Pécsi Napló, 1898. szeptember (7. évfolyam, 199-224. szám)
1898-09-01 / 199. szám
Ш Те pécsi közönség pedig, mely itt vagy az országgá kürtött „becstelenség“ színhelyén s látod a dolgok folyását, az események igaz képét, lásd azt is, hogy azok az öblös torkú hányhazafijak oda fönt, akiket szentekül csodálsz néha, mikor például valami más „alkotmánysértés“ miatt cserzik ki kormányok és egész táborkarok becses bőrét, mikor főispánokat felöstökölnek, államtitkárokat ebédelnek és minisztereket vacsorálnak el „rut visszaélések“ uián : lásd, hogy ezek a hazafiságfogyasztási adóbérlők mint lovagolnak bele előbb maguk a vásári komédiás sátorok közé, s aztán mint lovalják bele maguk után a t. ez. olvasóközönség és vele az egész ország népének azon részét, mely a helyismerettel nem birván, ezektől a jó uraktól veszi a hazafiságnak kismértékben kiárusított maszlagát. Valami tapasztalatlan, tettét meg nem gondoló tudósitó nekiugratja az egész tisztelt versenyistállót s aztán hajrá ! — ki tud nagyobbat ugratni? Latiatuc feleim zumtudet, hogy parturiunt montes et nascitur ridiculus mus. Augusztus. A ledőlt szobor.* Harmincz éve — kevés megszakítással — hogy a megyei gyűlésekre járok. Átéltem vagy 150 rendes és rendkívüli közgyűlést Madarász László korától — egész a mai napig, de ez még soha sem történt meg velem, hogy az évnegyedes gyűlés 1 óra és néhány perczig tartott volna, mint most. Midőn Tallián Gyula főispán elnöki székében megjelent, a tisztviselőkön kívül épen 14 bizottsági tag volt jelen s az alispáni évnegyedes jelentés felolvasása után mindig csak olvasták a jegyzők, csak olvasták az állandó vál. véleményét, megint csak olvasták, s miután minden ember néma volt, a főispán egymásután mondta ki a határozatokat ! Soha ilyen gyűlési Az alispáni jelentés tudtul adta, hogy az aratás alatt munkás mozgalom nem volt. Antal Gábor püspököt körútjában mily lelkesedéssel fogadták, s az egy szép levélben meg is köszönte a megye közönségének, hogy a sertésvész nagyobb mérveket öltött, de enyhébb lefolyású, hogy a fonyódi kikötő a forgalomnak átadatott, a főjegyzőnek a miniszter köszönetét fejezte ki, hogy a beteg tanfelügyelőt 2 hóig nagy buzgalommal helyettesítette, feliratot ajánl a kormányhoz vetőmagért a jégvert községek számára, s hogy az ínségesek munkát kapjanak a télen, kéri a megye az illető minisztériumot, hogy a mocsolád-siófoki, kaposváribarcsi vasutak építését mielőbb kezdje meg. (Éljen az alispán.) Elhatározták még, azaz felolvasták az áll. vál. véleményét, hogy megyénk szülöttje, a meghalt Kozma Sándor emlékszobrára 100 frtot adományoz, s a főispán kimondta a határozatot. A törvényhatósági bizottság választott tagjainak fele kilép január hó 1-én, a kilépők helyének betöltésére a választás szeptember hó 5,6., 7-ik napjaira tűzetett ki. Nos, még néhány fölolvasás, ha a közgyűlésnek vége volt 10 óra és néhány perez után ! * Oh te egykor dicső, törökverő vármegye, mely pasákat kaszaboltál lakásra ! Várasdban ott lakott a hazaszeretet; Babócsa, Somogyvár, Kaposvár, Kereki erősségei alatt patakban folyt az ellenség vére s derékig gázoltunk a vér és dicsőségben ! . . . Te nagy vezér megye, mely annyiszor megremegtetted felirataiddal Bécs hatalmas minisztereit... a helytartó tanácsokat, mert hát itt ömlött ki Zrínyi Miklós vére és Somogy százszor meghalt inkább, de meg nem adta magát soha, soha ! ,. . . És íme most a dicső szobor porba omlik s Dincs, a ki összefoltozza, malterozza! . . . Somssich Miklós, Somssich Pál, Záborszky, Zichy Antal szellemei jelenjetek meg a végtisztesség tételnél s vigyetek régi dicsőségének tépett rongyaiból sírotokba egy-egy darabot emlékül ! . . . Ti láttátok, éltétek, neveltétek dicsőségét egykoron, könyörület és üdvösség szellemeteknek és bocsássatok meg a haldoklónak ! . . . Igen! a régi vármegye haldoklik erényei, bűnei csak a történetei maradnak s Perczel Dezső miniszter már ott áll a haldoklónál, hogy elbucsuztassa és eltemesse. Az egykor fényes, dicső szobor ledőlt, az utódok majd elolvashatják, a mit egykor rá századok írtak Koboz István * A legutóbbi somogyvármegyei közgyűlés alkalmából írja ezen vármegye közéletének régi előharczosa ezen elegikus búcsúztatót. A szerk. Pápai Napló ч 1898. szeptember 1. Dunaföldvári levél. — Saját tudósítónktól. — Duna-Földvár, 1898. aug. hó végén. Talán soha sem várta nagyobb aggodalommal a magyar gazda az aratást, mint a folyó évben. A tavaszi szocziális mozgalmak bizalmatlanná tették a munkaadót a munkással és a munkás nem bízott meg az ur őszinteségében, mert az egész télen át — minthogy kenyere úgy is szűkön volt — olyan dolgokkal táplálkozott, amitől ugyan a test meg nem hízik, de az agy megtellett rémes dolgokkal : földfelosztás, egyenlő és vagyonközösséggel; szóval maguk Lassál és Marx, a