Pesti Hírlap, 1885. február (7. évfolyam, 32-55. szám)
1885-02-20 / 50. szám
_ __________ ből imitt-amott retrográd. A kormánypárt zavarban van, hogy ily ellenzék áll vele szemben, mely nem a liberalizmusban, hanem annak ellenkezőjében akarja túllicitálni. De azért Szontágh Pál nagyon jól tette, hogy kimondta, ami a szivén volt. Tartozott vele múltjának. Talán használ is vele, mert ott a túlsó házban esetleg megdöbbenhetnek Sibilla könyveitől. Az utókor mindenesetre konstatálni fogja, hogy a negyvenes évek nemes liberalizmusának utolsó képviselői négy évtized múltán ép úgy megtették kötelességüket, mint négy évtized előtt. Férfiasan, az örök ifjú lelkek nemes hevülésével. Hadd tanuljon tőlök a jelen és a jövő nemzedék. A bűnvádi eljárás tervezete tárgyában öszszehivott értekezlet Pauler igazságügyminiszter elnöklete alatt ma első ülését tartotta. Az igazságügyminiszter üdvözölvén a megjelenteket, kiemeli, hogy a magyar büntetőjog kodifikációja terén immár az eljárás tervezete Csemegi Károly kúriai tanácselnök által elkészíttetvén, e javaslat szerzője a részletes indokolás elkészítése előtt kívánatosnak tartotta, hogy a javaslat főbb elvei megvitatás és tanácskozás tárgyát képezzék. Az első kérdés így szól: a törvényszéki hatáskörhöz tartozó büntetendő cselekmények tekintetében, eltekintve az esküdtszék intézményétől, kívánatos-e a laikus elemnek a bírósági szervezetbe való bevonása, és mily alakban ? M a n o j ov i c h azon kérdést veti föl, vájjon az esküdtszéki intézmény fölvétele vita tárgyát képezheti-e, mire az elnöklő miniszter kijelenti, hogy a jelenlevő urak nézeteit az esküdtszék behozatala tárgyában nem kéri. A vitatkozás ezen nyilatkozat folytán a Schöffengericht intézményének el- vagy el nem fogadása körül forogván, a kérdéshez hozzászóltak : Schnierer egyetemi tanár, Perczel Béla, Manojlovich, Sárkány, Berczelly, Csemegi, Tóth Lőrinc, Friedmann Bernát és László Zsigmond, kik valamennyien ezen intézmény ellen nyilatkoztak. Mire az elnöklő igazságügyminiszter konstatálja, hogy az értekezlet jelenlevő tagjai közül egy sem óhajtja a laikus elemnek a bírósági szervezetbe való bevonását, a törvényszékek előtti bűnvádi eljárásban. Tárgyalás alá került a második kérdés: a vádelv. Az értekezlet megjegyzés nélkül helyesnek fogadta el az elvet, hogy bűnvádi eljárás csak vád folytán indítható meg, és elfogadta azt is, hogy a büntetendő cselekmény által közvetlenül károsított jogosítva van a kir. ügyész mellett, vagy ettől függetlenül is a büntető eljárás megindítását indítványozni. A függetlenségi és 48-as párt mai napon Irányi Dániel elnöklete alatt tartott értekezletén Ugron Gábor interpellációt jelentett be a miniszannyi politikai domino ráncigálja jobbra-balra a demokráciát. Ugyan ne éljünk illúziókban. Demokráciát behozni a jövő magyar felsőházba se kinevezés, se választás útján nem lehet mindaddig, míg az egész magyar társadalom rabja az arisztokrata velleitásoknak. Hol vannak hát a magyar demokraták? Egy modern Diogenes hasztalan keresné őket lámpájával. Férfiak, akik tehetség, jellem és szorgalom vagy pusztán szerencse által emelkedtek föl alantos rétegekből, bizonyára nálunk is vannak. De a self-made-man vagy épenséggel a parvenu, mégsem azonos talán a demokratával. Nem az a határozó, ki honnan és mire emelkedett. Hanem az, hogy az általa elért polcon megmarad-e a társadalmi egyenlőség barátjának s mindazon intézmények tisztelőjének, melyek ezt az egyenlőséget előmozdítani képesek. Ilyen demokratát, nem hiszem, hogy nálunk sokat lehetne találni. Ellenkezőleg, Magyarországon a hivatal és vagyon is csak arra szolgál, hogy az embereket egy magasabb társadalmi osztály szokásaihoz, szórakozásaihoz és kedvenc nézeteihez való ideges kapkodásra ösztönözze. Az arisztokráciát a gentry utánozza, a gentryt a polgárság. Mindenki többet akar mutatni a világ előtt származás dolgában, mint a mi valósággal. Innen a nemesség utáni kapkodás, a cimbórság, az exkluzív körök és kaszinók felé való tódulás s a betegséggé vált kacérkodás minden arisztokrata velleitással. Azután micsoda demokrata nemzet az, melynek legelső tudományos intézete, a magyar akadémia, mintegy szankcionálja és rendszerbe hozza a cimkórságot? Értem azt a kimutatást, mely elősorolja az akadémia tagjait az őket megillető címzésekkel együtt. Ha nem tudná még a tisztelt közönség, megtanulhatja ebből, hogy minő címek illetik meg az akadémia mandarinjait : „Nagyméltóságú X . . .