Pesti Hírlap, 1886. május (8. évfolyam, 120-150. szám)

1886-05-01 / 120. szám

1886. május 1. PESTI HÍRLAP leitására irányuló minden kísérlet kudarcot val­­lana, csakhamar távozott. Az orvos rendeletére kevés tejet adtak a be­tegnek, melyet úgy öntöttek a szájába. Tizenkét óra előtt valamivel előre volt látható, hogy a mozdulat­lanul fekvő beteg nem fog már sokáig szenvedni, melle erősen elkezdett zihálni, arca elkékült, majd fuldoklásszerü hörgésekben tört ki és a halállal ví­vott több mint fél óráig tartott tusa után kiszenve­dett ... Az ágyai körül álló rokonok kétségbeesve nézték vívódását s mikor a sokat szenvedett elpihent, zokogva borultak reá. Minisztertársai közül, kik betegsége alatt több­ször látogatták meg, ma délben kevéssel végső pilla­nata előtt Bedekovich járt nála, de a beteg már nem ismert rá. * A család a halálesetről a következő gyász­jelentés­t bocsátotta ki: Dr. Pauler Gyula magy kir. országos levéltár­nok és neje Lenhossék Georgina, Pauler Gizella Ká­rolyi Sándorné és férje Károlyi Sándor elkeseredett szívvel jelentik a maguk, valamint gyermekeik: Pau­ler Juliska, Ákos, Katica, illetve Károlyi Mária Simó Béláné és Károlyi Margit nevében, forrón szeretett atyjuknak, ipjuknak, illetve öregatyjuknak: dr. Pauler Tivadar cs. és kir. valóságos belső titkos tanácsos, magyar kir. igazságügyminiszter úrnak, a Lipót-rend nagykeresztesének, Budapest főváros I. kerülete or­szágos képviselőjének, a magyar tudományos aka­démia másodelnökének, f. évi ápril hó 30-án dél­utáni háromnegyed 1 órakor, hosszas szenvedés s az utolsó kenet felvétele után, életének 71-ik évében történt csendes kimúlását. Hűlt tetemei f. évi május hó 2-án délután fél 5 órakor fognak a Kerepesi­ ut melletti köztemetőben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise áldozatot pedig i. é. május hó 3-án délelőtt 10 órakor fogják az egyetemi templom­ban megtartani. Budapest, 1886. évi április hó 30-án. Isten nyugosztalja ! Lakás: IV. ker. Lipót-utca 43. sz . A ravatalt ma estefelé állították fel az elhunytnak Lipót­ utca 43. sz. II. emeleti lakásában az „Entreprise des pompes funébres“ emberei, a vámház­ tér felőli szélső utcai szobában, ugyanott, a­melyben a miniszternek tavaly elhunyt neje volt fel­ravatalozva. Úgy ezt, mint az előtte levő fogadó szobát és a bejárót egészen feketével vonják be. A díszes emelvényes ravatalt, mely fölé ezüst rojtos menyezet borul, déli virágokkal veszik körül. Fejé­nél nagy fehér keresztet s lábánál térdeplőt állítanak fel s körülötte gyertyákat gyújtanak. A holttestet csak az éjjel helyezik a ravatalra nyitott koporsóban s a halottlátogatás holnap reggel kezdődik, mely időtől fogva az Entreprise-nek egy díszbe öltözött embere fog a ravatalnál őrt állani. A temetés va­sárnap délután fél 5 órakor lesz a halottasházból. A holttestet a beszentelés után hat ló által vont ezüst oszlopos kristályüvegfedelű díszkocsiban viszik ki a kerepesi-uti temetőbe, hol örök nyuga­lomra helyezik. * Gyászlobogók lengenek : az igazságügyminisz­térium palotáján, a képviselőházon, az akadémia palotáján, a kir. kúria, kir. tábla, a budapesti s pestvidéki törvényszék, valamint a járásbíróságok épületein, a régi városházán, az ügyvédi kamara épületén, a szabadelvű pártkör helyiségén, az I. ke­rületi kör épületén stb.