Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)

1841-04-07 / 28. szám

SZERDA 28 TAVASZNO 7. 1841 Meg jelen e’ hírlap minden héten kétszer: szerdán és szombaton. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 fr., borítékban 6 fr . postán borítékkal 6 fr. pengő p. — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 583 d. szám alatt, egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál. Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egyegy négyszer halálozott sorért, garmond betűkkel, 5 pengő krajczar számittatik. TARTALOM. Kinevezések. Vezérczikk. (Aprócska kényurak.) Hangászegyesület. Adakozások Kölcsey emlékére. Jelentés a’ budapesti lánczhid részvényekről. Fővár, újdonságok. A’ m. k. egyetem bölcselkedői közt német és rácz nyelvmivelő egyesület. Megyei dolgok. Komárom (vegy.házasy mint Zala, — emlék H. Szabó Dávidnak). Pozsony (türelmiadó, — Lucz János ifjú medhatkus). Somogy(ujonczhelyettesitési teher, — népaljasodás,— mesztegnői por). Esztergom (kórház-alapitás, — emberzálog. ’stb.) Rövid közlés Csongrád, (vegy. ház.) és Kolos megyékről. — Értesítések tudomásul az illetőknek. -- Komáromi koldus-gyámolitó tánczvigalom. — Igazitás. — Külföldi napló. Angol, Franczhon. Legújabb. Értekező. Nyilt levél a’káplánok megye-szavazati jogáról, Horváth Mihálytól. Szózat a’ pesti ref. főiskola ügyében, Gömörből. Küegl és betügépei, Kunosstól. Gabonaár. Pénzkelet. Dunavizállás. Hirdetések: MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Kinevezések. 0 cs. ’s apost. k. felsége Szluha Antalt, Székes-Fejér vármegye tisztel. aljegyzőjét, a’m. kir. helytartótanács tisztel. fogalmazójává; — Peczeli József főhadnagyot pedig a’ magyar kir. tud. egyetemhez gyakorlati mér- ’s vizműtan oktatójává méltóztatott kegyelmesen kinevezni. VeZCIrC'/.ifliK. (Aprócska kényur’ak.} Alkalmazás az, mi a’ törvény holt betűinek életet ad. Van példa és nem egy példa van a’ világ történeteiben, hogy a’ népnél, mellyet törvényeiből szabad népnek hinnénk, mellynek személyét a’ kényuraság darázscsipéseitől, vagyonát a’ nadályhizlalás zsarolásaitól tökéletesen biztosítottnak vélnénk, hol azt gondolnék, kunyhóban mint palotában egyenlőn örülhetnek az életnek, egyenlőn éldelhetik az istenáldás külön nemeit, mert a’ törvénynek örök-éber szeme egyenlő szeretettel védi a’ kicsinyt a’ nagyoknak méltatlankodásitól, védi a’ nagyokat a’ tömegnek irigy csapongásitól, mig senki sem fél, csak a’ bűn maga, — van példa és nem egy példa van, hogy egy illy népnél mégis a’ jogot és szabadságot hirlelő törvény fénymázas czímtáblája mögött szolgaság lakik, apró kényurak dúlják fel a’ jogállapotot, és a’ „szabad“ czím gunynyá változik. Vannak ellenben tartományok, hol a’ törvénytől visszaborzadunk, mert csak parancsszót mutat mindenütt, csak teherről beszél, ’s csak kötelességet emleget, jogokról szó sincs; de az életben biztosság lakik, mert a’ tömeggel közvetlen érintésben levő hivatalnokok méltányos és emberies végrehajtással enyhítik a’ törvény keménységeit, ’s a’ hivatalos buzgóságot és felsöséghez idő ragaszkodást a’ kezeikre bizott néptagok iránti hű gondossággal tudják egyesíteni. Illy népekről azt szoktuk mondani, hogy jó dolguk van, és boldogoknak is mondanék, hahogy átlapoljuk személyességektől nem függene ; és szabadoknak is mondanék, ha jólétökről institutiók kezeskednének. — De van egy harmadik néposztály