Pesti Hírlap, 1889. április (11. évfolyam, 90-103. szám)

1889-04-08 / 97. szám

Budapest, 1889. XL évf. 97. (3694.) szám Hétfő, április 8. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 írt — kr. Félévre . 3­7 » — ‹ Negyedévre !! .­­ › 50 ‹ Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: EMasest, nádor-utca 7. sí, földiár, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda, Budapestér!, nádor-utca 7. sim . emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. .1 — ir ____________—t-jus Uj miniszterek. A sokat emlegetett rekonstrukció előkészü­ltei be vannak fejezve. Három nap alatt meg­jelennek a királyi kéziratok a kinevezésekkel. Húsvétra, a­mi a személyeket illeti, újjászületik, vagy legalább föl lábad a Tisza-kabinet. A sikert eddig két dolog késleltette. Nem találtak belügyminisztert és Szilágyi Dezső belé­pése, ha nem is ütközött akadályokba, de előz­ményekkel bírt. A belügyminiszter még ma sincs meg s ha Tisza Kálmán nem veszi vissza a fontos belpolitikai tárcát, nem is fog akadni egy­hamar arra való államférfi. Az nehéz tárca, mi­vel azon fordul a rendszer, mint a magyar me­sebeli vár egy szarkalábon. Egyelőre tehát úgy hagyják, a­míg a ködök jobban oszladoznak. Eladdig Baross kemény keze fogja tartani a sta­tus quot, a­kinek interregnuma különben egész­séges félelmet idézett elő a belső adminisztráció lazábbul kezelt ágaiban. A belügyi szék tehát egyelőre üresen fog állani a parlamentben. Annál jobban be lesz töltve az igazságügyi, a­hol már a napokban meg fogjuk pillantani Szilágyi Dezső zömök alakját. Belépése, a­mint mondottuk, sok előz­­ménynyel járt. Az ellenzéki legendák még ennél is többről beszéltek. Feltételekről, Tisza-Szilágyi minisztériumról, rendszerváltozásról, teljes állami adminisztrációról és sok egyébről. A valóságot már ezen a héten meg fogjuk tudni. Az új miniszterek kinevezése — úgy hír­lik — szerdán jelenik meg a hivatalos lapban s még aznap le is teszik az esküt a fölség­ge­z—————————gXiT-'."r rmje » »»mg—— í­zébe. Szilágyi természetesen az inkompatibilitási törvénynél fogva legott leteszi a pozsonyi man­dátumot is, a­hol előreláthatólag újra meg fog­ják választani. A klerikális készülődés legalább, a­mit Pozsonyban Szilágyi miniszter ellen készí­tenek, komoly számba alig jöhet. Legfölebb idét­len tüntetés lesz belőle. Szilágyi a minisztériumba való belépését pozsonyi 111 választás előtt haladéktalanul egy na­gyobb beszéddel fogja indokolni. Ebben az in­doklásban fognak először nyilvánossá lenni ama programmpontok, a­melyek alapján tárcát vállalt. Ha nem csalódunk, túlzás nélkül is fontos, komoly tartalma lesz azon beszédnek. Különösen a magyar jogászvilág fog benne sokat találni, amit bázis gyanánt szívesen üdvözölhet. Alja­ sovány , kövér ígérete lesz benn­e. Gyökeres változások kezdete. Reform a szervezetben. Készülő reformok más irányának megjelölése. Némely jogi törvényjavaslat elej­tése. Gyorsabb tempó és nagyobb öntudat a kodifikációban. A hátralékoknak s a bíróságok egyéb bajainak enyhitése. S ami politikai, sőt államjogi szempontból is becses: az igazságszol­gáltatás jogkörének precízebb és önérzetesebb megvonása, szemben az adminisztrációval, amely sokféleképen belenőtt a bírói hatáskörbe, az