Pesti Hírlap, 1885. február (7. évfolyam, 32-55. szám)

1885-02-20 / 50. szám

_ __________ ből imitt-amott retrográd. A kormánypárt za­varban van, hogy ily ellenzék áll vele szemben, mely nem a liberalizmusban, hanem annak el­lenkezőjében akarja túllicitálni. De azért Szontágh Pál nagyon jól tette, hogy kimondta, a­mi a szivén volt. Tartozott vele múltjának. Talán használ is vele, mert ott a túlsó házban esetleg megdöbbenhetnek Si­­billa könyveitől. Az utókor minden­esetre konstatálni fogja, hogy a negyvenes évek nemes liberalizmusának utolsó képviselői négy évtized múltán ép úgy megtették kötelességüket, mint négy évtized előtt. Férfiasan, az örök ifjú lelkek nemes he­­vülésével. Hadd tanuljon tőlök a jelen és a jövő nemzedék. A bűnvádi eljárás tervezete tárgyában ösz­­szehivott értekezlet Pauler igazságügyminiszter el­nöklete alatt ma első ülését tartotta. Az igazság­ügyminiszter üdvözölvén a megjelenteket, kiemeli, hogy a magyar büntetőjog kodifikációja terén im­már az eljárás tervezete Csemegi Károly kúriai tanácselnök által elkészíttetvén, e javaslat szerzője a részletes indokolás elkészítése előtt kívánatosnak tartotta, hogy a javaslat főbb elvei megvitatás és tanácskozás tárgyát képezzék. Az első kérdés így szól: a törvényszéki ha­táskörhöz tartozó büntetendő cselekmények tekin­tetében, eltekintve az esküdtszék intézményétől, kí­­vánatos-e a laikus elemnek a bírósági szervezetbe való bevonása, és mily alakban ? M a n o j­­ o­­v i c h azon kérdést veti föl, vájjon az esküdtszéki intézmény fölvétele vita tárgyát képezheti-e, mire az elnöklő miniszter kijelenti, hogy a jelenlevő urak nézeteit az esküdtszék behozatala tárgyában nem kéri. A vitatkozás ezen nyilatkozat folytán a Schöf­fengericht intézményének el- vagy el nem fogadása körül forogván, a kérdéshez hozzászóltak : Schnie­­rer egyetemi tanár, Perczel Béla, Manojlovich, Sár­kány, Berczelly, Csemegi, Tóth Lőrinc, Friedmann Bernát és László Zsigmond, kik valamennyien ezen intézmény ellen nyilatkoztak. Mire az elnöklő igazságügyminiszter konstatálja, hogy az értekezlet jelenlevő tagjai közül egy sem óhajtja a laikus elemnek a bírósági szervezetbe való bevonását, a törvényszékek előtti bűnvádi eljárásban. Tárgyalás alá került a második kérdés: a vád­elv.­­ Az értekezlet megjegyzés nélkül he­lyesnek fogadta el az elvet, hogy bűnvádi el­járás csak vád folytán indítható meg, és el­fogadta azt is, hogy a büntetendő cselekmény által közvetlenül károsított jogosítva van a kir. ügyész mellett, vagy ettől függetlenül is a büntető eljárás megindítását indítványozni. A függetlenségi és 48-as párt mai napon Irányi Dániel elnöklete alatt tartott értekezletén Ugron Gábor interpellációt jelentett be a minisz­annyi politikai domino ráncigálja jobbra-balra a demokráciát. Ugyan ne éljünk illúziókban. Demokráciát behozni a jövő magyar felsőházba se kinevezés, se választás útján nem lehet mindaddig, míg az egész magyar társadalom rabja az arisztokrata velleitásoknak. Hol vannak hát a magyar demokraták? Egy modern Diogenes hasztalan keresné őket lámpájával. Férfiak, a­kik tehetség, jellem és szorgalom vagy pusztán szerencse által emel­kedtek föl alantos rétegekből, bizonyára nálunk is vannak. De a self-made-man vagy épen­­séggel a parvenu, mégsem azonos talán a de­mokratával. Nem az a határozó, ki honnan és mire emelkedett. Hanem az, hogy az általa elért pol­con megmarad-e a társadalmi egyenlőség ba­rátjának s mindazon intézmények tisztelőjének, melyek ezt az egyenlőséget előmozdítani képesek. Ilyen demokratát, nem hiszem, hogy ná­lunk sokat lehetne találni. Ellenkezőleg, Magyar­­országon a hivatal és vagyon is csak arra szol­gál, hogy az embereket egy magasabb társa­dalmi osztály szokásaihoz, szórakozásaihoz és kedvenc nézeteihez való ideges kapkodásra ösz­tönözze. Az arisztokráciát a gentry utánozza, a gentryt a polgárság. Mindenki többet akar mu­tatni a világ előtt származás dolgában, mint a mi valósággal. Innen a nemesség utáni kapko­dás, a cimbórság, az exkluzív körök és ka­­szinók felé való tódulás s a betegséggé vált kacérkodás minden arisztokrata velleitással. Azután micsoda demokrata nemzet az, melynek legelső tudományos intézete, a magyar akadémia, mintegy szankcionálja és rendszerbe hozza a cimkórságot? Értem azt a kimutatást, mely elősorolja az akadémia tagjait az őket megillető címzésekkel együtt. Ha nem tudná még a tisztelt közönség, megtanulhatja ebből, hogy minő címek illetik meg az akadémia man­darinjait : „Nagyméltóságú X . . .