Pesti Hírlap, 1993. november (2. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-16 / 267. szám
12 KULTÚRA A FAILONI KAMARAZENEKAR KONCERTJEI Mindig színre kerül Holnap este a Magyar Állami Operaházban, fél nyolckor a Sergio Failoni kamarazenekar ad hangversenyt Műsorukban Bach IV. Brandenburgi Concertója, Haydn D-dúr Violincello Konzertje és Stravinsky Apollon Massagetje hangzik el, Jurij Szimonov vezényletével. valami különleges RÉFI ZSUZSANNA — Négy évvel ezelőtt, 1989-ben jött létre a Failoni kamarazenekar. Hogyan született az olasz karmester nevét viselő együttes ? — Néhány fiatal operaházi muzsikus, aki szeretett volna más feladatokat is csinálni, kitalálta, hogy alakít egy kamarazenekart — meséli Bokor Roland, a Sergio Failoni kamarazenekar menedzsere. — Kovács János karmester segítségével megszerveztek egy koncertet, amelyre meghívták Failoni Nellyt, a karmester özvegyét, s ő engedélyezte a név használatát. Sergio Failoni 1928-tól működött Budaesten, az Ybl-palota vezető arnagya és örökös tagja lett, és halhatatlan érdemeket szerzett a magyar operaélet formálásában. — Milyen művek szerepelnek a zenekar repertoárján ? — Az együttes 18-20 tagú vonószenekar, műsorukon elsődlegesen barokk és preklasszikus alkotások szerepelnek, de szívesen szólaltatnak meg modern és kortárs alkotásokat. Nemcsak kamaraműveket játszanak, időnként bővül a létszám fúvósokkal, ütősökkel vagy zongoristával. Arra törekszünk, hogy népszerűbb, de ne elcsépelt darabokat játsszon az együttes. Koncertjeinken mindig színre kerül valami különlegesség is, vezényelt már nálunk Rudolf Nurejev, Szakcsi Lakatos Béla pedig a zenekarunkkal játszotta klasszikus átiratait. A Failoni kamarazenekarnak a négy esztendő alatt tizenhat lemezfelvétele is készült. A korongok között szerepelnek Bach kantátái és oratóriumai, sőt két teljes opera, A sevillai borbély és A varázsfuvola. Ezekben a produkciókban külföldi szólistákkal játszottak a művészeink. A lemezek a világ huszonnégy országában kaphatók, sajnos azonban Budapesten idáig egyetlenegyet láttam csak belőlük. — A kamarazenekar tagjai főállásban az Operaház muzsikusai. Mennyi idejük jut emellett a koncertezésre? — Fontosnak tartjuk a hangversenyeket, legközelebb a Zeneakadémia ifjúsági sorozatában lép fel együttesünk, majd februárban Rost Andrea és Polgár László áriaestjén. Azonban nemcsak egyeztetési gondok, hanem anyagi problémák miatt is nehéz megvalósítan ezeket a koncerteket. Failoni Donatella zoneigoróművésznő, a karmester anya kitalálta hát, hogy hozzuk létre a Failoni Alapítványt, amelynek fő célja a magyar zenekultúra fejlesztése, a fiatal tehetséges muzsikusok és kamarazenekar támogatása, így lehetőségünk van ösztöndíjak alapítására, jobb minőségű hangszerek vásárlására. Igyekszünk minél több szponzori segítségét elnyerni, bár ez egyre nehezebb. Az Operaház például azzal támogat bennünket, hogy ingyen bocsátja rendelkezésünkre színpadát. — Előző hangversenyüket a Pesti Vigadóban tartották, s ott Rico Saccani, művészeti vezetőjük dirigált. — Nagy öröm számunkra, hogy Rico Saccani ez év augusztustól elvállalta ezt a feladatot. Az Amerikában született, olasz származású karmester a világ minden jelentős színpadán vezényelt már, és korábban többször megfordult a budapesti Operaházban is. Bár nem tud minden hónapban dolgozni a zenekarral, a művészeti kérdéseket megbeszéljük vele. A holnapi koncertünkön