állampolgárok magánjogaiba és személyes moz­gási szabadságába. Hogy azonkívül Szilágyi hozományai közt ott lesz-e a közigazgatás centralizációja, vagy mint emlegették : az állami adminisztráció, az már azután kérdés. Ennek is inkább érde­kes, hogy nem fontos kérdés, mivel az igazság­ügyi tárca szigorúbb elkülönítése és önállósága mellett ez úgyis kívül esik a rekonstrukció kere­tén. Nem az országot rekonstruálják most, ha­nem csak a kabinetet. A másik két új miniszter : W­e­k­e­r­l­e Sándor pénzügyminiszter lesz és gróf S­z­á­­p­á­r­y Gyula földmivelési, ipari és kereskedelmi miniszter. Az előbbivel jön Láng Lajos egye­temi tanár mint államtitkár, ellenben gr. Szé­chenyi Pállal megy Matlekovics Sándor állam­titkár, akinek utódja még nem bizonyos. Az pe­dig, hogy T­e­r­e­s­z­k­y István igazságügyi állam­titkár megy-e vagy nem, tekintet nélkül az aspi­ránsokra, szintén bizonytalan. A Széchenyi-Szápár- változással különben egy nagy kormányzási változás terve is össze­függésben van. A földmivelési, ipar- és kereske­delemügyi, valamint a közmunka- és közlekedés­­ügyi miniszteri tárcák hatásköre gyökeresen újjászerveztetik. A rokon ügyek kapcsoltatnak s az előbbiből földmivelési, az utóbbiból pedig ke­reskedelemügyi minisztérium szerveztetik olyké­­pen, hogy Baross mostani tárcája nagy kibőví­­tést és különös közgazdasági fontosságot fog nyerni. Mivel azonban ez a változás a törvény­­hozás útjára tartozik, az ősz beállta előtt nem mehet végbe. Végül Tisza Kálmán egyelőre egyedül a miniszterelnöki tárcát tartja meg s a politikai kormányzás vezető gondjait veszi magára. A megzavarodott helyzet, a százféle terv, valamint a nem javuló kínos külpolitikai helyzet mellett ez az egy tárca is súlyos gondokat fog neki adni. Ez lesz a rekonstrukció. Első pillanatra és A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA, A szellemességről. (Üzenet a szerkesztőnek.) — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. Tisztelt szerkesztő úr! Azt a levelezést, melyet ön néhány hónap óta az én hátam mögött „Malvin“­­nal folytat, kezdem megunni. Nemcsak azért, mert ön Malvint, a­ki engem eddig szellemes embernek tart és legszebb bámulóim közé tartozik, tőlem elcsábítja; nem is egészben azért, mert egészséges lelkületű em­bernek mindig kellemetlen látvány nézni, mint tesz piócát piros arcára egy egészséges férfiú, csak azért, mert a vérbőséget egészségtelennek tartja, hanem fő­­kép azért, mert azt a hadjáratot, a­melyet ön a szel­lemesség ellen folytat, a magyar társadalom és ennek nyelve érdekében egyenesen veszedelmesnek vélem. Hogy most Malvin engem ott fog hagyni annál a bizonyos faképnél, az előrelátható. De ön alaposan téved, ha azt hiszi, hogy jogutódomnak önt fogja ki­választani, a­ki azt tanítja, hogy nem az a szellem, mely szójátékokban és a gondolatoknak egymásba való be- és egymásból való kiskatulyázásában nyilat­kozik, hanem az, a­mely a társaságban mélabúsan hallgat, ötleteit (pardon : az ötletet) vesztegzár alá helyezi, s előbb otthon művészi csiszolás alá véve, csak csiszolt állapotban ereszti világgá — másnap. Dehogy, dehogy ön lesz az, a­ki az orrom elől el fogja szeretni aranyos Malvinomat. Az ön machinációinak az lesz a vége, hogy újból ama