Pedagógusok Lapja, 1986 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1986-01-15 / 1-2. szám
42. ÉVFOLYAM, 1-2. SZÁM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA 1986. JANUÁR 15. •ARA: 3 FT Január 25—26-án ül össze az ÉDOSZ székházában 321 küldött részvételével szakszervezetünk XII. kongresszusa. A mozgalom legfőbb fóruma értékeli az utóbbi öt év munkáját s megszabja az új feladatokat. Mozgalmunk minden erejével a gyermekért, egymásért NÉHÁNY NAPON belül megkezdi tanácskozását a pedagógus-szakszervezeti mozgalom legmagasabb fóruma. A szakszervezet 290 ezer tagjának képviselői vonnak mérleget a XI. kongresszus óta eltelt időszak eredményeiről, gondjairól, és megszabják a teendőket az elkövetkező öt esztendőre. Felelősségteljes tanácskozás előtt állunk; ezt ígérik a munkahelyi, az alapszervezeti eszmecserék, a megyei küldöttértekezletek tapasztalatai. Szeptember elején, a választási előkészületek kezdetekor szakszervezetünk főtitkára éppen lapunkban írta: „ ... Minden alapunk megvan arra, hogy higgyük: az alkotó, nyilvánvalóan a kritikától sem mentes, a »hogyan tovább?« kérdésre közösen keresett válaszok adnak majd markáns arculatot az őszi hónapoknak, a szakszervezeti tanácskozásoknak.” Most — úgy véljük — elmondhatjuk, a várakozás igazolódott, a jövőt illetően biztató őszt hagytunk magunk mögött. Számos olyan vonás jellemezte ugyanis az elmúlt hónapokat, amelyek közül néhányat, ha röviden is, érdemes és szükséges megemlíteni. Mindjárt elsőként talán azt, hogy a választási taggyűléseken szinte a teljes szakszervezeti tagság jelen volt, részt vett. Nem hinnénk, hogy túlzás lenne ebből arra következtetnünk: a szakszervezet tevékenysége érdekli a pedagógusokat, az oktatási dolgozókat, bíznak a mozgalomban, törekvéseiben a maguk törekvéseit látják. Fontos persze és önmagában is sokatmondó a részvétel, de — s ez a másik fontos vonás — kollégáink nem csupán helyet foglaltak az általában ünnepélyesen díszített asztaloknál, hanem szót is kértek vagy negyvenezren, s elmondták a véleményüket az öt évvel korábban megválasztott tisztségviselők munkájáról. Formailag természetesen a titkárok, a bizottsági tagok, a bizalmiak tevékenysége került bonckés alá, valójában azonban — s ezt a felszólalók többsége alá is húzta — az adott közösség méretett meg. Egyébként a vélemény, az elismerő szó, a bíráló hang és a jobbító javaslat nem rekedt meg egy-egy intézmény falainál, a felszólalók a mozgalom egészéről is véleményt mondtak. A cselekvő részvétel tudatával és szándékával, alkotó módon és felelősséggel. Miért ne hihetnénk hát, s mondhatnánk meggyőződéssel, hogy felelősségteljes tanácskozás előtt állunk! Nem kevesebbről lesz ugyanis szó a szakszervezet XII. kongresszusán, mint mindennapi munkánkról, életünkről. Nyilvánvalóan a szerényen ünnepélyes külsőségek sem fognak majd hiányozni, de az alaphangot itt is minden bizonnyal az együttgondolkodás, a „hogyan tovább” kérdésre közösen keresett „válaszok” adják majd meg. NEM KÖNNYŰ időszak mozgalmi munkájáról ad a kongresszus számot, s bizton látható, hogy az elkövetkező öt esztendő sem lesz — a szakszervezet számára sem könynyű. A munkahelyi és az alapszervi, a megyei tanácskozásokon azonban egyértelműen hangot kapott, hogy az elmúlt öt évet a gondok, az új és új nehézségek, a kényszerű viszszalépések, a kompromisszumok mellett összességében mégiscsak az eredmények jellemezték, és okkal bízhatunk abban, hogy nem kevésbé