Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-30 / 201. szám

Bővül a tanyai kollégium Ácsok dolgoznak a tanyai gyerekek diákotthona új épület­szárnyának tetején. Fotó: Kiss Ringó bölcső a Nincs új a nap alatt­i és lakáskultúrában. Néhány héttel ezelőtt csak a folyóira­tokban láthattuk, most a bútorüzlet kirakatában már ta­lálkozhatunk a nagyanyáink korát idéző bölcsővel. A hófehér ringó-alkalma­­tosság sok csecsemőnek sze­rez majd édes álmot, ha a most érkezett tíz hírnök után jön a többi is. Az NDK-ból importált böl­csők rögtön népszerűek let­tek, s bár még a pontos áru­kat nem állapították meg — körülbelül 200 forint lesz —, már az első napon kettőt „el­adtak”. „Kikölcsönzött" ácsok Épül a konyha — Zavar a sok eső Ez a kellemetlen, hideg esőkkel tarkított idő nem tesz jót az építkezéseknek és nem kellemes az építke­zésen dolgozóknak sem. — Bizony, gyakran kell azt néznünk, hogy hová fussunk az eső elől. A kis bódét is ki­javítottuk, hogy ne ázzon be. — A munkánkat megnehe­zíti az időjárás, a zsaluzáshoz készített deszkák erősen át­áztak. — Ezt már Stifter Al­bert ácsmester mondja, aki a sivító körfűrészen hevede­reket vág a pillérekhez. Farkas Ferenc négy éve szabadult fel, ácsmester ő is. — Hányan dolgoznak a bri­gádban? — Négy ácsmesterből és két segédmunkásból áll a brigád. Segíti a munkánkat, hogy van egy kisméretű körfűré­szünk, amivel méretre iga­zíthatjuk a zsalunak való deszkát. — Mindannyian a konzerv­gyárban dolgoztunk, s a gyár, hogy könnyítsen a 21-es Épí­tőipari Vállalat ácsmunkás­­hiányán, s az építkezést is meggyorsítsa — kölcsön adott bennünket. — A hattagú bri­gád vezetője, ifjú Szölesi Fe­renc mondja ezeket. — Las­san egy hónapja dolgozunk itt, így még nem tudjuk ho­gyan alakul a keresetünk. Re­méljük, nem lesz kevesebb, mint amennyit a gyárban ke­restünk. — Mit építenek itt? — A konzervgyár új kony­háját és ebédlőjét. A kijelölt hely nagyon szép, szemben van az ABC Áruház, no meg, ha a terveket látná, csuda moie rn épület lesz! Nem di­csekvésképpen mondom, de az üzemorvosi rendelő, meg az áruház ácsmunkájából is alaposan kivettem a részem. Ez most az eddigieknél is komolyabb munka, amelynek elvégzéséhez idő kell. —­­ Jön az ősz, meddig tud­nak dolgozni az építkezésen? — Novemberig vagyunk köl­csönben. Addig biztosan dol­gozunk. Befejezzük a beszélgetést, indulnak vissza a faoszlopok erdőjébe. Sürget a munka. szabó MOZIMŰSOR Mezítláb a parkban.­­Don Juan a háztetőn. Magyarul be­szélő színes amerikai filmvíg­játék. Főszereplők: Jane Fon­da és Charles Boyer. Korha­tár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: a mechanizmust.Magyarázom Előadások kezdete: fél 4, fél 6 és 8 órakor. Matiné Türelemjáték. Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor: Megölni, vagy megmenteni. Jugoszláv film. Korhatár nél­kül megtekinthető. Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Előadások kezdete: fél 6 és 8 órakor. A PESTMEG­YEI HÍRLAP­ KÜLÖN KIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1969. AUGUSZTUS 31., VASÁRNAP Egyengetik a Dózsa Termelőszövetkezet jövőjének útját Megtárgyalják a problémákat a tanács vb-n Az első félév munkájáról a szóló jelentést Petőfi Sándor, Dózsa Termelőszövetkezet elnöke elkészítette. A termelőszövetkezet célkitűzései a jelentésében kiemelte, hogy tagság életszínvonalának emelése érdekében a hozamok növelésén kívül jó költség­­gazdálkodással törekszenek nagyobb eredmények elérésé­re, és remélik, hogy az 1968. évi 22 és fél millió forint ár­bevételt az idén 26—28 millió forintra tudják növelni, így emelhetik az