Pécsi Napló, 1915. március (24. évfolyam, 49-73. szám)

1915-03-28 / 71. szám

2. Az elesett vár, Pécs, márc. 27. A nagy közönséget, de a sajtót is nyomott hangulat fogta el az „Osztrák és Magyar Monarchia” legerősebb várá­nak, Przemysl eleste és ezzel kapcsolat­ban fegyveres erejének és munkás csapa­tainak 117.000 fővel való csökkenése fe­lett. Mikor az emberek minden leg­kisebb fűszálhoz is kapaszkodnak, hogy a nagy események által felizgatott lelkiállapotuk számára valami meg­­nyugtatót keressenek és találjanak, amikor minden kis baleset nagyobb érze­ lemhullámokat vált ki, olyankor épen nem kis dolog Przemysl eleste. Egyáltalán nem lehet csodálni, ha a kiröppent Hlób hírek­re mindenkit nyomasztó érzés fog el. Kétségtelen, hogy nagy eseményről és nagy veszteségről van szó. Ilyenkor a pesszimistáknak fényes dolguk van. He­teken, hónapokon át lesajnálják a leg­szebb fegyvertényeket. Nem hajlandók elhinni, hogy Lzsok előtt a magyarok sokezer muszkát agyonvertek. Nem szá­mít nekik a limanovi világtörténelmi győzelem. Föl se veszik, hogy a muszkák nem jószántukból távoztak Bártfáról, Hommonáról, Máramaros-szigetről, Bu­kovinából. Az mind semmi, hogy Krakó elől elkergették őket s hogy a rettenetes kárpáti harcokkal hadseregünk egysze­rűen csodát mivelt. A pesszimista mikor ezekről van szó, mosolyogva hallgat s vár. Przemysl elesett. E mondat a pesszi­mistának — paradoxon amit mondok, — gyógyír a fantáziájára. Megmond­tam.. . megmondtam... hát nem mond­­tam­ ? Ju Bord­eoics hadtestparancsnok a szó szoros értelmében kéri a közönséget, hogy a hadsereget támogassuk bizalom­mal, elszánt lelkesedéssel, reménységgel. Ha ilyen elsőrangú hadvezér a legkomo­lyabban hivatkozik a közönség­­ er­kölcsi támogatására, akkor ez nagyon komoly dolog, azzal tréfát űzni nem szabad, akkor ebből a támogatásból annyit kell szállítani a küzdő katonák számára, amennyit csak egyáltalán le­het. A folytonos csapatkiegészítések ut­ján a mi hangulatunk okvetlen eljut a táborba s ennek a hangulatnak emelke­dettnek, bizakodónak, lelkesnek és re­ménytől d­uzzadónak kell lenni. Clause­­vitz tábornok, „A háborúról” írott na­gyobb művében az ország lelkesedését époly fontosnak, sőt sok esetben fonto­sabbnak tartja, mint a katonák lelke­sedését, mert az országban keletkezhető pánik, szerinte a győzelmes nemzetből csatavesztes nemzetet és megfordítva csinálhat. Rosztov orosz hadi író, aki beutazta Magyarországot, hogy az 1848. szabadságharc lefolyásáról helyszíni ta­nulmányokat tegyen, megállapítja, hogy az oroszok a segesvári csatát kivéve nagyobb ütközetet nem­ is vívtak a magyar honvédekkel s mégis sorban vesztették a mieink a szegedi, seges­vári stb. csatákat azokkal az osztrák csapatokkal szemben, amelyeket pedig pár héttel azelőtt kikergettek az or­szágból. Miért ? Rosztov erre azt feleli: Az oroszok puszta jelenléte az országban életre keltette az osztrákok erkölcsi ere­jét és megsemmisítette a magyar hon­védek bátorságát. Az öreg XIV. Lajos francia király a spanyol örökösödési há­borúban már majdnem mindent elve­szített, de volt még annyi lélekereje, hogy Párist fel tudta lelkesíteni s a had­járatot szép politikai sikerrel fejezte be. Ezek tények s épen azért igaza van Apponyi Albert grófnak, hogy „ha csak egy pesszimista is van az országban, akkor is egygyd több van, mint amennyi kéll’ Ha csak, puszta lelkesítésről lenne szó, akkor nem is volna lehetséges a bizalmában ingadozó publikumot gal­vanizálni, de nem így áll a dolog. A világtörténelem bebizonyította, az iro­dalomban mint igazságot hangoztatja a tudomány, hogy­ a törökök ereje Zrínyi Miklós szigetvári hős maroknyi csapatától kapta azt az első, jelenték­telennek látszó, de tényleg rettenetes sebet, amelynek folytatásaiba belepusz­tult a törököknek nemcsak magyaror­szági, de legnagyobb részben balkáni hatalmuk is. A törökök a rettenetes Szolimán vezetése alatt elindultak Bécs meghódítására, de tt­okba esett a csöpp­nyi Szigetvár, ahonnan sarkukba jöhet egy kis csapat s maga köré gyűjthet sok jeles magyar vitézt. Előbb tehát e várat kellett bevenni. Nem is volt valami különös erőd a vár, csak hősök őrizték. A nagy török sereg világhódító útjában megálloit a kis vár előtt s heteken át ott vesztegelt. Rohamot­ rohamra inté­zett, de eredménytelenül, katonái pedig fogytak, mint most Przemysl előtt..