“; tekintetes Y . . .; méltóságos W . . .; nagyságos Z . . Ha egy vidéki kaszinó esnék abba a hibába, hogy „methodust igyekszik hozni a cimborság őrültségébe“, még hagyján. Hanem az több, mint kacagtató dolog, hogy ezt az akadémia cselekszi. Az az intézet, melyet végre is a magyar szellem inkarnációjának és a nemzeti értelmiség leghivatottabb képviselőjének tekint a külföld. Címek és nemesi predikátumok annyira előtérbe léptek nálunk, hogy valamelyik „kis- és nagyszentbádfai, alsó- és felsőmonyorókeréki“ kurta nemes úrral könnyen megtörténhetik az a mulatságos dolog, amely egy spanyol hidalgón esett meg Franciaországban. (Persze jó régen, mert Castelar hazájában a demokrácia nem frázis többé, mint nálunk.) Hát ez a büszke, de tönkrement senior csak úgy öszvérháton, egymagában utazgatván, eltévedt. Óra hosszant barangolt a sötét, zivataros éjben, a mikor egyszerre csak észrevesz egy távol pislogó világot. Nosza feléje tart s majd, hogy bolerot nem jár örömében, amint fölismeri, hogy egy útszéli korcsmához ért. Ököllel, spádémarkolattal neki áll a kapunak s úgy döngeti : — Hé, korcsmáros, hé ! Belülről megszólal az álmából felzavart vendéglős mogorva hangja: — Ki van odakünnt? — Don Jose Garcia Maldonado Macanas, marquese de la Sierra Bullones, de Arias y Villavicencio . . . A korcsmáros azt hitte, hogy ez mind más-más ember. — Ördög vigyen benneteket. Ennyi embernek én nem tudok szállást adni. Azzal a homlokára húzta a hálósipkáját s visszafeküdt az ágyba. A soknevü szegény senior pedig bandukolhatott tovább a viharos éjben címeivel és üres gyomrával . .. Szó a mi szó, a magyar társadalom ma aristokratább, mint valaha, akár hogyan iparkodjanak is drapírozni a tisztelt Ház méltóságos és nagyságos szónokai egy kis egyenlőségi sallanggal politikai pártállásukat. De vájjon ki nem tart közülök azzal a Battyhány püspökkel, akit, mikor a múlt század végén egyszer hatfogatú pompás címeres hintóban hajtatott át Pestről Budára a hajóhídon, igy szólított meg egy „magyar jakobinus“: — Püspök úr, a mi urunk Jézus Krisztus is csak gyalog és mezítláb járt. — Jaj édes fiam, azt én jobban tudom PESTI HÍRLAP terelnöknek a felsőházban tett azon nyilatkozatára vonatkozólag, mely szerint a közjogi programm a korona és a nemzet között konfliktust idézne elő. A kereskedelmi miniszteri palota építésére vonatkozó javaslat több észrevételre adott okot, mely elvileg nem, de pénzügyileg kifogás alá vétetik. Az országos kiállításra kért 600.000 főt kölcsön ügye elfogadtatik. A felsőházi reformra vonatkozó törvényjavaslat részletes tárgyalása indokából vasárnap értekezlet tartotik. Osztrák püspökök konferenciája. Az osztrák püspökök ma Bécsben összejönnek, hogy a kongrua-törvény és a szalzburgi kath. egyetem tárgyában tanácskozzanak. Egyik lembergi lap szerint az osztrák iskolatörvény megváltoztatása is a püspöki tanácskozás elé kerül, miután a klérus a papság részére nagyobb befolyást akar kieszközölni az iskolai ügyekben, nevezetesen pedig a lelkészek számára döntő befolyást akar biztosítani a népiskolákban. A püspökök szükségesnek tartják, hogy az elemi iskolák vezetője gyanánt a plébánosok neveztessenek ki. Jókai Mór hatvanadik születésnapja. Jókai Mór ma ünnepelte meg csendes családi körben hatvanadik születésnapját. Erre az alkalomra számosan keresték föl, egyesek úgy, mint társulatok. A tisztelgő testületek között az elsők egyike volt a Petőfi-társaság, melynek nyolctagú küldöttsége tisztelgett Jókainál. A küldöttség szónoka Komócsy József körülbelül a következőket mondta: Öröm, de egyszersmind bánat és aggodalom gyűjtött bennünket együvé a mi mesterünk és elnökünk személye köré. Az élet lépcsőin