egy főre jutó tagi részesedést is. A kevés hasznot hozó gaz­dasági ágazatokat megszünte­tik. Fejlesztik a zöldség- és magtermelést. A szőlő- és gyü­mölcstermelést új alapokra helyezik. A rosszul sikerült, talajvíz által veszélyeztetett új szőlőtelepítéseket kiselejte­zik, s csak a városhoz közel­fekvő, gép­síthető szőlőterüle­teket hagyják meg, s inkább a meggy- és a kajszibarack­termelést szorgalmazzák. Az idén a múlt évi 1 millió 300 ezer forint nyereség he­lyett 4 millió 600 ezer forint össznyereségre számítanak. Végül azt is leszögezte az el­nök, hogy a termelőszövetke­zetben sok nehézséget okozott belső torzsalkodást kikü­szöbölték. Nagy kérdések A jelentést a városi tanács végrehajtó bizottsága­ csütör­töki ülésén tárgyalta meg és a hozzászólásokból az tűnt ki, hogy a jelentés túlságosan ró­zsaszínűnek festi a helyzetet. Egymás után hangzottak el kérdések: a 6500 holdas gaz­a­daságban mennyi a parlag? Biztosítva van-e a­­ jószágok abraktakarmány-ellátása. Hogy sikerült a fokhagyma­termelés és a fácánkeltetés? Mi van a beruházásokkal? Fejlődik-e a géppark? Hogy áll a szociális munka? Mikor töltik be a főkönyvelői állást, mikor fizetnek földjáradékot? Mennyi műtrágyát használ­nak? A megoldás útján A feltett kérdésekre Petőfi Sándor elnök válaszolt. Par­lag gyakorlatilag már nincs. A műveletlen területeken nyárfát telepítenek és kaszá­lókat, legelőket alakítanak ki. Az­­ abrakszükségletet a ter­melésből, a tojáseladás után járó állami abrakjuttatásból és kis részben vásárlásokból fedezik. A fokhagymát a ter­melési kísérletek sorában ter­­­­melték, de az nem hozta meg a várt eredményt. A beru­há­­­­zások közül az idén csak az i istállóépítés terveit csináltat­­­­ják meg, egymillió 200 ezer­­ forintot gépi jellegű beruhá­zásokra fordítanak. A fácán­keltetés jól indult, de a tojá­sokat adó nyársapáti Arany­homok Termelőszövetkezet később romlott tojásokat szál­lított és az egyezség felbom­lott. Az 1968. évi 150 vagon műtrágyafogyasztással­ben az idén 200 vagon szem­mű­trágyát használnak fel. A te­henészetnél tartják az évi 2600 literes átlagszintet, de 3000 liter hozamú teheneik is vannak. A földjáradék fizeté­sét adminisztratív akadályok késleltetik. Az aggodalmak A további hozzászólások so­rán rámutattak arra, hogy a telve­zett kajszibarack-terme­lés általában nem kifizető. A vásárolt takarmánnyal való jószágtartás nem gazdaságos és a 200 vagon műtrágya fel­­használása 5600 holdra kevés. Petőfi Sándor elnök vála­szában elmondotta, hogy a ne­hézségek a múlt év hibáiból és a partnervállalatok mu­lasztásaiból erednek, és fáj­lalta, hogy a tsz talpra állítá­sára irányuló erőfeszítéseiket nem méltányolják kellőkép­pen. Mindezek ellenére hiszi, hogy főképpen a kertészet eredményei, a tízezer pulyka és 14 ezer gyöngyös nem bo­rítja fel a számításokat. A végrehajtó bizottság meg­állapította, hogy a termelőszö­vetkezet igyekszik a megerő­södés útjára lépni, de vélemé­nyük szerint a további mun­kát, a pénzügyi helyzetet és a problémákat a tagokkal kell megtárgyalni, ami kedvezően befolyásolja majd az eredmé­nyek alakulását. kopa Tankönyvek a tornateremben A gimnázium kis tornater­mében most még csend van, átmenetileg könyvraktárrá alakult át a terem. Innen in­dulnak el a tankönyvek nem­csak Nagykőrös minden isko­lájába, hanem az egész ceglé­di járásba. Több mint har­minc iskola­­— általános isko­lák, gimnáziumok, szakközép­­iskolák — ellátását irányítja a tornatermi könyvelosztó. A könyvhegyek értéke meg­haladja a félmillió forintot. Sajnos, nagy részük nemrég érkezett meg, s a gyors, pon­tos