Ese Híradó, 2007 (12. évfolyam, 1-10. szám)

2007-02-01 / 1. szám

I DECEMBERI HÍR Jártam a megújult óvodában Tavaly decemberben szülőföldemen, Erdélyben tett látogatá­som során benéztem egykori munkahelyemre is, a Székelyud­varhelyi 2. számú óvodába. Érkezésemről csak egy volt kollé­ganőm tudott, így nagy meglepetés volt a többiek számára. Több mint tizenöt év után öröm volt a találkozás. Mint már olvashatták korábbi számainkban, az óvoda 2005-ben komoly árvízkárokat szenvedett. Megsegítésükre az Egymást Segítő Egyesület és a FÉNY-ESE Alapítvány jótékonysági kon­certet szervezett Pitti Katalin operaénekes és Sándor Szabolcs karnagy fellépésével. A bevételből, illetve az erre a célra kapott adományokból összejött 1 millió forintot átutaltuk az óvodának. 2006. decemberi számunkban megjelent beszámolóból minden érdeklődő megtudhatta, mire költötték az adományt. Emlékszem, mikor ott dolgoztam, elég nehéz körülmények között kellett végeznünk munkánkat, mivel egy nagyon forgal­mas útkereszteződésben van az óvoda, a nagy autók, kamionok dübörgése rendszerint zavarta a gyerekek nyugalmát. Ez a rossz minőségű nyílászárók hibája is volt, melyek cseréjére anyagi okok miatt nem volt lehetőség. Gondot okozott már akkor is a mosdók használata, a korszerűtlen, nehezen kezelhető csapok miatt. Évek múltával egyre több nehézséggel kellett a dolgo­zóknak megküzdeniük. Már az óvoda bezárásának gondolata is felmerült. Aztán jött az árvíz, ami végképp mindent tönkre tett. Igyekeztek menteni, amit tudtak, de nem sok mindenük ma­radt. Megváltásukra hozzánk hasonlóan mások is segítették az óvodát, több helyről kaptak adományokat, melyeket - mint arról személyesen is meggyőződtem - nagyon jól hasznosítottak. Az óvodához érve alig lehetett kívülről is felismerni az épületet. Öröm volt látni, hogy azóta mennyi változás történt. Az adományokból, mint már arról beszámoltak, kicserélték a nyílászárókat termopan ablakokra, új lengőkaros csaptelepeket szereltek a mosdókba, amiket a gyerekek is könnyen tudnak kezelni. Csodálatosan felújították az udvari játszóteret, új lengő­padlót, sillagóriát építettek. Ezeket körberakták járókövekkel, a többi részre termőföldet terítettek, bevetették fűmaggal. Új kerítést emeltek az óvoda köré, ősszel már kellemes, esztétikus környezetben fogadták a kis óvodásokat. Belül is sokat válto­zott az óvoda. Régebben két csoporttal működött az intézmény, külön volt az ebédlő, aztán hogy több gyereknek tudjanak he­lyet biztosítani, az irodát megszüntették, kibontották az iroda és az ebédlő közti falat, így nyertek egy újabb csoportszobát. Az étkeztetést a csoportokban oldották meg. Még így is kevés a hely, egyre nagyobb a túljelentkezés. Az óvónénik végigkísértek az épületben, nem tudtam betelni a látottakkal. Nagyon szép új bútorokat vásároltak, a dekoráció is csodálatos volt. Közben ka­landoztak a gondolataim, hogyan is nézett ki valamikor az én csoportom, pillanatokra a múltban éreztem magam. Éppen ebédhez készülődtek, a fegyelmezett rendrakást meg­zavartam. A gyerekek kedvesen mosolyogtak rám, egymástól érdeklődtek: „ki ez a néni?”, közben pakolgatták játékaikat a helyükre. Az óvónénik elmondták, ki vagyok, honnan jöttem. Körbevettek és köszöngettek, hálás tekintetük nagyon meg­érintette a lelkem. Közösen ebédeltünk, majd ők készülődtek a lefekvéshez. Büszkén mutogatták új ágyneműjüket, amit szintén a mi adományainkból vásároltak. Én közben fényképezget­­tem, beszélgettem az óvónénikkel, akik nem győzték köszönni a segítséget, és üzenték minden kedves adományozónak, hogy hálásak nagylelkűségükért, hiszen jobb körülmények között ők is jobban tudják végezni munkájukat. Ők örültek, hogy segítet­tünk, én, hogy segíthettünk. Nehezen tudtam eljönni az óvodából, nagyon kellemes órát töltöttem a dolgozókkal, az aranyos kis ovisokkal. Azt kérték mindannyian, máskor is, ha hazamegyek, keressem fel őket, mindig szeretettel várnak. Megígértem, így lesz. Jól esett látni, hogy nagyjából már mindenük megvan ahhoz, hogy kellőképpen végezhessék munkájukat, és a gyerekek is jól érezzék magukat, színvonalas oktatásban részesüljenek. Amit hiányoltam, eléggé üresek voltak a játéktartó polcok. Igyekeztek az óvónénik pályázatokból nyert pénzekből feltölteni játékkész­letüket, de fontosabbnak tartották a bútorok, más hiányzó esz­közök pótlását. Ezúttal szeretném kérni kedves olvasóinkat, hogy otthonaikban fölöslegessé vált, még jó állapotban lévő, használható játékai­kat hozzák be az Egymást Segítő Egyesület Pitti Katalin Idősek Klubjába. Március végén tudnánk nekik eljuttatni az összegyűlt adományokat a húsvéti nyuszi nevében. Parajdi Olga A gyerekek a megújult óvodában Az óvoda munkatársaival 10 BSE Híradó 2007. február

Next