Pécsi Napló, 1915. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1915-10-01 / 223. szám

­ e kormányok vezetése alatt álló népek azo­kat a veszedelmeket, melyek előállhatnak az esetben, ha az indulatok idő előtti felszaba­dításával nemcsak a bűnös államférfiakat mozdítanák el helyükről, hanem talán éppen a döntő pillanatban az ellenség leküzdésére alkalmazott nemzeti energiákat is megbéní­tanák : a kulturnemzetek véres konfliktusa alihanem elmaradt, vagy legalább is elha­lasztódott volna. A leglángolóbb honszerelemnek s a leg­nemesebb kvalitások felü­lkerekedésének is határt szab azonban a népek önfentartási ösztöne. Az entente kormányai gondoskodtak róla, hogy népeik előtt minél tovább rejtve maradjon a valóság és eltitkoltassék a hely­zet­ veszedelme. A diktátori hatalmat gya­korló miniszterek elnyom­ták a sajtószabad­ságot, hatályon kívül helyezték a gyülekezési jogot és a kormányzati terror nyomasztó súlyával, elnyomván a gondolatnyilvánítást, némaságra késztetik az irányváltoztatást kö­vetelő legjobb hazafiakat is. A leggyűlöletesebb e tekintetben is az olasz kormány eljárása. Cadorna hadviselése négy hónap alatt Itáliában nagyobb csaló­dást okozott, mint a szövetségeseinél a 14 hónapos kudarcok egész sorozata. A nép akaratával hivalkodó olasz király és a nem­zeti ideálok nevében háborúskodó Salandra nemcsak művészetté fejlesztették a népcsa­lást s az autokráciát is megszégyenítő ön­kénnyel üldözik a becsületes hazafiakat, hanem védszárnyaik alá vették azt a titkos szervezetet, mely a legtitkosabb gondolatok kikémlésére s a becsületesen gondolkodó olasz honpolgárok denunciálása céljából ala­kult. Így történhetett, hogy a kritikától félő Salandra, — a népszuverenitás nyilvánvaló kigúnyolásával — hadat szent Törökország­nak, anélkül, hogy erről a lépésről előzetesen jelentést tett volna a parlamentnek. Nem csoda, ha Garroni, volt konstantinápolyi és Averna hg. volt bécsi nagykövetnek látoga­tásai az olasz király főhadiszállásán rémü­letbe ejtették Salandrát és Sonninot. Azóta újabb erővel indult meg a harc Giolitti ellen. A Giolittismus a háborús párt vezetőire nézve annál nagyobb veszedelem, mivel, legalább a látszat szerint, Itália az az entente-i állam, melyben a békepártnak is van lát­ható, nagytekintélyű képviselője. A Balká­non beállott legújabb fordulat is, melynek egyik fontos következménye előreláthatólag az lesz, hogy Olaszország hatalma az Adrián meg fog szűnni, bizonyára siettetni fogja Olaszország megrontóinak a bukását. A parlament ismételt elnapolásával si­került Franciaországban elejét venni a fe­nyegető kormányválságnak. Az angol diplo­mácia e célból kíméletlen pressziót gyakorolt a francia parlamentre s a képviselők nem merték belső válság előidézésével megrontani a diplomáciai relációkat. így menekült meg Millerand a bukástól és csak így kerülhette el Viviani a felelősségrevonást. A keleti harctéren lejátszódó események, melyeknek katasztrofális jellegét az agyon­pénzelt, bűnrészes francia sajtó sem képes többé leplezni, a francia közvéleménynek újabb tápot adtak a bizalmatlanságra és aggodalomra. És a napokban újra összeülő francia parlament a várható angol befolyás ellenére is nehéz órákat fog szerezni Poincaré úr kormányának. Amely napon Hervé, Cle­­menceau és a többi leláncoltak szabadabban mozoghatnak ismét, a francia nép is tuda­tára ébred annak a veszedelemnek, melybe saját politikusainak lelkiismeretlensége, orosz cselszövény és angol álnokság sodorták. Csodálnunk kell a franciák türelmét, bámulnunk a kitartásukat. Bátorságukban, vitézségükben soha sem kételkedtünk, de hogy ez a lobbanékony, temparamentumos és amellett állhatatlan nemzet minden hiva­talos óvintézkedés és hatalmi erőszak elle­nére ilyen evangéliumi megadással viselje a háború okozta helyzetet, az méltán lephet meg mindenkit. A