Pesti Hírlap, 1889. május (11. évfolyam, 119-149. szám)

1889-05-01 / 119. szám

1989. május 1. HETI HÍRLAP vita nélkül részleteiben is elfogadja a törvényja­vaslatot. Ezzel a napirend ki van merítve. Következik Szederkényi­ Nándor sürgős inter-­ pellációja az italmérési jog tárgyában. Szederkényi Nándor a következő sürgős in­terpellációt intézi a pénzügyminisztériumhoz. Az állami italmérési jövedékről szóló 1888: XXXV. t.-cikk némely határozmányainak végrehaj­tása iránt kiadott miniszteri utasításban a törvény­nyel megegyező­leg II. fejezetének 4. §-a alatt bi­donságul említi Görgey a magyaroknak, hogy van bátorságuk balsorsukkal megküzdeni s ön­megadással belenyugodni az elkerülhetlenbe. Az ilyetén megnyugvás szintén nem speciális tulaj­donsága a magyarnak, a hatalommal szemben minden embernek meg van ez a ráerőszakolt erénye. ' ' : De hagyjuk e szóvirágokat s legelőbb is konstatáljuk, hogy Görgeynek is érdekében feküdt volna a fegyvert semleges területen rakni le, mert így nem jutott volna abba a rendkívül kel­lemetlen helyzetbe, hogy sorsát egykori alparancs­­nokaiétól és tisztjeiétől elkülönítve lássa. Erre mindenesetre nem volt­ elkészülve, mihelyt azon­ban az oroszok előtt rakta le a fegyvert, azok­kal szemben, a­kik példáját követték, önkény­­telenül kivételes helyzetbe kel­le­t j­u­t­n­i­a. Az oroszoknak ugyan nem volt joguk kegyelmet oszzogatni, s ezt nem is arro­­gálták maguknak, mint nyilatkozataikból kivilág­lott, hogy rendeltetésük kizárólag csak az, hogy verekedjenek. Görgeyvel szemben azonban le volt kötve becsületük a világ előtt. Ő adta a lé­kemet az általános fegyverletevésre s juttatta ke­zükbe a győzelem koronáját. Az oroszoknak fel kellett tehát lépniük Görgey mellett, míg egykori bajtársai számára, kiknek sorsát az előttük való fegyverletevés által kedvezőbbé tenni remélte, csak uralkodójuk kegyelmét kérhették. . . . Ámaz időszak aktái különben még tá­volról sincsenek bezárva. Végleges ítéletet mon­dani a vezérférfiak fölött egyik részvevőt sem illeti meg, hanem csak a későbbi történetírót, kinek a jelenleg még zárt levéltárak és más tör­ténelmi anyagok rendelkezésre fognak állani.“ 13 Ausztriai hirek. — April 30. Az osztrák katholikus gyűlés gróf Bloome elnök indítványára a következő táviratot intézte Ram­­polla bibornok-államtitkárhoz: „A második általános osztrák katholikus gyű­lés résztvevői ezennel, Isten segélyének zálogául, ta­nácskozásaikhoz kikérik a szent atyának áldását. Is­mételik Ausztria előbbeni katholikus gyűléseinek min­den tiltak­ozását az egyház elidegeníthetlen jogainak megsértése ellen, legfelsőbb pásztoruk szabadságának korlátozása, valamint a szent hivatala teljesítéséhez szükséges területi függetlenség elvonása ellen. A hi­tükhöz való tántoríthatlan hűség és Krisztus földi helytartója iránti leghívebb ragaszkodás biztosítása mellett, követelik a pápának, legfelsőbb tanító- és főpásztori hivatala gyakorlásához elengedhetlenül szük­séges teljes szouverainitását azon kiterjedésben és azon biztosítékokkal, melyeket csak magának a pá­pának kell meghatározni és ünnepélyesen fölemelik szavukat a szent­szék helyzetét illető bárhonnan ki­induló oly megállapodás ellen, mely a pápa nélkül létesittetnék.