Pesti Hírlap, 1883. február (5. évfolyam, 32-59. szám)

1883-02-01 / 32. szám

A függetlenségi párt válsága. Nem volt abban semmi valótlanság, de még túlzás sem, midőn a függetlenségi párt a magyar nemzeti hagyományos aspirációk hor­dozójának hirdette magát. Büszke önérzettel mondható, hogy az ő programmja az, melylyel a nemzet közérzülete leginkább rokonszenvez. A történelmi jog álláspontján foglalva pozíciót, visszatekinthetett a múltba s onnan meríthetett bátorságot a jövő küzdelemre és rendíthetetlen hitet e küzdelem egykori sikerében. Elmondható, hogy ugyanaz a szerződés, melyből a Habsbur­gok a magyar trónushoz való jogukat származ­tatják, egyúttal Magyarország régi önállásának, állami teljes függetlenségének is biztosítéka, és a­ki az utóbbit bolygatja, nem teheti azt a­nél­kül, hogy a Habsburgok trónja alatt is ne in­gassa az alapot. Valamennyi pártok között egye­dül a függetlenségi pártnak volt meg az a dog­­maerejű programm­pontja : »legyen Magyaror­szág teljesen önálló, független, semmi más or­szágnak alá nem vetett állam, mely minden más akarat beleavatkozása nélkül maga intézi minden ügyeit«, a­melyre a párt minden tagja esküt tehetett, mert megtalálta benne azt a tör­téneti jogalapot, mely esküvel szentesített ki­rályi hitlevelekben, vérrel megpecsételt szerző­désekben, becikkelyezett törvényekben lelte szank­cióját A többi pártok állásának nem volt ily erős, a történeti múltban, a törvényekben, a nemzet jogi meggyőződésében gyökeredző alapja. Az 1867-iki alap szintén törvény ugyan, törté­neti fejlődmény nem kevésbbé, — de nincsen meg a szankciója, melyet egy közjogi alkotásnak csak a nagy mult s a nemzet azon meggyőző­dése adhat meg, hogy az valóban jó is és ja­vára szolgáló, ennélfogva örökkön örökké fönn is tartandó. Csak nagy megpróbáltatások, erős megrázkódtatások után, erős önmegtagadás árán­kényszerhelyzet nyomása alatt sikerült annak többséget szerezni, nem is a nemzetben, hanem csak a törvényhozásban s megalkotói maguk sem úgy ajánlották, mint egy ekkora állam köz­jogi ideálját, hanem inkább csak mint modus vivendit, mint olyat, mely máról holnapra meg­élhetést biztosit s időt enged erőt gyűjteni s kitűzni majdan egy államhoz, egy nemzethez illő célokat is. Emlékszünk jól a jó öreg Madocsá­­nyira, ki a kiegyezés negyedik, ötödik esz­tendejében is ott a jobboldali padokról, közvet­len a miniszteri székek mögül kijelenté, hogy ők a kiegyezést soha se tartották ne továbbnak, de igenis „malum necessarium“-nak, mely csak azért fogadtatott el, mert a magyar nem­zetre, a magyar államra a fölmerült kiegyezési tervek között még a legkevesebb veszélylyel já­rónak mutatkozott. Maguk a kiegyezés alkotói is azt mondták, hogy tekintse azt a nemzet csu­pán kiindulási pontnak, olyannak, melyben ő szerin­tük meg­van a képessége, hogy az a nem­zet jogos igényei értelmében fejlesztessék. És a függetlenségi párt közjogi állását­, mint olyat, soha se is támadták meg a többi pártok. Sőt hangsúlyozták, hogy ahhoz jogi te­kintetben kétség nem is férhet, s csak az oppor­­tunitás szempontjából szálltak síkra ellene. Azt sokszor mondták, hogy ez a programm most ki nem vihető, kivitele nem is kívánatos; azt azonban nem mondták soha, hogy nem jogos és hogy kivitelét előkészíteni hazafiatlan feladat. Nem egyszer hallottuk, hogy igen­is, azon kell lenni minden igaz hazafinak, miszerint beállja­­nak azok a föltételek és viszonyok, melyek mel­lett az állami függetlenség nem lesz többé lehe­tetlennek mondható s magának Deák Ferencnek él az a mondása ma is: ,,ha nem lenne köz­jogi oppozíció, magunknak kellene teremteni.