Pécsi Napló, 1913. január (22. évfolyam, 1-24. szám)

1913-01-14 / 10. szám

’10. nO ХХИ. évfolyam» _L '1913.­­januuár 14» 10. (740?.) SÜS.W ~°чяваемШ w Szerkeszt­őség és kiadóhivatal: Munkácsy Mihály­ u. 10. Ц Kéziratok nem adatnak vissza. N­ Szerkesztőségi telefon 109.­­ Kiadóhivatali tele­fon 27. ff j Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS fi­ai fizetési árak. Egész évre 24 kor. Félévre 12 kor . Negyedévre 6 korona. Egy hóra 2 korona. '­ Egyes szám ára 19 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fillér. A vármegye újévi közgyűlése. Pécs, január 13. Minden év elején zsúfolásig meg szokott jeleni a vármegye közgyűlési terme az év első közgyűlésére. Ez a vármegye közönségének első találkozója, a­mikor a választás és érték­­képviselet alapján összeállított törvény­ható­sági testület tagjai egymással kezet szoríta­nak, egymásnak boldog új esztendőt kivált­nak. Az idén aránylag kevesen jöttek össze. Befúrta az utat a hó, a jó falusiak otthon maradtak. A vasúthoz, az állami és törvény­­hatósági utakhoz közvetlen közel fekvő köz­ségekből se mindannyian szánták magukat a beutazásra, mennyivel inkább nem gondol­tak a bejövetelre a vármegye távolabb eső, behavazott falvak lakóinak. Hol a boldogság mostanában ? A jól fűtött meleg szobában. Kellemesebb ilyenkor künn a banyakályha mellett pipaszó mellett politizálni, mint bun­dába burkolózva a végtelen fehérségben útra kerekedni, fagyoskodni csak azért, hogy a vármegye közgyűlési termében végig hall­gassa az ember az alispáni előadók javasla­tait, melyekre az elnöklő főispán gyors egy­másutánban kimondja, hogy „elfogadtatott“ aztán, a­mint ekként grammofon módjára lepereg a napirend, vége a­ közgyűlésnek, vége az önkormányati jogek gyakorlásának. Ki-ki mehet haza. Ezért ugyan nem érdemes téli fagyba, hóba 30 kilométeres utat tenni. A közélet s a vármegyei közigazgatás iránt melegen érdeklődő bizottsági tagokat azonban a tél hidege, az eget a földdel egybe­olvasztó végtelen fehérség se tarthatta vissza. Ott láttuk a mai közgyűlésen Kardos Kál­mán v. b. t. tanácsost, vármegyei közéletünk díszét, Baranya vármegye és Pécs szab. kir. város nyugalomban élő főispánját, Andrits Tivadar, Frey János, Mándy Sámuel és Na­­rdncsik József baranyai ország. képviselőket, a vármegye vezet­ő férfiait, csak a nagyságos és főtisztelendő káptalan tagjai nem voltak láthatók. Egy idő óta távol tartják magukat a vármegyei közélettől, pedig igen szívesen látnák őket, ha a vármegye közügyei iránt érdeklődve az autonomikus munkából ők is kivennék a maguk részét. Tagadhatatlan, hogy® mai közgyűlésnek napirendjén egyet­len egy tárgy se volt, mely különösebb ér­deklődést kelthetett volna. Az elnöklő fő­ispán szomorú kötelességet teljesített. A vár­megye meghalt bizottsági tagjairól emlékezve meg érdemeiket méltatta. A meghalt eszten­dőről is megemlékezett. Erről azonban semmi jót se mondhatott. Csak rosszat. S a jobb jövő reményében jókívánságokkal üdvözölte a megjelent bizottsági tagokat. A vármegye félmilliójának vidéki pénz­intézeteknél való elhelyezése se volt képes nagyobb érdeklődést kelteni. A bizottsági tagok sorából csak egy fölszólalás történt. Azt hittük, hogy az ötszázezer koronáért ebben a rettenetes pénzéhes és pénzszük vi­lágban hajbakapnak egymással a vármegyei pénzintézetek jóakarói s három éjjel, három nap egyébről se beszélnek, mint hogy ki meny­nyit kapjon, s csudák csudájára egyedül Au­­ber Vilmos mohácsi biz.