2111 Szada, 2012 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2012-01-01 / 1. szám

2 111 SZÁD­A INTERJÚ Lakóingatlanokat semmilyen körülmények között nem terhelünk adóval • Évindító beszélgetés Vécsey László polgármester úrral • Nehéz évet hagyott maga mögött az Országgyűlés és a gazda­sági helyzetet tekintve az idei még nehezebb lesz. Polgármes­ter úr hol érzékelte leginkább a gondokat? Tisztelettel fejet hajtok a magyar emberek türelemben és remény­ben tanúsított kitartása előtt. Nehezebb lett az élet, szűkösebb a megélhetés. Javul ugyan a tendencia, de még mindig kevés a mun­kahely, többet kell dolgoznunk olykor kevesebb pénzért. Sok csalá­dot fojtogat a devizahitel csapdája. Mindez pedig lecsapódik az ön­­kormányzatnál is. Polgármesteri, de képviselői munkám során is egyre számosabb kemény élethelyzettel szembesülök, s az emberek többsége érthető módon nem világmegváltó szándékkal, hanem a saját konkrét gondjának megoldása érdekében fordul hozzám. • Csődhelyzettel riogatja Európa Magyarországot! Erre mekkora esélyünk van? Jelen pillanatban a „riogatás” célkeresztjében Görögország, Ciprus, Portugália és Írország áll. Minket inkább azért ijesztgetnek, hogy az IMF hitelről folyó tárgyalásokon rontsák a pozícióinkat. A ma­gyar gazdaság állapota már nem indokolja a csődhelyzet emlegeté­sét. A globalizmus kiszolgálására berendezkedett, gyengülő európai és hazai baloldal ugyan politikai indítékból a „minél rosszabb, an­nál jobb” taktikát követi, nemzetközi médiahisztériát gerjesztenek, de nem fognak célt érni, Európa nemzetei talpra fognak állni. Ma­gyarország ebben jó példával élen jár, a globalista erők tartanak a magyar példa terjedésétől, ezért kapunk hideget, meleget. • • Országgyűlési képviselőként milyen problémákkal szembesült a fogadóórám­? A devizahiteleikkel küzdők nagy számban keresnek meg. Számukra egyre több megoldási lehetőségről tudok beszámolni. Nagy gond a munkanélküliség, de szociális, családi, egészségügyi, építéshatósági illetve hatósági eljárási gondokkal is megkeresnek. A nyugdíjrend­szer átalakítása - főként a kedvezményes nyugdíjazás megváltozása - sajnálatosan sok sebet ütött, miközben a társadalom nagy többségé­nek igazságérzetével találkozott. Felemelő érzés, hogy vannak, akik a maguk baján túlnézve dicsérni vagy korholni, tanácsot adni jön­nek, vagy csak azért, hogy egy kicsit beszélgessünk a világ dolgairól. Magánszemélyek mellett civil szervezetek többnyire pályázati ügyekkel, intézmény­finanszírozási kérdésekkel fordulnak hozzám. Cégek esetében a körbetartozás érzékelhetően még mindig súlyos konfliktus­forrás. És persze gyakran eljönnek az internetes, telefo­nos kapcsolattartás ellenére egyes polgármester kollégáim személye­sen is az önkormányzati, a köznevelési, vagy épp a közfoglalk­ozta­­tási gondjaikkal. • Az Országgyűlésben a gondok és problémák mellett persze történtek jó dolgok is az elmúlt egy évben. Képviselőként volt ebben is része? Közjogi kereteit tekintve Magyarország 2012. január elsejével más ország lett. Öröm, hogy ennek a nagy átalakításnak törvény­hozóként egy kicsit én is tevőleges részese lehettem. Örömöm mellé azonban kezdettől társul szegődött a felelős aggodalom, hogy milyen is lesz az új rendszer, amit létrehoztunk. Az Alap­törvény és az elfogadott sarkalatos törvények ugyanis elkezdenek működni és az elkövetkező két évben ezt már a mindennapi éle­tünk szintjén is érzékelni fogjuk. A hatalmas intézményi átalakí­tások illesztékei eleinte valószínűleg csikorogni fognak, ilyen lép­tékű változásnak ez természetes velejárója. De hiszem, hogy a jó irányválasztás a többség javára és megelégedésére lendületbe fog­ja hozni a rendszert. Ezért fogok dolgozni a ciklus második felé­ben. • A járási központok kialakítása miképpen érinti Szadát? Igazgatástörténeti szempontból sehogyan sem. Szada a Gödöllői Járás része volt és a január 12-én napvilágot látott koncepció sze­rint az is marad. A tervezett Gödöllői járás nagyjából az egykori gödöllői és aszódi járás területét öleli fel, s ezzel Pest Megye leg­nagyobb, 178 ezer lakost kiszolgáló járása lesz. A folyamatban lé­vő társadalmi egyeztetés során persze kisebb változások elképzel­hetők, de ez Szada helyzetén szerintem nem fog változtatni. Lát­ni kell, hogy a mindennapi életünkre igen csekély kihatással lesz, hogy megyei, illetve járási szinten a formálódó kicsi és hatékony állam a kormányhivatalok irányításával hogyan szervezi meg ön­magát. Ami ebből számunkra, állampolgárok számára fontos, hogy olcsón, gyorsan, sorban állás nélkül, lakóhelyünkhöz minél közelebb tudjuk intézni ügyeinket. Mivel a járás területén több olyan város is van, amely fejlettsége révén egy kisebb járásokról szóló koncepcióban akár járási székhely is lehetne, bízom benne, hogy nagy kiterjedése és lakosságszáma ellenére a Gödöllői járás valóban hatékony lehet. Ügyeinket alapvetően a kormányabla­kokká alakuló, jelenleg még okmányirodaként létező intézmé­nyekben intézzük majd, s ilyenből Szada szomszédságában kettő is található, három illetve öt kilométer távolságban. Polgármeste­ri Hivatalunk pedig önálló marad, az eddig ismert és megszokott helyén. 2­0­12JANUÁR

Next