Pécsi Napló, 1909. május (18. évfolyam, 99-122. szám)
1909-05-01 / 99. szám
1909 május 1. teljes önállóságát a házasság következményei mindig megszüntetik. A munkásmozgalmat illetőleg szakítottak az empirizmussal és az emberek egyenlőségévől való meghatóan szép utópiát már Marx utódai is elvetették. A mai társadalmi szervezet helytelenségét igazolni annyi, mint bebizonyítani, hogy mennyire abszurdum a jeges eső nyáron. A kommunista, úgynevezett jövendő társadalmi rendszer ellen a mindenkori ember természete tiltakozik, mint ahogyan maga a természet nyilvánulásaiban is az ellenkezőt igazolja. Az emberi elme helyeslésének az emberi természet kiált vétót. Bizonyos, hogy az emberi elme élő korát igazolja az atomokkal való dobálódás, hogy a történelmi materializmus az egyedüli megváltó szózat, hogy az elme parancsának az emberi természet fejet hajtson, pláne, hogy az ész logikája a természetével ellenkező eredményt létesítsen. Egyéni, vagy párti autokrataság, despotizmus, sőt anarkia is emberi vonás, de hogy az egész emberiség hajtsa önkényt fejét járomba, szellemét korlátok közé, az ellen a természet minden anyagában és jelenségében tiltakozik. Az evolúció tudománya maga is kizárttá teszi a kétségtelen nem emberi kommunizmust, miután logikája ellenkezik a természeti fejlődés, haladás logikájával, és ha az ember igyekszik is a létező differenciákat kisebbekké tenni, kiegyenlítődés semmi irányban soha létre nem jöhet. Hamar meg fog térni az emberiség az agnoszticimushoz, sok mindent belát, azt is, hogy az a bizonyos »legnagyobb« boldogság, soha valóra nem válik. Mert a természet és így alkotórészei soha nem érhetik el a tökélyt, miután a dolgok létezése nem egyébb, mint fejlődési processusok halmaza. És miután fejlődés nélkül nincs élet, a tökély, a megállapodottság beállni akarásával a megsemmisülés állna be. A szocializmus kifelé, mint pártszervezet fegyelmezett, mert nem aktív, hitele vagy mert szélsőséges irányú és mert emberi, ideális emberi érdekek teszik ki programmját. »A proletáriátus az a szikla, amelyen a reakció erői megtörnek« (Kautsky). Ha valamely politikai bonyodalom révén aktivitásba kerülve ragaszkodnék programmjának végpontjához, a társadalmi anarkia VII. Út az óra. Nosza Lóra. Induljatok Barátunk. Az egeknek, Isteneknek Ajánljuk jó Pajtásink. Könyörgésekkel késérünk A' Jutalom pontyára, Kész az érdem, Vitéz Vérünk, Szivetek a' mit vára. Rántsd ki hát halálos íved, Bajszod pödörd ki jó Vitéz, Mutasd bátor Scitha szived, Jobbra tekénts, balra nézz. Nótája ezen Marsnak az, melly a’ Franczia Király megölettetésére készíttetett. Ezen induló lelkesítette a baranyaiakat száz évvel ezelőtt, mert az egykori följegyzések szerint nagyban énekelték e marsot a hadbamenők Dunántúlon végig. Por, hamu, semmi leszünk — elérte már őket. Nyugosznak ők az örökös hazában. Tetteiket, neveiket a száz év utáni kozkegyelettel említi, ha szó van róluk, ha írunk róluk. Úgy volt, hogy Győr vármegye a nemesi fölkelés százéves fordulóját megünnepli a résztvevő vármegyék hozzájárulásával, de a terv elmaradt. A büdösfai Prédikátor, a lelkesítő poéta is a rideg hantok alatt nyugszik. Az Isten dicsőségét hirdette egy életen át, az Istennek ajánlva lelkétőn halt meg. Nemcsak