Pécsi Napló, 1902. október (11. évfolyam, 224-250. szám)
1902-10-01 / 224. szám
XI. évfolyam. Szerda, 1902. október 1. 224. (3266.) szám. PÉCSI NAPI. Szerkesztőségi: Munkácsy Mihály utcza 25. Telefon 109. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal (Részvénynyomda): Boltivköz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak : Egész évre 24 korona. Félévre 12 kor. Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt tér sora 60 fillér A Duna áthidalása. Pécs, szeptember 30. A „Pécsi Napló“ f. hó 25-éről keltezett számában sajnálattal olvastam azon tervről, hogy a Duna áthidalása nem Báttaszék és Baja között, hanem Pécs érdekében inkább Kis-Kőszegnél lenne szorgalmazandó. Sajnálom ezen tervet már azért is, mert, mint teljesen új eszme, esetleg arra indíthatná a kereskedelmi kormányt, hogy ezen tervet is tanulmány tárgyává tegye és hogy mit jelent ez nálunk, azt azok tudják, kik 35 év óta figyelemmel kísérik a bajaibáttaszéki híd-kérdés vajúdását. Most, midőn végre odáig eljutottunk, hogy némi hajlandóság mutatkozik ezen majd az egész ország által sürgetett áthidalás létesítésével foglalkozni, nem szabad ily tervekkel előállani, mert ennek nem lenne más következménye, mint az, hogy a horvát szomszédok ismét a gombosi áthidalást kérnék és így az egész kérdés ismét beláthatlan időre elodáztatnék és lekerülne a napirendről. A Baja és báttaszéki áthidaláshoz csak a híd és pár kilométer vágány szükséges, míg a kis-kőszegi hidas vasútvonalak létesítését követeli, mi a jelenlegi viszonyok közt nagyakadályokba ütköznék. Ami egyes országoknál áll, ugyan az áll megyénknél is, t. i. a kivitelt minden lehető eszközzel elő kell segíteni. A Baranya vármegye északi részén elterjedő szénbányák termékeit új fogyasztási helyekre kell vinni, hová eddig alig jutottak el és ez csak a báttaszéki áthidalás által lehetséges, mert ezen szén innét kerülő utakon Villányon át nem mehet. Ezen kivitel által sok ezer munkás jutna keresetforráshoz és innét a nagy Alföld az eddiginél összehasonlíthatlanul olcsóbban kitűnő fűtőanyaghoz. Tudvalevőleg Bácskában és Alföldön sok helyen szalmával fűtik a cséplőgépeket és egyébb czélokra is szalmát égetnek el, mert a szén túldrága. Ha ezen szalmát a természetes után trágyának használhatják föl, menyivel javul a talaj és mennyivel emelkedik a föld és a nép adóképessége! Évek óta néznek egymással farkasszemet a zombor—bajai és dombóvár—báttaszéki vasútvonalak zsákutczái és felfoghatatlan mindenki előtt, ki a vasúti térképekre reátekint és lát két óriási termelő vidéket, k értem az Alföldi gabona és a jobbparti ásványproductiót, melyek hivatva vannak egymást kipótolni, kénytelenek a legkomplikáltabb és majd lehetetlen utakon szükségleteiket beszerezni, illetve feleslegükön túladni. Egy példát említve csak, Szászvárról Bajára ma a kőszén 365 kilométer utat tesz meg és 91 korona fuvardíjt fizet, mig ahídon át 45 kilométert teend és 18 koronát fizetne egy vagyon. Még kedvezőtlenebb a helyzet a kő és téglánál, melynek értéke még sokkal kisebb, mint a kőszéné és egyátalán át nem szállítható azon vidékre, hol sürgős szükség van reá. Minden számottevő szakegyén egyetért abban, hogy itt nem egyesek és nem egyes vidékek érdekeiről van szó, hanem érdeke ez az egész országnak, úgy a belföldi forgalomban, mint Fiume irányában külföldre is. Nem volt az országnak az utolsó évtizedeken át olyan kormánya, mely az említett áthidalást szükségnek ne deklarálta és azt „munkaprogrammjába“ fel ne vette volna. Azóta megépült a fővárosban negyedik és ötödik híd is, de Kelenföldtől Újvidékig 360 kilométer hosszúságban a Duna ma is áthidalatlan. Ha minden vidék a maga részére kéri az áthidalást, akkor ezen kérdés utóbb még tényleg helyi érdekű kérdéssé sülyed és az áthidalás ismét bizonytalan, de bizonyára hosszú időre elodáztatik. A jövő héten megtartandó