­tag emelt szót, hogy ha a siklósi kölcsönös segélyző egyesületnek nem kell a vármegye 15.000 koronája, adják a mohácsi kölcsönös segélyző egyletnek, mert annak kellene. Az alispán fölszólalása után Auber is belenyugodott a pénzek elhelyezé­sébe s igy a 15.000 korona visszakerül a pécsi nagytakarékba, ahol legjobban érzi magát a vármegye pénze, mert ez a megszokott régi helye. A­mikor az alispán megtette erre nézve előterjesztését, olyan harsogó helyes­léssel találkoztak szavai, mintha csak azt fejezték volna ki vele, hogy mind az 500.000 koronát legjobb lenne, a nagytakaréknak visszaadni. Elvégre az októberi közgyűlés azt akarta, hogy a vármegyei pénzintézetek is kapjanak egy kis megyei pénzt, hát kap­tak. Az elosztás igen szépen, simán, köz­­megelégedéssel történt. Kilenc vármegyei pénzintézet kapott egy kis friss pénzmagot, mely a vármegye hat járása közt,oszlik meg. . Közérdekű ügy volt a vármegye közúti alapjának végtelen nagy nyomorúsága. Eh­hez se szólt senki. Ha az alispán azzal állott volna elő, hogy kapott a vármegye egy mil­lió koronát utak építésére, ki akar új utat? Erre lett volna szónok elég. Mert­ amikor arról van szó, hogy ki akar kapni, akkor bő­ségesen jelentkeznek. Az alispán azonban azzal a szomorú előterjesztéssel állott elő, hogy a vármegye közúti alapja csőd előtt áll, hogy a kétmilliós úthálózat pusztulás­nak indult, hogy vámszedési jogot kell a kormánytól kérni, hogy­ a vasúti állomások­hoz vezető törvényhatósági utakat vámos utakká kell átalakítani, mert a szükség kény­szerítő hatása alatt állva más mód nem kínálkozik az utak megmentésére; ehhez senki se szólt. Nem is lehetett ehhez mást szólni, mint amit az alispán előrerjejtéséről a közgyűlés egyhangúlag mondott: s elf­a­gadjuk.“ A baranyai közúti állapotokon csak úgy lehet segíteni, ha az állam nagy segélyt ad az utak fönntartására, ha a törvényható­sági utak nagyobb szakaszait állami keze­lésbe veszi, ha addig is, míg az új közúti tör­vény megkészül és életbe lép, vámot szed a vármegye, illetve ha no­velláris után megenge­dik a vármegyének, hogy az eddigi 10%-os útadó helyett legalább 15%-ot vethessen ki és szedhessen be. Ez az egyedüli mód, a vár­megye kétmilliós úthálózatának megmenté­sére. Az alispán rámutatott, megtette elő­terjesztését. Egy árva szó se hangzott föl ellene, mert mindenki belátta, hogy nincs, nem lehet más mód. A nyomorúságos álla­potot tovább húzni, vonni nagy hiba, helyre­hozhatatlan hiba lenne. Egy kis vasutas érdeklődés is volt. Stajelits János mohácsi biz.­tag kérdezte az alispántól, hogy már mikor fütyül Mohácson a Szekszárd—mohács—pélmonostori viciná­lis? Az alispán megnyugtatta, hogy a kor­mány komolyan foglalkozik vele s a mohá­csiak erősen bizhatnak benne, hogy majd meg­épül ez a vasút is. Sajnos, hogy a Győr— dombóvári vasút érdekében küldött törvény­­hatósági átiratot, meleg pártfogás és hasonló szellemű fölirat helyett, egyszerűen tudomá­sul vette a közgyűlés. Ez a vasút Pécsre s közvetve a vármegyére határozottan jelen­tőséggel bir. Ennek elsőrendű vasuttá való átalakítása közérdek s reánk nézve helyi­érdek. Kár volt közömbösen venni. A tárgysorozat túlnyomó része kisebb jelentőségű községi ügy. A déli harangszóra, mely ugyan nem hangzott be a közgyűlési terembe, de sajátságos varázsánál fogva megihlette a