eredményes, netán eredményesebb évek következnek. Természetesen örvendetes a választási tagggyűlések iránti érdeklődés, a viták élénksége és hangneme, de tegyük hozzá, hogy mindez mégsem meglepő. Hiszen nagyon is érdemleges történések alkotó részesei lehettünk, idézzük példának akár az ötnapos tanítási hét bevezetését, az új dokumentumok kiteljesedését, a távlati fejlesztési programokat, az új oktatási törvényt, vagy éppen az új bérjogszabályt,az alsó- és középfokú intézményekben dolgozó pedagógusok fizetésemelését. De idézhetjük példaként — a másik póluson — a lakásgondokat, többek között a felsőoktatási dolgozók elmaradt bérrendezését, vagy az utazási kedvezményt is. Semmivel sem kevesebb viszont az, ami előttünk áll. Úgy hisszük, jó programokat, jó törvényt alkottunk, de a kijelölt feladatok valóra váltása is reánk vár, azoknak mi, pedagógusok, az oktatásban dolgozók vagyunk a legfőbb letéteményesei. A még mindig újnak nevezhető oktatási dokumentumok is korrekcióra szorulnak ahhoz, hogy olyan eredménnyel alkalmazhassuk azokat, mint alkotóik elképzelték. Eredményeket kell megőriznünk és továbbfejlesztenünk, lett légyen szó ismét csak lakásról, üdülésről, a nyugdíjasok életkörülményeiről, túlóráról, adminisztratív terhekről, továbbképzésről és természetesen a fizetésről is. Pedagógus-szakszervezeti tagok százezreinek, aktivisták, tisztségviselők tízezreinek közös munkájáról van szó és lesz szó a XII. kongresszuson. S MINDEZ MIÉRT? Közvetve és közvetlenül minden szavunk, minden tettünk végső és legfőbb értelméért, a gyermekért, a fiatalokért, a jövő generációkért. Mert nem akarunk mi többet, de kevesebbet sem, mint hogy minden erőnkkel és idegszálunkkal hivatásunkat teljesíthessük ki. Deregán Gábor RÉTEGFÓRUM NYUGDÍJASOKNAK Szakszervezetünk nyíregyházi körzeti bizottságának nyugdíjastagozata a választások utáni első feladatául tűzte ki a különböző nyugdíjas rétegek gondjainak, életkörülményeinek a megismerését. A tapasztalatok birtokában szervezett munkával kívánja segíteni tagjait a mindennapokban, és nem utolsósorban szeretne mindegyikükkel személyes kapcsolatot kialakítani. A körzeti bizottság mintegy 750 nyugdíjasa közül az egyik legnépesebb csoport a technikai és adminisztratív dolgozóké, és a tapasztalatok szerint ők szorulnak leginkább a bizottság támogatására is. A nyugdíjastagozat ezért az ő számukra szervezte meg — még 1985 végén — az első rétegfórumot, amelyen számos javaslat született a segítés formáira. SZAKSZERVEZETI HÍREK Szükség is van a sürgős segítségre, mert a több mint 250 nyugdíjas technikai dolgozónak az életkörülményei jóval alatta maradnak az átlagnak. SZEGEDIEK LÓDZBAN A Lengyel Tanítók Szövetsége megalakulásának 80. évfordulójára az év végén Lódzba utazott Csongrád megyei bizottságunk kéttagú küldöttsége, Fabula Andrásné megyei titkár és dr. Sipos Sándorné, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola szb-titkára. A lengyel testvérszervezet meghívására érkeztek a jubileumi ünnepségre, amely összekapcsolódott a megyei pedagógusnappal is. A magyar—lengyel találkozó egy kölcsönösen szorgalmazott szakszervezeti együttműködés kezdetének bizonyult. A két szervezet vezetői a többi között megállapodtak abban, hogy mind a pedagógusok, mind a gyerekek számára csereüdültetést szerveznek. KÖNYV A BÉKEMOZGALOMRÓL Megjelent a „Pedagógusok a békéért” mozgalom I. országos konferenciájának valamennyi beszéde és hozzászólása a Békemozgalmi kiskönyvtár 