Baranyavármegyei közgyűlés tárgysorozatának 56. pontjában ott találjuk Tolna vármegye átiratát, melyben a bajai báttaszéki áthidalás érdekében intézett feliratának támogatását kéri. Csoportosuljon Baranya vármegye összlakossága és dél- orosz világ. — A „Pécsi Napló” eredeti tárczája. — Irta: Tilhy Ferencz úr. Még el sem értük az első orosz állomást, s máris abban a kellemes meglepetésben részesültünk, hogy a vasúti kocsik minden ajtaját lezárták, úgy, hogy a vonat megállásakor kiszállnunk nem lehetett. Kíváncsian várjuk a történendőket. Közvetlenül vonatunk mellett egy szakasz orosz katonát veszünk észre. Pár perccel a megállás után a vezénylő tiszt parancsára két-két katona helyezkedik el minden ajtó előtt, hogy bárkinek is a kilépését megakadályozza. Aztán megjelennek a határszéli rendőrség közegei és kocsiról-kocsira járva elszedik útleveleinket. Amint ez megtörtént, ellepik a kocsikat a vasúti szolgák (naszolscsik) és fölszólítás nélkül elszedik mindennemű csomagunkat, hogy az ezek átvizsgálására berendezett tágas teremnek négyszögben elhelyezett asztalaira összehordják. A szolgákat követve, belépünk magunk is abba a terembe, melyben a hivatalos közegek légiója az asztalok alkotta négyszögön belül készül a vizsgálatra, mi pedig a négyszögön kívül csomagjainkkal szemben állva izgatottan nézünk a fejlemények elé. Nem ez volt az első határszéli vizsgálat, amelyen túlestem, de ennyi formasággal és nevetséges kicsinykedéssel, másrészt az idegenekkel szemben mindenütt tapasztalható több kevesebb figyelemnek ily mérvű mellőzésével még nem találkoztam. Legnagyobb súlyt a nyomtatványokra vetették. Ezeket rendre mind átvizsgálták abból a szempontból, váljon a hivatalos korlátoltsággal előírt orosz szellemi szféra határain innen, vagy túl esnek-e? Ami többet, vagy mást tartalmazott annál, amit az orosz koponya veszély nélkül befogadhat, azt menthetetlenül elkobozták. Egy magyar politikai újság volt nálam a többek közt, melyet még egyik magyar állomáson vettem s a melyet megtartottam abból a czélból, hogy alkalom adatán valamit belecsomagoljak. A vizsgáló közeg kérdi tőlem, miféle újság ? Megmondtam neki, hogy nem újság az többé, hanem csomagoló papiros csupán, mert már napokkal azelőtt kiolvastam. Láttam, hogy nem igen hisz a feleletemben, forgatta ide-oda, nem tudta, mittevő legyen vele. A szeméből kiolvastam, hogy nem érti a magyar betűt, azért hát megszántam s nagylelkűen odaajándékoztam neki. Elejét vettem ezzel egyrészt annak, hogy elkobozza, amit velem, mint a büntetőügyi kongresszusra utazóval szemben, mégsem szívesen tett volna meg, mert utasítása volt a mi nyomtatványainkkal való különös elbánásra, másrészt kínos zavarából mentettem ki szegény párát. A könyveket egyenként vizsgálták át. Az egyik közegnek csak az a dolga, hogy szí alapjukra kinyitva odanyújtsa a másiknak, akinek a szellemi képessége, úgy látszik, csak annyira terjedt, hogy a gyerekeknek való képes könyveket megkülönböztethesse az egyéb könyvektől, így tovább vándorolt a könyv a harmadik és negyedik kézbe, míg végre kiderült, hogy egyik sem ért hozzá. Az ilyen gyanús könyveket aztán lefoglalták s a tulajdonosaiknak csak jóval később, vagy pedig egyáltalában nem adták vissza. Az állomási épületből kimennünk csak azután lehetett, miután útleveleinket rendben levőknek találták. Az első pillanattól kezdve tehát foglyai voltunk az orosz államhatalomnak, mely egyébként egész oroszországi tartózkodásunk alatt szünetlenül rendőri felügyelet alatt tartott mindnyájunkat. Vigasztalólag hatott reánk, hogy nemcsak mi külföldiek, hanem minden egyes orosz alattvaló is éber és folytonos rendőri felügyelet alatt áll. Az igazolvány nélkül levő orosz polgárt letartóztatják és megbüntetik. Itt mindenki állandóan magánál hordja útlevelét, illetőleg igazolványát, mely nélkül községének határát sem hagyhatja el. Aki hat órát