Pécsi Közlöny, 1909. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1909-01-01 / 1. szám
i rály két hónapon keresztül ott tartózkodott udvarával és ott fogadta a spanyol királyt s elragadóan bájos hitvesét. De most már nézzünk szét a külföldön : A német imperátornak egyébként is igen kellemetlen esztendeje volt az idei. A császár valami zseniális diplomáciai sakkhúzást akart csinálni az angolokkal szemben és megalázkodó hangon szerelmet vallott nekik egy angol világlapban. De az angoloknál éppen az ellenkező hatást érte el, az egész angol nemzet gyűlölettől eltelve fordult a ravaszkodó imperátor ellen s a német nemzet borzasztóan szégyelte magát. Olyan vihar támadt Németországban, hogy a császár kénytelen volt megígérni, hogy hasonló baklövéseket a jövőben elkövetni nem fog. Egy szörnyű világháború rémét takargatja az angol és német versenye a tengeren. A német kereskedelmi tengerészet máris elérte az angol nívóját, haditengerészetét pedig oly mohón tökéletesíti, hogy az méltán fölkeltheti a tenger uralma révén világhatalmas Anglia féltékenységét. Angliában már komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy háború esetén a német hadsereg — három négyszázezer ember — átkelhet a csatornán és saját hazájukban támadja meg az angolokat. Ez a félelem készteti Angliát arra, hogy most behozza az általános védkötelezettséget s egymillió főnyi haderőt szervezzen. Az inváziótól való rettegést csak fokozza Zeppelin gróf sikere a kormányozható léghajóval és a Wright testvéreknek még nagyobb sikere a repülőgéppel. Ez az esztendő döntő lépéssel vitte előbbre a levegő meghódításának dolgát. Amerikában most szervezik az első rendszeres légutat. Naponta bizonyos számú repülőgép fog meghatározott órában e légvonalon közlekedni, éppen úgy, akárcsak két vasúti állomás között a vonatok. Nem adunk rá tíz évet és a léghajó, vagy repülőgép rendes közlekedési eszközzé válik, akárcsak az automobil. Az automobil rohamosan hódít, ugyannyira, hogy ma már kockázatos vállalkozásnak tartják új villamos és gőzvasutak építését, amenynyiben a tudomány és a gyakorlat meggyőződéssel vallja, hogy olcsóbb, gyorsabb és biztosabb közlekedési eszköz nincs az automobilnál. Ki hitte volna, eljutottunk a sinutak alkonyához ? Krónikás. Mikor még a nagy Pán uralkodott. Irta: Haris István. Közönséges számításom szerint úgy harminc év előtt voltam ifjú. Én azonban tudom, hogy néhány ezer esztendő választ el attól a kortól ! Mert csak nagyon régi időben történhetett meg az, hogy este a mulató közönség között Horváth Gyula fölmászhatott az egylet-kertbeli platánusz fa tetejébe, és a magával vitt sörös korsót feltartván, így szónokolt: — Uraim! Innen a magasból köszöntöm a mi gyönyörüséges kisasszonyunkat Morgenbesszer Malvint és kívánom, hogy Isten sokáig éltesse! A publikum mulatott az erdei fölköszöntön. Mink pedig annyira éljeneztünk, mennyire kifért a szánkon. Kovács Gábor meg tust húzott rá. Mert akkor Pán sípjáról zengett minden liget. Az emberek vidáman nevetgéltek ahelyett, hogy szemüket lesütve a másvilágra gondoltak volna. Bizony lehet annak már néhány ezer éve! Manapság csöndesek vagyunk. Az egyletnek villamos fénytől csillogó termeiben kényelmesen gusztálják a slágert, vagy várják, hogy megjön-e a tök király az alsósban és be lehet-e mondani a Gromobojt meg a kétszázast az Uhuval. Ily módon könnyen lehet élni. Hanem a régi pogány isten uralkodása idején egy rozoga „szaletliban“ kellet szorongani. Ott kellett a „társas élet föllendülése céljából“ minden éjszaka olyan kurjongatást növelnünk, hogy a deszkafalak alig tudtak kiállani megrepedés nélkül. Nyáron pedig minden éjjel kellett adni „éjjeli zenét“ valamelyik lánynak. Egyszer egyiknek, máskor a másiknak. Voltak ugyan néha véleményeltérések afölött, hogy ki a legszebb hölgy, de azért mindig kiegyeztünk. És valamenynyiünk részvételével mindenik lány ablaka alatt elhuzattuk azokat a felséges nótákat : „Képeddel alszom el! „Csak egy szép lány van a világon!