Pécsi Napló, 1940. június (49. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-09 / 129. szám
6. oldal. 1940 június 9. PÉCSI NAPLÓ A MUZSIKÁLÓ PÉCS Gálos László dr. teológiai tanár, egyetemi m. tanár: „A zenét a közönség részére könynyen hozzáférhetővé kell tenni“ Pécs, június 8. Az elmúlt hét egyik estjén együtt ült jelen sorok írója dr. Gálos László teológiai tanárral, egyetemünk legfiatalabb magántanárával, a kitűnő,emelkedett tudású zene esztétával. Fejünk felett a csillagos égbolt és amint a szomszédos székesegyház nemeszengésű harangja egymásután kongatta a negyedórákat, a beszélgetés önkéntelenül visszaszállt azon néhány év előtti estékre, amikor a dómtéren Liszt magával ragadó szépségű esztergomi miséjének dallamai hirdették a világ mind a négy tája felé, hogy acélos erővel, öszszefogással és akarattal, még abban az esetben is, ha azt történetesen nem is a lakosságnak, a tömegnek lelkesedése fűti, milyen hatalmas, lenyűgöző szépségű művészi teljesítmény életrehívására képes ez a város, majdnem teljes egészében a saját erejéből. ... SZUNNYADÓ ENERGIÁK — Rengeteg lehetőség van — fordul felénk Gálos László dr., — amelyek egy, a mostaninál sokkal élénkebb, gazdagabb, színesebb zenei élet kialakulását tennék Pécsett lehetővé. Kihasználatlanul heverő erők, szunnyadó energiák, felébresztésre váró művészi ösztönök, ambíciók — amelyeket sok-sok speciális helyi bajokon kívül a zeneélet általános betegségei is tétlenségre kárhoztatnak, meddőségre ítélnek. — A város jelenlegi zeneélete sajnos semmiképpen sem egyenes folytatása a város ilyenirányú múltjának. A törés nyilvánvaló. Arról azután már mindenesetre lehet vitatkozni, hogy ebben a változásban milyen és mekkora szerepe van a helyi és mekkora az általános körülményeknek. A ZENEÉLET HANYATLÁSÁNAK OKAI • A zeneélet általános hanyatlásának oka mindenekelőtt az ezen a téren bekövetkezett változás, ami már több, mint fokozatos fejlődés. Régebben a zenei irányok fokozatosan követték egymást és változásukkal lépést tarthatott a közönség megfelelő ízlésváltozása is. A mai nagymérvű zenei változások előtt azonban a közönség tekintélyes része, amely zenei tekintetben még a romantikában (Lehár, Strauss stb.) nevelődött, meglehetősen értetlenül áll. A mai hangversenyek műsorán Bach előtti ősprimitívek és a hipermodern mesterséges primitívek szerepelnek. A romantikus zenének nyoma sincs már. A zene fejlődése valahogyan megelőzte a tömegízlést, vagy ha jobban tetszik, a tömegízlés nem tudta még utolérni a zene jelenlegi fejlődésének irányát. ELÉGTELEN AZ ISKOLAI ZENEOKTATÁS — A helyi hiányosságokon kívül tehát mindenekelőtt ezt a zene és a közönség között tátongó légüres tért kellene megszüntetni. Ez természetesen nem megy máról-holnapra. A közönséget meg kell szervezni a zene számára, a zenét könnyen hozzáférhetővé kell tenni a közönség részére. Ezt megelőzőleg azonban egy nagyon fontos feladat van: fel kell kelteni a közönségben a zene iránti érdeklődést. Talán ez így helytelen is, mivel a zene iránti érdeklődést és fogékonyságot nem felkelteni, hanem elültetni kell — mégpedig, ha tényleg el akarunk valamit érni — már a serdülő fiatalság lelkében. Itt jutottunk el tulajdonképpen a sürgős tennivalók alfájához, az alsó- és középiskolák zeneoktatása kibővítésének szükségességéhez. Néhány kivételtől