* A magyar tudományos akadémia, melynek az elhunyt másodelnöke, tiszteleti és igazgatósági tagja volt, épen úgy mint korábban Csengery A­ntalt és Lónyayt, az akadémia oszlopos csarnokából akarta eltemetni Pauler hült tetemeit is, azonban erről le kellett mondania, mert a család, az elhunytnak végső kívánságához és egyszerű életmódjához ké­pest, kerülni akar minden külső pompát. Pauler ugyanis még életében megkérte hozzátartozóit, hogy koporsójára ne fogadjanak el koszorúkat s ők ma­guk se tegyenek rá virágokat; az ellen, hogy teme­tése az akadémiából történjék, határozottan tiltako­zott. Az akadémia a szomorú haláleset alkalmából külön gyászjelentést fog kiadni, a temetésen több tagú küldöttséggel hivatalosan fogja magát képvisel­tetni s egy tagját gyászbeszéd tartására kéri fel. A közelebbi részletek megállapítása végett az akadémia holnap, május 1-én, délután 5 órakor az első eme­leti kis teremben Trefort elnöklete alatt összes ülést tart, a­melyen az iránt is indítvány fog létetni, hogy az elhunyt másodelnök arcképe az akadémia kegyeletes szokásához képest a képes terem szá­mára elkészíttessék. A miniszterelnök, mint értesülünk, javaslatba fogja hozni a képviselőház holnapi ülésében, hogy a budapesti államrendőrség részére építendő laktanyá­ról szóló törvényjavaslat, megelőzve a már napirendre kitűzött népfölkelési törvényjavaslatot, a ház hét­fői ülésében tárgyalás alá vétessék, minthogy a szó­ban forgó laktanya kiépítése felette sürgős, mert a a városligeti ideiglenes laktanya csak 1. évi október végéig használható, abban a rendőrség többé nem telelhet ki s igy az uj laktanyának a tél beálltáig ki­építve kell lennie. A főrendiház állandó közjogi és törvényke­zés­ügyi bizottsága folyó évi május 4-én délelőtt 11 órakor és a reá következő napokon tárgyalja ,,a törvényhatóságokról“, a „községekről“ és a „fegyel­mi eljárásról“ szóló törvényjavaslatokat. A képviselőház pénzügyi bizottsága Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt tartott mai ülésé­­sében tárgyalás alá vette a budapesti fővá-Ki lehetett az áruló ? Ez a kérdés foglal­koztatja most egy évtized múlva a berlini tár­saságot, mikor az „Orosz Revue“ cikke napke­leti mese alakjában újra felszínre hozza a rég feledésbe merült dolgot. Wahlberg ekkor a po­­­rosz fővárosban él veje, Waldegg báró külügyi hivatalnok házában. A porosz kormány több­ször kínálta meg fontos állással, de ő részint elvhűségből, részint pedig, hogy ama titok fel­derítésének szentelhesse életét, eddig nem vál­lalt hivatalt. Leánya és veje mindenképen arra akarják bírni, hogy mondjon le elszigetelt állás­pontjáról, de ő makacs marad. Waldegg házá­ban előkelő társaság fordul meg, a többi közt Mettenborn báró is, egy a párisi élvezetekben blazirttá lett világfi, aki nem akar egyebet, mint a háziúr nejével a tiltott gyümölcsöt megkós­toltatni. Mint aféle ínyenc épen csak a legjob­bat tartja elég jónak a maga számára. Ő előre érzi a készülő vihart és érdeké­ben fekszik, hogy a botrány fejlődését némileg elősegítse. Mert a szép Hertha, Waldegg neje, ellenszenvet érez iránta és nem is palástolja ér­zelmét. Meg kell tehát puhítani, hogy aztán mint megmentő léphessen föl és kinyerje „meg­érdemelt“ jutalmát. Azonban mégis elég férfias, előre figyelmeztetni Herthát a közelgő veszélyre , de úgy jár mint a legtöbb próféta: nem hisz­nek neki. A vihar kitör és az „egy csepp méreg“ megteszi hatását. Hogy mi ez az „egy csepp méreg ?