Pécsi Napló, 1940. december (49. évfolyam, 273-306. szám)
1940-12-06 / 277. szám
XLIX. évfolyam, 277. szám. Tek. Városi Anyakönyvi Hivatal Városháza I. emelet, Pécsett. Ara 12 fül 1940 december 6. PÉNTEK iirrnifiiiiiiiimiriiiiimiiihiibiii■■mii i iibiiiih NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Munkácsy u. 10. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerk. tel.: 21-09. — Kiadóhivatali tel.: 20-27. Előfizetési árak házhoz szállítva vagy postán egy hónapra 2 F 50 f, egy negyedévre 7 P 50 f. Egyes szám ára 12 fillér, — 16 oldalas 20 fillér. A fehér lovas December hatodika beláthatatlan idők óta a gyermekvilág ünnepe. A legendák ködébe vesző, jóságos myrai püspök, aki a haghiographusok szerint különösen a bajbajutott és magukra hagyott ártatlanok patrónusa vol, ezen a napon a gyermekfantáziák piros világításában előlép tizenhat század messzeségéből, hogy az ajándékozás örök emberi gesztusát misztikussá varázsolja. Húsz esztendő óta nekünk magyaroknak Miklós napja egy érettebb, magasabb és történelmibb síkon is ünnepünkké vált. Húsz esztendő óta ezen a napon egy ország szíve fordul a kivételes férfiú felé, aki történelmünk egyik leggyászosabb korszakában lépett a nemzetmegváltó küldetése útjára és aki azóta, még életében a magyar história héroszai közé emelkedett. Ha Kormányzó Urunkra gondolunk, lehetetlen, hogy ne érezzük meg azt a sokszor talán naivul megnyilatkozó, de a magyar psziché tudatküszöbe alá kitéphetetlenül belegyökereződött őshitet, hogy a magyarság nem veszhet el soha, mert a legválságosabb pillanatban, a Gondviselés mindig küld egy mithikus erejű férfit, hogy megmentse a pusztulástól ezt az árva keleti fajt. Történelmünk nem szegény a nagyvonalú alakokban, de még a mi históriai galériánkban is rendkívüli egyéniség a kormányzó, aki a hadvezéri, államférfiúi és törvényhozói adottságok olyan hármasságát egyesíti személyében, mint Hunyadi János óta senki. Ma alakja túlságosan közel van hozzánk, túl sok személyes élmény és emlék veszi körül s így szinte csak sejthetjük, de még teljes méreteiben talán nem is láthatjuk azt a gigantikus árnyékot, melyet a történelem falára vetít. Ma egy nemzet rajongó szeretete, odaadó hálája és Európa nagyrabecsülése övezi Horthy személyét, de igazi helyét a történelemben az utókor fogja megrajzolni. Minden magyar érzi és tudja, hogy ma, hat esztendővel Trianon után, nem állhatnánk egy bár még mindig csonka, de mégis meggyarapodott hazában a rend, konszolidáció, az építő munka és nemzeti öncélúság parányi szigeteként Európa lobogó lángtengerei közepén, ha nem ő vigyázná a magyar horizontot, éppoly hűvös, tiszta pillantású szemmel, acélos gerinccel és erőteljes kézzel, mint ahogy egykor állott a Novara parancsnoki hídján. Mint a hajók iránytűjének acélhegye, oly kitéríthetetlenül mutat az örök és egyre inkább megközelített cél, az újjászülető Magyarország felé. Húsz hosszú esztendő minden tevékeny energiájával és lehiggadt bölcsességével, céltudatos és meg nem alkuvó, de óvatos vonalvezetésével sikerült nemzetünket szerencsés és reményteljes konstellációk közé vezetni. De Horthy ennél többet is művelt. Visszaadta a magyarságnak saját ezeresztendős, lebírhatatlan életerejébe vetett hitét. Kiemelte a magyart a forradalom káoszából, saját emberfeletti akaraterejét vetítette szuggeráló hatással az elerőtlenedett nemzettestbe és elindította a magyart azon az úton, mely a napkelte felé vezetett. És visszaadta a magyar nemzet tekintélyét Európa előtt. Horthy ma úgy áll a külföld közvéleménye előtt, mint „a magyar“. Nála tökéletesebben, több erővel és méltósággal, kultúrával és fegyelmezettséggel senki sem reprezentálhatja ezt a nemzetet, mint ő, aki egyéniségében szintézisbe hozta az alföldi talajba gyökerező nemesember vérében és idegrendszerében őrzött magyarságát, a távoli horizontokra pillantó és kontinentális arányokhoz szokott tengerész európaiságával. Nevének ünnepén minden magyar azzal az őszinte fohásszal fordul a Gondviseléshez, hogy Kormányzó Urunkat őrizze meg továbbra is az eddigi, szinte varázslatos frisseségben nemzetünk számára. Az ő személye a tengely az államtest ezeresztendős mechanizmusában és az összekötő aranykapocs a tradíció és fejlődés között. A mi alkotmányunk, mely a kontinens legősibb alkotmánya, nem teóriákon épült papiros dogma, oktrojált charta, hanem a nemzet pszichéjéből kitermelt eleven és a szelleméből magátólértetődően rugalmas eleven valóság, mely egyedül önmaga organikus megtermékenyítésével fejlődhetett tovább. Kormányzó Urunk magasan a dolgok