pedig Jurij Szimonov lesz a dirigens, akivel minden szezonban legalább két hangversenyen szeretnénk együtt dolgozni. Ő lesz húsvét vasárnapi Máté passiónk karmestere is, amelynek szólistái között van Kincses Veronika és Hamari Júlia. Színházi háromféle ___________DJ____________ 1. Öt-hat perc múlva kezdődik az előadás, bemegyek a színház nézőterére, egy pillantást vetek a színpad felé. Nyitva van a színpad, nincs függöny, látni a díszleteket. Leülök, s így szólok magamhoz: — Látod, ez aztán a forradalmi! A nyitott színpad. Azonnal bekapcsol a majdani előadás áramkörébe. Felnőttnek tekint. Reszeltetni akar valamiből, ami nem jutott osztályrészedül, amikor függöny zárta el fürkésző szemed. — Ugyan már — felelem magamnak —, ez neked forradalmi?! Harminc éve, negyven éve kezdődött, s azóta csinálják, okkal-oktalan. Nem unalmas ez? De csakugyan! Mire elkezdődik a játék, ráunok a látványra. Akár hiszed, akár nem, ezzel a nyitott színpaddal nem kaptam semmi különöset. Csak a zümmögő csiklandozást vették el tőlem. A fészkelődő kíváncsiságot. A várható meglepetést. A titkot. A talányt. Mindent, ami gyerek-, kamasz- és ifjú korom színházát eleve oly izgalmassá tette. Tudom, a függöny a kései találmány. A doboz-színpad leleménye. Epidauroszban nem volt függöny. De a pestszenterzsébeti Csiliben volt, a Nyári Színházban volt, s nekem ott kezdődött az egész. Ezért? Ezért is kérem Thaliát, adja nekem vissza, amikor csak teheti, azt a régi-régi borzongást, a bűvölet ígéretét, az Ismeretlen Szépség ingerlő kezdetét, a Színházi Függönyt! 2. Megint egy színházi este. Hirtelen egy rossz hangsúlyra figyelek föl: „Én nagyon hálás vagyok” — mondja az egyik szereplő, szerepének szövege szerint, így, a hálás szó kiemelésével. Holott...De hát istenem, előfordul az ilyesmi. Kisvártatva újfent egy mondat: „Hagyja élni azt a szegény madarat." Ekkor már gyanakszom. Valami front, légsúlyváltozás vagy micsoda hangsúlytalanítja az igazán hangsúlyos szavakat, mondatrészeket, és veti át a nyomatékot oda, ahova nem kellene? „Ez minden tekintetben..." — kezdi szövegét egy harmadik színész. Majd talán ugyanaz, akitől az elsőt hallottam: „Magának eszébe se jutott volna!” Egy éltes dámát alakító színésznő így kiált föl: „De hát miért szaladt el?" Majd, a szünetig, még egykettő. „Ez a lényegen nem változtat.” „Magának olyan gonosz nyelve van.” „Csak ne sírjon az én jelenlétemben.” Kissé elszomorodom. Ez: színház. A szép magyar szó szent emelvénye. Ide csak a jó hangsúlyok illenek. Annyi a rossz, másutt, interjúvolók és interjúvoltak száján, igen, oly sok a rossz hangsúly a közéleti pódiumokon! A színészek ne utánozzák őket! Szelíd kérésem ez, lehajtott fővel kérem. Mert nincs elég hangom, a súlyom pedig semmi. 3. „Hogy’ eltalálta!” — mondja a sekrestyés a Tosca című operában Cavaradossinak, amikor a Magdalénát ábrázoló, készülő festményre néz. Mennyire eltalálta Fehér Miklós díszlettervező az Egy hónap falun című Turgenyevszínjáték színpadát a Pesti Színházban! Nemcsak a hajlított lugaselemeket, de a háttér színét, azt a nemes halványzöldet, amely a fölismerés örömével töltött el: igen, ez Turgenyev színe! Ez a zsenge nyírekre emlékeztető, ez a Turgenyev-zöld. Az író akármelyik művét olvastam, bennem ez a szín ébredt föl, ha nem tudtam is néven nevezni. Most már tudom. Emlékszem, Szegeden 1971-ben bemutatták a Ványa bácsit. És a színpad egésze, a kosztümök