Pécsi Napló, 1940. június (49. évfolyam, 122-146. szám)

1940-06-09 / 129. szám

6. oldal. 1940 június 9. PÉCSI NAPLÓ A MUZSIKÁLÓ PÉCS Gálos László dr. teológiai tanár, egyetemi m. tanár: „A zenét a közönség részére köny­­nyen hozzáférhetővé kell tenni“ Pécs, június 8. Az elmúlt hét egyik estjén együtt ült jelen sorok írója dr. Gálos László teológiai tanárral, egyetemünk legfiatalabb magántanárával, a kitűnő,­­emelkedett tudású zene­ esztétával. Fejünk felett a csillagos égbolt és amint a szomszédos székesegyház nemes­zengésű harangja egymásután kongatta a ne­gyedórákat, a beszélgetés önkéntelenül vissza­­szállt azon néhány év előtti estékre, amikor a dómtéren Liszt magával ragadó szépségű esz­tergomi miséjének dallamai hirdették a vil­ág mind a négy tája felé, hogy acélos erővel, ösz­­szefogással és akarattal, még abban az esetben is, ha azt történetesen nem is a lakosságnak, a tömegnek lelkesedése fűti, milyen hatalmas, lenyűgöző szépségű művészi teljesítmény élet­­rehívására képes ez a város, majdnem tel­jes egészében a saját erejéből. ... SZUNNYADÓ­ ENERGIÁK — Rengeteg lehetőség van — fordul felénk Gálos László dr., — amelyek egy, a mostani­nál sokkal élénkebb, gazdagabb, színesebb ze­nei élet kialakulását tennék Pécsett lehetővé. Kihasználatlanul heverő erők, szunnyadó ener­giák, felébresztésre váró művészi ösztönök, ambíciók — amelyeket sok-sok speciális helyi bajokon kívül a zeneélet általános betegségei is tétlenségre kárhoztatnak, meddőségre ítél­nek. — A város jelenlegi zeneélete sajnos sem­miképpen sem egyenes folytatása a város ilyen­irányú múltjának. A törés nyilvánvaló. Arról azután már mindenesetre lehet vitatkozni, hogy ebben a változásban milyen és mekkora szerepe van a helyi és mekkora az általános körülményeknek. A ZENEÉLET HANYATLÁSÁNAK OKAI • A zeneélet általános hanyatlásának oka mindenekelőtt az ezen a téren bekövetkezett vál­tozás, ami már több, mint fokozatos fejlődés. Régebben a zenei irányok fokozatosan követ­ték egymást és változásukkal lépést tarthatott a közönség megfelelő ízlésváltozása is. A mai nagymérvű zenei változások előtt azonban a kö­zönség tekintélyes része, amely zenei tekintet­ben még a romantikában (Lehár, Strauss stb.) nevelődött, meglehetősen értetlenül áll. A mai hangversenyek műsorán Bach előtti ősprimití­­vek és a hipermodern mesterséges primitívek szerepelnek. A romantikus zenének nyoma sincs már. A zene fejlődése valahogyan meg­előzte a tömegízlést, vagy ha jobban tetszik, a tömegízlés nem tudta még utolérni a zene jelenlegi fejlődésének irányát. ELÉGTELEN AZ ISKOLAI ZENE­OKTATÁS — A helyi hiányosságokon kívül tehát mindenekelőtt ezt a zene és a közönség kö­zött tátongó légüres tért kellene megszüntetni. Ez természetesen nem megy máról-holnapra. A közönséget meg kell szervezni a zene szá­mára, a zenét könnyen hozzáférhetővé kell tenni a közönség részére. Ezt megelőzőleg azonban egy nagyon fontos feladat van: fel kell kelteni a közönségben a zene iránti ér­deklődést. Talán ez így helytelen is, mivel a zene iránti érdeklődést és fogékonyságot nem felkelteni, hanem elültetni kell — még­pedig, ha tényleg el akarunk valamit érni — már a serdülő fiatalság lelkében. Itt jutottunk el tu­lajdonképpen a sürgős tennivalók alfájához, az alsó- és középiskolák zeneoktatása kibővítésé­nek szükségességéhez. Néhány kivételtől elte­kintve