“; tekinte­tes Y . . .; méltóságos W . . .; nagyságos Z . . Ha egy vidéki kaszinó esnék abba a hi­bába, hogy „methodust igyekszik hozni a cim­­borság őrültségébe“, még hagyján. Hanem az több, mint kacagtató dolog, hogy ezt az akadé­mia cselekszi. Az az intézet, melyet végre is a magyar szellem inkarnációjának és a nemzeti értelmiség leghivatottabb képviselőjének tekint a külföld. Címek és nemesi predikátumok annyira előtérbe léptek nálunk, hogy valamelyik „kis- és nagy­szentbádfai, alsó- és felsőmonyoróke­­réki“ kurta nemes úrral könnyen megtörténhe­tik az a mulatságos dolog, a­mely egy spa­nyol hidalgón esett meg Franciaországban. (Persze jó régen, mert Castelar hazájában a demokrácia nem frázis többé, mint nálunk.) Hát ez a büszke, de tönkrement senior csak úgy öszvérháton, egymagában utazgatván, eltévedt. Óra hosszant barangolt a sötét, zivata­ros éjben, a mikor egyszerre csak észrevesz egy távol pislogó világot. Nosza feléje tart s majd, hogy bolerot nem jár örömében, a­mint fölis­meri, hogy egy útszéli korcsmához ért. Ököllel, spádémarkolattal neki áll a kapu­nak s úgy döngeti : — Hé, korcsmáros, hé ! Belülről megszólal az álmából felzavart vendéglős mogorva hangja: — Ki van odakünnt? — Don Jose Garcia Maldonado Macanas, marquese de la Sierra Bullones, de Arias y Vil­­lavicencio . . . A korcsmáros azt hitte, hogy ez mind más-más ember. — Ördög vigyen benneteket. Ennyi em­bernek én nem tudok szállást adni. Azzal a homlokára húzta a hálósipkáját s visszafeküdt az ágyba. A soknevü szegény senior pedig bandukolhatott tovább a viharos éjben címeivel és üres gyomrával . .. Szó a mi szó, a magyar társadalom ma aristokratább, mint valaha, akár hogyan ipar­kodjanak is drapírozni a tisztelt Ház méltóságos és nagyságos szónokai egy kis egyenlőségi sal­langgal politikai pártállásukat. De vájjon ki nem tart közülök azzal a Battyhány püspökkel, a­kit, mikor a múlt század végén egyszer hatfogatú pompás címeres hintóban hajtatott át Pestről Budára a hajóhídon, igy szólított meg egy „ma­gyar jakobinus“: — Püspök úr, a mi urunk Jézus Krisztus is csak gyalog és mezítláb járt. — Jaj édes fiam, azt én jobban tudom PESTI HÍRLAP terelnöknek a felsőházban tett azon nyilatkozatára vonatkozólag, mely szerint a közjogi programm a korona és a nemzet között konfliktust idézne elő. A kereskedelmi miniszteri palota építésére vonat­kozó javaslat több észrevételre adott okot, mely elvileg nem, de pénzügyileg kifogás alá vétetik. Az országos kiállításra kért 600.000 főt kölcsön ügye elfogadtatik. A felsőházi reformra vonatkozó törvényjavaslat részletes tárgyalása indokából va­sárnap értekezlet tartotik. Osztrák püspökök konferenciája. Az osz­trák püspökök ma Bécsben összejönnek, hogy a kongrua-törvény és a szalzburgi kath. egyetem tár­gyában tanácskozzanak. Egyik lembergi lap szerint az osztrák iskol­atörvény megváltoztatása is a püspöki tanácskozás elé kerül, miután a klérus a papság részére nagyobb befolyást akar ki­eszközölni az iskolai ügyekben, nevezetesen pedig a lelkészek számára döntő befolyást akar bizto­sítani a népiskolákban. A püspökök szükségesnek tartják, hogy az elemi iskolák vezetője gyanánt a plébánosok neveztessenek ki. Jókai Mór hatvanadik születésnapja. Jókai Mór ma ünnepelte meg csendes családi körben hatvanadik születésnapját. Erre az alkalomra számosan keresték föl, egyesek úgy, mint tár­sulatok. A tisztelgő testületek között az elsők egyike volt a Petőfi-társaság, melynek nyolctagú küldöttsége tisztelgett Jókainál. A küldöttség szónoka Komó­­c­s­y József körülbelül a következőket mondta: Öröm, de egyszersmind bánat és aggodalom gyűjtött bennünket együvé a mi mesterünk és elnö­künk személye köré. Az élet lépcsőin