frt. 1­ Egyes szám­ára 4 kr. János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba ; kéziratok a szerkesz­tőséghez küldendők a lyc. nyomda épületébe. Beiktatási beszéd. V.1 A kanonoki installáció alkalmával f. hó 2-án mondotta S­z­e­i­f­r­i­t­z István éneklő kanonok. Főtisztelendő káptalan, mélyen tisztelt kartársak ! Méltatlanságom érzetében midőn ezen széket elfoglalom és innen tekintetemet elő­ször fölemelem, a kér­ bölcsnek alakja áll előttem, a mint elmélyedve e nagy minden­­ség ekonomiája fölötti elmélkedésébe, nézi, szemléli annak erkölcsi és­ anyagi világrend­jében az egymást váltó események áramla­tát. Csodálja ezeknek bámulatos összhang­ját, keresi ezeknek okozati összefüggését, kutatja ezeknek mozgató erejét; s midőn mindenütt és mindenben nem a puszta vé­letlen játékát, hanem az imádandó isteni gondviselés ujját ismeri föl: önkénytelenül fölkiált: „mire Judit in humanis divina providentia rebus. (Csodálatosan játszik az emberi dolgokban az isteni gondviselés) Én is ez­en ünnepélyes alkalommal méltán ajkaimra vehetem a bölcsnek e sza­vait, mert visszatekintve éltem lefolyt ese­ményeire, ezek láncolatában én sem látok más összeköttetést, mint az isteni kegyelem kapcsát, a mely reményemen kívül ide­­mert, s érdemem nélkül velem irgalmat gyakorolt és itt kell, hogy eszembe jusson szt. Gergely pápának homiliája az evangéliumi emberről irt szakasz­hoz, ki távol országba menvén össze­hívta szolgáit s kiosztotta a talentumokat. „Lectio huius evangelii — mondja — sollicite considerare nos monet, ne nos, qui plus caeteris accepisse cernimur, ab auctore mundi gravius inde judicemur. Cum enim augentur dona, rationes etiam crescunt donorum. Tanto ergo esse humilior, et ad serviendum Deo promptior quisque debet ex nunere, quanto obligatiorem se sentit ad reddendam rationem." (Ezen evangé­liumnak olvasása int bennünket, ne­hogy mi, kik másoknak szemeiben többet nyer­tünk,­­ a világ alkotója által szigorúabban ítéltessünk meg. Mert ahol a kegyado­­rmányok növekednek, a felelősség terhe is nagyobbodik. Mindenki azért kell hogy kötelességérzetből alázatosabb és az Isten szolgálatára készségesebb legyen, minél in­kább kötelezve érzi magát a számadásra.) Ily és hasonló érzések vesznek erőt rajtam e pillanatban és ez érzések mind­inkább hullámzanak, mindinkább dagaszt­ják keblemet, a midőn felújul lelkemben e széknek történeti múltja és lelki szemeim előtt vonulnak el mindazon nagy szellemek , és dicső ősök, kik e széket elfoglalták és­­ezt annyi fénynyel, annyi dicsőséggel el­­­­árasztották , kik előtt az ember csak meg­­­illetődve áll meg, hogy bámulja bennük a tudóst, bámulja az igaz hívőt­, kik láng­­­­elméjükkel egyesitették a hit mélységét,­­ kiket csak egy cél lelkesített és ez az, hogy szolgálják a tudományt és a tudománynyal szolgálják a vallást, a kik minden szépnek, nemesnek, magasztosnak kultiválására egye­sítették minden erejüket, lelküknek e nemes érzését örökségkép hagyván hátra az utó­kornak. Facti form­a mentis aeternae. (Az örök észnek mintaképei lőnek.) Legékesebben örökítette meg őket a­­ nagynevű pápai nuncius, Garampi, a mi­­­­dőn a halhatatlan emlékű Klimó püspök látogatása alkalmával, innen távozván, út­közben, Veszprémben kelt levelében a nagy­­tudományu Koller nagypréposthoz igy ír: „Felicem me reputo, apud Vos tam acris ingenii, tam vastae eruditionis viros inve­­nisse, oportet totam percurrere Hungáriam, ut tanti valoris viros invenias.