3. köteteként. A szakszervezetünk gondozásában és az Országos Béketanács kiadói közreműködésével napvilágot látott kiadványból azok is teljes képet kaphatnak a tavaly május 17- én megrendezett tanácskozásról, akik nem vehettek részt a munkájában. A kötetben a békemozgalom célja és körvonalazott feladatai mellett konkrét, a különböző intézménytípusokban adaptálható tapasztalatok is megtalálhatók. Az OPI a matematikaoktatásról Még az idén: egy lépés a korrekció irányába Már a teljes nyolc évfolyamon tanítják az idei tanévben az „új” matematikát, amely az általános iskola első osztályába történt bevezetése idején, 1978-ban meglehetősen nagy vihart kavart szakmabeliek és laikusok körében egyaránt. Most az OPI általános tananyag- és tantervfejlesztési igazgatósága elérkezettnek látta az időt a tapasztalatok összegzésére. A 70-es években a világ legfejlettebb országaihoz hasonlóan hazánk oktatásában is tért hódított — a számtan és az algebra helyett — az egységes matematika. A szaktudomány ellentmondásos fejlődése és tíz-tizenöt éves kísérletezés előzte meg iskolai bevezetését: míg a Dienes Zoltán — a magyar származású kanadai matematikus — és a mások segítsége révén megismert spirális felépítés elvéből, a felfedeztető tanulásból végül is elfogadott program lett. Nemcsak a tudósok, hanem a pedagógusok köréből is sok hívet toborzott ez az egységes tudományos rendszer, sokan jelentkeztek iskolai kipróbálásra, és az eredmények egyöntetően bizonyították létjogosultságát. Az új matematika tanításának első tapasztalatai tehát azoknak a pedagógusoknak a köréből származtak, akik önként vállalták a kísérletet, jól értették a módszer lényegét és hivatásuk magaslatán álltak: az alapok mellett könnyedén át tudták adni tanítványaiknak a megismerés izgalmát is. 1978-tól kezdve azonban olyan tanítók és tanárok is oktatni kényszerültek ezt a programot, akik sem szakmailag, sem pedagógiailag nem voltak kellően felkészülve, vagy akik egyszerűen alkalmatlannak bizonyultak a tanítására. Sajnos, a továbbképzéseken sem ismerték fel időben, hogy matematikai oktatásunk sok helyen még mindig eléggé konzervatív jellegű, mert a pedagógusok egy része nem tudja jól alkalmazni az új módszereket. Noha a tapasztalatok szerint ők vannak kevesebben, a közvélemény mégis a kevésbé eredményes munkájukból általánosít. A mostani összegezésből az is kiderült, hogy a matematikatanítás eredményessége egyértelműbb lett volna, ha a dokumentumok jobban figyelembe veszik a közepes és a gyenge tanulókat, valamint a hátrányos helyzetű iskolákat. Az említett hibák és bizonytalanságok ellenére figyelemre méltó az az eredmény, amelyet az OPI munkatársai egy széles körű felmérés kapcsán úgy fogalmaztak meg, hogy a mai gyermekek többsége már szívesen, érdeklődéssel tekint a számok birodalmára. Nem elhanyagolható az sem, hogy az egységes matematikán felnőtt gyerek problémamegoldási készsége fejlettebb, mint elődeié. És végül: a program sarkig tárja a kaput a tehetséges, jó képességű diákok előtt. A tanterv korrekciójára természetes módon mégis szükség van, hogy az mindenki számára egyértelmű lehessen. Ez persze nem érinti a felépítés eddigi alapelveit és a lényeget, csupán a program fogyatékosságait hivatott kiküszöbölni azáltal, hogy az oktatási dokumentumok szövegét világosabbá, érthetőbbé teszi. Emiatt szükséges a tananyag átrendezése és csökkentése, valamint évfolyamonként a követelmények és azon belül a minimumkövetelmények