egy oly fokot értél el, a­hol már az emelkedés aggodalmakat is kelt a szerető szívekben. Útmutató vagy, mint az útmutató fák, csakhogy az utasítás mellé az is föl van írva: 60 esztendő ! Öröm e kör neked, csalá­dodnak, legbensőbb körödnek, öröm nekünk is, az irodalomnak, a Petőfi-társaságnak, de ugyanakkor aggodalom, mert látjuk a 60 évvel járó terheket. De szellemed erősebb, nagyobb, semhogy azokat el ne bírnád, annyival is inkább, mert mi is, sőt az egész nemzet kész örömmel segít azokat elhordoz­nod. Emelkedj följebb, menj még magasabbra, te­gyen az ég éveid számához még számtalanokat, te sem meg nem öregszel soha, sem el nem enyészel soha, te mikor születtél, már az örökké­valóságnak születtél, ott pedig halál nincs. Élj családodnak, a tieidnek örömére, boldogítására, nekünk s az egész nemzetnek dicsőségére. E beszédet a tagok lelkes éljenzéssel kisér­ték, mely éljenzés lecsöndesülte után Jókai meg­­hatottan mondott köszönetet; rövid beszédében töb­bek közt ezeket mondta: Petőfi, az én szeretett ba­rátom örökét mintegy két részre osztotta: a szel­lemi részt ti reátok és társaságunkra hagyta; éveit pedig, melyeket még át kellett volna élnie, nekem hagyta örökül. Viseljétek ti a magatokét úgy, mint a hogy én viselem a magamét. Becsüljétek meg az örökséget, a mit Petőfi rátok hagyott és tegyétek nagygyá, virágzóvá a hazát, a hazai irodalmat. Is­ten áldjon meg benneteket! Jókai a küldöttség tagjaival melegen szorított kezet s kérte őket, hogy adják át tiszteletét, köszö­netét az egész Petőfi-társaságnak. Ezután T­o­l­n­a­i Lajos emelt szót az újabb magyar irodalom képviselői nevében s körülbelől a következőket mondotta: Uram! Engedje meg, hogy én, mint az újabb magyar irodalom és pedig, mint az újabb elbeszélő költészet egyik mukája, egy nagyobb társaság nevében fejezhessem ki ez ünnepély alkalmából legigazabb tiszteletün­ket. Komócsy J., mint a Petőfi-társaság alelnöke a mai ünnepélynél az öröm mellett aggodalmat is lát. Nem, ez ünnepély a legtisztább öröm ün­nepe ; mentői régibb a hegedű, annál tisztább, szív­hez szólóbb hangja; mentői vénebb a templom, an­nál fenségesebb hajója, mentői roskadtabb a ke­reszt, melyhez szomorkodók járultak vigasztalásért, annál több azon a bizodalom, szeretet, hála könyvre. Nekünk az újabb elbeszélő költészet munkásainak öröm a te 60 esztendőd. Te körülötted, mint nap körül koronás fejedelmek, a művelt világ szeretettel fordul. Menj! emelkedj éveid számában ! Előtted az egész nemzet ifjúsága tapsaival, az irodalom hű szeretetével. Te nemcsak a mienk vagy, hanem az egész műveit világé, a­hol az újabb kor regényírói között szeretetben kifogyhatatlan szíved, hajthatat­lan tiszta jellemed, lángelméd a legkitűnőbbekkel helyez egy sorba, s ha a szív nemessége az első azok között, a szív tesz elsővé tégedet. Magyar­­ország egy ajakkal egy szívvel hangoztatta ma e szót: Jókai Mór a nemzet legnagyobb élő költője soká éljen! A hévvel s lelkesülten elmondott sikerült be­szédtől meghatva ölelte át Jókai a szónokot s a kö­vetkező szavakban válaszolt: Ha szikla volnék, még akkor sem tudnám visszahangozni azt a szép beszédet a mit hozzám intéztél. — Memnon szobornak kellene lennem, hogy magamba véve, átszűrve adhassam vissza. Csak annyit mondhatok, hogy ezt a hangot hallani fogom még akkor is, mikor már semmit sem fogok halla­ni abból, a­mit földi zajnak nevezünk! Az ünnepelt ezután ismételten kezet szorí­tott a küldöttség tagjaival , kik Jókait éltetve távoztak. A „Nemzet“ szerkesztősége testületileg jelent meg Jókai Mórnál. A szerkesztőség tagjai érzületét Visi Imre felelős szerkesztő tolmácsolta, mire Jókai hosszabban válaszolt. A bécsi sajtó helybeli képvi­selői : Singer Zsigmond a „Neue Freie Presse“, dr. Mandel Lajos a „Neues Wiener Tagblatt“ és Wein­mann Antal a „Presse“ képviselői együtt keresték fel Jókait, hogy szerencsekivánataikat kifejezzék. Jó­kai őket a legszívesebben fogadta. * Jókaihoz a mai­ évforduló alkalmából szá­mos sürgöny érkezett, így József főherceg Fiu­méból a következőket sürgönyözte: „Hazánk tengerparti pálmakoszorúzta vég­ 1885. február 20.

Next