elosztást kapkodva nem könnyű feladat elvégezni. Ez évben nem lesz tan­könyvhiány. Kizárólag csak a munkafüzetekből érkezett annyi, amennyi az osztályok létszáma, illetve, amennyit a pedagógusok rendeltek. A gimnáziumi tankönyve­ket már hétfő óta árusítják, az általános iskolásoknak csak a hét végén lesz módjukban megvásárolni tankönyveiket. Jut mindegyiküknek ezekből a szép, látványos könyvekből, melyeket a felnőtt generáció­nak szintén öröm végiglapoz­ni. Nagyon szépek a tanköny­vek, remélhetőleg a legilleté­kesebbeknek is ez lesz a vé­leményük. Zsuzsika édesany­ja az iroda ajtajá­nak dőlve zokogott. — Hol van? Isten­kém, mi lett vele? Biztosan elrabolták. Azok a bitang din­­­nyetolvajok. Édes Zsuzsikám, drága vi­rágom! Mi lett ve­led? — Hadd már ab­ba, asszony! — mor­dult egyet egy nagy bajuszú férfi a síró asszony mellett. Az elnök mérge­sen ült az asztalnál. — Beszéljen nyu­godtan! Mit sápíto­­zik itt! — mordult rá Zsuzsika anyjára. Az asszony hirte­len abbahagyta a sí­rást. — Az úgy volt, kérem, hogy már ké­szülődtünk lefeküdni. Zsuzsika is. De lát­szott rajta, hogy na­­­­gyon ideges. Nem tudtuk mire vélni. Azt hittük, összeve­szett a Pistával. Ak­kor jött a főkönyvelő elvtárs. — Magukhoz? — kérdezte az egyik vezetőségi tag. — Igen. — Késő este? — Én is csodál­koztam kérem. Egy nagy táska volt ná­la.A főkönyvelő ijed­ten szólt közbe — Kérem, még délután megbeszél­tük Zsuzsikával, hogy estére elviszem hozzá a havi zárást. Ma kellett volna el­­küldenünk! És... Valaki az egyik sa­rokból közbevágott.. — És a dinnyén­ket, azt hova küldte a­­ főkönyvelő elv­tár­s? — De kérem ... — Csönd legyen, emberek! — szólt közbe az elnök. — Csak nem képzelik, hogy a főkönyveln elvtárs a tsz dinnyé­jét ellopja? — És az év Zsu­zsikám? — csattant fel a panaszos édes­anya hangja. — Én esküszöm, hogy nem tudok sem a dinnyéről, sem Zsuzsikáról — kia­bált a főkönyvelő. Ekkor nyílt az aj­tó és egy fiatal le­gény lépett be a szo­bába. Széles vigyorral nézett körül, és az elnök asztaláig lépe­getett. A­mikor oda­ért az asztalhoz, né­hány vasdarabot tett az elnök elé. — Mi ez? — kér­dezte az elnök. — Szerszámok. — És? — A mi Csepel­­autónknak a szer­számai Ott találtam őket a dinnyeföldön. Az úton. Ottfelejtet­ték ... (tóth) (Folytatása következik) A DINNYE Új kutak A városi tanács kutakat fú­rat a város ivóvízellátásának megjavítása érdekében. Az egyik új kút a Kecske­méti utca—Zödra utcai sar­kon készül. Felújítják a Bi­­czó Géza utca sarkán levő ku­tat. A Batthyány utca és Hosszúhát utca kereszteződé­­­sénél, valamint a Salamon és Maros utca kereszteződésénél is új kút készül, még az idén. A kutakat a Rákóczi mezőszövetkezet kútfúró Téj­bri­gádja készíti. Tanévnyitó ünnepségek Holnap, szeptember elsején a város valamennyi iskolájá­ban megtartják a tanévnyitó ünnepségeket. Az Arany János gimnáziu­mot délelőtt fél 11 órakor a művelődési ház színháztermé­ben, a Petőfi, a Kossuth, a Rákóczi iskolában, valamint a Kisegítő és a Toldi Miklós élelmiszer szakközépiskolák­ban délután 4 órakor, az Arany János általános iskolá­ban délután 5 órakor, ugyan­csak 5 órakor tartják évnyitó­jukat — de a Cifrakertben a 224. számú ipari szakmunkás­­képző intézet tanulói. Az állami zeneiskolában szeptember 3-án délután 5 órakor van a tanévnyitó. UJ PARK A konzervgyár olajtároló­jának környékén parkot készí­tenek a kertészek. Ide telepítik a strandot is a hűtőtorony szomszédságából. A parkban kézilabda- és röplabdapályát is készítenek. Minőség és élelin­m­in­őség 58 forint 40 fillér és 83­ fo­rint, az eltérés 25 forint a szürkemész