eltekintve ugyanis, az iskolai zeneoktatás elégtelen és kimerül a heti egy énekórában. Fölösleges ugyebár részletesen bizonyítani, hogy ez mennyire nem elég. Akkor, amikor a rajztanításra, avagy művészettörténetre igen nagy súlyt fektet a tanterv, ugyanakkor rengeteg olyan középiskolás van, aki tanulmányai során például Beethovennek még a nevével sem találkozik. Egészen érthetetlen ez, hiszen az életben a zenének sokkal több megnyilvánulásával találkozunk, mint a művészetek bármely más ágáéval. Ezen helyzeten tehát okvetlen és intézményesen kell változtatni. ZENETÖRTÉNETI HANGVERENYKURZUSOK — Ez lenne a sürgős tennivalók egyik legsürgősebben megvalósítandó pontja, amelynek célja a zeneértő fiatalság kinevelése. Zenei táplálékot kell azonban adni megfelelő módon az idősebbeknek is, azoknak, akiknek nincs meg ugyan a zenei múltjuk, de szívesen gyönyörködnének ennek ellenére az ízlésüknek, igényüknek megfelelő zenei produkciókban, feltéve, hogy azt részükre megfelelő módon szervíroznák. Véleményem szerint a város intelligenciájának ezen nagy tömege részére, amelyben megvan a hajlandóság arra nézve, hogy zenei tudását gyakorlati módon bővítse ki, kellene megrendezni a zenetörténeti hangversenykurzusokat. Ezen hangversenykurzusok keretében esetenként egy-egy zeneszerző kerülne bemutatásra, működését, alkotásait, jelentőségét a legkülönbözőbb szempontokból ismertetnék. Ezek a hangversenykurzusok természetesen ily módon amellett, hogy szórakoztatók, tanulságosak is lennének, sokat foglalkoztatnák a város Zeneéletének tényezőit, a különböző szólistákat, zene- és énekkarokat. — Milyen nagy sikerre számíthatna például egy ily módon megrendezendő Bach-est, amelyet egy a nagy muzsikus életét és működését ismertető szellemes negyedórás előadás vezetne be. Az előadást követné Bach egyes munkáinak előadása, esetleg a következő egymásutánban: 1. Bach egyik legszebb prelúdiuma és fugája zongorán; 2. két- és háromszólamú invenciók táncban; 3. kórusművek passiókból; 4. solocantáták és 5. hegedűszólók. — Ugyanezen elgondolás szerint lehetne a közönséggel esetleg Chopin, Mozart, Offenbach, Strauss stb. műveit is megismertetni, majd későbben sor kerülhetne a zene titánjaira is. Az anyag szinte kimeríthetetlen. — Úgy érzem, hogy ezen zenei esték, amelyek a laikusok részére is élvezhetővé tennék a muzsikát, csakhamar igen népszerűek lennének Pécsett és alkalmasak lennének a ma bizony a muzsika iránt meglehetősen kevés érdeklődést mutató közönség zenei beszervezésére. Az eddig hasonló elgondolás szerint esetenként rendezett centennáriális hangversenyek, nagy sikere mindezt bizonyítja. Zsúfolt ház gyönyörködte végig a színházban a Beethoven, Schubert, Grieg, Liszt és Csajkovszkij ünnepi hangversenyeket és hasonlóképpen igen nagy sikere volt az Iparosszabadlíceum keretében rendezett Mozart-estnek is. Azt hiszem, ennélfogva, hogy ezeknek a hangversenyeknek rendszeresítésével sokat lendíthetnénk a város zeneéletén. Foglalkoztathatnánk azokat, akik a zenét szeretik, a tánczene illusztrálására viszont az úritársadalom nőtagjait nyerhették meg — aminek a zenei cél elérése mellett — természetesen a szabóipar is igen előnyösen érezte kihatását. — Ilyen zenetörténeti kurzusokat azonban zárt társaságok is rendezhetnek, hiszen nem a külsőség — színházterem, díszlet, kosztüm a fontos, hanem a lényeg. Néhány pécsi úriháznál tanácsomra rendeztek is már ilyeneket — kedvesek, ügyesek voltak ezek a kis házi hangversenyek. — Sok mindenre volna természetesen még szükség. Mindenekelőtt állandó és jól megszervezett városi zenekarra. Ennek hiányát igen erősen érzi a város zeneélete. Azt mondják, hogy Pécs város zeneéletének egyéb más, speciális helyi bajai is vannak. Egy okkal több forog fenn, tehát, hogy azt minél tartalmasabbá igyekezzünk tenni. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a komoly zeneélet tömörülést, társulást jelenta szabadságharc utáni időkben ezért nem engedélyezte Ausztria Magyarországon az énekegyesületek működését), aminek megvalósítása az előadók részéről szükségessé teszi a zenein kívüli egyéb lelki, morális értékeiknek a közös cél érdekében való latbavetését — már csak az egyébként mutatkozó ellentétek áthidalása céljából is. A zene, a muzsika öszetartást jelent — enélkül komoly, tartalmas zenei élet el sem képzelhető. — A világnézetek, politikai elvek múlandósága mellett a melódia örök — mindenkor szép, magával ragadó, amelyben nagyapáink épúgy gyönyörködtek, mint ma jómagunk és mint ahogy majdan az utánunk következők fognak: örök szépért dolgozni, örök értéket tovább fejleszteni; azt hiszem, hogy ezen cél mellett minden másnak el kell törpülnie még a hiúságnak is. (K. J.) Balogh őrvezető és Csele szakaszvezető is és tette 1916 június 9. Nehéz harchelyzetekben merész és vállalkozó szellemével valamint veszélybe jutott tisztjei iránt tanúsított hűséges ragaszkodásával tűnt ki Balogh Lajos, volt zombori 23. közös gyalogezredbeli őrvezető, aki ekkor már 17 hónapja teljesített harcvonalbeli szolgálatot és egy ízben már meg is sebesült. Balogh őrvezető, mint rajparancsnok e napon, amikor a túlerőben lévő oroszok a Tarnopol környéki Worobijowkanál csapataink védelmi állásaiba betörtek, lelkes vállalkozó szellemtől áthatva, rajával önkéntes járőrszolgálatra jelentkezett. Sikerült is az oroszok közelébe férkőznie és rajával hősies és ügyes ellentámadást intézett az ellenségre és részben viszszaszorította. A nyomában előrenyomuló hadnagy szakaszparancsnoka ez alkalommal súlyosan megsebesült. Balogh őrvezető hűséges ragaszkodással azonnal segítségére sietett, áldozatkész erőfeszítéssel egy hátrább fekvő védett helyre vitte és biztonságba helyezte. Balogh őrvezetőt, bátor és kiválóan derék magatartásáért a nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. 1916 június 10. A volt nagykanizsai 20. népfelkelő gyalogezred Dnyeszter környéki harcai alatt Csete György szakaszvezető, mint sebesültvívő járőr parancsnoka, azzal tüntette ki magát, hogy egy orosz gránát által felgyújtott házból, élete legkomolyabb veszélyeztetésével a házban elhelyezett négy sebesült tisztet és négy honvédet, a biztos pusztulástól megmentett. E közben azonban gránátszilánktól maga is megsebesült. Teljesen azonos értelemben viselkedett Györkös József őrmester is, aki az ezred árkászosztagának volt a parancsnoka és mint ilyen, egy rombalőtt másik házból az oroszok élénk gránáttüze közben egy századparancsnoki törzset mentett ki, a rája omlott törmelék alól. Ezért az ellenséges tűz közepette végrehajtott bátor és derekas életmentéséért Csete szakaszvezetőt a nagy ezüst, Györkös őrmestert pedig a kis ezüst vitézségi éremmel tüntették ki.