pontos megfogalmazása. Az OPI az átdolgozott szakanyagot — a hosszú átfutási idő miatt — három év múlva tervezi kiadni. (Köztük legsürgősebben a 3—4. osztályos munkalapokat, amelyek a legtöbb problémát okozzák.) Addig is, amíg az átdolgozott dokumentumok megjelennek, az intézet útmutatót bocsát közre a változtatásokról — a tervek szerint még 1986 első felében —, hogy ezzel is segítséget adjon az iskoláknak a matematika tanításának megkönnyítéséhez. Mindez azonban nem befolyásolja a pedagógusok abbéli szabadságát, hogy a programon belül azokat az eljárásokat használják, amelyeket a legalkalmasabbaknak tartanak. (gy. szabó) írt formában, gazdagabb tartalommal A Pedagógusok Lapja új formában megjelent első — öszszevont — számát tartja a kezében az olvasó. A múlt esztendővel elbúcsúztunk a megszokott régi kis újságunktól, amelyet — mi tagadás — szerény külsejével együtt is szerettünk. Bizonyos, hogy mi, a szerzői, szerkesztői, alkalomról alkalomra igyekeztünk nagy gonddal — és szívvel — összeállítani a lapot, arra törekedve, hogy a hasznos és az érdekes tartalom lehetőleg feledtesse a szerény technika nyújtotta szürke formát. Tisztában voltunk azzal, hogy lapunk köntösét túlhaladta az idő. De azt is tudtuk, hogy bármiféle formai megújulás jelentős költségtöbblettel jár, s az utóbbi évek nem éppen kedvező gazdasági helyzete szigorú realitások közé szorított bármiféle „álmodozást”. S most mégis új köntöst öltött magára lapunk, lévén, hogy az Athenaeum Nyomda nyugdíjba küldi arra régen megérett, kiöregedett gépeit, s akartuk — nem akartuk, lám, nekünk is meg kellett újulnunk. Választhattunk volna, bár korszerű, de más, hagyományosabb formát is, szakszervezetünk titkársága azonban — örömünkre — e nagy formátum mellett voksolt, így, a nagyobb újságoldalakkal némileg nagyobb terjedelemben juthat el szavunk az olvasókhoz, szándékunk szerint, változatlanul kéthetenként hat, összevont szám esetén nyolc oldalon. Hisszük, hogy a pedagógusok lapjához méltóbb köntöst kaptunk, s ha talán sokak számára kezdetben szokatlan lesz is ez a „nagy” újság, meggyőződésünk, hogy ezek az olvasóink is megbarátkoznak vele, és talán meg is szeretik. Nem utolsósorban a remélhetőleg gazdagabb tartalom miatt. Mert mondanunk sem kell, az „új ruha” elsősorban minket kötelez. Változatlanul magunkénak tudjuk legelső elődünk, az immáron több mint negyven évvel ezelőtt megjelent Pedagógus Értesítő első számának beköszöntő gondolatait. Továbbra is szeretnénk nyílt és harcos, de ugyanakkor megfontolt és felelősségteljes lap lenni. Szeretnénk minden pedagógushoz szólni közvetlen, bensőséges, friss és eleven hangon. Mindehhez kérjük olvasóink támogatását. A szerkesztő Elismerés diákolimpikonoknak Sikeres évet zártak 1985-ben a magyar fiatalok a nemzetközi diákolimpiákon. A Csehszlovákiában, Finnországban és Jugoszláviában megrendezett vetélkedőkön a különböző középiskolák legjobb ifjú kémikusaiból álló öttagú csapat a 20 résztvevő közül a 10. lett, az ifjú fizikusok a 6., a matematikusok pedig a 3. helyet szerezték meg. . Egyéniben a kémiai olimpiáról három 2. és egy 3. díjat hoztak haza versenyzőink, a fizikai olimpián egy-egy 2., 3. díj és egy dicséret lett a miénk, a matematikusok pedig a még inkább taroltak. Két-két 1., 2. és 3. díjat sikerült megszerezniük. A diákoknak és az őket felkészítő tanároknak a jó munka elismeréseként a közelmúltban a minisztériumban fogadást adtak és jutalmakat nyújtottak át.