is , mellynek az alkotmány „szabad nép“ büszke czímét adá; e’ czím aranya azonban már az institutiók fonákságaiban aranyfüstté változik, ’s ha mégis mélyebbre tekintünk, az életben nyomozó szolgaság tanyáz. — Tegyünk alkalmazást, ha úgy tetszik; de ez már az olvasóra tartozik; a’ thema itt van. Mi, míg — ha úgy tetszik — gondolkoznátok, egy esetet fogunk elbeszélni. — Beszélyünk oda vezet, hol a’ költő szerint „az áldott térmezőkön megfeketült haza-iagoskunfaj“ lakik. — Ezek a’ kunok ,mint tudjuk „szabad“ emberek—,, sigiis placet!“— 85 C0 mérföldnyi kövér mezőn mintegy 175,000„szabad“jász-kun lakik; ezek közül a’ Kis-Kunságnak közel 48 □ mérföldén csak mintegy 61 ezer ember él; de annál több barom legel 33 pusztáin, habár aztán itt-ott egy szép nyájacska, vagy egy szép csorda nem is mindig azé, a’ kiének gondolnék. — A’ Kis- Kunságon van többek között (mint tudjuk Dorozsmai), messze lent az alföldön, Szegedhez csupán egy mérföldnyire. — Ne nehezteljetek rám, uraim, néha nem árt egy kis geographiai emlékeztetés; illyen mellett aztán eszébe jut az embernek, mit a’ dorozsmai kóbor vadaknak a’ szegedi határban megvadászásáról, máskor meg a’ kiskunsági ujonczállitásról olvastunk abban a’gonosz „Pesti Hirlap“-ban ,ha ismeritek, mellyről minap, midőn egy kis visszaélésről vala szó, két tisztviselő a’ pécsi casinóban egymás közt igy beszélgetett: „Már többé nem tanácsos illyesmit tenni, mert a’bolond Pesti Hírlap mindent kitrombitál“. — Alázatos szolgájok édes nagy jó uraiméknak, megint van biz itt egy kis trombitálni való, halljuk csak! Tegnapelőtt déltájban egy szegény magyar asszony jött szállásunkra, dorozsmai lakos szegény birtoktalan juhász Zambó Mihály neje, vagy talán — polgárilag legalább — özvegye. Az asszony mezítláb volt, ’s mellén egy parányi kisdedet tartott, alig hét napost. — Az asszony nem sirt, a’ könyűtlen fájdalom nehéz szavait rebegé a’ pusztának szerencsétlen gyermeke. „Békével éltünk — úgy mond — kézi munkánk után Dorozsmán, én és emberem, ki most betegség miatt szolgálaton kívül volt. Febr. 20-kán a’ dorozsmai biró felhivatása mint ártatlan semmit sem gyanítva, fölment biró uramhoz; de ott azt mondák, hogy katona lesz; ő szabadkozott, mert úgy hallottuk, hogy a’ törvény sorshúzást parancsol, és a’ családfőket még ez alól is kiveszi; és ő sem sorsot nem húzott, sem a’ város borából nem ivott, sem gonosztettet nem követett. De bezáratták és meg akarták vasalni. Az én emberemnél egy bicska volt, és nem engedte magát megvasaltatni. Aztán három napig koplaltatták, aztán adtak neki egy itcze pálinkát, ’s midőn megrészegedett, vasra verték, szekérre lökték és elvitték Félegyházára. Gondolhatja kiz édes uram, hogy útjában szitkozódott, — ki ne szitkozódott volna illy állapotban? De Félegyházán az esküit úr azt mondá, hogy ez makacsság, engedetlenség, és tömlöczre vettette, és egy hónapig tömlöczöztette, aztán felöltöztették katonának. Én igen szeretem őt, és meghalok éhen nála nélkül két kisdedemmel. A’ nagyobbik másfél esztendős, azt elhagytam, várandó állapotban bebarangoltam Félegyházát, Jászberényt, sehol sem akartak segíteni. Félegyházán lebetegedtem, de csak két napig feküdtem gyerekágyat, harmadnapra karjaimra vettem gyermekeimet, és 22 mérföldet jövök vele, hogy beadjam Budán az instantiát, melylyet emberem Félegyházán megiratott.