biz. tagokat, egyszerre üres lett a tárgyalási terem, csak az elnöklő főispán, alispán, előadók s mindössze hat bizottsági tag várta meg a közgyűlés berekesztését. A közgyűlés lefolyásáról tudósítónk a következőket írja: A megnyitó: Szily Tamás főispán délelőtt 10 órakor megnyitva az ülést, kegyeletes szavakkal emlékezett meg a törvényhatósági bizottság közelmúltban elhunyt tagjairól. Szomorú kötelességet teljesítek — úgy­mond — amikor megemlékezem a vármegyei élet egyik legérdemesebb és legrégibb alakjá­nak id. Jeszenszky Ferenc orsz. képviselőnek elhuny­táról. Vármegyénk egyik legrégibb családjából származott s ősei példájára, élete legnagyobb részét a köztevékeny­ségnek szentelte. Törhetlen ragaszkodása elveihez, még azok becsülését is megszerez­ték számára, aki vele ellenkező politikai né­zeten voltak. Ezután Elvers Rudolfot parentálta el a főispán. Elvers bár idegenből szakadt Baranyába, mégis jó magyarrá lett és buzgó tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, nemkülönben az elhunyt Simonfay János volt orsz. képviselő. Legnehezebb és legsúlyosabb időket él­tük át — úgymond a főispán — az elmúlt esztendőben. Belpolitikai viszályok és a há­borús feszültség tartottak állandó izgalom­ban az embereket. Sajnos, mindezeken még most sem vagyunk túl s az ezekből folyó pénzszűke és rossz gazdasági helyzet is fenn­áll még.­­ A főispán végül a régi tradícióknak hó­dolva, jókívánságait tolmácsolta a bizottsági tagoknak, az új esztendő alkalmából. Választások. Szinkovich Károly főjegyző előterjesz­­tette az alispán évnegyedes jelentését, amit lapunk egyik legutóbbi számában már rész­letesen ismertettünk. A közig. bizottságból a múlt év végével öt tag kilépett és egy tag meghalt. A köz­ponti választmányban is megüresedett egy tagsági hely. A megüresedett tagsági helye­ket szavazó­lapokkal való választás útján töltötték be. Az első közig, szavazatszedő küldöttség elnöke Szajevics János, tagjai: Benkő Gyula és Jeszenszky Imre, a második közp. vá­lasztmányának elnöke pedig­ Grünhut Ödön, tagjai Sági Ernő és Hargitai Péter. A szavazás eredményeként a közig. bizottságba Andrits Tivadart 130, Balogh Józsefet 130, Driesz Lajost 135, Jeszenszky Imrét 138, Stajevics Jánost 135 és Benkő Gyulát 134 szavazattal választották be. A központi választmány tagja Nagy Jenő lett 151 szavazattal. Az állandó választmányban megürese­dett 3 tagsági helyre: Jelachich Károly drt, Kisfaludy Zsigmondot és Jakabffy Imrét választotta a közgyűlés. A lótenyésztési bizottság elnökévé, Je­szenszky Ferencet, a megüresedett tagsági helyekre pedig Sauska Istvánt és Mándy Sándort választották. A vármegye pénze. Szives István dr. tb . főjegyző előter­jeszti az állandó választmány javaslatát, a legutóbbi közgyűlés határozatából kifolyó­lag, a különböző vármegyei alapoknak ki­sebb vidéki pénzintézeteknél való elhelye­zése tárgyában. Egyben megjegyzi, hogy a siklósi kölcsönös segélyző egylet levelet inté­zett a vármegyéhez, melyben értesíti, hogy a nála elhelyezni szándékolt, 15 ezer koronára nem reflektál. A közgyűlés általánosságban hozzájárul az előterjesztéshez. Auber Vilmos szólalt föl erre. Elmondta, hogy a napokban járt nála egy ember azzal a kérdéssel, hogy a mai háborús viszonyokra való tekintettel kivegye a a pénzét a takarék­­ból. A kérdésre ő azt felelte az illetőnek, hogy akármelyik pénzintézetbe is hagyja, az sokkal

Next