meglepő jelenség magyarázata más­ban aligha kereshető, mint abbeli, hogy a franciák életösztöne még mindig nem ismerte fel a helyzet veszedelmeit. Majd csak az orosz haderő kikerülhe­tetlen katasztrófája fogja a kormánytól és a diplomáciától független sajtót és a honatyá­kat az igazság felismerésére kényszeríteni. Amely napon pediglen a francia sajtóban és parlamentben ismét szóhoz juthat a lelki­­ismeret s konstatálható lesz a való igazság, sem a kormányzati erőszak, sem a diplomáciai tekintet nem fogja megakadályozhatni az elvakultság, a hazugság, a gonoszság gyalá­zatos rendszerének összeomlását. Angliában a nép a háború kitörése óta harcban áll az Asquith kormánnyal. Az a rövidlátás, amely az angol kormány­­minden ténykedésében s főleg az ellenséges erő és a leküzdendő akadályok megítélésében kezdettől fogva megnyilatkozott, annyira megrendítette a liberális Asquith kormány­zatot, hogy az, kudarcát leplezendő és hogy elkerülje a bukást­, mely egyúttal a szövet­ségeseket is konszernálhatta volna, inkább megosztotta a hatalmat a konzervatív unio­­nistákkal, így lett Balfour is tagja az új kabinet­nek. Ámde a koalíciós alakulat, mely legfel­jebb arra volt jó, hogy azontúl a toryk is osztozkodjanak a felelősségben, nem hozta meg a remélt közmegnyugvást. Az entente­­győzelmek elmaradása s a központi hatal­mak gyarapodó diadalai mindjobban meg­érlelték az ipari militarizálás és az általános védőköt­el­ezett­ség nehéz kérdéseit. E kettő közül az elsőt mégis valahogy sikerült rendezni, főleg azért, mert a törvény hatálya és érvényessége kifejezetten csak a háború idejére stipuláltatott. És Lloyd Ge­­orgenak ez értelemben tett kijelentései még a törvény betűinél is jobban megnyugtatták a munkásságot. Másként áll azonban a dolog az általános védkötelezet­tséget illetőleg. A munkások, mint az a bristoli kongresz­­szuson is konstatálható volt, határozottan ellenzik a reformot, főleg azért, mert nem ok nélkül, attól tartanak, hogy a tervbe vett reform csakhamar állandó jelleget öltene s a háború után teljességgel megnyomorítaná a munkásszervezetek szabad mozgását. De a nagy kényelemhez szokott angol polgárság sem lelkesedik túlságosan a köte­lező hadi szolgálatért. A pártok békéjét fel­dúlta ez a medálum, a kabinet pedig több hónapos viaskodás után sem jutott még egységes megállapodásra. Érdekes, hogy Asquith és Grey is a reform ellenzői közé tartoznak, valószínűleg azért, mert nem akarnak felelősséget vál­lalni azon tehertöbbletért, mely a reformból származna s jóval felülmúlná azt a katonai támogatást, melyre ők Anglia nevében a szövetségi szerződésben kötelezettséget vál­laltak. Csakhogy most már nem a szövetségi stipulációk magyarázatáról, hanem Anglia nagyhatalmi állásának a megmentéséről van szó. S azért valószínű, hogy a reformot sür­gető Lloyd George az unionisták segélyével Asquithot végre is ki fogja emelni a nye­regből. Az Asquith kormány bukása pedig ép­pen az indító okok miatt végzetes lehet Nagybrittannia belső békéjére. Et nunc venio ad fortissimum. Való­sággal kétségbeejtő Oroszország belső hely­­­zete. A szövetséges hadak győzelmes előnyo­mulása milliós népvándorlást idézett elő egész Oroszországban. Se a hunok, se a gótok, se a tatárok idejében ennyi ember nem indult egyszerre vándorútra. Milliókra megy szent Oroszországban a hontalanok és földönfutók száma.. Az ipari élet dezorganizálva, a tőke és főleg az ércpénz eltűnt a forgalomból. A bürokrácia önkénye pedig tűrhetetlen. És mialatt az orosz hadak üldözőik elől futva menekülnek, az elhatározásában folyton in­gadozó cár megvívja Nikolajevics nagyher­ceggel a maga személyes harcát és reakcio­­nárius tanácsadói unszolására újra szembe­helyezkedik a dumával is. A hadsereg, a duma és a nép vereségével szemben Orosz­országnak nem sokat használ a bürokrácia és a