“ Nem más, mint Blumenthal Oszkár úr speciális találmánya, vagyis inkább életbölcsé­­szetének ebsztraktuma. Azt a csepp mérget a társadalom nyelve hegyén hordja. Akit vele érintenek, az rögtön betege lesz. Nincs ellene gyógyszer, nem használ a legfeddhetlenebb jel­lem, a tisztességes előélet és a mindent meg­rost államrendőrség részére Budapesten építendő laktanyáról szóló törvényjavaslatot. — Ra­kov­szky István előadó ismerteti a javaslat ren­delkezéseit, konstatálja, hogy azok pénzügyi szem­pontból előnyösek és célszerűek, csak arra nézve vannak némi kételyei, váljon a szolgálat szempont­jából nem lesz-e hátrányos a rendőrségi személyzet nagyrésztnek egy helyen való összpontosítása ? — T­i­sz­a miniszterelnök megjegyzi, hogy éppen a közbiztonsági szolgálat érdekében célszerű, hogy na­gyobb számú rendőrség egy helyen, egy felügyelet alatt legyen, ha a hely jól meg van választva, az itt szóban forgó hely pedig megfelel e szempont­nak. A megkötött szerződés szerint minden túlkölt­­ség ki van zárva, kivéve ha az építés közben a mi­nisztérium nagyobb változást kíván. Arról is gondos­kodva van, hogy a fentartási költségek lehetőleg leg­csekélyebbek legyenek. — Horánszky és He­­­fy hozzájárulnak a törvényjavaslathoz s a bizottság úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadja azt. — Ezután hitelesítette a bizottság a közlekedési minisztérium részére az 1885. évre szükséges p­ó­t­h­i­tel engedélyezéséről szóló törvény­javaslatra vonatkozó, Lukács László előadó által előterjesztett jelentést. — Ho­r­á­n­s­z­k­y és H­el­f­y kijelentik, hogy a tárgyalás alkalmával kifejtett néze­teiknél fogva nem járulnak a jelentéshez. — A bizottság többsége magáévá tette a jelentést. Hitelesíttettek ezután az 1883. évi közösügyi zár­számadásra alapított leszámolás szerint Magyaror­szág terhére mutatkozó tartozás fedezéséről s az 1885. évi közösügyi költségekből a magyar korona országai által pótlólag fedezendő összegekről szóló törvényjavaslatokra vonatkozó jelentések. A tótok és Ipolyi püspök. A turóc-szent­­mártoni pánszláv Národnie Noviny levelet hoz Besztercebánya vidékéről, melyben Ipolyi Arnold­­nak besztercebányai püspöki működése tót nemzeti­ségi szempontból biráltatik. A püspök a levelező sze­rint nagy pionérje volt a magyarosításnak s nagy el­nyomója a tót nemzetiségi életnek. Egyházmegyéjé­ben anyagilag és erkölcsileg sújtotta a „tót érzelmű­­eket,“ mig az odrodik­okat (elfajultakat) minden irány­ban támogatta. A besztercebányai káptalanból a tót érzelmüek lassanként kizárattak s helyeik magyaro­­nokkal töltettek be. A papnöveldében eltiltatott a tót hírlapok és könyvek olvasása stb. Egy szóval Ipolyi Arnold nagy ellensége volt a tót nemzetiségi életnek s azért neki „volt papjai közül sokan nagy örömmel kívánnak szerencsés utat Nagyváradra!