“ „Sajó kutyám, jaj de mélyen aluszol !“ „Befújta az utat a hó, céltalanul megy a fakó!“ Rendesen éjfél után lopóztunk végig a cigánybandával az utcákon, míg odaértünk „a kérdéses ablak“ alá. Rendőrökkel mindig találkoztunk, de azok tisztességtudással „jó estét“ kívántak és tovább mentek ahelyett, hogy bejelentették volna a tilos muzsikálást és az engedélyért két forintot fizettettek volna velünk. Hiszen tudja mindenki, hogy a közcsendháborítást csupán annak engedik meg, aki a rendőrségnél lefizet két forintot ! Mostani eszemmel tudom, hogy ebben nagy igazság van. Mert a szegény ember ne muzsikáltasson, hanem azon törje a fejét hogyan szerezheti meg a télire a tüzelőfát. Hanem akkor máskép volt. Az akkori rendőrség talán inkább arra vigyázott,hogy a boltokat ki ne foszthassák a rablók, de nem törődött a vidám kurjongatókkal. Az éjjeli muzsika alatt a rendőrök valamelyik kapuba hu- PÉCSI KÖZLÖNY 1909. január 1. Talán ez az év közelebb visz a célhoz ! ? A cél, a polgári jogoknak nemcsak a törvény előtti egyenlőség, hanem a gazdasági javak harmonikusabbá tétele, az intellektuális tudás növelése által az egymásközti harmónia megteremtése, erkölcsi és eszmei javak szétosztása által. Hol vagyunk ? Kiki látja. Messze keleten Tolsztoj a „tizenharmadik apostol“, mert igy nevezik, írja „minden nép harcban áll korának uralkodó eszméivel és küzd lesz jobb korát és Chiapelli, a nápolyi tanár fél, hogy egy jobb jövő képe messze eltolódik, ha nem irányítják a társadalom hajóját az arra hivatottak. Hogyan ? — Ésszel és pénzzel! — felelem én. Maga Kidd, társadalmi evolúciójában szintén az új kor küszöbére lépés napjait emlegeti. A kanonista Huxley kétségbe vonja ezt és egy jóságos üstökös támadását várja, mely ennek a „szertelen evolúciónak“ véget vet. Németország, a szoba-pedagógia melegágya, gyakorlati embereket kezd nevelni és a nemzeti sovinizmus magjait ülteti. Scharrelmann, kit nemrég büntettek 1000 márkával, a jó ügy érdekében pénzt, állást kockáztatva a religió tanítás reformját sürgeti. Francia hatás alatt dolgoznak, a franciákat akarják túllicitálni a pedagógiában. Az intellektuális a vezetés európaszerte csőd előtt áll. A munkás osztály és az elemi iskolába szorult apró emberkék nem győzik a nagy anyagot, mit a tanítók, tanárok, bölcsek és tudósok szervíroznak eléjük, nekik. Az intellektuális képzés nálunk is grasszál. A tanítók kötéllel fogják a hallgatóságot és az észbeli erősödés helyet csak a Marx lesz nagyobb országszerte falun, tanyán, városban élő atyánkfia között. Ebben az irányban reformok előtt állunk. Ki tudja mit és hogyan kell tanítani, csak az lépjen a porondra, mert látjuk, sok a holdkép, bölcseség gyáros, de kevés a józan, hazájának javát, polgártársainak jólétet is akaró altiuista „ember“. — Messze eltértek a céltól azok, kik a tendenciát lebunkózták az előadandó anyagban. Pedig nincs semmi, mi enélkül volna. A gazdasági harmónia hol van ? — A holdban. Addig, míg 16—18-an egy szűk szobában, hol több a penész és dohos zöldség, mint a bútor, ahol egymás mellé fekszik legény, agg, egészséges (?) és beteg, amíg ez is előfordulhat, addig a gazdasági harmónia olyan messze van, mint Makó a Marstól . . . Hogy lehetne ezen segíteni ? Mondtam. Ésszel és pénzzel. Ide jó szív kell. A jövőre ebben az irányban kell dolgoznunk. A tudományos képzés keretein belül nagy helyet kell nyerni a szociális érzés ápolásának, különösen azok körében, kik a társadalomtól függetlenül, mint sárga oroszlánok, őrzik pénzüket, a jövőre ... a jövőre. A pénz mint fekvő én nem pro 1909. január 1.