Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-06 / 4. szám
Csévharaszt PETŐFIRE EMLÉKEZTEK A közelmúltban az általános iskolában gyűltek össze Csévharaszt község fiataljai, hogy ünnepélyesen megemlékezzenek Petőfi Sándor, a forradalom és a szabadság halhatatlan magyar költőjének 150. születésnapjáról. Kereskényi Ferenc iskolaigazgató megnyitó szavai után Urbán Sándor, a községi KISZ-szervezet tagja mondott ünnepi beszédet. A beszédet műsor követte. Közreműködött az iskola énekkara, amely Petőfi Sándor megzenésített verseiből állította össze műsorát. Szilágyi Ibolya, Bán Gyöngyi és Juhász Éva egyegy Petőfi-vers elszavalásával járult hozzá az évforduló méltó megünnepléséhez. Petőfi Sándor életét bemutató képekből és írásokból kiállítást rendeztek az iskola zsibongójában. Az ünnepi műsort vetélkedővel zárták a fiatalok. Az általános iskolások közül Herceg József, Bernát Károly és Malik Zsuzsanna legeredményesebben, szerepelt míg a KISZ-tagok közül Urbán Sándor, Bukovenszky Katalin, Natszvadi István és Nyúl Ilona került ki győztesen. Bős Sándor ULLO 35 millió kellene Üllőn, a legutóbbi tanácsválasztások során 57 jelölőgyűlésen összesen 246-as szólaltak fel. Ezekből 148 közérdekű és 80 csak községfejlesztési javaslattal foglalkozott. Amint a község vezetői kiszámították, a kérések megvalósításához 35 millió forintra lett volna szükség. A IV. ötéves terv során a 148-ból 54 javaslatot megvalósítottak, négy és fél millió forint költséggel. Több jogos kérés valóra váltását pénz hiánya miatt el kellett halasztani. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 1973. JANUÁR 6., SZOMBAT Sülysáp Növelik a fóliás kertészetet Öt és fél milliós forgalom a töltőállomáson • Beszélgetés két szövetkezet elnökével Sülysápon két szövetkezeti elnököt látogattam meg, s föltettem az ilyenkor szokásos kérdést: Milyen volt az óév, és mit várnak az új esztendőtől? Benkó József, a sülyi Virágzó Tsz elnöke elmondotta: a szövetkezet, tagjai részére, az elmúlt évhez hasonlóan munkaegységenként az 56 forintot biztosítani tudja Ezenkívül mindazok a dolgozók, akik átlagon felüli munkát teljesítettek, jutalomban részesülnek. Hogy menyit kapnak, azt egy külön, erre a célra választott bizottság bírálja majd el. A termelőszövetkezet tovább bővíti a jól bevált fóliás kertészetet. Az eddigi öt fóliasátor mellé még kilencet állítanak fel. Ebben az évben már 8 ezer négyzetméteren termelnek majd primőr árut. Tavaly igen jól jövedelmezett a zöldpaprika. A jó termés és a szolid ár megtette a hatását. A paprika kiváló hozamát elsősorban a kertészeti dolgozók jó munkájának lehet köszönni. 1973-ban ugyancsak sok paprikát termelnek. Spanits Gyula, a Sülysáp és Vidéke ÁFÉSZ elnöke a következőket mondotta: — 1972-ben szövetkezetünk számára a legjelentősebb feladatot a bolti kiskereskedelmi áruforgalom növelése jelentette. Az üzletkötői tevékenység megszüntetése négy és fél millió forint árbevételi kiesést okozott. Ezt a tekintélyes összeget azonban sikerült pótolnunk. Az elmúlt év májusban ugyanis több mint egymillió forint költséggel Sülysáp legforgalmasabb helyén egy üzemanyagtöltő állomást létesítettünk, amelynek forgalma az év végén öt és fél millió forintra emelkedett. Ezt a létesítményt az elmúlt évek legjelentősebb beruházásának tartjuk, mivel az egyre jobban korszerűsödő háztartások és a közlekedés igényeinek kielégítését hosszú évekre megoldottuk. 