csendes képű, elegáns hajzatú fiatal urnak fog felszállni a tőzsdei ára, a­kit annyi nehézséggel sikerült csak kihódítanom a nyeregből azzal az állha­tatos suggesztióval, hogy nem a léha bókolás, a hír­­lapkrítikákban megnevezett könyvek címeinek ledará­­lása, de legkevésbé azon ritka művészet jellemzi az all right férfiút, hogy az „r“ betűt a torkában, eszét pedig takcipőiben tudja tartogatni. S tartok tőle, hogy a csere nem lesz előnyére Malvinomnak. A szellem még kinövéseiben is több didaktikai erővel bír, mint a szellem hiánya, s mint az esprit pótkávéi: a táncoló gép, meg az irodalmi jártasság­nak az a most dívó második tea-fel­forralása, a­mely Goncourt, Flaubert-et és Heysét csak Brandesből, és ezt is csak a hírlapok tárcáiból kanalazza föl, nem is szólván a magyar írókról, a­kik — mély sajnála­tomra — de most nincsenek divatban. Hogy mért ellenese ön is, a­ki maga is nyalja az attikai sót, a szójátéknak és ötletességnek, nem vagyok elég bölcs felkutatni. A calembourg elleni áramlat, miként az antiszemitizmus és sok egyéb kel­lemes invázió, nagy Németországból jött reánk. Az esprit hazájában évszázadok óta gondosan ápolták a szalon ezer pillanatnyi teremtményét és nem kevesen vannak, a­kik nagy írói nevüket egyenesen annak a nagy művészetnek köszönik, a­melylyel nyelvük fleu­­retjét kezelték. Jules Janin, a­ki jó harminc évig uralkodott a párisi tárca birodalmában, nagymestere volt ennek a finom művészetnek s hogy mennyire nagyra volt vele, azt az a híressé vált lakomája mutatta, melyet tisztán azért rendezett, hogy egy jó viccét szárnyra bo­csáthassa. A negyedik fogásnak ugyanis egy pompásan feldíszített marhanyelvet hoz be az inas. A vendégek a sokat ígérő jövevényre azonnal figyelmessé lesznek s a háziúr maga kezd rá legmélyebb baritonjából az „ah — ah !“-ra. Egyszerre csak megbotlik az inas és puff! ott terülnek végig egymás mellett szingazdag harmóniában: az inas, meg az ő nyelve. A társaság kétségbe van esve. Csak Jules Janin nem. — Messieurs, — így szól a háborgó vendég­ségnek: — „pardonnez lui, ce n’est quon laplus linguae . . . !“ S ezért a szójátékért kellett vendégséget meg­hívni, egy pompás nyelvet földhöz vágatni és az inas térdét kékre üttetni. Nem valószínűtlen, hogy Franciaország is te­mérdek rossz viccet produkált a sok jó mellett, de a természeti evolúció sem ismer csupa jó alakítást. Alig fogok túlozni, ha egy sikerült alakításra ezer nem sikerült próbálkozást számítok. „In magnis et voluisse sat est.“ És ha egy sikerült calembourg felér egy jó epigrammal, ugyan miért helyezzük mindjárt tilosba a jót is, meg az arra törekvőket is? Nem tisztán a szellemeskedés viszketege bántja kü­lönben a francia szalont. A szójátéknak, hogy úgy mond­jam, szellemi hajnövesztő hatását felismerték régen a Szajna partján. Tudják ott azt is, hogy a calembourg briliánssá csiszolja a nyelvet s azon, mint vala­mely prizmán keresztül uj ragyogó színekbe törik a nyelvnek eredetileg barbár és nehézkes alkata. Min­den mozdulattal már is uj látköröket nyit az meg ? fogalmakkal játszó észnek s igy játszva a fogalmak­kal, játszi módon kop­oly „nagyokat“ tanít mondani. Valóban nem lehet léha eszű ember, a­kinek szól- Lapunk mai száma 8 oldalt tartalmaz.

Next