Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)
1841-04-10 / 29. szám
SZOMBAT TAVASZHO 10.1841 Pest 39.irlap Megjelen e’ hírlap minden héten kétszer: szerdán és szombaton. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 fr, borítékban 6 fr , postán borítékkal (1 fr. penffe ). — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 583-d. szám alatt, egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál. Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egyegy négyszer halálozott sorért, garmond betűkkel, 5 pengő krajczár számíttatik. TARTALOM. Vezérczikk. (Humanismus, realismus.)Értesítés. Kérelem. Fővár, újdonságok. Megyei dolgok: Thurócz (vegy. ház, mint Zala). Gömör (pótlék: vegy. ház. izgatás, hat heti oktatás). Vidéki levéltár ez a. Örvendetes adatok az ágost. vall. iskolákbani magyarosodásról. I. losonczi evang. ref. lyceum, II. Győriek gr. Zaynak nemzetiség és unió iránti buzgalmában osztoznak, iskoláikban magyar tanítási nyelv. 111. Jóny-alapitvány Késmárkon IV. Adat Gömörből. Soprony (Gamauf Theophil -i). Temes (magyar iskolák állapotja). Hont (hanyagság magyarosodásban, koldulás, politicai pangás). Kecskemét (öszszeirási hiány magyarázata. — Izrael, elemi iskola. — Temetési egyesület). — Ujonczállitási adatok: Marmaros, Gyöngyös, Csanád, Baranya, Liptó, Török Sz. Miklós, (Almássy család jótékonysága; Szentes) Pozsony (váltószéki ügyek, alkuszok ). Debreczen (kanapé-vilai vallótszéknél, hangászegyesület).— Külföldi napló. Bécs (éjszaki vasút). Angol, Franczhon, Schweiz. Értekező. Salon élet. Panszlavismus az alföldön. Néhány szó Bercsényi K. Pest szépítését tárgyazó javaslatára. Igazítás. Gabonaár Pénzkelet. Dunavizállás. Hirdetések, MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Vevérexikit. (Humanismus, realismus.) Vidéki levéltárczánkból több rendbeli kedves adatokat terjesztnek mai lapjaink a’ tisztelt közönségekbe, megannyi örvendetes bizonyságokat, hogy az ágostai vallást követő iskolák is útban ’s erősen útban vannak, maholnap egészen magyar iskolákká lenni, ’s tettleg bizonyítani, miképen nemzetiségünk ellenségeinek jövendője még e’ körben sincs. Mi a’ közlött adatokhoz többeket is tudnánk csatolni, nevezetesen a’pesti evang. gymnasium példáját, hol immár szintúgy több tanulmányok magyarul taníttatnak, a’ nagyon érdemes tanitó urak magyar kézikönyveket részint már sajtó alá adtak, részint készítenek, a’ magyarnyelv-gyakorló iskola szépen virágzik, az évi tudósítások felsőbb helyre magyarul terjesztetnek , az iskolai bizonyítványok magyarul adatnak ’s tett. Ha ezen jelenetekkel egybevetjük a’helvét vallásunk intézkedéseit, de leginkább felséges királyunknak a’ magyar nyelven tanítás iránt legközelebb köztudomásra jutott kegyelmes szándékát, nem lehet kételkednünk, hogy iskolai intézeteink az átalakulás pontján állanak. Az átalakulás természete hozza pedig magával, hogy a’ tanítási nyelv változtával, az iskolai szellemirány sem maradhat tagolatlanul ’s némileg talán érintetlenül. — Ezekért akarunk a’nagyfontosságú dologról nem annyira határozott véleményt, mint inkább gondolatébresztésül egy-két rövidke szócskát mondani. Ha csakugyan irva volt a’ végzet könyvében, hogy nemzetünknél nemzeti nyelvünk jogait századokon át más bitorolja: szerencse talán , hogy e’ bitorló a' holt latin volt; holt karok közül csak eszmélnünk kellett és szabadulunk; de ha élő idegen nyelv igázott volna jármába