ugyanis, az iskolai zeneoktatás elégte­len és kimerül a heti egy énekórában. Fölös­leges ugyebár részletesen bizonyítani, hogy ez mennyire nem elég. Akkor, amikor a rajztaní­tásra, avagy művészettörténetre igen nagy súlyt fektet a tanterv, ugyanakkor rengeteg olyan középiskolás van, aki tanulmányai során például Beethovennek még a nevével sem ta­lálkozik. Egészen érthetetlen ez, hiszen az életben a zenének sokkal több megnyilvánulá­sával találkozunk, mint a művészetek bármely más ágáéval. Ezen helyzeten tehát okvetlen és intézményesen kell változtatni. ZENETÖRTÉNETI HANGVERENY­­KURZUSOK — Ez lenne a sürgős tennivalók egyik leg­sürgősebben megvalósítandó pontja, amelynek célja a zeneértő fiatalság kinevelése. Zenei táplálékot kell azonban adni megfelelő módon az idősebbeknek is, azoknak, akiknek nincs meg ugyan a zenei múltjuk, de szívesen gyö­nyörködnének ennek ellenére az ízlésüknek, igényüknek megfelelő zenei produkciókban, fel­téve, hogy azt részükre megfelelő módon szer­víroznák. Véleményem szerint a város intelli­genciájának ezen nagy tömege részére, amely­ben megvan a hajlandóság arra nézve, hogy zenei tudását gyakorlati módon bővítse ki, kel­lene megrendezni a zenetörténeti hangver­senykurzusokat. Ezen hangversenykurzusok keretében esetenként egy-egy zeneszerző ke­rülne bemutatásra, működését, alkotásait, je­lentőségét a legkülönbözőbb szempontokból is­mertetnék. Ezek a hangversenykurzusok ter­mészetesen ily módon amellett, hogy szóra­koztatók, tanulságosak is lennének, sokat fog­lalkoztatnák a város Zeneéletének tényezőit, a különböző szólistákat, zene- és énekkarokat. — Milyen nagy sikerre számíthatna pél­dául egy ily módon megrendezendő Bach-est, amelyet egy a nagy muzsikus életét és műkö­dését ismertető szellemes negyedórás előadás vezetne be. Az előadást követné Bach egyes munkáinak előadása, esetleg a következő egy­másutánban: 1. Bach egyik legszebb prelúdiuma és fugája zongorán; 2. két- és háromszólamú invenciók táncban; 3. kórusművek passiókból; 4. solocantáták és 5. hegedűszólók. — Ugyanezen elgondolás szerint lehetne a közönséggel esetleg Chopin, Mozart, Offen­bach, Strauss stb. műveit is megismertetni, majd későbben sor kerülhetne a zene titán­jaira is. Az anyag szinte kimeríthetetlen. — Úgy érzem, hogy ezen zenei esték, amelyek a laikusok részére is élvezhetővé ten­nék a muzsikát, csakhamar igen népszerűek lennének Pécset­t és alkalmasak lennének a ma bizony a muzsika iránt meglehetősen kevés érdeklődést mutató közönség zenei beszervezé­sére. Az eddig hasonló elgondolás szerint esetenként rendezett centennáriális hangverse­nyek, nagy sikere mind­ezt bizonyítja. Zsúfolt ház gyönyörködte végig a színházban a Beet­hoven, Schubert, Grieg, Liszt és Csajkovszkij ünnepi hangversenyeket és hasonlóképpen igen nagy sikere volt az Iparosszabadlíceum kereté­ben rendezett Mozart-estnek is. Azt hiszem, ennélfogva, hogy ezeknek a hangversenyeknek rendszeresítésével sokat lendíthetnénk a város zeneéletén. Foglalkoztathatnánk azokat, akik a zenét szeretik, a tánczene illusztrálására vi­szont az úritársadalom nőtagjait nyerhették meg — aminek a zenei cél elérése mellett — természetesen a szabóipar is igen előnyösen érezte kihatását. — Ilyen zenetörténeti kurzusokat azonban zárt társaságok is rendezhetnek, hiszen nem a külsőség — színházterem, díszlet, kosztüm a fontos, hanem a lényeg. Néhány pécsi úri­háznál tanácsomra rendeztek is már ilyeneket — kedvesek, ügyesek voltak ezek a kis házi hangversenyek. — Sok mindenre volna természetesen még szükség. Mindenekelőtt állandó és jól meg­szervezett városi zenekarra. Ennek hiányát igen erősen érzi a város zeneélete.