“ Legalább a pan­tói újság azt hiszi: Háborujelek ? Az Eur. Corr. hire szerint a német hadsereg őszi nagy hadgyakorlataihoz idegen tiszteket meghívni nem fognak. Az illető Correspe­­dentia e hirét azzal a hozzáadással röpíti világgá, hogy az intézkedés okait nemzeti okokból nem közölheti, de annyit közzé tehet, hogy e hír ala­posságáról meggyőződött, s bizonyos határozott irányban gyűlnek a politikai vihar felhői, vető bátorság. Lám, Wahlberg grófot a kor­mány évek óta ostromolja, hogy vállaljon hiva­talt . Wendlingen ezredes egyetlen fia számára kéri meg második leányát, Liddyt; vejét követnek akarták Hágába küldeni — mig a csepp méreg meg nem tette hatását. A­mint ezt Daska gróf tolla hegyéből kifröccsentette, a kormány nemcsak hogy nem akar többé Wahlbergről tudni, de még vejét is kiugratja állásából és a bátor Wendlingen ezredes sem lát maga előtt fonto­sabb teendőt, mint a „kiközösített“ családdal minden összeköttetést megszakítani. Mettenborn báró szentül meg van győ­ződve, hogy eljött az ő ideje. A véletlen kezébe játszotta a titok szálait. Apja, aki azelőtt a po­rosz külügyek vezetője volt és 1866-ban a ti­tokzatos árulóval érintkezett, bizonyára ismerte is az igazi árulót. Mettenborn átkutatja apja hátrahagyott iratait és rátalál a helyes nyomra. Mikor azzal a szándékkal jön Herthához, hogy fölfedezését a legnagyobb áron adja el, melyet nő fizethet, a szűzies tisztaság és gyermeki sze­retet, mely e nő minden szavából kisugárzik, annyira megkapják a vén rové-t, hogy rögtön jámborabb érzés ébred keblében. Lemond go­nosz szándékáról és mint igazi középkori trou­badour, érzelegni kezd. Bebizonyította (egészen ingyen) az elhunyt herceg fia előtt, hogy Wahl­berg nem lehetett az áruló és Károly Emil her­ceg, hogy jóvá tegye hibáját (mert ő inspirálta Daska grófot), maga jön el Waldeggékhez „pa­ter pekkavit“ mondani. A csepp méreg hatása paralizálva van, a világ visszavonja anathémá­­ját és Wendlingen ezredes bűnbánólag jön, hogy Liddy kezét megkérje fia számára. Blumenthal Seribe nyomában járva akarta bebizonyítani, hogy a világtörténet nagy esemé­nyei kis okokra vezethetők vissza. De nem rá- Egy csepp méreg. (Vígjáték négy fölvonásban; irta: Blumenthal O s­z­k­ár.) — A „P­e­s­ti Hírlap“ eredeti tárcája. — A darab sajátképi hőse Vassili gróf, a „Societé de Berlin“ szenzációs mű szerzője. Blu­menthal más nevet ad neki, nem is lépteti a színpadra, de a mozgató erő mégis csak ő, az a Vassili, aki sehol sincs és mindenütt jelen van, aki mindenkit ismer, bár őt senki sem is­meri , aki nyájas és szeretetre méltó tud lenni, de olyanformán, hogy azok, akiket megdicsért, irigylik azokat, akiket lerántott. Vassili, a Tis­­sot-cég utóda, a berlini előkelő világ réme, a bécsi társaság ostorozója és a francia irodalmi gourmandok lelki gyönyörűsége. Ez a derék úri­ember, akit Blumenthal Daska grófnak keresztelt el, az „Orosz Revue“­­ben szenzációs leleplezéseket közöl Wahlberg grófról, egy volt német kis hercegség exminisz­­teréről. Anno 1866, mikor a vaskancellár olyan nagy fölfordulást okozott a német térképen, az a bizonyos kis hercegség is két tűz közé jutott. Az uralkodó herceg maga Poroszországhoz szí­­tott, de környezete és fia, minden áron Ausztriá­val akarnak szövetségre lépni. Sőt még a fenye­getéstől sem riadnak vissza, hogy az öreg her­ceget engedékenységre bírják. A követ, aki Bécs­­ből az írott véd- és dacszövetségi szerződést hozta, késő este érkezik meg. A szerződést Wahlberg miniszter jelenlétében maga a herceg veszi át és becsukja egy vasszekrénybe, mely­hez kívüle csupán a miniszternél van még kulcs. És másnap a szerződés eltűnt. Berlinbe vitte valaki. A poroszok erőhatalommal foglalják el a hercegséget és az uralkodó családot trón­vesztettnek nyilvánítják. 3

Next