századokig, szabadulásra csak remény is alig volna már ; sőt édes nyelvünk, mellynek ifjontan duzzadt ereiben, istennek hála most olly tüz elevenen kerng a’ meleg vér , alkalmasint csak néhány szobatudós asztalfiókjában tengene, nyelvészeti régiség gyanánt, ’s nem mint a’ sanserit vagy ó-görög, hanem csak ollyformán, mint a’devanagari vagy az ó-porosz. — Azonban habár nemzetiségünkre nézve kevesbbé gonosz bitorló volt is a’ latin nyelv, mint más volt volna, csakugyan bitorló volt, és midőn jármából menekszünk, hogy a’ százados járomra méreg és boszuság nélkül gondolni sem tudunk, ez igen természetes. De kisebb hiba, czélig nem menni, mint czélen túl menni (le plus grand défaut de pénétration n’ est pas de n’ aller point jusqu’ au but, c’ est de le passer.) mond La Rochefoucauld, és ebben néha igaza van. — Vigyázzunk , nehogy midőn a’ tanítási nyelv polczáról a’latin nyelvet kiküszöböljük (és méltán), vigyázzunk , nehogy hevünkben ezt az iskolai nevelés úgynevezett humanisticus irányával összetéveszszük, ’s amazt kizavarva, ezt is kizavarjuk, —a’ mit mi a’ szellemi érdekek tekintetében nagyon sajnálatosnak tartanánk. A’ tanításnak kettős czélja van; egyik: a’ szellemi tehetségek általános képzése; másik: előkészítés e’ vagy ama’ különös életpályára. A’ humanisták amazt pártolják, a’ realisták emezért buzognak. Műiparos századunk iránya ezekhez hajlik. (Ára legyen, csak a’ pénzkeresetben el ne veszszen az ember, el ne sülyedjen az erkölcsös szellemi lény.) Az iskola merevényen az elsőhöz ragaszkodik, Őszintén megvallva, mi nem tartozunk azok közé, kik az általános emberi műveltséget, nemünknek eme nemeslevelét, egyes szaktudományi kiképzésnek „egészen“ feláldozni hajlandók. Nem helyeselnek, minden embert csak földmérőnek, vagy mathematicusnak, vagy vegytudósnak, vagy földművesnek ’sa’t nevelni; szeretjük, hogy műveit ember is neveltessék, annyival inkább, mert kiművelt fej könnyen magáévá tehet egy vagy más szaktudományt; az egyes műágazati képzés ellenben egyetlen irányban magas tökélyre vihet ugyan, de általán véve az észt parlagon, a’szellem termékerejét törpén, az eszmék világát ismeretlenül hagyhatja; pedig az emberi társaság igen nevezetes részénél, a’ tudósok, papok, tanitók, tisztviselők tömött osztályánál ’s mindazoknál, kiket születés vagy alkalom a’ közigazgatás , törvényhozás, szóval: a’ közélet sokoldalú mezején szellemi működésre hí, a’ szellemi erők öszhangzatosan kifejtett felvirágzására van szükség. Háromfelé ágazik a’ nemzet összeségének életiránya. Egyiknek rendeltetése a’ tisztán szellemi munkásság; másiké: testi lelki munkásság egyesítése technicai irányban; harmadiké végre tisztán a’ testi munka. — Nézetünk szerint e’ három iránynak kell hogy a’ köznevelés rendszere megfeleljen, ’s mindenkinek alkalma legyen olly nevelésben részesülni, minőt rendeltetése kíván.—Márpedig iskolai rendszert képzelni sem tudván a’ nélkül, hogy egy bizonyos képző tan az oktatás lényeges alapjául fölvétetnék: úgy gondoljuk , a’ három közül mindegyik osztálynak saját irányához mért képző tanra van szüksége , ’s azért (az utolsóról, mint a’ szoros értelemben vett népnevelésröl máskor szólandók) épen olly hibának tartanak, minden embert realismusi irányban akarni nevelni, mint a’ minő hibának tartjuk, hogy ekkorig minden embert humanismusi irányban akartunk nevelni. Csak soha ne felejtsük, hogy latin nyelven tanítani a’ tudományokat, és