Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-20 / 170. szám

Eleven a táborélet A sátrat jobban kedvelik Javában tart a fiatalok épí­­tőtáborozása a Ceglédi mi Tangazdaság három Álla­tá­borában. Az idén Hajdú, Za­la, Fejér és Baranya megyei diákok címerezik a kukori­cát, bújtatják a szőlőt, szedik a gyümölcsöt. Ebben a hónap­ban harminc bolgár vendég is csatlakozik hozzájuk, az utol­só turnusban pedig segítőtársak lendítik a lengyel mun­kák menetét. A nagykőrösi és a cifra­kerti elhelyezés az összkom­fort kényelmét kínálja. Le­het, hogy éppen ezért népsze­rűbb a bedei tábor, ahol sát­rakban tölthetik az éjszakát a fiúk, lányok. Természetesen a munkát követő órákra a fel­üdítő programok sem hiányoz­nak, mozi, diszkó, strandolás és kirándulás egyaránt szere­pel napirendjükön. Ha a hat­órás műszak után ebben a ká­nikulában még marad ener­giájuk, akkor sportolással tölt­hetik az időt. Lakótelepi matiné A garázsmozi, melyet nyár­időben a Károlyi lakótelepi gyerekek kedvére nyitott Ceg­léden a mozi és a művelődési központ, csütörtökönként dél­előtt fél 10-től tart előadást. Halálozás Dr. Vámosi Nándor, a ceg­lédi Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója életének 66. évében — rövid, súlyos szenvedés után — elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 27- én lesz délelőtt fél 10-kor a rákoskeresztúri köztemető ra­vatalozójában. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 170. SZÁM 1983. JÚLIUS 20., SZERDA Táskák, füzetek, vevők Ki fülest kér, ki diplomatát Jól kezdődött a kedvezményes vásár Az iskolatáska öblös, jóko­ra. Anya s gyermeke fogja fülön, úgy szaporáznak vele a buszmegálló felé. — Vigyázz te, el ne ejtsd! Hozom inkább magam — húz­za az asszony a táskát maga felé, de a kicsi sem rest, ha­a­sonló módon tesz, kapaszkodik táskafülbe, mint valami zsákmányba. Mint kiderül, az asszony aggodalma kicsit jo­gos. A táskavásárt egybekötöt­ték a befőttes üvegek vásár­lásával. Üvegek kocognak a táskabendőben. — Hát, megvettük — moso­lyog Szalayné. — Tibornak ilyen sportos formájúra fájt a foga. Holnap küldöm a füze­tekért. — Juj, anyu, azt még ne! — — szisszen a gyerek.­­ Elsősöknek, egységpakk A hétfőn kezdődött országos, kedvezményes tanszervásárra felkészültek a ceglédi árusító­helyek is, a Pest megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat Szabadság téri és Rákóczi úti boltja,­ a Dél-Pest megyei Áfész áruház. A kedvezmény sokat jelent, hiszen az ily mó­don megmaradt pénzt akár a többi iskolai kellékre fordít­hatják: festékre, tollakra, ce­ruzákra, radírra, füzetborítóra, egyebekre. Bár szünnap lett volna, hét­főn reggel mégis, kinyitott a Szabadság téri papír- és író­szerbolt. Polcsorain füzetcso­magok álltak előkészítve, kato­nás rendben, felsorakoztatták a táskakészlet egy részét, várták a vevőket. Azaz, várták volna , ha azok már kora reggel ott nem lettek volna. A jól értesültek, akik a hétfői nyi­tásról hallottak, nem titkolódz­­tak, a hírt terjesztették. — Ma is rengetegen van­nak, igaz, piaci nap van — mondja Bóbis Istvánné boltve­zető. — Minden sláger, ami kedvezményesen kapható. A táskákat húsz, a füzetcsoma­gokat harminc százalékkal ad­hatjuk olcsóbban. Az első osz­tályosok egységcsomagja, ami­be a füzeteken kívül más is tartozik, szintén harminc szá­zalékkal olcsóbb most, ez azt jelenti, hogy a szülőnek marad harminc-negyven forintja még, amivel gazdálkodhat. Mint Bóbisné említette, a füzetcsomagokat a boltiak ál­lították össze, a tapasztalat, előírás, meg az iskolák szoká­sai ismeretében. Általános is­kolás füzetcsomag egyelőre fél ezer készült, a szakmunkásta­nulók számára úgy hat-hétszáz füzetcsomag. Vevők körsétája A Rákóczi úti papír- és író­szerbolt tulajdonképpen két lakónegyed üzlete. Sokan jár­nak ide a Fáy és a Károlyi lakótelepről és emellett, mi­vel a vasútállomás