Pécsi Napló, 1944. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-11 / 7. szám
4. oldal,pécsi napló 1944. január 11. A kétBicsérd két régi település, két kis község: Nagy- és Kisbicsérd. A pápai tizedlajstromokban Bukhat, Bukcherd néven szerepel. Az 1542. év adólajstroma szerint: Bycherd. A pécsi káptalané volt, 1787 óta önálló plébánia. Templomát a mi Urunk Jézus Krisztus menybemenetelének tiszteletére szentelték 1837-ben. Kegyúr a pécsi székeskáptalan. Minden évben áldozó csütörtökön tartja búcsúünnepét a két község, mely a környéken híres, körülbelül fél Baranyából gyűlnek ilyenkor össze a lányok-legények nagy leányvásárra. Ilyen híres búcsúja, Siklósbodonynak, Szabadszentkirálynak szokott még lenni. A siklósbodonyi búcsú egész Dél-Baranya fiatalságát összehozza, tekintet nélkül, hogy katolikus, vagy református vallásúak. Nagy lányvásár van itt i® és három napig tart. Szombaton szállingóznak a vendégek, vasárnap a faluban, hétfőn pedig csoportokba verődve, a szőlőhegyekben, pincéknél. Isten tudja honnan, zenélő cigány minden pincéhez jut. Ide tartozik még Zók és Pázday község is. A négy község gazdáihoz fél Baranyából jönnek vendégek, de a nemhivatalos vendégek tán még többen összeverődnek. Mise után a nagybicsérdi korcsma udvarán a lányok nagy körben állnak, a szülők mögéjük sorakoznak és élénken figyelik, melyik lány kapós, melyiknek lesz több táncosa. A legények a korcsmaajtó felől szemlélik a lányokat. Előbb egy kicsit inni kell, hogy bátrabb legyen a kiállás. Sok házaséletnek itt vetik meg az alapját. Egy tréfás legenda is fűződik a bicsérdi búcsúhoz, amely így szól.: A búcsú vége felé két ember fogadott. Egyik féltette a tételt : két bicsérdi asszony megivott egy akó bort. Erre a másik: Ilyen nincs, még a legbővebb torkú ember sem. — Fogadjunk tíz liter borban, hogy igaz. — Áll a fogadás. Most aztán bizonyítsa kend. — Hát így. Két Bicsérden legalább négyszáz asszony él és én, azt mondtam, két bicsérdi asszony ivott meg egy akó bort, tehát nem két asszony. Erre nevettek és megitták az áldomást. De nemcsak házasságok és legendák indulnak el a két Bicsérdről, máskép is nevezetesek Nehezen hajlítható, keményderekú magyarok laknak itt. Törvénytisztelők, de ahol lehet, szeretnek túljárni a hivatalos közegek eszén. Ugyan rájuk fogják: magába zárkózott emberek, önfejűek, az istennyila sem tud velük valamire menni. Ez a valami lehet például egy gazdakör, szövetkezet, egyházközség megalakítása stb. De akit egyszer a kígyó megcsípett, a gyíktól is fél. Így járt ez a nép is. Visszaéltek bizalmával. Virágzó Hangya-szövetkezeti bolt működött valamikor a faluban. Eleinte szép visszatérítés jutott a tagoknak, de pár év múlva, hogy hogynem, elmaradt minden, sőt Budapestről számvizsgálók jöttek és felszámolták a szövetkezeti boltot igen nagy veszteséggel. A fizettség a parasztokból álló igazgatóságra és felügyelőbizottságra hárult, habár egy régi mondás szerint, akkor tanító úr és jegyző a kutyája is Hangya-cukrot evett. Elrontották itt az intelligens vezetők jóidőre a szövetkezeti gondolatot. Ma egy tejszövetkezet működik, amelynek parasztemberek a vezetői. Érdekes e nép óvatosságára, s most már a maga útján