humanisticus alapra építeni a’ tanitást, két különböző dolog, ’s ez utóbbi a’ magyar nyelvnek tanítási nyelvvé tételével igen jól megfér,azért tehát óvakodjunk, nehogy az elsőnek kiszórásával a’ másodikat is, — a' fürdővel a’ gyermeket is— kiszórjuk. Ím ! szörnyű nagy hiba, hogy minálunk a’ jövendőbeli mezei gazda , kézműves, gyártó és kereskedő, hacsak a’ latin iskolákban nem akarják ifjúságuk becses idejét olly tanulmányokra vesztegetni, mellyeknek jövendő hivatásuk egész mezején hasznát soha sem veszik , közintézetekben úgy szólván semmi nevelést nem kaphatnak, ’s mindent, a’ mit tudnak, csak amúgy történetesen, szilárd alap nélküli gyakorolgatásból mintegy lopva szerezgeték ; a’ honnan következik aztán, hogy a’ technicai tudományok a’ gyakorlatos iparágakkal minálunk életadó viszonyban épen nem, vagy csak gyér kivételkint állanak. E’ roppant fontosságú néposztálynak tehát reális irányú külön nevelésre van szüksége ; és itt képző alaptan a’ magyar nyelven tanított mathematica. — Ellenben a’ tudós irányzatú nevelést ’s a’ közhivatalviselésre czélzó statusférfiak nevelését, mellyet mi, R e h b e rg gel tartva, amattól elkülönözni nem tudunk, ’s nem is javasolhatnánk, — e’ nevelést nézetünk szerint az úgynevezett humanisticus alapra kell építeni; mert itt általános szellemképzésre van szükség; — és akármennyit gondolkozzunk is, bármennyire meghányjuk vessük is az ellenkező véleményeket, Jacobitól egész Benthamig, nem gondolhatunk tudományt, melly az illy általános szellemképzésnél a’ „classical stúdiumok“ helyét hasonló sikerrel kipótolhatná. Csakhogy ne vétessenek önczélnak, mint eddig honunkban vétetvék; épen mint a’ mathesis magában nem önczél, hanem csak eszköz azon tudományokra, mellyek a’ műiparos hivatásu embernek egyedül szükségesek; — és ezen classical tanulmányok vehiculuma is magyar nyelv legyen. A’ miből aztán nézetünk szerint az a’ különös tünemény is következendik, miszerint épen midőn a’ latin nyelven tanítást kiküszöböljük, oda dolgozunk, hogy kevesebben, de jobban tudjanak latinul, míg ekkorig sokan mondattak tudni, de jól alig tudott valaki. Mert valóban Blumauer ismeretes csípőssége: „hier sprechet Jederman latein, drum müssen hier ansässig sein, Lateiner oder Ungarn“ — csak félig igaz. Igaz ugyan, hogy annyi konyha-latin povedálást a’ földkerekségen sehol sem lehetett hallani, mint még csak kevés év előtt is édes hazánkban , de ez a’ konyha-latinitas, melly törvényhozásunkban , gyűlésteremeinkben ’s magány-férfiköreinkben fidérczkedett, ez a’ csontváz, melly a’ sírból szállott fel az élők közé, ’s mivel sodronyra fűzött csontjait a’ villanyos folyam néha megizgatá, életet hazudott az irtózatos, —ez a’ latinitas, uraim, borzasztó latinitas! — Mi nem kételkedünk, hogyha valaki 31. T. Cicerót e’ nyelven szólitná elyziumban, azt gondolná, nincsenek mindnyájan otthon a’ szólitónál, ’s alig felelne mást, mint Rabeuer satyráiban egy német professornak: „Cura ut vale as“. — Idővel ez alkalmasint másképen leend. — Csak az a’ kérdés: lehet e a’ két irányt: humanismust és realismust, egyesíteni? — E’ nehéz kérdésre alig tudunk határozottan felelni. — A’ német tanodák, melylyeket mégis a’ világ legjobbjainak hallunk gyakran kürtöltetni, egyesíteni eddig nem tudták. Cousin e’ részben még, a’ szászweimari gymnasiumokról is rosszalva szól, ’s nem helyeselheti, hogy a’ classicai tanulmányok a’ többieket nagyon elnyomják, de 57