Pesti Hirlap Vasárnapja, 1932. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)
1932-01-24 / 4. szám
VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800 1850) koszorús kukúrik 1882-ben Deák Ferenccel gyalog beutazta hazánk egy részét. Egy délután egy kis falu végén levő kocsmába tértek be pihenni. Megkérdezték a csaplárost, nincs-e a falujuknak valami nevezetes története, adomája vagy embere? — De bizony van olyan rektorunk, hogy poétásabb nincs nála az egész világon ! Ez különösen érdekelte Vörösmartyt, meg is kérdezte, nem lehetne-e megismerkedni vele, hogy ők is csodálhassák. — Sziben itt lesz — felelte a kocsmáros és elküldött a rektorért. Néhány perc múlva a rektor megjelent. Vörösmarty ama kívánságát fejezte ki, hogy szeretné őt hallani mint rögtönző poétát. — Illő drurnumért állok elébe, ami minden rímre egy itee bor — felelte a rektor. Megegyeztek azonnal. Ekkor megkérdezte a rektor, hogy hát miről kádenciázzon? Deák az országúton látott egy bátyus zsidót s azt jelölte ki tárgyul, mire a rektor rögtön igy zergedezett: A ssrácokat utaz, keveset költ, Utat nem csinál, gátat nem tölt. Az ő vetése sohasem zöld, Mégis neki terem a föld. A két nevezetes utazó rögtön utalványozta a négy' rice honoráriumot. * GIOACCHINO ROSSINI (1792—1868) olasz zeneszerzőt felkereste egy ifjú zeneszerző, ki néhány apró szerzeményét eljátszotta előtte és kérte a mester véleményét. — Hogy akarja ezeket a darabokat elnevezni? — kérdezte Rossini. — „Elszórt gondolatokénak. — No, akkor fogadja meg a tanácsomat és ne gyűjtse össze őket. . * HÜRTL JÓZSEF (1811—1894) magyar anatómusnak, a bécsi egyetem professzorának igen sok rendjele volt, de nem nagyon sokat hederített azokra és sohasem viselte. Egy napon azonban a diákok egyik bajtársi ünnepélyén, amelyre a tudóst is meghívták, összes kitüntetéseivel jelent meg; ezen mindenki elcsodálkozott, mert tudták, hogy Hyrtl nem hiú ember. Ennek az esetnek rövid története ez. Midőn Hyrtl már távozni készült lakásáról, néhány jelenvolt barátjától megkérdezte, hogy szokás-e ilyen ünnepélyre a rendjeleket feltöszni? — Csak a legnagyobbat. — felelték learátal. «I _ I MINIATŰRÖK. Azután hozzátettek, hogy az összes rendjeleket csak akkor szokták használni, ám az ember a legmagasabb személyiségekhez megy tisztelegni. — Akkor, — monda Hyrtl, — csak ide valamennyi rendjellel, mert a diákságnál magasabb személyiségek rám nézve nincsenek. * MISTREHE HUBERT BurfNR-t. a legnagyobb skót lírikus özvegyét meglátogatta egy angol úr és kérte, hogy adjon neki férje hagyatékából bármilyen kéziratot vagy bármi mást, amelyet ő — mint mondta — örök emlékül megőrizne. Mistress Burns azt válaszolta, hogy ő már minden olyan dolgot a költő barátai és tisztelői között elosztott; most már nincs semmije, amivel kívánságát kielégíthetné. Azonban a műkedvelő tovább alkalmatlankodott,idáig végre a költő özvegye ezt felelte: - Valóban, uránt, hacsak engem nem akar elfogadni, boldogult férjemtől, egyéb maradványt nem tudok adni. * \l 1 TRICE MaETERLINCK belga írónál a Stlvierán egy amerikai hölgy jelentkezett és mint az egyik amerikai folyóirat munkatársa, intervjút kért tőle. Maeterlinck visszautasította. A hölgy újra kérte a lebocsátást HAETCRUNCK és beüzente az írónak, hogy a/, intervju megszerzése neki élet és halál kérdése, mivel a játékkaszinóban minden pénzét elvesztette. Csak úgy tud hazautazni gyermekeihez, ha az intervjut elküldi lapjának, melyért megfelelő honoráriumot kap és ez elegendő lesz hazautazásra Csikágóba. Ha Maeterlinck visszautasítja az Intervjút — úgymond — nem marad más hátra, mint hogy fölakasztja magát. Bár a költő tudta, hogy ez csak trükk lehet, mégis bebocsátotta az újságírónőt. A hölgy belépett, kezében jegyzőkönyv, ceruza és minden habozás nélkül kérdezte: — Mondja, kedves mester, miért vált el feleségétől, Georgette Leblanctól? Maeterlinck Ingerülten ugrott fel székéről, karon ragadta látogatóját, az ajtóhoz vezette és rákiáltott: — Menjen és akassza fel magát, asszonyom. * KARL HEINRICH ORAUN (1701—1759) német zeneszerző, a II. Frigyes porosz király által alapított berlini Opera igazgatója. írt egy operát, amelynek a bemutatóelőadása előtt három nappal megtartott főpróbáján II. Frigyes is jelen volt. A király kedvetlenül hallgatta végig az előadást. Midőn vége volt, elkérte a partitúrát és több lapot keresztülhúzott belőle. Graun mindezt nyugalommal nézte. — Mindazt, amit keresztülhúztam, másképpen kell megkomponálni — szólt Frigyes a zeneszerzőhöz. - Azok nem méltók hozzád és nekem nem tetszenek. — Azt nagyon sajnálom, — felelte Graun — azonban semmit sem lehet ezen már változtatni, mivel holnapután lesz a bemutatóelőadás s addig nem lehet új dolgot betanulni. Ezenkívül még egy alapos okom van, de azt csak akkor mondhatom meg, amikor felséged kegyesebb lesz Irántam. Graun — viszonzd a király — én mindig kegyes voltam hozzád, most is az vagyok; kívánom tehát, hogy azonnal mondd meg azt a másik okot. Graun a partitúrára mutatva mondta : — Felség! Ez országban én vagyok a király. II. Frigyes elmosolyodott és így szólt: — Igazad van, minden úgy fog maradni, ahogyan elkészítetted. * CHARLES MONSELET (1826—1888) francia írót egy napon megkérdezte Sainte-Beuve, a híres kritikus, vájjon örülne-e, ha megkapná a becsületrend keresztjét? — Hosszú időn igen élénken vágyódtam rá, de most még jobban. — Miért? — kérdezte Sainte- Beuve. — Mert most már megérdemlem. * EFRAIM LESSIX0 (1729—1781) német költő mondta egy alkalommal: — Tanácsosabb vakító lámpába pillantani, mint egy szép leány, szemébe. Az első egyedül csak látásodtól foszt meg, de a másik az eszedtől. Szeresd a női nemet, de szerelmes ,sohase légy bele. BONAPARTE NAPOLEON (1709- 1821) egy estélyen mintegy negyven személy jelenlétében igy szólt Madame de Sorgeshoz, egyik tábornokának feleségéhez : — Oh, asszonyom, mily borzalmas az f V*r 50 ruhája! Ezt egy régi pokrócból csi..•- np]fpjj _ Ez német ízlés. Madame de Ixirges, ki német születésű volt, igy felelt: — Azt nem tudom, hogy ez a ruha német Ízlés szerint készült-e, azonban azt határozottan állíthatom, hogy felséged eme bókja nem francia Ízlésű. VÖRÖSMARTY . 46