hozzátartozói, nemcsak falubeli hívei siratták meg a koporsóba fekvőt, hanem a baranyai nemesi fölkelők akkor még élő tagjai elmaradhatatlan lenne. Ha programmját egyelőre szegretenné, úgy a neve is illuzóriussá lenne, miután a párt, mint olyan, megszűnnék létezni. Az első ellen tiltakozik a mai társadalom, az utóbbi ellen részint a párttagok elkeseredése, de másrészt a vezetők praktikussága is. Mai szerepében, mint radikális kisebbség, ellenőrző és idő előtti, gyökeres újítást jelző programmjának hangoztatásával, a folytonos, de fokozatos haladást elősegíti minden téren. A mai «proletár szocializmus» élete még meglehetős rövid. A XIX. század elejének proletár küzdelmei még teljesen iránytalanok, még nem fogott kezet a rögtön cselekedni és a jelen, a tőkebirtokosságon alapuló társadalomban helyet foglalni akaró «szocialista» a tudományos, azaz inkább teoretikus Marx iskolával és az evolúció tanításainak híveivel. Azóta a szocialista többet kíván a papok birtokánál, teóriákkal megrakodván, többet akar a hármas nyolcasnál is, csupán Heckel iskolája maradt meg kitűzött, eredeti útján; a Marxizmus lemondott az emberek teljes kiegyenlítéséről, csupán egyenlő társadalmi feltételeket kíván létesíteni. Utóbbi irányú és a proletármozgalmak azóta megkeveredtek, a pártárnyalatok végtelenje született meg, könyv és szóharcaik a leggyakoriabbak és a legellentétesebb álláspontokat felszínre hozók (legutóbb St. Etienneben Jauresék contra Guesdeék), melyeknek hívei egyformán nem engednek vélt igazukból. Ami pedig a szocializmus napjainkban való tevékenységét illeti, a szervezkedésen kívül nem terjed. Praktikus tevékenysége — sajnos — nem terjed tovább, m mint hogy Marx, Bebel, Heckel, azután Stadthagen, Calver, Bernstein, Kautsky és a még végtelenségig terjedő Írógárda minden tagjának «tudományos» teóriáit a munkától agyongyötört munkásnak beadja. És miután az előadások télen tarfanak meg, szívesen hallgatja végig az olvasott előadót jó meleg teremben a «proletár». De hogy mit ért meg az előadottakból, az édes kevés lehet; mindenesetre fülében maradnak a sok «értéktöbblet», «biogenetizmus» és «kommunisztikus gazdálkodási rendszer» stb. Azt azonban még egyik előadó se találta fel, hogy mennyire ártalmas a sok ideálisan szép teória hallgatása, hogy a mai viszonyokba való belehelyezkedő képességet is megkönnyezték, mert az ő tolla alól kikerült mars erősítette lelkesedésüket. Kegyelettel említsük mi is nevét, szeretettel gondoljunk mi is az egykori büdösfai Prédikátorra, nagytiszteletű jó Győri Mihály uramra. Ezen emléket, a száz év előtti marsot az én kedves Váradi Ferenc barátomtól kaptam. Neki ajánlom tehát e sorokat, sok évi igaz és hűséges barátságom jelésül. Szívvel ajánlom. Vegyed is szeretettel! mennyire kiesik a hallgatóból. Utóvégre így nem csoda, ha vörös május elsején mindenkin ütnek egyet és nem mindig csupán a véres táblákon. Még egyet! A vezető urak ma már mindenütt intelligens és képzett emberek. Bizonyos, hogy mikor a mai társadalom ellen vezetik a sokat szenvedett, tehát elégedetlen népet, magukban ha végiggondolják a kommunizmus élettanát, eszükbe kell, hogy jusson a mondás: «Nil naturale, mihi alienum puto». És ha ennek dacára is kirúgják egy ember tömeg lábai alól a