Pécsi Napló, 1913. január (22. évfolyam, 1-24. szám)
1913-01-14 / 10. szám
’10. nO ХХИ. évfolyam» _L '1913.januuár 14» 10. (740?.) SÜS.W ~°чяваемШ w Szerkesztőség és kiadóhivatal: Munkácsy Mihály u. 10. Ц Kéziratok nem adatnak vissza. N Szerkesztőségi telefon 109. Kiadóhivatali telefon 27. ff j Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS fiai fizetési árak. Egész évre 24 kor. Félévre 12 kor . Negyedévre 6 korona. Egy hóra 2 korona. ' Egyes szám ára 19 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fillér. A vármegye újévi közgyűlése. Pécs, január 13. Minden év elején zsúfolásig meg szokott jeleni a vármegye közgyűlési terme az év első közgyűlésére. Ez a vármegye közönségének első találkozója, amikor a választás és értékképviselet alapján összeállított törvényhatósági testület tagjai egymással kezet szorítanak, egymásnak boldog új esztendőt kiváltnak. Az idén aránylag kevesen jöttek össze. Befúrta az utat a hó, a jó falusiak otthon maradtak. A vasúthoz, az állami és törvényhatósági utakhoz közvetlen közel fekvő községekből se mindannyian szánták magukat a beutazásra, mennyivel inkább nem gondoltak a bejövetelre a vármegye távolabb eső, behavazott falvak lakóinak. Hol a boldogság mostanában ? A jól fűtött meleg szobában. Kellemesebb ilyenkor künn a banyakályha mellett pipaszó mellett politizálni, mint bundába burkolózva a végtelen fehérségben útra kerekedni, fagyoskodni csak azért, hogy a vármegye közgyűlési termében végig hallgassa az ember az alispáni előadók javaslatait, melyekre az elnöklő főispán gyors egymásutánban kimondja, hogy „elfogadtatott“ aztán, amint ekként grammofon módjára lepereg a napirend, vége a közgyűlésnek, vége az önkormányati jogek gyakorlásának. Ki-ki mehet haza. Ezért ugyan nem érdemes téli fagyba, hóba 30 kilométeres utat tenni. A közélet s a vármegyei közigazgatás iránt melegen érdeklődő bizottsági tagokat azonban a tél hidege, az eget a földdel egybeolvasztó végtelen fehérség se tarthatta vissza. Ott láttuk a mai közgyűlésen Kardos Kálmán v. b. t. tanácsost, vármegyei közéletünk díszét, Baranya vármegye és Pécs szab. kir. város nyugalomban élő főispánját, Andrits Tivadar, Frey János, Mándy Sámuel és Nardncsik József baranyai ország. képviselőket, a vármegye vezető férfiait, csak a nagyságos és főtisztelendő káptalan tagjai nem voltak láthatók. Egy idő óta távol tartják magukat a vármegyei közélettől, pedig igen szívesen látnák őket, ha a vármegye közügyei iránt érdeklődve az autonomikus munkából ők is kivennék a maguk részét. Tagadhatatlan, hogy® mai közgyűlésnek napirendjén egyetlen egy tárgy se volt, mely különösebb érdeklődést kelthetett volna. Az elnöklő főispán szomorú kötelességet teljesített. A vármegye meghalt bizottsági tagjairól emlékezve meg érdemeiket méltatta. A meghalt esztendőről is megemlékezett. Erről azonban semmi jót se mondhatott. Csak rosszat. S a jobb jövő reményében jókívánságokkal üdvözölte a megjelent bizottsági tagokat. A vármegye félmilliójának vidéki pénzintézeteknél való elhelyezése se volt képes nagyobb érdeklődést kelteni. A bizottsági tagok sorából csak egy fölszólalás történt. Azt hittük, hogy az ötszázezer koronáért ebben a rettenetes pénzéhes és pénzszük világban hajbakapnak egymással a vármegyei pénzintézetek jóakarói s három éjjel, három nap egyébről se beszélnek, mint hogy ki