­­ Azt mondják, hogy Pécs város zeneéle­tének egyéb más, speciális helyi bajai is van­nak. Egy okkal több forog fenn, tehát, hogy azt minél tartalmasabbá igyekezzünk tenni. Ne feledkezzünk meg arról­, hogy a komoly zeneélet tömörülést, társulást jelent­­a szabad­ságharc utáni időkben ezért nem engedélyezte Ausztria Magyarországon az énekegyesületek működését), aminek megvalósítása az előadók részéről szükségessé teszi a zenein kívüli egyéb lelki, morális értékeiknek a közös cél érdeké­ben való latbavetését — már csak az egyéb­ként mutatkozó ellentétek áthidalása céljából is. A zene, a muzsika öszetartást jelent — enélkül komoly, tartalmas zenei élet el sem képzelhető. — A világnézetek, politikai elvek múlan­dósága mellett a melódia örök — mindenkor szép, magával ragadó, amelyben nagyapáink épúgy gyönyörködtek, mint ma jómagunk és mint ahogy majdan az utánunk következők fog­nak: örök szépért dolgozni, örök értéket tovább fejleszteni; azt hiszem, hogy ezen cél mellett minden másnak el kell törpülni­e még a hiúságnak is. (K. J.) B­alogh őrvezető és Csele szakaszvezető is és tette 1916 június 9. Nehéz harchelyzetekben merész és vállalkozó szellemével valamint veszélybe jutott tisztjei iránt tanúsított hűséges ra­gaszkodásával tűnt ki Balogh Lajos, volt zombori 23. közös gyalogezredbeli őrve­zető, aki ekkor már 17 hónapja teljesített harcvonalbeli szolgálatot és egy ízben már meg is sebesült. Balogh őrvezető, mint raj­­parancsnok e napon, amikor a túlerőben lévő oroszok a Tarnopol környéki Woro­­bijowkanál csapataink védelmi állásaiba betörtek, lelkes vállalkozó szellemtől át­hatva, rajával önkéntes járőrszolgálatra jelentkezett. Sikerült is az oroszok közelébe férkőz­nie és rajával hősies és ügyes ellentáma­dást intézett az ellenségre és részben visz­­szaszorította. A nyomában előrenyomuló hadnagy szakaszparancsnoka ez alkalom­mal súlyosan megsebesült. Balogh őrvezető hűséges ragaszkodással azonnal segítségé­re sietett, áldozatkész erőfeszítéssel egy hátrább fekvő védett helyre vitte és biz­tonságba helyezte. Balogh őrvezetőt, bátor és kiválóan de­rék magatartásáért a nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. 1916 június 10. A volt nagykanizsai 20. népfelkelő gyalogezred Dnyeszter környéki harcai alatt Csete György szakaszvezető, mint sebesültvívő járőr parancsnoka, azzal tün­tette ki magát, hogy egy orosz gránát által felgyújtott házból, élete legkomolyabb ve­szélyeztetésével a házban elhelyezett négy sebesült tisztet és négy honvédet, a biztos pusztulástól megmentett. E közben azon­ban gránátszilánktól maga is megsebesült. Teljesen azonos értelemben viselkedett Györkös József őrmester is, aki az ezred árkászosztagának volt a parancsnoka és mint ilyen, egy rombalőtt másik házból az oroszok élénk gránáttüze közben egy szá­zadparancsnoki törzset mentett ki, a rája omlott törmelék alól. Ezért az ellenséges tűz közepette végrehajtott bátor és dere­­kas életmentéséért Csete szakaszvezetőt a nagy ezüst, Györkös őrmestert pedig a kis ezüst vitézségi éremmel tüntették ki.

Next