zöme dohánybarna volt. Rádöbbentem akkor: az én Csehovom színe ez! Föltámadt az élmény, a jaltai Csehov-ház, a szobák légköre, a szekrények, a berendezési tárgyak — ott lebegett mindenen, úgy emlékeztem rá, ez a dohányszín. Elválaszthatatlan lett Csehovtól. S lám, a szegedi Ványa bácsi előadás előhívta belőlem a krími emléket, tudatossá tette, hogy a Csehov-szín dohánybarna. Nekem. Ugyancsak magamra mutathatok, ha most, az Egy hónap falun előadása után úgy érzem: Turgenyev színe ezután mindig az Első szerelem, a Tavaszi vizek színe, ez az áprilisi erdőzöld... Pesti Hírlap 2. (152.) ÉVFOLYAM 267. SZÁM 1993. NOVEMBER 16., KEDD RÖVIDEN — Pregitzer Fruzsinának, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművészének ítélte a Dómján Edit Alapítvány kuratóriuma az idei Dómján Edit-díjat. Az elismerést a kuratórium döntése alapján évente a legjobb művészi teljesítményt nyújtott vidéki színésznőnek ítélik oda. — A Nemzeti Színház új Sütő András-darabot mutat be. Az ugató madár főszereplője Bodor Péter székely ezermester, akit Koncz Gábor formál meg. Gróf Rhédey Claudiát Varga Mária játssza. A színművet Sík Ferenc rendezte. Az első előadást pénteken tartják a Nemzetiben. — A marcipán nevű kedvelt édesség „feltalálását” követhetik nyomon a nézők a Kolibri Fészekben, szombaton. Jaan Kross játékának címe: Marcipán mester. Kross művét Békés Pál gondozta, a dalokat a Novák János—Fábri Péter szerzőpáros írta. — A Madách Színház és a Madách Kamara Színház nyugdíjas és diák látogatói 20 százalékos jegyvásárlási kedvezményben részesülnek december 1-jétől BESZÉLGETÉS MIHÁLYFY SÁNDORRAL Ábel a Hargitán A napokban készült el az elmúlt évek egyik kiemelkedő produkciója, Mihályfy Sándor tévé- és filmrendező alkotása, Tamási Áron Ábel a rengetegben című művéből. „Remények és kétségek tíz éve telt el kitartó és türelmes küzdelmekben, míg végre 1990-ben Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő forgatókönyve alapján a székelyföldi Hargitán megkezdődhettek a forgatások” — mondta a film rendezője. BANOVITS ANNA — Hogyan sikerült ezekben a szűkös esztendőkben előteremteni az anyagi feltételeket? Éppen most kedvezett a „csillagok állása"? — Valahogy így! Sok mindennek kellett egybeesnie, hogy elindulhasson a munka Romániában! Már hét évvel ezelőtt úgy tűnt, minden rendben van, egy bukaresti magyar diplomata felvállalta az „ügyet”. Román partnereket keresett és talált, akiknek minden szempontból tetszett az ötlet, üzletet láttak benne, de aztán mégsem mozdult nagyon sokáig semmi. Pedig barátok, ismerősök, szakmabeliek, mindenki akarta és szerette volna a filmet. Aláírt szerződésünk is volt, de valahogy elkallódott, és éppen mikor Bukarestben jártam, hogy utánanézzek, mi történhetett, előkerült a Profilm nevű Stúdió óriásának fiókjából. Velükötöttük meg a szerződést. Ez döntő előrehaladás volt, de még ezután is hatalmas elszántság és türelem kellett ahhoz, hogy a film elkészülhessen. — A nehézségek ellenére azonban mégis sikerült összeszedni a pénzt. — A Magyar Mozgókép Alapítvány támogatásával, számos magyar és román szponzor segítségével. — Gondolom, a politikai helyzet változása, a román— magyar kapcsolatok javulása is megkönnyítette a koprodukció létrejöttét és a film további sorsát? — Valóban sokat segített ez is, de a szerencsének is nagy szerepe volt! Például abban, hogy megtaláltuk Ábel figuráját. Korábban rengeteg kamaszfiút