menynyit kapjon, s csudák csudájára egyedül Auber Vilmos mohácsi biz.tag emelt szót, hogy ha a siklósi kölcsönös segélyző egyesületnek nem kell a vármegye 15.000 koronája, adják a mohácsi kölcsönös segélyző egyletnek, mert annak kellene. Az alispán fölszólalása után Auber is belenyugodott a pénzek elhelyezésébe s igy a 15.000 korona visszakerül a pécsi nagytakarékba, ahol legjobban érzi magát a vármegye pénze, mert ez a megszokott régi helye. Amikor az alispán megtette erre nézve előterjesztését, olyan harsogó helyesléssel találkoztak szavai, mintha csak azt fejezték volna ki vele, hogy mind az 500.000 koronát legjobb lenne, a nagytakaréknak visszaadni. Elvégre az októberi közgyűlés azt akarta, hogy a vármegyei pénzintézetek is kapjanak egy kis megyei pénzt, hát kaptak. Az elosztás igen szépen, simán, közmegelégedéssel történt. Kilenc vármegyei pénzintézet kapott egy kis friss pénzmagot, mely a vármegye hat járása közt,oszlik meg. . Közérdekű ügy volt a vármegye közúti alapjának végtelen nagy nyomorúsága. Ehhez se szólt senki. Ha az alispán azzal állott volna elő, hogy kapott a vármegye egy millió koronát utak építésére, ki akar új utat? Erre lett volna szónok elég. Mert amikor arról van szó, hogy ki akar kapni, akkor bőségesen jelentkeznek. Az alispán azonban azzal a szomorú előterjesztéssel állott elő, hogy a vármegye közúti alapja csőd előtt áll, hogy a kétmilliós úthálózat pusztulásnak indult, hogy vámszedési jogot kell a kormánytól kérni, hogy a vasúti állomásokhoz vezető törvényhatósági utakat vámos utakká kell átalakítani, mert a szükség kényszerítő hatása alatt állva más mód nem kínálkozik az utak megmentésére; ehhez senki se szólt. Nem is lehetett ehhez mást szólni, mint amit az alispán előrerjejtéséről a közgyűlés egyhangúlag mondott: s elfagadjuk.“ A baranyai közúti állapotokon csak úgy lehet segíteni, ha az állam nagy segélyt ad az utak fönntartására, ha a törvényhatósági utak nagyobb szakaszait állami kezelésbe veszi, ha addig is, míg az új közúti törvény megkészül és életbe lép, vámot szed a vármegye, illetve ha novelláris után megengedik a vármegyének, hogy az eddigi 10%-os útadó helyett legalább 15%-ot vethessen ki és szedhessen be. Ez az egyedüli mód, a vármegye kétmilliós úthálózatának megmentésére. Az alispán rámutatott, megtette előterjesztését. Egy árva szó se hangzott föl ellene, mert mindenki belátta, hogy nincs, nem lehet más mód. A nyomorúságos állapotot tovább húzni, vonni nagy hiba, helyrehozhatatlan hiba lenne. Egy kis vasutas érdeklődés is volt. Stajelits János mohácsi biz.tag kérdezte az alispántól, hogy már mikor fütyül Mohácson a Szekszárd—mohács—pélmonostori vicinális? Az alispán megnyugtatta, hogy a kormány komolyan foglalkozik vele s a mohácsiak erősen bizhatnak benne, hogy majd megépül ez a vasút is. Sajnos, hogy a Győr— dombóvári vasút érdekében küldött törvényhatósági átiratot, meleg pártfogás és hasonló szellemű fölirat helyett, egyszerűen tudomásul vette a közgyűlés. Ez a vasút Pécsre s közvetve a vármegyére határozottan jelentőséggel bir. Ennek elsőrendű vasuttá való átalakítása közérdek s reánk nézve helyiérdek. Kár volt közömbösen venni. A tárgysorozat túlnyomó része kisebb jelentőségű községi ügy. A déli harangszóra, mely ugyan nem hangzott be a közgyűlési terembe, de sajátságos varázsánál fogva megihlette a