Pécsi Napló, 1927. május (36. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
2. oldal, PÉCSI NAPLÓ Elmekórtani gyakorlatok a klinika beteganyagán. Elmeklinika, Retucca. Gyermekgyógyászat : Heim Pál dr. egyetemi ny. r. tanár . 1. A gyermekkori tuberculosis korai diagnosisa. 2. Infectiosus bélhurutok a gyermekkorban (dysenteria és dysenteriform hasmenések). Gyermekgyógyászati gyakorlatok. Gyermekklinika Ráth-Mátyás-ucca. Bőr és bujakórtan : Beck Soma dr. egyetemi ny. r. tanár : Diagnostikai és therápiai gyakorlat bőr- és nemibetegeken. Bőr- és bujakórtani klinika. Attila-ucca. Kórbonctan : Entz Béla dr. egyetemi ny. r. tanár: Kórbonctani gyakorlatok. Kórbonctani Intézet, Dischka Győző ucca. Hygiene és bakteriológia : Fenyvessy Béla dr. egyetemi r. ny. tanár. 1. Fertőtlenítés és féregirtás. 2. Bakteriológiai vizsgálatra szánt váladékok vétele és beküldése. Bakteriológiai és serológiai gyakorlatok. Közegészségtani intézet, Vitézutca. GYAKORLATI FOGLALKOZÁS a pécsi magy. kir. Erzsébet Tudományegyetem klinikáin. " 1927 november hó 5-től 1928 március végéig, minden második szombaton a klinikák bármelyikén oly módon tétetik lehetővé az e végből jelentkező gyakorló orvosok részére a diagnostikában és therápiában való továbbképzésük, hogy egész nap folyamán a klinika vezető tanára és tanársegédei irányítása mellett részt vehetnek a klinika munkájában, a. m. a járóbetegrendelésen, fekvőbetegek kezelésében. A napi munka befejezése végén, vagy esetről-esetre a klinika vezetője a bejáró orvos urakkal konziliumszerű megbeszéléseket folytat. Jelentkezni lehet 1927 október hó végéig Fenyvessy Béla dr. egyetemi ny. r. tanárnál, Pécs, Vitéz-utca 3. azon klinika megjelölésével, amelyen a jelentkező foglalkozni kíván. A tanfolyamok díjtalanok, a jelentkezési illeték cursusonként 5 pengő. A jelentkezőknek a részletes órarendet megküldik. CSÁKY KÁROLY LOVASSÁGI TÁBORNOK, Budapest, ápr. 230. Csáky Károly gróf honvédelmi minisztert a szolgálati viszonyban való meghagyás mellett lovassági tábornokká nevezte ki a kormányzó. HEDRY LŐRINC HEVES MEGYE FŐISPÁNJA. Budapest, ápr. 30. (MTI.) A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Hedry Lőrinc arországgyűlési képviselőt kinevezte Heves vármegye főispánjává. A HITEHAGYOTT REGÉNY. • ÍRTA: BODONYI NÁNDOR. 1. Aszkéta és világfi. Még abban a régi jó időben történt ez, amikor a felekezeti türelmetlenség még nem vert éket pápisták és kálvinisták közé. A katholikus pap testvérét látta a református lelkészben , a református lelkész pedig munkatársát látta a katholikus papban a közmivelődés terén. Vezette külön-külön mindegyik a maga felenyáját. A pápista pap misézett, prédikált, kiszolgáltatta a szentségeket. A református pap könyörgött, szónokolt, feladta a „lakrementuniókat” s nem avatkoztak egymás dolgaiba. Pap volt mindegyik, úgy a templomban, mint a templomon kiiid. Az egyes felekezetek lelkipásztorai összejártak névnapokra, installációkra. A katholikusok templom-bucsuját megülték a reformátusok is. Együtt vigadtak, ha volt rá alkalom s együtt búsultak, ha volt ok a busulásra. Egyiknek öröme, öröme volt a másiknak, egyiknek a baja, baja volt a másiknak. Julia mama, a garéi plébánia gazdaasszonya nem nézte le a református parochia papnéját, tisztelendő Szűcs Dánielné asszonyomat. Viszont Szűcs Dánielné asszonyom meg bensőséges szíves barátságban volt Juliska nagysámmal, a plébános úr unokahugával. Hát ebben a régi, régi jó időben történt, hogy a garéi református káplán, tiszteletes Szoboszlay Zoltán, benyitott a plébánia kis kapuján. A plébánia cerberusai: egy vizsla, egy pumi, meg egy fehér selyempuncs hangos csaholással estek rá a vendégre. Szoboszlay Zoltán nem jött zavarba. Leguggolt ott előttük s nevén szólította a kutyákat: — Ej, ej, Hektor ! Hát micsoda vendéglátás ez? Mi az, Sajó?! Nem szégyenled