való haladására, egy választási esetük. A választás napjáig nem folytattak semmi kirívó ellenzéki propagandát. Minden hivatalos ember boldogan dörzsölte a kezét: miénk a nép. S amikor szavazásra került a sor, kitűnt nagy meglepetésre, hogy túlnyomó többségben máshova szavaztak. — Miért tettük volna ki magunkat felesleges zaklatásnak — mondták. — S okosan tették. Jellegzetes nép, önállóságra törekszik. S így jó ez. Talán nem olyan kedveltek, mintha könnyen hajlanának, de egy nép életében éppen akkor várható fejlődés, ha a maga lábán jár és úgy alakítja át a maga életformájának megfelelően a kívülről jövő hatásokat. Szerencse a magyarságra is, hogy kemény, nyakas a paraszt, mert így nem tudta megfertőzni sok idegen áramlat. De bármennyire kemény magyarok is a bicsérdiek, egy fekélytől nem tudnak szabadulni. Mindkét község végén, a legelőben, elég nagyszámú cigány település van. Nagybicsérden valamivel kevesebb és talán szelidebb is, de Kisbicsérden feb. 10 család, legalább 50 taggal.. Egyik házaspárnak, az öreg Sándornak és Mari néninek, hír szerint 28 gyereke született. Persze sok megtelt közülük, de így is megmaradt 15. Jósolgatták is, ha a cigánytelepen így megy a szaporodás, egy-két évtized múlva több „fáraó-nemzetség“ lesz, mint ő islakó magyarr paraszt. A cigánytelepülésnek földje nincs, keveset dolgoznakl, de kocsijuk, lovuk azért van. Vásároznak. Hogy a lovat kinek a takar-mányival, abrakjával etetik, a falubeliek érzékeny károkon keresztül tapasztalják. Éjjel dézsmálják meg a lucernásokat, kukoricásokat stb A burgonyából ők esznek először. Asszonyaik megfordulnak a környék összes falvaiban és ahol lehet, kéregetnek, ahol pedig nem adnak ott — szereznek. A vármegye összes fórumait megjárták már a község vezetői, hogy telepítsék el a faluból őket. Hányták-vetették is öthat községen keresztül őket, de mindenhonnan sikerült elmarni az ott letelepülő egy-két családot és megint visszaszivárogtak Kisbicsérdre. A vészt is terjesztik, mert a fertőző betegségben elhullott állatokat is kiássák a „dögkert“,ből s megeszik.. Érdekes, hogy egyik sem halt még meg fertőzés miatt. VÖRÖS VINCE s 71 láng magasra csap — Regény. — Irta: v. BALÁZS ZOLTÁN (22) — Kegyetlen? Nem. Talán őszinte. Sohasem tudnál valakit szeretni, ennél sokkal önzőbb vagy. Csak önmagadat tudod szeretni. Mindent szeretnél megszerezni, ami elérhetetlen. Mindig többet és többet és soha nem fogod azt érezni, hogy boldog vagy. Nem lehetsz boldog, önmagadnak nem tudsz boldogságot hazudni, csak másoknak szerelmet. — És most bevallhatom, mégis szeretlek. És azt is, hogy én is kívánom húsodnak vakító fehérségét. Szeretném hinni, hogy könnyeid őszinték és szeretném lecsókolni szemedről ezeket a könnyeket. Keresném remegve forró ajkadat lázas ölelések mámorában. Tudnálak szeretni úgy, ahogy szeretnéd, hogy szeresselek, de nem alázom meg magamat. Inkább szenvedek melletted, ide a magam módján szeretlek. Gondold csak nyugodtan azt, hogy félek és kölyök vagyok. Ha valójában szeretnél, tudhatnád, hogy csak azért szeretsz, mert nem vagyok hasonló elődeimhez. Hilda teste a fiú szorító ujjai közül tehetetlenül csúszott ki és végigvágódott az úton. Megkínzott arcát