­­« 100,000 orosz kezéből kiütni a fegyvert s 6 hónapon át megkötve tartani egy h­adsereget, ez olyasféle dolog, mint ami Szolimánnal történt. Végül Zrínyi kiro­hant. Ott esett el a vár kapuja előtt. Ott haltak meg dicső katonái. A török sereg pedig egy pótolható fizikai és egy soha nem pótolható erkölcsi sebtől vérzett. Maga Szolimán is állítólag mér­gében ott halt meg a vár kapuja előtt. Az ország imába foglalta a hős Zrínyi és bát­ormi nevét s még Vilmos német császár is Budán mondott híres beszé­dében azt mondta, hogy: „Zrínyi és Szigetvár olyan nevek, amelynek halla­tára minden német szív megdobban.” A német olvasókönyvekben pedig ott szerepelnek e nevek és ez volt erkölcsi győzelem, amely hozta a fizikai győzel­meket is maga után. Vájjon van-e Przemysl küzdelmé­nek ilyen erkölcsi tartalma ? A hadveze­tőség nem titkolja, hogy a védősereg rettenetes nélkülözéseket, éhséget, jár­ványokat szenvedett el s emellett állni kellett az orosz ágyuk tüzét. Végül vá­lasztania kellett az orosz fogság vagy a vár ép átadása­ között. Tehát minden irányban önfeláldozás, rettenetes fizikai és lelki harc s ezek a hősök megvívták ezt a harcot. Az orosz sereg úgy tisztel­gett előttük, mintha ők lettek volna a győzők. A nemzet e jövőjébe vetett hitében meggyengült hadsereg ekkora szörnyű áldozatokra nem képes. Csak nemrég olvastuk French angol hadvezér azon kijelentését, hogy a mazuri német téli csata eredményét nem kell titkolni a katonák előtt, hadd tanuljanak belőle önfeláldozást. Hát a mi katonáink s mi magunk is bőséges tanulságot meríthe­tünk a przemysl-i hősök példájából s láthatjuk, hogy ők hittek és hisznek nemzetük jövőjében. Még néhány hónap­pal ezelőtt e dicső hősök itt velünk együtt voltak, sokakat ismerünk közü­lök személyesen s ha véletlenül egyik­másik itthon marad vala, tán ő is itt pesszimistáskodnék, de el kellett mennie s ott felmerült a kérdés előtte: tudsz-e hazádért szenvedni és meghalni ? s akkor ő habozás nélkül azt felelte a sors eme kérdésére : tudok. De e felelet csak egy hatalmas erkölcsi erőt képviselő nemzet fiainak lelkében születhetett meg. 100,000 orosz pusztulása, 100,000 orosznak 6 hónapon át ostromra kény­szerítése s ezalatt az osztrák és magyar hadsereg olyan elhelyezkedése és felké­szülése, amelyek a fent említett diada­lokat eredményezték, ez a fizikai sikere a przemysl-i hősöknek. A fegyverrel való bevehetetlenség, az ottani harcosok feltétlen önfeláldozása és az utolsó darab étel falatig való kitar­tása pedig az a hallatlan erkölcsi diadal, amely e szörnyű világháború méretei mellett is világító toronyként emelkedik ki az események rajzásából. És, mert vannak, akik ezt nem tud­ják méltányolni, abból a tényből követ­keztetem, hogy a pesszimistának épen az erkölcsi tények iránt való érzéke áll felette gyönge lábon. K. M. „Pécsi Napló“ 1915. március 28. Pénzintézeti központ létesítése. Budapest, március 27. Már a háború kitörését megelőzőleg is meglehetősen általánossá vált az a nézet, hogy a pénzintézeti kérdés hazánkban nem maradhat a mai rendezetlen állapotban, hanem hogy annak törvényhozási vagy bi­zonyos szervezkedéssel kapcsolatban önkor­mányzati úton való rendezése maguknak a pénzintézeteknek,­­ még­pedig kivétel nél­kül a visszleszámolási hitelt igénylőknek és a hitel igénybevételére utalt közönségnek is elodázhatatlan érdeke. A háború kitörése óta észlelt jelenségek és beállott viszonyok ugyan megnyugvással tölthetnek el bennünket atekintetben, hogy pénzintézeti szervezetünk egészben véve sok­kal erősebb, ellentállóképesebb és egészsége­sebb, semmint bárki is gondolta volna, de mégis kétségtelen, hogy a pénzintézeti kér­dés rendezése, ami szükségesnek mutatko­zott már a háború előtt is, elodázhatatlanná vált a háború és annak közgazdasági kiha­tásai folytán. Közgazdasági helyzetünknek a háború megszűntének idejére való megerősítése ér­dekében a kormány a pénzintézeti kérdés rendezését a legközelebbi időben óhajtja foganatba venni s minthogy a kérdésnek igen bonyolult volta folytán, a törvényhozási uton való rendezés, az ezzel szükségképen járó merevségnél fogva, különösen most, amikor a háború egészen különleges jelensé­geket vetett felszínre, célszerűnek nem mu­tatkozik, a kormány egy olyan, kellő er­kölcsi súllyal és anyagi eszközökkel rendel­kező pénzintézeti központ létesítésének a tervével foglalkozik, amely képes legyen­­ ön­kormányzati alapon megoldani, vagy leg­alább megindítani a pénzintézeti reformot, a későbbi időknek tartatván fenn annak az eldöntése, hogy az így szerzendő tapaszta­latok alapján van-e szükség bizonyos tör­vényhozási intézkedések foganatosítására is. A „Pénzintézeti Központ“ tervezete a pénzügyminisztériumban elkészülvén, azt a kormány ezennel a nyilvánosságra hozza, hogy ahhoz az összes érdekkörök és a köz­­gazdasági kérdésekkel foglalkozók hozzá­szólhassanak. Amint értesülünk, a pénzügyminiszter ezt a tervezetet, amely véglegesnek semmi.

Next