felett álló személye a természetes fejlődés legbiztosabb garanciája, a múltból szervesen bontakozó boldogabb jövendő záloga. Forró kívánságunk, hogy velünk együtt élhesse meg annak a történelmi Magyarországnak reggelét, melynek éjszakájában az Ő acélos karja tartotta meg nemzetünket a biztonság útján és amelynek hajnalhasadásában Ő járt előttünk, mint a beteljesülő magyar álmok káprázatos víziójának szimbolikus fehér lovasa. i Pécsi Művészi Hét — művészi Hét Pécsett Pécs, december 5. Lapunk mai számában cikk jelent meg, mely nehezményezte *azt, hogy a január 4-én megnyíló úgynevezett Pécsi Művészi Hét műsorán még csak mutatóban sem szerepel eredeti pécsi produkció. A megnyilatkozás felett — szokatlan hangja ellenére — nem szabad pálcát törni, mert abból az őszinte és meleg szeretetből fakadt, mely mindennel eltelt, ami pécsi. A cikk a legnemesebb lokálpatriotizmusból íródott s egyéni megnyilatkozáson felül hangot akart adni annak a csalódásnak is, amely a január elejére beígért eseménysorozat műsorának közlése nyomán igen számos pécsit elfogott, valószínűen ennek az eseménysorozatnak kétfélén értelmezhető elnevezéséből eredően. Pécsi Művészi Hétről volt ugyanis szó s ennek alapján a kellően nem tájékoztatottak méltán azt hitték, olyan kiemelkedő alkalom készül, amely módot és lehetőséget nyújt arra, hogy mindazon értékünket, amelyek kifejezetten pécsiek, a rádió bekapcsolása révén ország-világ előtt megmutogathatjuk. Hogy az elnevezésből származó félreértés sugallta hangoknak helyet adtunk, tettük azért, mert kötelességünknek ismerjük minden elfogadható és indokoltnak látszó véleménynek a nyilvánosság elé tárását s ez ebben a kérdésben annál helyénvalóbbnak mutatkozott, mert komoly művészetpártoló körökből is hallatszottak olyan hangok, melyek a pécsi zene, ének, előadó- és képzőművészetnek a műsorból való mellőzését nehezményezték. De kötelességünknek ismertük a kérdéshez hozzászólást azért is nyilvánosságra hozni, mert abból a rajongó és lelkes szeretetből fakadt, amely Pécs kulturális és művészi életét, mindig kellően kihangsúlyozni kívánja. A Pécsi Művészi Hét és a Művészi Hét Pécsett sokat jelentő különbségéből levonva a következtetésit, rá kell mutatnunk, mi is tulajdonképpen lényegében az, aminek január 4-től kezdve egy héten keresztül városunk lesz a színhelye. A művészi hetek rendezését a kultuszminisztérium kezdeményezte és pedig azért, hogy az ország fővárosában összehalmozódott kulturális és művészeti értékekből a nagyobb vidéki városoknak mintegy bemutatót tartson. Ezzel azt célozza, hogy mindazok számára lehetővé tegye az ország legkiválóbb íróinak, zenészeinek, előadóművészeinek meghallgatását, festői és szobrászai alkotásainak megszemlélését, akiknek nem áll módjukban ezekben Budapesten gyönyörködni, mert részben a távolság képez nehezen leküzdhető akadályt, másrészt egy-egy Budapestre ránduláshoz hiányoznak az anyagi feltételek. Ami tehát a művészi hetek életrehívásával történik, az a kultuszkormány lényeges áldozatot igénylő, pazar ajándéka a vidéknek, s ezt csak hálával és köszönettel veheti minden olyan közület, amely ilyen kimagasló kulturális és művészi események színhelyéül kiszemelt Pécs bizonyos mértékig a kultuszkormány kitüntető figyelmében részesült azáltal, hogy egyike az első magyar városoknak, ahol a „Művészi Hét“ megrendezésre kerül. A „Művészi Hét“ a maga való lényegében felfogva tehát azt jelenti számunkra, hogy január 4-től hét napon keresztül módunkban lesz olyan erdélyi és dunántúli írók előadásaiban elmerülni, akik tőlünk távoleső vidékek sajátságait s azok lakóinak lélekrajzát fogják adni, amely vidékeket és testvéreket máskülönben megismerni nem lenne módunkban. De mást is hoz a „Művészi Hét“ Pécsre. Idehozza az ország képzőművészetének mindazon remekeit, melyeket arra illetékesek érdemesnek találtak a Képzőművészeti Múzeum számára megszerezni s ott mint kimagasló nemzeti értékeket az utókor részére megőrizni. Jelenti a budapesti zeneművészet és filharmónia olyan előadásaiban való részvételi lehetőségünket, amihez máskülönben csak egy hosszú utazás és jelentős kiadás révén juthatnánk hozzá. Közénk hozza a „Művészi Hét" az ország első színházainak kiválóságait, a Nemzeti Színház társulatát és a Magyar Királyi Operaháznak külföldön is klasszist jelentő együttesét, hogy itt helyben, saját otthonunkban,, a lehető legkisebb költségek mellett lehessünk részesei egy-egy európai nívójú prózai és zenei produkciónak. Végül a hét egyik napján nekünk ígéri Koós Károly erdélyi írót és építőművészt, aki előadásának