“ És ha függetlenségi párti emberrel szóba ereszkedett egy más pártbeli, — ha össze nem vesztek ■ — mindig az volt a diskurzus vége: „Hidd el, mi sem akarunk egyebet, mint a­mit ti akartok; csakhogy ti rövidebb uton akarná­tok, de a mely szerintünk kockázatos s választ­juk ennélfogva azt az utat, mely megengedem, hogy talán hosszabb, de biztosabb.“ Senki abba az ellenséges állásba a füg­getlenségi párttal nem helyezkedett, mely meg­semmisítésre tör; sőt elmondhatni, minden más párt udvarolt neki s magának igyekezett meg­szerezni a jó indulatát. A mi csapást hébe-hóba intéztek ellene, az sújtotta a párt tagjait, eljá­rását, állásfoglalását egyik-másik kérdésben, — de a párt alapvető princípiumát nem érte az soha, szent volt az, mint maga a szent korona, mely fölötte áll a pártviadaloknak. Egy ily palladium birtokában, a minővel a függetlenségi párt közjogi programmjában s a magyar nemzet rokonszenvében birt, lelkes em­berekből alakulva, más pártok által legalább fő princípiumára nézve kímeltetve: a független­ségi pártnak természetszerűleg nőni, gyarapodni, erősödni kellett. És meg is nőtt, meg is erősö­dött. A „hetu mogerből“­ a­mint a párt hét tagját kezdetben nevezték, néhány választás alatt oly tekintélyes szám lett, mely megközelí­tette a kerek százat. S most egyszerre egy, a principális kér­déshez képest csak alsóbb rendű kérdés alkal­mából bele­esik az egyenetlenség, szétmállással fenyegetve a pártot, mely már oly szép remé­nyeket volt jogosulva táplálni, hogy nincs már igen messze az ő ideje. Csakugyan, a függetlenségi pártkör tegnapi értekezletének eredménye a rég­óta lappangott válságot akuttá tette. Herman Ottó és Pelónyi Géza képviselők nyomban bejelentették, hogy ki­lépnek a körből. Mintegy húsz más képviselő, köztük Eötvös, Ugrón, Helfy stb. pedig hirszerint követni fogják a példát. Hát nincsen mód az el­lentéteket elegyengetni, úgy mint máshol is­ szo­kás ? Nincs mód megszabadulni e kellemetlen. Mai számunk 16 oldalt tartalmaz. . . ■ Budapest, 1833. V. évi 32. (1472.) szám. Csütörtök, február 1. ,11. - nl­.SSm n • i.T........~~~.­~*«SSgBSaagSaBfia»rBTOWIMmifflri»llS»Mmr. Mn....................- II­I Till Előfizetési árak: _____ Szerkesztési Iroda: err% 14 írt­a ki fi®*» 9WA Budapesten, nádor­ utca 7. is., I. ..................7 __ £i BBS kori a Up »zellemi rémsét ill «44 nkIMk* ........................I „ 61 » «h ii jjragL Bér mnon tutien lerólak Mdk Uk­t-XK '**7 kér» ...........................1 s %C a BgcgKB fala pla konoktól fogadtatnak pl. XfjfN Mi» helyben X ki. jpESPr Ksa jgg| fig Sijj WkJSB §9 MM Kéziratok vissza nem sieEwA Vidék« 5 ki. I­ ^ ly p" p gl 1BA SBF Kiadóhivatal: A .Kotrómig él i Nagyvilág* dal M Hn ^Sbsjgl* §3 fgf SS §fj |y ifi 1|| ijfBWH tfjplm If kori u előfizetések ét a Up i*jjy képei lappal együtt: ■■ Hl Mi Hl Ml WW MajM WB Ütőre vonatkozó felnőlimlá—Hr ist ....................If , Ä ___ w Hirdetéseit— POLITIKAI NAPILAP wrofA «a atotik. A VijA 1 X1VTVA imi AJj/lX - BUDOLF MOSSE-néi ■ fL s ri 4f, Bue Notredaae des Yietofc*». '4i ■ !