1973-ban fontos feladatunk lesz a mérlegmegállapító és a terveket jóváhagyó részközgyűlések sikeres lebonyolítása. A részközgyűlések meghívójával minden egyes tagunk részére elküldjük egyúttal az 1972. év nyarán jóváhagyott alapszabály egy-egy példányát. Több mint húszéves fennállásunk óta első ízben kerül tagjaink kezébe szövetkezetünk alkotmánya: az alapszabály. Ezzel a tagságot megillető jogok gyakorlását és kötelezettségek teljesítését kívánjuk elősegíteni. Krátky László Kutat fúrnak Kutat fúrat a monori nagyközségi tanács az egykori téglagyár községi lakásainál. Fekete János felvétele Két tűzeset Gyömrőn ISMERETLEN AVARGYÚJTOGATÓ Gyömrőn a közelmúltban két tűzeset is történt. Mikes István Bajcsy-Zsilinszky utca 125 szám alatti lakos 11x3 méteres alapterületű melléképületének szalmatetőzete kapott lángra. A tüzet a szomszédban levő járási szociális otthon kéményéből kipattant szikra okozta. A monori tűzoltók gyorsan a helyszínre értek, így sikerült megakadályozni a tűz tovaterjedését. Az anyagi kár így nem éri el még az ezer forintot sem. Avartűz keletkezett az Egyesült Ecser—Gyömrő Petőfi Tsz gyömrői területén. A tűzbtől veszélyeztetve voltak a környező fák és a nagy kiterjedésű erdő. A monori tűzoltók oltották el a tüzet. A rendőrség vizsgálatot indított az ismeretlen gyújtogató kézrekerítésére. G. J. i Elfoglalta hivatalát az új járási főorvos Január 5-től kezdve dr. Kovács Mária Béky Endréné, volt monori körzeti orvost nevezte ki a járási hivatal elnöke dr. Dikó István utódjának, a járási hivatal egészségügyi osztálya vezetőjének. A gyorsabb kézbesítésért A POSTA IRÁNYÍTÓSZÁMAI Nem hiszem, hogy az országban akadna olyan újságolvasó, rádióhallgató, vagy tvnéző, aki nem értesült arról, hogy 1973. január elsejétől „irányítószámokat” vezet be a posta a gyorsabb, pontosabb kézbesítés érdekében. Járásunkban 17 kis- és nagyközség kapott önálló irányítószámot. A járási székhely, Monor a 2200-as számot kapta. Üllő 2225, Vecsés 2220, Gyömrő 2230-as számon érhető el. Vasad 2211, Űri 2244, Mende 2235, Gomba 2217. Tápiósáp és Tápiósüly közösen Sülysáp 2241 alatt szerepel. A két kisközség Káva és Bénye is kapott külön számot. Az előbbi 2215, az utóbbi 2216. Péteri neve elé 2209-et kell írni. 2212 Csévharaszt — így jó a címzés, ha oda szól a levél Ecser 2233, Maglód 2234, Pilis 2721. Nyáregyháza irányítószáma hasonló Piliséhez, 2723. Monori-erdő rohamosan fejlődött az utóbbi években, önálló irányítószámot kapott: 2213-at, de önálló irányítószámmal rendelkezik a Monor és Vidéke Szerkesztősége is, ez: 2201. A Kincskereső kiskörmön filmen Vecsési kisfiú lesz az egyik szereplő Vecsésen, az Attila utca 201a számú ház előtt többször megállt a Hunnia Filmgyár személyautója, hogy onnét egy kisfiút szállítson a filmgyárba A kisfiú: Frühwirz László. Nyolcéves és a felsőtelepi általános iskola III/A tanulója.osztályának — Hogy került a kisfiú a filmgyárral kapcsolatba — kérdezem az apát. -az — 1972. nyarán újságokban hirdették, hogy mesefilmhez 8—10 éves fiúkat keresnek. Közel kétezer jelentkező közül hetet választottak ki, köztük az én fiamat is. „A kincskereső kisködmönben” játszik majd, ezért jön autó felvételi napokon érte. Viszik és hozzák. — A gyárnál megalakították gyermekfilmstúúdió osztályt és a fiamat is felvették ide, ami azt jelenti, köző hogy a követfilmekben ha gyermekszereplőre lesz szükség, közülük választanak. Frühwirz Laci élénk, kékszemű, barna hajú kisfiú. Haja a filmre