néztünk meg, kerestünk szerte Erdélyben és ahogy telt az idő, három Ábelvárományos kiöregedett. Végül újabb hosszú kutatás után egy kedves tanítónő ajánlására bukkantunk rá Illyés Leventére, a filmbeli Ábel alakítójára. — Mit érzett, amikor egyszerre magára szakadt a „lehetőség”? Hiszen, néhány kivételtől eltekintve, minden Tamási adaptáció adós maradt az író egyedi stílusával, önálló világával. — Nagyon régen érlelődött bennem a gondolat. Talán már gyerekkoromban is, amikor először olvastam, hogy ezt a történetet képes megjelenítésével, pergő dialógusaival Tamási Áron mintha filmre írta volna. Itt és most, bármikor aktuális az emberi akarat küzdelme a természettel, a világgal és az Istennel. Ez örök, egyetemes konfliktus! Biztos, hogy a mai ember is fogékony ezekre a gondolatokra. Az ember lényegében ma is kiszolgáltatott, és hite, akaratereje, tűrőképessége, szívóssága képes megbirkózni az élet kihívásaival szemben. Ezekkel a gondolatokkal fogtam hozzá, és természetesen nem voltam egyedül. Társam volt a munkában a kitűnő operatőr, Vivi Dragán Vasile, Kányádi forgatókönyve, kiváló tanácsadóim, valamint Tompa Miklós, az erdélyi színjátszás atyja és sokan mások, akik együtt dolgoztak velem. Igyekeztem Tamási tiszta realitásából kiindulni. A szürrealizmus, a népballada elvontsága, ami Tamási Áron írásainak ugyancsak jellemzője, nagy csábítás, de úgy gondoltam, hogy közelebb tudom hozni a közönséghez a Hargita valóságos csodáját és Ábel reális, kedves székelykamasz öntudatos figuráját. El akartam kerülni a székelykedést, fóboskodást, a művi eszközöet. Széles Anna, Héjja Sándor, Csíki András, Lohinszki Lóránt, az egész erdélyi és román színészgárda visszafogott, árnyalt játékstílusával segített ebben. — Hogyan boldogult a szokatlan körülmények között? A rendezők általában összeszokott csapattal, saját stábbal dolgoznak. — Elég nehéz egy másik országban, előre nem látható helyzeteket áthidalni. De kiváló, tehetséges munkatársak vettek körül. Románok és magyarok együtt segítettek elhárítani az adódó gondot. Hadd mondjak el egy kedves epizódot: az egyik faluban a pap „kiprédikálta”, hogy magyar filmesek forgatnak a Hargitán. Jöttek a népek csapatostul és hordták a filmhez szükséges kellékeket, ezt-azt, amire szükségünk lehet. — Mikor láthatja a közönség a filmet? —A tévé karácsonyi műsorában. — Tervbe vette az Ábel trilógia másik két részének megrendezését is? — Az Ábel az országban vágási munkálatai befejezés előtt állnak, és mindenképpen szeretném az „Ábel Amerikában-t” is filmre vinni! EGRESI ZSUZSANNA TÁRLATA MILÁNÓBAN Utazás a második világban •A mesék megelevenedő világa; a groteszk fantázia képei; jók, rosszak, ártatlanok és gonoszok; az idő üzenete; a lélek végrendelete; lírai vallomás a tünékeny emberről, a tünékeny világról valahol a második világban, valahonnan a második világból. Ez Egresi Zsuzsanna művészete. A magyar származású grafikusművésznőnek, aki 1980 óta él és dolgozik Milánóban, a napokban nyílt kiállítása az „Il torchio di porta romana" nevű galériában. A tárlat az Utazás a második világban címet viseli, Egresi Zsuzsanna mesékbe vágyó fantáziájával kalauzol egy idegen környezetbe. A nem ritkán ismerősnek ható vonások, alakok iróniát és halvány szomorúságot sejtetnek. S ez egyaránt vonatkozik a festményekre, a rajzokra, azok pasztellárnyalataira és a tusrajzok feketefehér világára. __________JUL___________