könnyei végigszárították és még most is egyre patakzottak elő csukott szemhéjai alól. Péter karjába vette és megindult vele vissza az úton. Óvatosan csúsztatta maga mellé az ülésre. Hátrasimította arcába omló fürtjeit, letörölte könnyektől áztatott arcát. A szerelem és a szánalom gyöngédséget követelt tőle, hogy megnyugtassa azt az aszszonyt, akit ő kínzott meg. Simán futott fel a kocsia híd feljáróján. A kihalt úttesten Péter vadul meghajszolta. Az éles levegő jót tett mindkettőjüknek. Péter lehiggadt. Nem vitte haza az asszonyt. Céltalanul járta az utcákat, míg végre észrevette, hogy Hilda megmozdul. Szó nélkül nyújtotta felé cigarettatárcáját. Reszkető kézzel nyúlt fel Hilda, Péter látta újra előtörő könnyeit a felvillanó öngyújtó fényénél. Megindult az asszony lakása felé. A kapu előtt magától lépett ki a kocsiból Hilda, de Péter látva bizonytalan járását felemelte és nem törődve az asszony ellenszegülésével, felvitte a lakásába. A lány ijedten nyitott ajtót. Péter végigfektette az asszonyt a széles heverőn. Hilda felnézett rá, mérhetetlen, fájdalom tükrözött tekintetében. „Máskor az egész világ szűk számára — gondolta Péter — és most egy dicsőséges hisztérikus roham után elvész néhány párna között“. Belekényszerített egy pohár konyakot és mikor látta, hogy valamelyest megnyugodott, indulni készült. Hilda nem engedte. Kényszerűségből meghallgattalak; engedd meg, hogy én is mondhassak valamit. Nem önigazolásul, kár lenne, nem hinnél nekem. Csupán néhány tényt szeretnék felemlíteni. Meghallgatsz? — Természetesen — válaszolta és leültaz asszony mellé. — Nem így képzeltem el én sem az életemet. Édesapám sajnos korán meghalt. Anyánk sem sokat törődött velünk. Fiatal volt és az életét akarta élni. Én neveltem a húgomat is, Márta tíz évvel fiatalabb. Tizennyolc éves koromban még nem hittem volna, hogy milyen lesz az életem. Idealista voltam és én is álmokat szőttem. Boldogságot vártam és kerestem. Reméltem, küzdöttem, nagyon hittem. És jött egy férfi. Szerettem. Csirikoromban is voltam szerelmes és tiszteltem ezt a vad játékot. Akkor még hittem benne. És ez a férfi megtanított szeretni, idősebb volt nálam. Csak a vágyai érdekelték. És én rajongva szerettem, éreztem mennyivel többet jelent számomra, mint a többiek. Gyanútlanul jártam vele, nem tudtam mit akar elérni. Egyszer egyedül maradtunk. Bíztam benne és nem is mertem volna gondolni, hogy nem úgy szeret, mint én őt. Csak azt hallottam állandóan, hogy boldoggá fog tenni. Hideg volt a keze, nem úgy ölelt, mint máskor. Vad volt és én féltem tőle. El akartam lökni és ő újra magához szorított. Megijedtem, kétségbeesetten küzdöttem. — Hirtelen elfosztott minden erőm. Nem tudtam ellentállni, talán már nem is akartam. Fellázított önmaga ellen. Elfelejtettem, hogy megkínzott, megrémített. Nem törődtem semmivel, nem bántam, hogy a szeretője lettem. Szerettem őt és mindent hajlandó lettem volna megtenni érte. Ezt kívánta, megkapta. — Nem értettem, pedig mennyire természetes, hogy ezután elkerült. Hiába kerestem, nem találtam sehol. Azt ígérte, hogy feleségül vesz és kiderült, hogy felesége van. Egy hét múlva bevallotta. — Folytatása követekzik. — PHYSZDPMEDIT Ш&ГЙЮЖЕ