való tekintettel szokásos frizurától eltekintve divatosan, kissé hosszú. Őt kérdeztük meg: — Mondj valamit az eddigi élményeidről? — Érdekesek a a felvételek és a stúdióval nem tudok betelni. Szerepeltem Fónai Mártával, Bulla Elmával, Verebély Ivánnal és másokkal. Szeretem a külső felvételeket, szeretek vidékre utazni. A következő filmhez várjuk a havat. (em.) Ügyeletes orvos Gyömrőn, Mendén és Péteriben: dr. Halmai Géza (Gyömrő), Monoron, Monorierdőn, Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Monor, egészségház), Maglódon és Ecseren: dr. Szuhaj János (Maglód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Illanicz Elemér (Pilis, Rákóczi u. 13.), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Sülysápon és Úriban: dr. Zolesz László (Sülysáp), Vecsésen: dr. Pallinger Georgina tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen az Andrássy telepi. Beteg állatok bejelentése a monori járás területén szombaton 12-től 19 óráig, vasárnap reggel 8-tól 13-ig és délután 15-től 19 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. Kontárok és maszekok Ki mit javít? Idézet egy falugyűlési felszólalásból: Ha elromlik a porszívóm, nekem teljesen mindegy, hogy azt maszek, Gelka, vagy kontár javítja meg ... csak az a fontos, hogy jó, és főleg olcsó legyen. — Egyszóval megegyeztünk. Név és cím nem lesz... Elvégre kell nekem a kellemetlenség? — Egy intézetnél vagyok karbantartó lakatos... de sok más mindenhez is értek. Egyik nap dolgozom, másnap szabad vagyok. Szabad?... Ilyenkor többet dolgozom, mint a munkahelyemen egy hétig... Ha kell, komplett fürdőszobát és központi fűtést is szerelek. És az a sok javítás, apró-cseprő munka, mert én nem válogatok, mint a maszek. Ami van! A keresetem? Kétezer, kétezerötszáz forint között... Ja, a mellékest kérdezte? Mit tudom én! De ha egy évben 40 ezer forintot keresek, akkor azt mondom, nem volt jó évem... A gyerekemet egyből felvették a monori gimnáziumba és mint munkásgyerek ösztöndíjat is kap ... Ha maszek lennék ... ? Kedves titkár úr! Nagyon kérem, ne büntessék meg a Miskát... Két héttel ezelőtt ledőlt a kéményem. Ha kell bizonyítom is, mindegyik kőművesnél voltam. — H. János úgy rázott le, hogy körülbelül két hónap múlva ér csak rá. K. Pistát otthagyta az emleke, egyedül nem tud tetőn dolgozni. Matyi őszinte volt. „Nézd, ez egy 300 forintos munka, ennyiért én nem mászok tetőre...” Mit tehettem kérem, mondja meg? — Írja csak meg nyugodtan. (És megmondja a kisiparos nevét.) A nyáron 30 méteres vízvezetéket csináltattam már meglevő aknából a kert be. Ő adta az anyagot és a munkát. A gödröt én ástam ki és én is túrtam be. Kétezerháromszázötven forintot kért. Egy fél nap alatt végzett vele. Kiszámítottam, egy ezrest keresett! Szilveszter előtt elromlott a magnóreduktorom. Elvittem (újabb név és cím) maszekhoz. Még a nagykabátom sem kellett levetni. Tíz perc alatt kész volt. Egy szál szakadt el, azt cínezte oda, 30 forintot kért... Büntessenek meg, de akkor is kontárt hívok máskor. Elvégre a pénz nekem is pénz... Elromlott a hűtőgépem, illetve csak nem kapcsol ki. Kihívtam a Gelkát. Hümmögés... ez is lehet, az is. Végül beletette a hőmérőmet, mondva, olvassam le és két nap múlva szóljak nekik megint, öt perc és 20 forint. Szóltam P. Ferinek. Kijött. Egy óra alatt kész volt... Egy százast kért, de tessék elhinni, nem sajnáltam tőle... Oldni's’-nra lehetne sorolni... Ami biztos: sokan, és egyre többen