magad? Nini-ni! Még a kis Zsipszi is nekem esik ! Ej, no ! Fel ne faljatok ! Hagyjatok belőlem máskorra is. A kutyák mintha megértették volna a beszédet, abba hagyták a csaholást. Most már bizalmasabb farkcsóválással közeledtek feléje. A tiszteletes úr megsimogatta fejüket, megveregette sorba valamennyinek a farát. Ezért aztán hálából körül ugráltak, körültáncolták. A vén Hektor még azt is megtette, hogy felágaskodott rá, nem a legnagyobb épülésére a szép fekete zsinóros atillának. Alig győzte elhárítani a sok hálás kézcsókot: ■— Menjetek, menjetek! Elég volt már ! — Nézzétek, ott van a bodros cica ! Inkább azt vegyetek körül. A három kutya körül nézett. Az udvar közepén haladt csendes, lappangó léptekkel az ordas. Amint a három kutya észre vette, uccu, vesd el magad , neki esett az ordasnak. Bizony csak épp annyi ideje volt annak, hogy felkaphatott az egyik almafára ott az udvaron. Ott aztán elhelyezkedve az egyik ágon, felborzalt szőrrel halgatta, amint a kutyák jobb ügyhöz méltó kitartással körülcsaholják a fát. Tiszteletes uram pedig a konyhaablak felé tartott. Odanyílt az, ki a veranda mellett az udvarra. A nyitott ablakon át bekandikált a konyhába. A konyhában pedig senkit sem látott. Úgy látszik Julia mama, a plébánia gazdaasszonya, kint jár valahol a kertben egy kis petrezselyem zöldjéért, vagy egy kis „snitling”-ért. A konyhából kellemes illat árad szét. A tűzhelyben ég a tűz. A vaslemezen kis lábos, abban valami rántás pirul. Mellette áll a levesesfazék. Az épp java forrásban van. Egy-egy neki szilajodott hőhullám kikiloccsant némi felesleget a levesből, a tűzhely vaslemeze egy pillanat alatt füstörögve fújja gőzzé azt. A levesesfazék mögött áll a főzdékes lábas. A félrecsúszott födél alól látszik, hogy zöld bab főr a lábasban. Tiszteletes uramnak pedig ez a gyenge oldala : a Zöldbab. Nem is állhatja meg, hogy belül ne kerüljön a konyhába. A tűzhely sütőfülkéjéből a pecsenye pirul. Hallani a sustorgását, érezni az illatát. Szoboszlay Zoltán körülnéz. S amikor meggyőződött róla, hogy kívüle senki sincs jelen, hirtelenében vékony zsineget kerített elő valahonnan. Azzal a zsineggel fülüknél fogva összekötözte a kis lábast a levesesfazékhoz, a levesesfazekat meg a főzelékes lábashoz. Most aztán, mint aki rendbe rakta a dolgát, szép csendesen kisurrant a konyhiából. A folyosó végén ott volt a „Plébánia Hivatal”. Az ajtó fölött latin disztikon ékeskedett: „Donec eris felix, numerabis multos amicos. Tempora si fuerit nubila, solus eris.” A Plébánia Hivatalban ott találta Nemes Bertalan plébános urat nagy foliánsai között. — Dicsértessék a.... ezzel a köszöntéssel lépett be hozzá a tiszteletes. — No, no ! — pislantott fel dolgából a plébános úr. — „dicsértessék a...” nincs tovább reverende amire? Vagy nem merjük kimondani a pápista köszönntést?— De biz’ ki merem én mondani: Dicsértessék a Jézus Krisztus ! — Mindörökké amen ! Ezt már értem. Na foglaljon helyet. Aztán mondja el, mi jóban jár. Ott a bibliotéka második polcán van a szilvóriumos üveg. Ha akar, töltsön magának. (Folyt, köv.) 1927. május 1. Csend és béke honol a magyar-szerb határ mentén. Udvariasak és szolgálatkészek a szerb hatóságok. Aki nem hiszi el, hogy egy kőhajtásnyira van Jugoszlávia. — „Doberdan sógor I” Baranyai szerb határ, április. (A Pécsi Napló kiküldött munkatársától.) A villányi hegyek, a Mecsek déli nyúlványai komoran integetnek az erre utazó felé. Mintha figyelmeztetni akarna a komorságuk : vigyázat, mindjárt itt lesz a határ... Zöldelő rétek, dús igéretű ugarak között suhan el a vonat. Baranya áldott földje kacéran mutatja ígéretét az április reggeli szürkületben, a mező, a hajnali óra ellenére, már népes a szorgalmas magyar parasztoktól. Jobbról-balról rigófütty vegyül a vonat zakatolásába, madárdal kisér bennünket a szerb határ felé. És egy kis szorongás a szivekben : mindjárt Magyarbólyban vagyunk és azután nem Pélmonostor következik, hanem Beli-Monastir___ A rigófütty elhal, a szavak is elhalnak, csak a szívek beszélnek , messziről a háromszinű zászlót lengeti felénk a szél. Magyarbólyban vagyunk, az utolsó magyar állomáson a jugoszláv határ mentén, Eszék-Belgrád fel. Az állomáson nagy csendesség fogad bennünket. Csak néhány finánc és néhány csendőr látja el dolgát, utas alig néhány van, a jugoszláv magyar határ mentén minden csendes... 