talajt, melyen át juthat csak egy még teljesen ismeretlen Kánaánba, úgy a proletár kötelessége kebeléből kivetni e lelketlen boldogítókat, kik pályájuk és erszényük révén leginkább tiltakoznak a kommunizmus áldásai ellen! Paks, április végén. Lenkei Jenő. / / Bosznia annexiójának becikkelyezése. Bécsből jelentik lapunknak: Az osztrák parlamenti körökben mind erősebben terjed az a nézet, hogy az annexióra vonatkozó törvényjavaslatot mindaddig nem viszik a Reichsrat elé, amíg a magyar válságot meg nem oldották és a Bosznia és Hercegovina annexiójára vonatkozó törvényt a magyar országgyűlés meg nem szavazza. Ennek természetes magyarázata van. Úgy az ausztriai, mint a magyarországi becikkelyezésnek szó és szöveg szerint egyezőnek kell lennie, miután nagy fontosságú közös kérdések megoldásáról van szó az annexiónál. Ettől eltekintve, a mai politikai konstellációk között nincs kizárva azon eshetőség sem, hogy a magyar parlament bizonyos változtatásokat tesz majd az annexiós törvényjavaslat szövegén. Az ebből keletkezhető bonyodalmakat akarják elkerülni az osztrák vezető politikusok, amidőn arra az álláspontra helyezkednek, hogy bevárják a magyar politika egének kitisztulását és oly megszilárdulását, amely az ilyen feltevéseket meg nem engedi. Addig nem is siettetik az annexiós javaslat tárgyalását az osztrák parlamentben, hogy én egyszer és mindenkorra megelégeltem Lindét. Ott lenn, az alföldi városka földszintes kis házában pedig hiába vár, hasztalan gyötrődik egy jó lélek. Aztán később ő is csak megunta . . . „Pécsi Naplót Rónaky Kálmán dr. Az álmok hercege. Finale ... — Egy iró hagyatékából. — Irta: Kóbor Viktor. .. Másnap ? Nem történt semmi. Legföljebb az, hogy a báróék délután elutaztak és amikor elég tapintatlanul a bucsulátogatásra jelentkeztem, nem fogadtak. Pár nap múlva Töryék is elmentek. Készülődniök kellett az esküvőre, amelyre elfeledtek meghívni, bizonyára úgy gondolkozva, hogy amúgy se élek már odáig. Még Szentmiklóssyék maradtak, mert két héttel későbben érkeztek, mint én. Végre én is csomagoltam. Betegebben, mint valaha, hagytam el a máskülönben kedves és mozgalmas emlékezetű fürdőhelyet. Lloyd dr. a jövő évi turnusra ígérte a gyógyulást és távolról sem gondolt arra. * A Lindén történtek voltak életemben a legutolsó mozzanatok, amelyekkel utoljára vettem részt a társadalom «nagy» örömeiben. Ezekhez hasonló események végtelen sorozatának tudtam ellenállni és bármily nagyok is voltak a százféle alakban jelentkező kísértések, mindannyiszor el tudtam őket kerülni, ha az ő szívós kitartására gondoltam, akinek sokkal több kockáztatni valója volt a várással, mint nekem adott szavam betartásával, a rendületlen hűséggel. És mégse . . .* Még mindig élek. Azóta már évek teltek. A főváros egészséges embereknek való lüktető, pezsgő élete lassan kint kivetett magából és én lekerültem ide, ebbe a kis vidéki városkába. Az idén szép csendes telünk van. Az ablakomon nézem a fehér utón csendesen baktató, jól ismert alakokat. Mindnyájan ismerjük és barátságosan köszöntjük egymást. Tudom, hogy ki miért jön, miért megy, mit visz, mit hoz. Ahogy mások gondjaival bíbelődöm, kisebbednek az enyémek. Vasárnaponkint sokszor éjfélig az ablaknál maradok. A csöndes, csillagos, fehér 3