dolgoznak iparengedély nélkül, mert kevés a kisiparos. Ki javítja meg például a leszakadt redőnyt? Ki reszel be egy kulcsot? Ki fest le csak egy ablakot? Ki keni le a kúpcserepet? Ki javít meg egy konnektort? ... Mert a kisiparosok, mondjuk meg őszintén, az apró munkákat nemigen vállalják. Nem kifizetődő ... sok az adó — mondják. Az igazság: bőven válogathatnak. A hatóságok a hivatalból üldözik a kontárokat. De nem kielégítő az ellenőri hálózat. Nem kobozzák el a szerszámokat, holott „a nagymenők” — egész apparátokat tartanak fenn. A kisiparos nem jelent, még tanúskodjon is? De nincs is ráutalva, sőt szívesen „passzol” át munkát. Megfelelő összegért még alá is ír (engedélyezési iratokat). Mit lehetne tenni? Több iparengedélyt, főleg működésit kellene kiadni. Rugalmasabb adópolitikát kellene folytatni, erőteljesebben és a valóságnak megfelelően differenciálni. És még egyet. Több Gelka szervizt, több kész javítórészleget — esetleg szolgáltatóházat — létesíteni itt is, ott is. Mert miért nincs kontár a férfi- és női fodrászatban? Azért, mert az állami, szövetkezeti és a magánszektor az igényeket teljes egészében — és olcsón — ki tudja elégíteni! Kovács György MSOR Mozik Gomba: Csermen. Gyömrő: Ha nekem puskám lenne. Maglód: Santa Vittoria titka. Mende: Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek. Monor: Karneváli Nyáregyháza: Sacco és éjszaka. Vanzetti. Pilis: Csoda olasz módra. Tápiósáp: Volt egyszer egy család. Űri: Wusa. Üllő: Egy válás meglepetései. Vecsés: Anna ezer napja. Bálok Monor, járási művelődési ház, 18-tól 23 óráig, játszik a Little Boys együttes. Üllő, művelődési otthon, 17-től 22 óráig: ötórai tea, játszik a Florida, Gyömrő, művelődési ház: a magnósklub új felvételeinek bemutatása. HÉT VÉGI TURMIX Sportköri közgyűlések 1972. december 1-től január 31-ig tartják meg a monori járásban is a sportkörök az évi közgyűléseket. Eddig Üllőn, Maglódon, Gombán, Monoron, Pilisen, a monori és vecsési gimnáziumban tartották meg a közgyűlést. Különösen jól sikerült a Monori SE közgyűlése, amint arról külön is beszámoltunk. A vezetőségbe fiatalokat, köztük két nőt is beválasztottak. Az év ifjú atlétája Ezt a kitűnő címet nyerte el Kulcsár László gerelyvető, a központi sportiskola versenyzője. Laci Monoron kezdte pályafutását. Eddigi legnagyobb sikerét tavaly érte el, amikor is az ijúsági barátság versenyen aranyérmes lett. Az idén az ifjúsági Európabajnokságon ismét szeretné 80 méter fölé hajítani a gerelyt... MNK-siker Neufeld István, az Újpesti Dózsa ökölvívója jelenleg Kun Béla SE csapatot erősíti. a A gyömrői fiatalember szép sikert ért el a közelmúltban lezajlott MNK-n. Súlycsoportjában a 3. helyet szerezte meg. Ha leszerel, ismét a Dózsába tart. Elkezdik Berendi Páltól, a monori labdarúgócsapat edzőjétől érdeklődtünk. mikor kezdődnek a csapat edzései? — A jövő héten heti három edzéssel. Reméljük, tavasszal sikerül előbbre rukkolni a tabellán ... Sakkozók találkozója A gyömrői TÓVÁS sakkszakosztálya jól sikerült találkozót rendezett a közelmúltban, amelyre meghívták az úttörő és ifi versenyzőket is. (gér) Január 8—17-ig Fiatalok sorozása A sorköteles fiatalok idei első sorozását 1973. január 8-tól 17-ig tartják meg Monoron, a járási művelődési házban. Az elmúlt napokban valamennyi községi tanács elnöke összehívta a fiatalokat, ahol megbeszélték a sorozással kapcsolatos tennivalókat. Itt kapták a nem fiatalok a sorozás! felhívást is. III