közvetlen közelében vannak, vásárlókö­zönség az utazókból is verbu­válódik. Hogy még pontosabbak le­gyünk, jönnek vevők a város­­központból, meg a túlsó szélé­ről is. Ki azért, mert régi törzsvásárló, ki pedig, mert így szokás: ilyenkor minden papírt, írószert, táskát árusító helyen levizitelnek, körülnéz­nek, választékmustrát tarta­nak. — Nálunk hasonló a hely­zet, mint a társboltban — mondja Marticsek Ferencné boltvezető. — Épp úgy felké­szültünk, épp úgy teli vannak a polcaink előre kész füzetcso­magokkal, megfelelő a táska­készlet. Az egyéb kellékek sem hiányoznak. Ez a bolt hét­főn „hivatalból” is nyitva volt, mivel mi szabad szombatot tartunk, míg a társboltnak a hétfője lenne szabad. Az ér­deklődők, vevők száma nálunk sem kevés, jó a forgalom. Tini szerencse Hétfőn az áruházban még főként csak táskaszemlére tér­tek be sokan. A kirakatban egy kis ízelítőt már láthattak a vasárnap arra sétálók. Első­söknek való házi táskából, di­vatos színösszeállítású, de ha­gyományos roma műbőr akta­táskákból, sportos formájúak­­ból, sőt, még a diplomatatás­kákból is lehet választani, ked­vezményes árért. Az áruházban a szülők emellett a cipő és a konfekció osztályt is bebarangolják. Is­­kolaköpenyt néznek, s ha gyer­mekük tini leány, akkor né­mely ruha vásárlásakor is sze­rencséjük van: divatos nyári holmival, amelyet az áruház negyven százalékos kedvez­ménnyel ad, teli két-három guruló fogassor. E. K. Tarlón, út mentén kallódó szemek nyomán Aki Cegléden jár az utakon, megdöbbenve látja néhol, hogy búzaszemek garmadája hever az út szélén, enyészik el. A legjobb majd eset­ben a madarak feleszik, ám inkább az autók kereke őrli, vagy kicsírázik az út porában. Érdemes a gabonaszállító autókat megfigyelni. Igen nagy terhet visznek, púpozva rajtuk az életet, értéket jelen­tő szem, és hullik. Szinte mindegyik termelő üzem ko­csija így teszi! Nincs kivétel, csak azt nem érti az ember, hogyha az a többlet, amit fel­raknak, annak is egy jelentős része elhullik, akkor az egész szállítási idényben, búzát vagy fuvart spórolnak-e? Felelőü­­l én­ség, nemtörődöms­ég,­ kár­okozás ez. Pedig a föld kétkezi mun­kása mindig nagyon megbe­csülte a gabonának nevezett fűmagot, idestova úgy 6-7000 éve nemesítgeti. Menjünk ki a tarlóra kombájn után. Impozáns gé­­­pek és jól dolgoznak. Ám va­lahogy az ürítés rosszul megy: hatalmas gabonaszemhalmok maradnak el, több helyen. Az élelmesebb ember összeszedné, de nem szabad. Hát akkor miért nem szedi össze az ér­dekelt gazdaság? Veszendőbe megy, pedig sok kicsi sokra megy. Szem­veszteség ez is. A termésátlagnál nyomhatna a latban. A gabonaszállítás embertől, géptől nagy erőfeszítést kíván­t, de ez ne okozzon veszte­ségeket. Az ókorban a gabonaszem az életet jelentette, szentnek tartották, s ma sincs másként, ezért a megkülönböztető fi­gyelem egész évben a gabo­nák iránt. Hogyan fizetett, miként sikerült a tarlóhántás, égetik-e még a tarlót, hogyan áll az őszi vetés, miként telelt a gabona, a szél vagy a jég kárt tett-e a földeken és mi­lyen az aratási időjárás? Egy a vegetációs ciklust ölelnek fel kérdések, 9-10 hónap ke­mény munkája testesül meg a szemekben. Becsüljük meg jobban, mert ebből lesz a kenyerünk, jövő évi vetnivalónk. A két­­­hetes tarló árvakeláse ne a rossz szemfogást bizonyítsa, hanem, hogy gondos aratók takarították be a termést, va­lóban minimális szemveszte­séggel szállították a tárolókba a gabonát. S. D. Az ár nem sokat mozog Piacra a kiskertekből Jég rontotta az érett gyümölcsöt Közepes árubőséggel, elég jó minőséggel várta a hetipiac a ceglédieket. Az árak többje elfogadható volt, leg­ám összehasonlítva például a szol­noki és a jászberényi piac áraival, a ceglédi borsosabb. Burgonyát, káposztát kilón­ként 10—14 forint közt mér­tek. A vegyes zöldség csomója 6—12 forint volt, a petrezse­lyemzöldé 3—4 forint. A fő­zésre