cenzorok győzelme. Különösen végzetes következményeket vonhat maga után a dumával szemben tanú­sított magatartása a cárnak. Régebben is rámutattunk már arra a különbségre, mely a japán háborút követő forradalmi mozgal­mak és a dumának reformokat sürgető tö­rekvései közt mutatkozik. A tíz év előtti forradalmárok örvendtek az orosz armádia vereségének, mert az összetört autokrácia romjain vélték fölépíthetni a jogállamot, ámde a harmadik duma békés reformblokja teljes szolidaritást vállalt a cárizmus impe­­rialisztikus törekvéseivel s kész meghozni minden­ áldozatot az orosz presztízs meg­mentése érdekében. A hozandó áldozatok fejében tisztességes kormányzatot, liberális alkotmányt és a legfontosabb szabadság­­jogok biztosítását kéri a városok intelligen­ciája által is erősen támogatott reform­­irányzat. Néhány héttel ezelőtt a bajba került autokrácia hosszas vonakodás után rászánta magát a duma összehívására, de amint meg­kapta az újabb hiteleket és megvolt a muní­ció fokozását biztosító felhatalmazás, a kel­lemetlenné vált dumát ismét elnapolták. Az ily módon csúffá tett pártok meg­aláztatásukból azonban nem vonták le nyom­ban a konzekvenciákat. Mint a moszkvai zemsztvók magatar­tásából is megállapítható, a városi polgárság csakúgy mint a duma mérsékeltebb pártjai, még mindig hajlandók a cárizmus támoga­tására. És mivel joggal föltehető, hogy a folyton újabb kölcsönöket kereső orosz kor­mányzat most már értékelni tudja azt a rossz benyomást is, amit a duma indokolat­lan elnapolása Párisban és Londonban kék tett, nem éppen lehetetlen, hogy a legújabb keletű harctéri események Miklós cár lelkét ismét hajlandóbbá teendik a reformerek kí­vánságai iránt. Ámde a pillanatnyi hatásra szánt fogá­sok föl nem tartóztathatják többé a közelgő katasztrófát. . Nyilvánvaló, hogy Oroszor­szág belső konvulziói is, épp úgy mint a harctéri események, a béke érdekeit szolgál­ják. És mialatt az entente valamennyi ál­lam a belső forrongásoknak a színhelye, Ausz­­tria-Magyarország és Németország azalatt belsőleg is megerősödve gyarapítja a tartós és dicső béke biztosítékait a harcmezőn. „Pécsi Napló“ 1915. október 1. A hadsereg aranykönyvéből. - A hadügyminisztérium sajtóosztályától.­­ Nagy Vilmos 13-ik honvéd gyalogezred­beli tart. zászlós Tarnavkánál fél szakaszával 1 tisztet és 69 közkatonát ejtett foglyul. Dabrovkánál heves ellenséges támadást vert vissza s újból 30 oroszt vetett fogságra. Majd a gorapalackai rohamban is fényes bátorsággal harcolt. Lutoviskánál szembe és két oldalról támadtak reája. Ebben a szorult helyzetben oly ügyesen s erélyesen vezényelte századát, hogy kevés veszteséggel szabadít­hatta ki belőle. Minden alkalommal feltűnő bátran viselkedett és erélyes parancsnoknak bizonyult. (Arany vitézségi érem.) Molnár Sándor 13-ik honvéd gyalog­ezredben törzsőrmester szakaszát a Kosiolate hegy megtámadásakor nehéz terepen a leg­sűrűbb ellenséges tűzben halálmegvető bátor­sággal és elszántsággal vezette előre Az el­lenség állásába rontott be s megszállotta. Túlerős ellentámadás okából szomszédjai már kivonultak ebből az állásból, őt meg két ol­dalról is az a veszedelem fenyegette, hogy csapatával együtt fogságba esik, azért ezek után ő is hátrahuzódott embereivel együtt. Bátor és ügyes altiszt, nagyon használható szakaszparancsnok s a kötelességtudásnak mintaképe. (1. oszt. ezüst vitézségi érem.) Zvarinyi Sándor dr. önkéntes, címzetes szakaszvezető és Loch János szakaszvezető, mindketten 33-ik gyalogezredbeliek, felhívásra azonnal készeknek nyilatkoztak összekötő járőr vezetésére. Starysambortól délre, a Le-*­minavölgyben az ottani harcok idejében a sötétség beálltával helyre kellett állítani az összeköttetést a közben betolt szárnycsoport- I tál, Dékány 51-ik gyalogezredbeli százados­­ csoportjával. Istentelen idő, neh­éz erdős

Next