biz. tagokat, egyszerre üres lett a tárgyalási terem, csak az elnöklő főispán, alispán, előadók s mindössze hat bizottsági tag várta meg a közgyűlés berekesztését. A közgyűlés lefolyásáról tudósítónk a következőket írja: A megnyitó: Szily Tamás főispán délelőtt 10 órakor megnyitva az ülést, kegyeletes szavakkal emlékezett meg a törvényhatósági bizottság közelmúltban elhunyt tagjairól. Szomorú kötelességet teljesítek — úgymond — amikor megemlékezem a vármegyei élet egyik legérdemesebb és legrégibb alakjának id. Jeszenszky Ferenc orsz. képviselőnek elhunytáról. Vármegyénk egyik legrégibb családjából származott s ősei példájára, élete legnagyobb részét a köztevékenységnek szentelte. Törhetlen ragaszkodása elveihez, még azok becsülését is megszerezték számára, aki vele ellenkező politikai nézeten voltak. Ezután Elvers Rudolfot parentálta el a főispán. Elvers bár idegenből szakadt Baranyába, mégis jó magyarrá lett és buzgó tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, nemkülönben az elhunyt Simonfay János volt orsz. képviselő. Legnehezebb és legsúlyosabb időket éltük át — úgymond a főispán — az elmúlt esztendőben. Belpolitikai viszályok és a háborús feszültség tartottak állandó izgalomban az embereket. Sajnos, mindezeken még most sem vagyunk túl s az ezekből folyó pénzszűke és rossz gazdasági helyzet is fennáll még. A főispán végül a régi tradícióknak hódolva, jókívánságait tolmácsolta a bizottsági tagoknak, az új esztendő alkalmából. Választások. Szinkovich Károly főjegyző előterjesztette az alispán évnegyedes jelentését, amit lapunk egyik legutóbbi számában már részletesen ismertettünk. A közig. bizottságból a múlt év végével öt tag kilépett és egy tag meghalt. A központi választmányban is megüresedett egy tagsági hely. A megüresedett tagsági helyeket szavazólapokkal való választás útján töltötték be. Az első közig, szavazatszedő küldöttség elnöke Szajevics János, tagjai: Benkő Gyula és Jeszenszky Imre, a második közp. választmányának elnöke pedig Grünhut Ödön, tagjai Sági Ernő és Hargitai Péter. A szavazás eredményeként a közig. bizottságba Andrits Tivadart 130, Balogh Józsefet 130, Driesz Lajost 135, Jeszenszky Imrét 138, Stajevics Jánost 135 és Benkő Gyulát 134 szavazattal választották be. A központi választmány tagja Nagy Jenő lett 151 szavazattal. Az állandó választmányban megüresedett 3 tagsági helyre: Jelachich Károly drt, Kisfaludy Zsigmondot és Jakabffy Imrét választotta a közgyűlés. A lótenyésztési bizottság elnökévé, Jeszenszky Ferencet, a megüresedett tagsági helyekre pedig Sauska Istvánt és Mándy Sándort választották. A vármegye pénze. Szives István dr. tb . főjegyző előterjeszti az állandó választmány javaslatát, a legutóbbi közgyűlés határozatából kifolyólag, a különböző vármegyei alapoknak kisebb vidéki pénzintézeteknél való elhelyezése tárgyában. Egyben megjegyzi, hogy a siklósi kölcsönös segélyző egylet levelet intézett a vármegyéhez, melyben értesíti, hogy a nála elhelyezni szándékolt, 15 ezer koronára nem reflektál. A közgyűlés általánosságban hozzájárul az előterjesztéshez. Auber Vilmos szólalt föl erre. Elmondta, hogy a napokban járt nála egy ember azzal a kérdéssel, hogy a mai háborús viszonyokra való tekintettel kivegye a a pénzét a takarékból. A kérdésre ő azt felelte az illetőnek, hogy akármelyik pénzintézetbe is hagyja, az sokkal