már alkalmas, gömböcre nőtt vöröshagymából 3­­ 4 da­rabot kötöttek csomóba, és 3—6 forintért kínálták. A tök kilója 4—6, a zöldbabé 14—18 forint volt. A karfiol még min­dig csemegeszámba megy az erdei, mezei gomba sem ol­és csó. Salátauborkát 6—8 forintért, eltennivalót 8—14 forintért kínáltak az árusok. Hozzá tor­mából úgy tízdekás adag 12 forint, a magvas öregkapor csomója 4 forint volt, de ka­porzöldet kis csokorba kötve, háromért is adtak. Zöldpaprika sok helyen volt, hozták zsákokban, ládában, ömlesztve vagy méretre válo­gatva, csípőset is, édeset is. Az aprajának, lecsóhoz valónak kilója 12—14 forintba került, a szépért elkértek 16—24 forin­tot is. Paradicsomot, „cseresz­nyeszemű” aprót kilónként 10 —12 forintért, a szebbet 20—26 forintért lehetett beszerezni. Kevés volt a csípős hegyes paprika, a savanyítható sárga almapaprika, a szarvaspaprika meg szinte kiment a divatból, hasonlóan több más zöldség­fajtához. Gyümölcsből volt mit ven­ni, küldik a kiskertek a korai őszibarackot, több fajtát is, megcsappant viszont az alma­választék, kevés korai fajtát termesztenek, inkább az el­­állóbbakkal, pénzt hozóbbak­­kal foglalkoznak a kertekben. Az almát egyébként fajtától, mérettől függően kilónként 6— 18 forintért adták. Körtét kí­náltak 16-ért, befőzni való kaj­szibarackot 20 forintért, meggy utolját 20—28 forintért. a Megjelent a főzőkukorica, amit csövenként 4—6 forintért kínáltak. A gyümölcsárusok panaszkodtak: kertjüket a na­pokban viharral jött jég ver­te, itt-ott jól elbánt az érett őszibarackkal, almával. Volt vásárlója a magán hen­tesáruboltnak, a friss bontott csirkét kínálónak, kelendő volt a tejtermékesek friss túrója, amiből nem sok került a piac­ra. Kevés árus kínált tojást, s ha kínálta is, darabonként 2 forintért, drágábban jóval, mint némely élelmiszerbolt­ban kapható. A nyári csemege, a dinnye ára alább szállt: sárgát kilón­ként 10—14 forintért, görögöt egységesen 14-ért mérték leg­utóbb. Abonyban Karthágó-koncert Abonyban, a Petőfi Sándor Művelődési Ház több zenés, szórakoztató műsort tervezett, szervezett a nyárra. Vasár­nap, július 24-én este 20 óra 30 perckor szabadtéri Kar­­thágó-koncert lesz. Az elő­adást rossz idő esetén a sport­­csarnokban rendezik meg. Előkerültek a hiányzó cédulák Ketten kapták a kupát Odaítélték a fogyasztók díját A fogyasztók városi tanácsa — a Hazafias Népfront városi bizottsága keretében — nem­rég versenyt hirdetett a boltok körében a fogyasztók díja el­nyeréséért. A tartott érékelés közelmúltban szerint — a társadalmi ellenőrzések és vásárlók által kitöltött kérdő­a­lvek alapján — megtörtént az értékelés. Ennek nyomán — azonos pontszámmal — meg­osztva kapta az első helyezést a Cegléd és Környéke Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat 22-es számú boltja, amely a városháza épületében műkö­dik, és a Dél-Pest megyei Áfész Rákóczi úti 84-es cseme­geáruháza. A kezdeti tapasztalatokat értékelve a tanács tagjai meg­állapították, hogy a verseny előkészítése nem volt hibátlan Több helyen maguk az eladók sem tudták, hogy vállalatuk vetélkedőre jelölte ki őket, s volt, ahol a vevőket sem tájé­koztatta felirat az üzletben er­ről a tényről. Legközelebb, mert a verseny folytatódik, a szavazócédulák elosztására is más módszert kell kitalálni Az első alkalommal ezer da­rabból mindössze háromszáz­ötven érkezett vissza kitöltve. ján A lakosság észrevételei alap­élelmiszercikkek, egyéb árufélék általában kaphatók a boltokban. Néhányan a kiszol­gálás színvonalát, kulturáltsá­gát kifogásolták. Legtöbben a téves számlázást rótták fel bűnül, összesen ötvenöt eset­ben. A bolt belső és külső kör­nyezetét általában megfelelő­nek ítélték. Egyik-másik helyen a társa­dalmi kereskedelmi ellenőrök nem tapasztaltak valami nagy tüsténkedést, mert második lá­togatásuk időpontjára sem tet­tek rendet egyes