“ (Szeren­csésnek érzem magam, hogy nálatok oly jeles elméjű és nagy műveltségű embere­ket találtam; szükséges bejárni az egész országot, hogy ily nagynevű férfiakat talált.) De miért hozom fel mindezeket a múltak fényéből ? Sz. Gergely szavaival fe­lelek: „Quia per exempla iustorum multi proficiunt“ és ismét:­­ „quemcunque volu­­eris revolvere nobilem, ad humilitatem pervenies.“ (Mivel az igazak példája soka­kat nemesit és — ha másnak nemes lelkületét forgatod elmédben, ez téged alázatosságra vezet.) De bármennyire szeretnék e dicsőült, ősök árnyában tovább nyugodni, tovább fűzni elmélkedésemet, nem tehetem, mert tova int az imént elfoglalt székemmel egybekötött kötelesség. Előléptetésemmel előlépnek ifjabb kar­társaim is, kiket újonnan nyert székeikbe beigtatni, nekem jutott osztályrészül. Meg­vallom, örömre hangolja keblemet az a körülmény, hogy szerencsés lehetek bevezet­hetni székeikbe azokat, kikhez az ifjúkor reményei, a férfikor gondjai és terhei köze­lebb fűznek, így első­sorban nagys. és­ft. Walter Antal kanonok urat, székesegyházi főesperest, a ki valamint a hivataloskodás minden ágában nyomon követett, úgy követ most elhagyott őrkanonoki székembe is, a melyre őt Felséges Urunk, Apostoli királyunk, főkegyúri jogánál fogva, legkegyelmeseb­ben kinevezni méltóztatott, mint ezt a fel­olvasandó legmagasabb kir. adománylevél­ből megértendjük. — Olvastassák . . . A fölolvasott legkegyelmesebb ado­mánylevél értelmében foglald el most, sze­retett kortárs, a neked adományozott őrka­nonoki székedet, a melybe ezennel törvény­szerűen bevezetlek, s annak minden jogai s javadalmaiba beigtatlak. Megedzve lévén a munkában, a terhek, a melyek itt reád várn­ak, nem lesznek neked terhesek, mert azokat, a fennforgott viszonyoknál fogva, eddig is — helyettesked, viselted. Reád bizvák a szé­kesegyház kincsei és javai — úgy őrköd­jél felettük, hogy mig e múlandó javakat kezeled e földön, az örök kincseket bizto­sítsd magadnak az égben. „Sic transeas per bona temporalia, ut non amittas aeterna“ (Úgy menj át a földi javakon, hogy az örök javakat el ne veszítsd.) Szerény kötelesség­­teljesítés volt mindig életelved ; ez lesz — nem kétlem — ezután is, a­mely többet ér a feltűnni vágyó, s mellék­tekintetektől ösz­tönzött tevékenységnél, mert ez adhat csak igazi örömöt és megnyugvást e sivár világ­rendben, mely elvet ha mindenki követne, boldog volna a társadalom, boldog az egyház, boldog a haza. Megüresedvén ekként a székesegyházi főesperesi szék, erre fels. ulunk legkegyel­mesebben kinevezni méltoztatott: ngs. dr. Lechner János apátkanonok urat, tolnai főesperest, és a tolnai főesperességre ngs. dr. Szeredy József apátkanonok urat, legidősebb mesterkanonokot. Olvastassanak fel az ide vonatkozó legmagasabb kir. adománylevelek. A felolvasott kir. adománylevelek ér­telmében foglaljátok el a nektek legkegyel­mesebben adományozott székeiteket, me­lyekbe ezennel bevezetlek és azoknak min­den jogaiba, s javadalmaiba beigtatlak. Egybe fűzlek benneteket, a beigtatás tényé­nél ; — mert hisz úgyis egybe fűz benne­teket a reátok ruházott kötelmek egysége és azonossága ; — ha munkásságtok területe el is választ benneteket, de egy és ugyan­az a munkakör, egy és ugyanaz a cél, egy és ugyanaz a feladat, a­mely reátok vár. Őrszemei lesztek mindketten a me­gyében a püspöknek, főfelügyelői a templomi és ájtatos alapítványoknak. E minőségben látjuk szerepelni a fő­espereseket az egyház 1 fő századaiban is. A IV. században élt Sz. Jeromos így ír: „Singuli Ecclesiar. Eppi, singuli archidiaconi, singuli Archipresbyteri, et quivis ecclesiasti­­cus ordo suis rectoribus utitur,“ és a IV. karthagói zsinat: „Viduarum, Orphanorum, pupillorum gubernationem Eppus non per se ipsum agat, sed per Archidiaconum."*

Next