‘r- 7 A ■,PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A t. Házból. — Karcolat. — A mi sok, az sok! Az ember már szinte jobban megunta az uzsora vitát, mint az uzso­ra kamatok fizetését. Mikor hajdanában Franciaország föl­darabolásának meggátlásáról tanácskoztak, az még csak megjárta, hanem az uzsora meggát­lásáról, az haszontalan szóvesztegetés ! Mesebeli potencia kellene ahhoz! Minden Wertheim-kasz­­sza mellé egy drabant, a­ki följegyezze mennyit vesz ki onnan az uzsorás s mennyi értékű vál­tót tesz be helyére. S minden drabant mellé egy finánc, hogy a drabantot ne lehessen meg­vesztegetni. Ha itt volna a mi derék Beöthy Algerno­­nunk, az megmondhatná nekik: — Ugyan ne okoskodjatok kérlek. Az uzso­rások a legbecsületesebb emberek, mert rizikóra dolgoznak. Az uzsora a szerencsétlenek szigete, a­hova menekülnek. Az uzsora a mamelukok nevelő intézete, az uzsora a hűség és szelídség vetett ágya. Minek bántjátok ti az uzsorát ? Hát már egészen agyon akarjátok ütni a szegény gentryt! Menjünk inkább, nézzük meg Faublas lovagot a Kék Macskában. Kiss Lajosnak pláne az a véleménye már így is, hogy: — Hagyjátok kérlek már leszállani a szó­székről ezt a mi Kőrösy Sándorunkat. Mert bizony Isten megutálom benne a szülőváro­somat. Szegény Kőrösy, hogy megöregedett azóta ! A háta meggörbedt, a haja még jobban meg­őszült, sőt már a füleire is nagyot hall. Mert inkább legyen az ember Tischler Vince két álló esztendeig, mint az uzsora ügyben előadó, a mely ügyhöz tudvalevőleg érteni vél minden egyes tagja a háznak — pedig nem ért hozzá tán csak gróf Karácsonyi Guidó, áttanulmányoz­ván ősei történetét. Hanem isten a kisebb dolga is nagyobb annál a Háznak ma. Bánják is most, akármit beszélnek a szónokok az uzsoráról. Az egy Bittó Pistát kivéve, nem hallgatja egy lélek sem a vita folyamát. Maga Tisza Kálmán is összegyűjti a lelkeket s vakációt ad nekik. „Szavazzatok a meggyőződéstek szerint, akár a kamat-maximum ellen, akár mellette. Még azt is megengedem, hogy megéljenezhetitek Kőrösy Sándort. Legyünk már egyszer pajkosak is !“ Hogy­ne, hogyne... hiszen soha se volt még ilyen víg nap a képviselőházban! A kabarék párton csak az imént veszett össze diplomatice- szolgabiró vicispán. Sziágyi uramat ma is még görbe szemekkel méregeti Apponyi uram! Ezer mameluk szem kiséri, hogy referálhasson a mozdulatokról, a grima­­ceokról, a közeledésekről és távolodásokról. Kü­lönben is a habarék párt már úgy sem volt va­lami nagyon veszedelmes. A habarék párt már csak hamu, abból legfeljebb hamuzsír lehet még, ha a szél szét nem fújja..., de bizonyosan szét­­fújja. Sokkal többet ér az, hogy a függetlenségi párt is bomlik. Ez ültet rózsákat most a Tisza arcára, vagy hogy talán egyéb... hogy ő excel­­lenciája e nagy napon alkalmasint megkínálta magát a bufgetben egy-két­ pohárka, káraszóval, — mivel hogy azt mondják, bort nem iszik ő excellenciája. Mert a borban igazság van. Mint a megrázott méhképüben, olyan élénk zsivaj folyik a baloldali folyosón. Oda­­gyűlt minden vér : a szélbaliak fel s alá nyar­galnak két pártra gabalyodva. Mint mikor a mesebeli ördög egy véka költi és egy véka má­kot csap össze, hogy azt most már külön kell válogatni. A mákszemek keresik a mákszemeket, a kölesszemek a kölesszemeket. Nagy sor azt kiválogatni ! Herman Ottó mérges melancholiával mére­geti a folyosó hosszú íu­tószőnyegét, Szalay Imre ónszintre vált arccal hirdeti a saját diadalát. A nagy Ugrón pedig mint valami új Robespierre csattog-pattog, szót vált itt, eszmét cserél ott. A legtöbb ember arcán tűnődés, habozás. Az öreg Almásy Sándor aggodalmasan tekint szét a hí­veken. »Végünk van, összeesünk. Mondtam min­dig, hogy ne engedjük a fiatal kocsisokat, a Phaeton szekerére«. Kiss Albert Mocsáry után

Next