kereskedők a portájukon. Volt azonban si­ker is, mint például a hiány­zó árcédulák pótlása, a lejárt szavatossági idejű élelmiszer­félék egy részének eltűnése. Kedden délelőtt a tanácshá­za alatti 22-es boltban adták át a for­­­ászt k dtjának ván­dorserlegét a házigazdáknak és az áfész 84-es ABC-jének. Ez alkalommal sorsolták ki a vevők által kitöltött űrlapok alapján a tizenkét ajándékot, amelyek az alábbi sorszámok szerint vehetők át a Hazafias Népfront városi bizottságának irodáján július 25-től augusz­tus 20-ig, munkanapokon dél­előtt 8-tól 12 óráig: 00028, 00205, 00510, 00516, 00581, 00594, 00615, 00651, 00724, 00728, 00805, 00853. Ökölvívás élen a pontversenyben Koncz Lajos volt a legharcosabb Nagykanizsán rendezték meg az országos vasutas ökölvívó­bajnokságot. A négynapos via­dalon nyolc szakosztály ver­senyzői mérték össze tudásu­kat, közöttük a Ceglédi VSE tizenegy ökölvívója is. Az összetett pontversenyt korcsoportonként és összesítés­ben is értékelték. A legtöbb — huszonhárom — sportolót indító PVSK három első he­lyezést is szerzett, de nincs miért szégyenkezniük a ceg­lédieknek sem, a serdülők és a felnőttek is az élcsoportban végeztek, az összetett pontver­senyben pedig a harmadik hely jutott a DVSE-nek. A tizenegy ceglédi fiú közül tíz végzett dobogón. Közülük Koncz Lajos mint a felnőtt korosztály „legharcosabb tékosa” különdíjat kapott, já­értékes tisztelettárggyal jutal­­­mazták edzőjét, Dávid Feren­cet is. A döntőkön tizenhat pár mérkőzött, a találkozókat mintegy négyszáz néző látta. Óriási, dicsérő tapssal jutal­mazták a nap mérkőzését vívó Koncz Lajost és ellenfelét, a szolnoki Bugyik Imrét. Hatal­mas küzdelemben, a nagy ütés­váltások következtében Koncz­­ra egyszer, Bugyikra viszont háromszor számolt rá a veze­tő bíró, majd az utolsó perc­­ben Koncz telitalálata, nagy­erejű jobbegyenese vetett vé­get a mérkőzésnek. Az előző nap Raffael József is nagy közönségsikert aratott, ő a pécsi Pirbussal találkozott, aki korábban tagja volt a vá­logatott keretnek. Végig iz­galmas, remek három menetet vívtak, melyen Raffael végig jól helytállt, s szoros ponto­zással szenvedett csak veresé­get. Eredmények, serdülőknél: a pehelysúlyban 2. Tóth János, 3. Perényi Attila, könnyűsúly­ban 3. Újvári Róbert. Ifjúsá­giaknál, légsúlyban 1. Bódi Bé­la, 2. Pintér György, közép­súlyban 2. Macsik János. A fel­nőtteknél pehelysúlyban 3. 2 Raffael József, kisváltósúlyban Fekete András.­­ A ko­rábban említetteken kívül még ő is dicséretet érdemel teljesítményéért. Váltósúlyban 1. Koncz Lajos és a 3. Földi László. A pontverseny végeredmé­nye: Serdülők: 1. Pécsi VSE 43, 2. Haladás VSE 25, 3. CVSE 13 ponttal. Ifjúságiak: 1. Haladás VSE 27, 5. CVSE 17 ponttal. Felnőttek: 1. Pécsi VSE 48, 2. CVSE 20 ponttal, összesítés­ben: 1. Pécsi VSE 117, 2. Ha­ladás VSE 68, 3. Ceglédi VSE 50 pont. U. S. Az új búza sikersikere A ceglédi, Kőrös­ úti malomban már őrlik az új búzát. A próbafűtések azt mutatták, hogy jó a liszt minősége. A képen Takács András lisztszállítmányt készít elő, az új búzából ké­szült liszttel teli zsákokból Apáti-Tóth Sándor felvétele ISSN 0133—2000­ (Ceglédi Hírlap) Korall nyolckor Világos, hogy a fényhatás egy szabadtéri előadásnál más­képp érvényesül, ha a termé­szet adta fény is besegít. A ceglédi Kossuth Művelődési Központ és a Korall együttes úgy állapodott meg, hogy július 24-i Korall-koncertet a a vasutas klubkönyvtár Teleki utcai épületének nyári zene­udvarán nem az előre jelzett időpontban, hanem később, 20 órakor kezdik. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há­lás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, jó szomszédoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen édesanyánk, ÖZV. SAFRAN PÉTERNÉ teme­tésén megjelentek és megemlékezés koszorúit sírjára a és virá­gait elhelyezték. A GYÁSZOLÓ CSALÁD.

Next