szoczialismus első bajnokai sem tudták volna a szegény és éhező népet jobban felizgatni és félrevezetni, mint ezt a mi apostolaink tették. De amint a tavaszi munkaidő közelgett, a fák rügyezni és az élet a mezőn fejlődésnek indult, a munkások gondolkodása is megváltozott. Igaz, hogy ezen változáshoz hozzájárult az is, hogy mindenütt, hol a félrevezetett tömeg lázongni kezdett, ott a hatóság — mint itt nálunk is — csendőrszuronnyal fojtotta el a lázadást és sokkal jobban őrködött a mozgalom fölött, mint annak előtte és iparkodott a munkás népet meggyőzni arról, hogy erőszakkal és a társadalmi rend felforgatásával mit sem érhet el. Különösen jó hatással volt a munkástörvény megalkotása, mert ebből a törvényből — mihelyt kihirdetve jön — megismerte a munkás az ő jogait és kötelességeit és meggyőződött arról, hogy most már ő sem lesz annyira, mint eddig az egyesek szeszélyeinek kiszolgáltatva, hogy ő is törvény oltalma alatt áll. Ehhez járult még az is, hogy a vegetáczió már kora tavasszal a legszebb reményekre jogosított, s így nem csodálhatjuk, hogy a legdühösebb „czuczilisták“ is siettek munkás-igazolványukat kivenni és tömegesen siettek aratást válalni. Most, mikor már nemcsak az aratás, hanem nagyobb részben a cséplés is be van fejezve, mondhatjuk: hála Istennek, a szép reménynek a legnagyobb része megvalósult. Az aratás általában véve sikerült, különösen az ősziek olyan jól fizettek, hogy teljesen kielégítették a gazda várakozását; a tavasziak már gyengébben fizettek, mert ezek már érezték az esőhiányt, de azért panaszra még itt sínes ok. A kapás növényeknél a nagy és folytonos szárazság tetemes kárt okozott, de korán érő burgonya és kukorica azért jó termést adnak, míg a későiek bizony silányak lesznek. A dinnye termelése, mi itt szintén jelentékeny, csak helylyelközzel sikerült, ebben a késői hideg és a száraz időjárás okozott kárt. Gyümölcsünk — különösen alma és szilva — sok van; az szőlő is igen jól mutatkozik, bár az eső hiányát ez is érzi, a szem nem elég fejlődött, de a czukortartalma már ma is nagyobb, mint más években szeptember közepén lenni szokott. Meg is kezdődött a szőlő exportálása és minden nap több százra menő kosárral szállítanak el külföldre a szőke Dunán. Hanem a szőlő Dunánkról ugyancsak mostohán gondoskodnak ott fönn; olyan alacsony a vízállás, hogy az alacsonyabb zátonyok is a szárazban sütkéreznek. S mintha csak e miatt bosszankodna az öreg folyó, nap-nap után szedi áldozatát és a vízbefultak száma sokkal nagyobb ez évben, mint máskor, mikor vad hullámokkal rohant tovább az ár. Ennek egyedüli oka pedig az, hogy nálunk a gyermekekre való felügyelet nagyon is lanyha és sok szülő egész nap nem gondol gyermekére, bárhol is csatangol, csak otthon ne legyen. S ha a kis ártatlannak a parton hagyott ruhácskáját haza viszik, a legtöbb szülő szoikus, nyugalommal mondja: „Isten adta, Isten elvette!“ Hiába, nálunk az emberi anyag nem sokat számít, meg is dézsmálja azt minden évben a sok és különféle ragályos betegség. Mindezeken a bajokon csak a jó iskola segítene alapos tanítással, de ki tehet róla, ha nálunk az iskola meg a tanító is csak mostoha gyermeke az államnak és társadalomnak Iskolája van itt nálunk minden egyes felekezetnek, s habár mindegyike megfelel szellemi erő tekintetében a modern kor követelményeinek, de az iskolák kevés volta és túlzsúfoltsága nagyon megbénítja a fáradtság eredményét és a legjobb tanerő is csak féleredményt képes felmutatni. A felekezetek nem akarnak és nem tud némelyik többet áldozni culturális czélra és e tekintetben megegyez a Kormánynyal, kinél már évek óta sürgetjük és kérelmezzük a polgári iskolát, de az anyagi fedezet (?) hiánya miatt a felállítása évről-évre lesz elhalasztva. Városunk pedig más tekintetben szépen fejlődik; nemcsak, hogy évről-évre épül és szépül és leveti magáról a falusias színezetet, hanem olyan intézményei is vannak , minekkel más nagyobb város sem igen dicsekedhetik. Így a még fennálló gőzfürdőnk mellett most hideg gyógyintézet is létesült, melynek berendezése mindenkit kielégíthet. A város emelkedésével fokozatosan emelkedik az élelmi czikkek drágasága. S minthogy a hivatalnokok fizetése a réginél stagnál, nem csoda, ha ezek közt az ide-oda való áthelyezés és pályázat napirenden van, pedig hát minden egyes hivatal érdeke azt kívánná, hogy hivatalnoka állandó legyen és a hivatallal asszimilálódjék. A zsidó eklézsia papja is pályázat útján akar anyagi helyzetén javítani, mit csak azért említek fel, mert Tolnából Baranyába gravitál. Ugyanis pár nappal ezelőtt a siklósi zsidó hitközség hívta meg őt próba-szónoklatra. Mi földváriak, bár rendkívül sajnálnék távozását, de tudva, hogy ilyen derék, képzett magyar ember — mint Partos dr. — ott a magyarság és magyarosodásnak is nagy szól