“ — így a’ szegény asszony. — Nekünk eszünkbe jutott levelezőnk tudósítása a’ kiskunsági törvénytelen ujonczállitásról, és kérdezők: hogy talán gonoszság miatt fogták el férjét? [Ámbár jól tudtuk, mikint katonának adni ekkor sem volt volna szabad. „Nem lesz az, uram, — hanem csak hogy nálunk a’ szegény ember iránt nem tekintenek sem istenre sem igazságra, csak úgy néznek mint a’barmokat; redemptus ember fia , még egy sem lett katonává, csak az illyen szegény emberekből akarják kiállítani. Még most is hibázik a legény, de azért redemptus egy sem megyen. Én istenem, én istenem! mi lesz belőlünk?-------Mit tehetünk? megmutattuk az utat, merre kell instantiájával mennie, bizodalmát önténk keblébe, hogy a’ hová igyekszik, ott bizonyosan igazságig pártfogást talál, és egy fehér pénzt akartunk adni a’ szegény anyának, kinek karjait hétnapos kisdede lánczolva tartá; ki egy hét előtt jön csak anyává, ’s már 22 mérföldet jött gyalog, éhszomjan, hogy a’ magas kegyelem fénysugáránál utalmat keressen az aprócska kényurak zsarnoksága ellen. — Fel fogja kétségtelenül találni, a’ mit keresett; de pénzünket vonakodott elvenni. „Nem veszem el — úgy mond — édes uram! nem koldulok én, csak igazságot keresek — igazságot !“ És ez történik az 1840-iki országgyűlés után, történik daczára ezen országgyűlésnek, mellynek humánus gondoskodását aprócska kényurak füstbe oszlatni nem átalják. És történik azon kerületek egyikében, mellyek magokat „par excellence“ szabadoknak nevezik; azon kun nemzet körében, melly nemzetiségünknek a’ leviharosabb időkben hű rakományosa (slepositariusa volt; hol mindenik lakossal közös személyes és birtoki szabadság, egyenlőség terhekben ’s a’ törvény előtt és kivételt nem ismerő territoriális birói hatalom, a’ szabadságnak megannyi áldásteli „írott“ malasztjai Mórus Tamás Utópiájának valósulását gyaníttatnák, hol azonban, kivévőn a’ tisztviselőrendet, az életből csaknem minden szabadság száműzve van, és a’ bureaucraticus nepotismus a’ legszomoritóbb alakban mutatkozik. — E’ népnek beléletét a’ városi tanácsoktól egész a’ kerületi közgyűlésekig gyakorlatilag olly abroncs gyűrűzi körül, mellynekbármi jeles férfiak legyenek is sok egyes tagjai testületi szelllemétől a’ népélet minden nyilatkozása viszszariad. — Innen a’ szomorú anomalia, melly az írott törvények, a’ hivatalos tudósítások és az élet eleven képei közt szemlélhető. A’ panasz útja, igaz, nyitva áll, és segedelemre mindig kész a’ magas hatóság, de egy részt ismerjük az orosz közmondást: „Az ég magasan , a’ czár messze van ;“ másrészt mikint maradhatna meg közöttük, a’ ki egyszer panaszkodni mert? Így halmozódnak visszaélések visszaélésekre — ubi multi peccant, nemo punitur — vizsgálatra vagy nem kerül a’ sor, vagy szokás szerint semmi sem jó ki; mert hiszen azon gyűrűben forog a vizsgálat is, mellyben a’ panasz tárgya forgott; és a’ nép szóbeszédben elég keservesen panaszkodik. És ez a’ kép az, mellyet a’ szabad kerületek egyik *) *) 1702-ben a’ Jász-Kun kerületek 500 ezer filért a’ német lovagrendnek eladatván, 1730- ban a’ rokkant katonák pesti lakának birtokába kerültek, mig végre 1745-ben a’ befektetett pénzek letételével magokat megváltották. — Redemptusoknak neveztetnek tehát, kik a’ váltság-summából rájok esett részt birtokuk aránya szerint lefizették. — Szerk. 55 *1 A’ kun asszonyok férjeikről igy szólának : „az én emberem“ — nem mondják: az én uram“, Szerk.