egy oly fokot értél el, ahol már az emelkedés aggodalmakat is kelt a szerető szívekben. Útmutató vagy, mint az útmutató fák, csakhogy az utasítás mellé az is föl van írva: 60 esztendő ! Öröm e kör neked, családodnak, legbensőbb körödnek, öröm nekünk is, az irodalomnak, a Petőfi-társaságnak, de ugyanakkor aggodalom, mert látjuk a 60 évvel járó terheket. De szellemed erősebb, nagyobb, semhogy azokat el ne bírnád, annyival is inkább, mert mi is, sőt az egész nemzet kész örömmel segít azokat elhordoznod. Emelkedj följebb, menj még magasabbra, tegyen az ég éveid számához még számtalanokat, te sem meg nem öregszel soha, sem el nem enyészel soha, te mikor születtél, már az örökkévalóságnak születtél, ott pedig halál nincs. Élj családodnak, a tieidnek örömére, boldogítására, nekünk s az egész nemzetnek dicsőségére. E beszédet a tagok lelkes éljenzéssel kisérték, mely éljenzés lecsöndesülte után Jókai meghatottan mondott köszönetet; rövid beszédében többek közt ezeket mondta: Petőfi, az én szeretett barátom örökét mintegy két részre osztotta: a szellemi részt ti reátok és társaságunkra hagyta; éveit pedig, melyeket még át kellett volna élnie, nekem hagyta örökül. Viseljétek ti a magatokét úgy, mint a hogy én viselem a magamét. Becsüljétek meg az örökséget, a mit Petőfi rátok hagyott és tegyétek nagygyá, virágzóvá a hazát, a hazai irodalmat. Isten áldjon meg benneteket! Jókai a küldöttség tagjaival melegen szorított kezet s kérte őket, hogy adják át tiszteletét, köszönetét az egész Petőfi-társaságnak. Ezután Tolnai Lajos emelt szót az újabb magyar irodalom képviselői nevében s körülbelől a következőket mondotta: Uram! Engedje meg, hogy én, mint az újabb magyar irodalom és pedig, mint az újabb elbeszélő költészet egyik mukája, egy nagyobb társaság nevében fejezhessem ki ez ünnepély alkalmából legigazabb tiszteletünket. Komócsy J., mint a Petőfi-társaság alelnöke a mai ünnepélynél az öröm mellett aggodalmat is lát. Nem, ez ünnepély a legtisztább öröm ünnepe ; mentői régibb a hegedű, annál tisztább, szívhez szólóbb hangja; mentői vénebb a templom, annál fenségesebb hajója, mentői roskadtabb a kereszt, melyhez szomorkodók járultak vigasztalásért, annál több azon a bizodalom, szeretet, hála könyvre. Nekünk az újabb elbeszélő költészet munkásainak öröm a te 60 esztendőd. Te körülötted, mint nap körül koronás fejedelmek, a művelt világ szeretettel fordul. Menj! emelkedj éveid számában ! Előtted az egész nemzet ifjúsága tapsaival, az irodalom hű szeretetével. Te nemcsak a mienk vagy, hanem az egész műveit világé, ahol az újabb kor regényírói között szeretetben kifogyhatatlan szíved, hajthatatlan tiszta jellemed, lángelméd a legkitűnőbbekkel helyez egy sorba, s ha a szív nemessége az első azok között, a szív tesz elsővé tégedet. Magyarország egy ajakkal egy szívvel hangoztatta ma e szót: Jókai Mór a nemzet legnagyobb élő költője soká éljen! A hévvel s lelkesülten elmondott sikerült beszédtől meghatva ölelte át Jókai a szónokot s a következő szavakban válaszolt: Ha szikla volnék, még akkor sem tudnám visszahangozni azt a szép beszédet a mit hozzám intéztél. — Memnon szobornak kellene lennem, hogy magamba véve, átszűrve adhassam vissza. Csak annyit mondhatok, hogy ezt a hangot hallani fogom még akkor is, mikor már semmit sem fogok hallani abból, amit földi zajnak nevezünk! Az ünnepelt ezután ismételten kezet szorított a küldöttség tagjaival , kik Jókait éltetve távoztak. A „Nemzet“ szerkesztősége testületileg jelent meg Jókai Mórnál. A szerkesztőség tagjai érzületét Visi Imre felelős szerkesztő tolmácsolta, mire Jókai hosszabban válaszolt. A bécsi sajtó helybeli képviselői : Singer Zsigmond a „Neue Freie Presse“, dr. Mandel Lajos a „Neues Wiener Tagblatt“ és Weinmann Antal a „Presse“ képviselői együtt keresték fel Jókait, hogy szerencsekivánataikat kifejezzék. Jókai őket a legszívesebben fogadta. * Jókaihoz a mai évforduló alkalmából számos sürgöny érkezett, így József főherceg Fiuméból a következőket sürgönyözte: „Hazánk tengerparti pálmakoszorúzta vég 1885. február 20.