és a fogyasztási szövetkezet, illetve az erdőgaz­daságok álltal forgalomba ho­zott mész ára között. Az arany középutat az állami építőipar képviseli: 67 forint 30 fillérért árulja a mészet. Mi az oka ennek a nagy el­térésnek? Elsősorban az a kérdés, hogy honnan kapja a Tüzép-telep a meszet. A legkapósabb az ol­csó szürkemész és ez gyorsan kifogy. Most sincs belőle a te­lepen, az állomáson azonban egy vagon kirakásra vár. A drága meszet, amit az er­dőgazdaságok szállítanak, fá­val égetik és a magas ön­költségi ár emeli a fogyasz­tói árat. Még így­ is árcsökke­nést tapasztalhatunk, mert tavaly ezt a mészet még 96 forintért árusították. Az oltott mész minősége nagyban függ az oltástól. Ezért a vásárlók jól teszik, ha meg­kérdezik a hozzáértőket az ol­tás módjáról, hogy ne kelljen a­ sok kő miatt bosszankod­niuk. Liliomfi Kőrösön Szigligeti Ede örökifjú víg­játéka, a Liliomfi, szeptember 26-án (pénteken) este fél 8 órakor a művelődési otthon színpadán elevenedik fel, a kecskeméti Katona József színház előadásában. Jegyek a művelődési otthon irodájában kaphatók. s II P 11 O 13 R ■ T Eggyel kevesebb futballcsapat A Nagykőrösi Építők vezető­sége visszalépést jelentett be a Ceglédi JTS-nek. Mivel szü­net nélkül 3 fordulós az idei járási labdarúgó-bajnokság, a a játékosoknak is kell szabad­ság, visszaléptek az idei küz­delmektől. 1970-ben azonban újra indulunk a járási vetélke­dőn. Kézilabda A vasárnapi megyei bajnoki forduló keretében Gödöllőn szerep­eltek a Kinizsi férfi ké­­zilabdásai. Gödöllői Vasas— Nagykőrösi Kinizsi 23:16 (11:7). Kinizsi: Kecskeméti — Szőke (2), Mester, Bertalan (3) , Varsányi G. (2), Matuska (2), D. Kovács F. Csere: Macz­­kó, D. Kovács L. (1), Szűcs J. (4) , Zubány M. (2), Nagy A. Az élbolyban tanyázó, igen jól játszó hazaiaktól tartottak egy kissé a mieink, passzívan játszottak. Kecskeméti, vala­mint Szűcs teljesítménye mondható igen jónak. (Utóbbi csak a II. félidőben játszott.) Gödöllői Vasas ifi—Nagykőrö­si Kinizsi ifi 21:12 (10:6). Ki­nizsi: Csicsó — Besenyei (3), Podhorszki (3), Kovács 11 (1), Zubány Cs., Péczeli (2), Ko­vács J. (3). Csere: Varsányi. Közepes Színvonalú mérkő­zésen a jobbik hazai gárda győzött. Kosárlabda A nyári edzőtáborozás után 4 napon keresztül Balaton­fűz­főn lebonyolított Balaton Ku­­pa-mérkőzéssorozaton vett részt a megyei bajnokságban játszó körösi női gárda. Az NB I-es és­ NB II-es csapatok ellen tartalékosan is jól ját­szottak, erőnlétből jól vizsgáz­tak, de nem bírtak a maga­sabb játékosokból álló ellenfe­lekkel. Az ellenfelek többnyire 12—12, a körösiek 7 játékost szerepeltettek mérkőzésen­ként.Egyesült Gyógyszer (Buda­pest)—Nagykőrösi Gimnázium SE 49:22. Az NB­ II 3. helyén álló pes­ti csapat biztosan nyerte a se­lejtező mérkőzést. Ezután győztesek az első 6, a többiek a két 3-as csoportban a további helyezésekért játszottak kör­­mérkőzéses rendszerben. A Zalaegerszegi Előre— Nagykőrösi Gimnázium 21:20 (11:6), Nagykőrös: Máté (10), Kollár Zs., Szarvas (2), Szeg­fű E. (1), Kovács. Csere: Váj­tál, Kovács (7). Az utolsó pillanatban biztos helyzetet hagytak ki a körö­siek.Videoton B (Székesfehérvár) —Nagykőrös 26:26 (13:8). A jó erőnlétben játszó gim­nazisták sikeres döntetlenre játszottak az NB I-esek tarta­lékai ellen. Máté (5), Szegfű B. (4), Szarvas (4), Bűz (2), Kol­lár Zs. (2). Csere: Vajtai, Ko­vács (9) — összeállításban. A 9. helyért Zalaegerszegi Dózsa—Nagy­kőrös 34:20 (17:12). Nagykőrös: Kollár Zs., Máté (9), Szarvas (4), Szegfű E. (7), Kovács. Cse­re: Bűz, Vajtai. A mérkőzéseken már alkal­mazták az új szabályokat is. (sulyok)

Next