6t perc múlva a faluban vagyunk. Szép nagy falu Magyarbóly, olyan szélesek az utcái, mint az Andrássy út. Büszkék is rá a jó magyarbólyiak, de azért úgy megnéznek minden egyenruhás embert, mint a régi jó időkben, amikor csak minden 2—3 esztendőben kerültek ide katonák , amikor gyakorlatozni jöttek az ötvenkettesek... Most már hat éve van rendőrsége, csendőrsége, vámőrsége Magyarbólynak. Hozzátehetjük, nem hiába példás a rend az ország határán. Nemcsak incidensek nincsenek, a legnagyobb megértéssel működnek, érintkeznek egymással a két ország határán levő hatóságok, úgy a saját, mint a lakosság legnagyobb örömére. — Hála Isten jól megvannak egymással az urak, — mondja egy magyarbólyi polgár, aki kísérőnkül csatlakozott — nincs semmi baja a szomszéddal senkinek. Érdekes ügy az állandó határátlépési igazolványok ügye. Évekig igen sok baj volt azokkal, akiknek a birtokai átnyúltak az elcsatolt területre. A kormányok egy ideig nem tartották fontosnak rendezni a kérdést, az u. n. kettősbirtokosok pedig nem tudták művelni földjeiket. Végül — néhány hónappal ezelőtt — megegyezés jött létre ebben a kérdésben is. Minden kettősbirtokos egész évre szóló határátlépési engedélyt kap, egész családjával egyetemben. — Békességgel élünk egymással — halljuk — s épugy átjárunk Pélmonostorra, meg Dárdára, mintha nem is lenne közbe a határkő... Mindenki nagy elismeréssel beszél a szerb hatóságok előzékenységéről, udvariasságáról, melynek egyik vívmánya az a megegyezés, mely a két nemzet határhatóságai között, a kormányok tárgyalásai nélkül létrejött. Régi panaszuk volt a határlakóknak, hogy ha át akartak menni Jugoszláviába, avagy Jugoszláviából hozzánk, Pécsre, illetőleg Eszékre és Zomborba kellett menni útlevélért. A két nemzet határmenti hatóságai megegyeztek, hogy a határon lakóktól háromnapos átlépésnél nem követelnek útlevelet, hanem háromnapi érvénnyel határátlépési igazolványt állítanak ki a számukra. Ez a rendszer nagyszerűen bevállt. Áldják is érte a létrehozóit. Elekes Ernő dr. rendőrfogalmazó, aki hat esztendeje vezeti az államrendőrség magyarbólyi határszéli kirendeltségét, meséli: — Amióta ezt a kérdést is sikeült rendeznünk, semmi panaszunk nem lehet az SHS. állam közegeire. Udvariasak és szolgálatkészek. Úgy a hivatalos érintkezésben velünk, mint a magyar utasokkal. Kizárólag csak jót mondhatok szomszédainkról. Brunner Mihály őrnagy, a magyarbólyi vámőrség parancsnoka ugyancsak nagyon szépen nyilatkozik szomszédairól. Előzékenyek, udvariasak, még véletlenül sem fordul elő nézeteltérés vagy incidens. A falu jegyzője, bírája, mindenki csak jót mond az új szomszédokról. Úgy élnek itt az emberek, mintha nem is a határon élnének. A jó szomszédi békességet mi sem zavarja. Vigasztalás és biztató ígéret ez. Az egyetlen, amin Magyarbólyban megakad az újságíró szeme, hogy a határrendőrségnek nincs megfelelő épülete. Egy öreg, rozzant parasztházban székel immár 6 esztendő óta a határrendőrség. Talán a falu legesdibb házát bérelték ki erre a célra s még mindig nincs szó arról, hogy megfelelő épületet emeljenek a számára, szemben a vámőrséggel, melynek nemrég építettek laktanyát, tiszti lakásokat, egymilliárd háromszázmillió koronás költséggel. Postahivatalt is építtet most a kincstár, mintegy 300 milliós költséggel, a rendőrségről azonban megfeledkeztek. De a határ-