“ E táviratot a katholikus gyűlés zajos tetszés s tapsok között fogadta el. Az osztrák katholikus gyűléshez érkezett és a gyűlésen bemutatott iratok közül említendők: Simor János hercegprímás Esztergomból lekö­­telezett köszönetét nyilvánítja a vett meghívásért és szive mélyéből óhajtja, hogy a katholikus gyűlés tár­gyalásai Istennek nagyobb dicsőségére és a katholikus egyháznak javára váljanak ; ő eminenciája azonban azon nyilatkozatra látja magát kényszerítve, hogy hi­vatalának kötelességei reá nézve lehetetlenné teszik a meghívás elfogadását. Strossmayer György diakovári püspök ma­gas kora és meggyöngült egészsége miatt a gyűlés­ben nem vehet részt, képviselőjül azonban elküldé Sesták József kanonokát és Vozsak Engelbert pápai kamarást. Stadler József szerajevói érsek képviselőjéül Vocsak János kanonokot küldő. Buconjec Pascalis, mostari püspök személyesen nem jelenhet meg, de előre kijelenti, hogy egyetért a gyűlés minden hatá­rozatával. Fővárosi ügyek.­ ­ A sétatéri­ bizottság ma Luczenbacher Pál elnöklete alatti ülésén mindenekelőtt bejelenték, hogy az Andrássy-úton a kiszedett fák helyébe a celtis-csemetéket (olvasó­ fa) ültetni elkezdték és a héten még bevégezik. Az ültetés azért történik oly későn, mert a celtis occidentalis fa neménél fogva nem ültethető előbb, csak a fakadáskor. Ez idén pedig a fakadás általában későn következik be. Elhatározták, hogy­ az újvilág-utcában egy pár új fát ültetnek a a gyár­ utcáj­ á­ ban a körülményben találta meg, hogy a vízszabályozást kiveszik a közlekedésügyi tárca köréből. Mért teszik ezt, holott Baross épen a vízszabályozás terén mű­ködött úgy, hogy vele az egész országot lekötelezte? Lekötelezte pedig az­által, hogy szakított azzal a régi iránynyal, mely abban kulminált, hogy a Tisza men­tén csak a nagybirtokosság érdekeit vette tekintetbe. Baross kielégítette a kisbirtokosok igényeit, a mi az egész országban megelégedést keltett s most e sza­bályozások ügyét kiveszik kezéből, hogy nagybirtoko­sok érdekei megtalálják a maguk ápolgatóit. Szóló tart attól, hogy az uj beosztással veszélyeztetve lesz az a harmónia, mely a nagybirtokosság és kisbirtokosság ér­dekei között létrejött. Végül az a kérdés is fölmerült előtte, hogy várjon meddig fog még a belügyminiszté­rium körében az ideiglenesség állapota tartani, holott ott úgy a belügyminisztérium, mint a most már meg­­szapodorodott egykörű kereskedelemügyi minisztérium akármelyiké is egész embert követel? Ez okból nem fogadhatja el a törvényjavaslatot. Darányi Ignác csodálja, hogy Polonyi a sző­nyegen forgó javaslatot olyan kis jelentőségűnek tartja. Polonyi Géza: A többi fontosabb mellett. Darányi Ignác konstatálja, hogy Magyarország első­sorban földmivelési állam s már e szempontból is föltétlenül szükséges, hogy a vízi ügyek egy kéz­ben összpontosíttassanak. Az eddigi állapotok mellett sok anomália fordult elő. Az ármentesítésben például a közlekedésügyi miniszter volt illetékes, míg az öntözési és talajjavítási kérdésekben a földmű­­velés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztert is­merték illetékesnek. Viszont a belvízszabályozásban mindkét miniszter az illetékes volt, a­mi sok össze­ütközésre vezetett. Érthető tehát, hogy hovatovább­á általánossá lett az óhaj, mely e viszonyok rendezé­sét célozta. Ő elismeri Barossnak a vízszabályozás terén szerzett nagy érdemeit, de tagadja, hogy csak e téren volnának érdemei, holott a vasúti politika terén szerzett érdemei általánosan ismertek. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Egyébként igazában csak azért szólalt fel, hogy eloszlasson egy olyan hitet, melyet Polonyi beszédében sejtetni engedett. Polonyi ugyanis úgy akarta feltüntetni a dolgot, mintha Baross, midőn a kisbirtokosok érdekeinek védelmére kelt, konfuzióba jutott volna a nagybirtokosokkal s ezért kellett volna a minisztériumok ügykörének új beosztásét propo­nálni. Ez egyáltalán nem áll. Baross a nagybirtokosoknál akadályokra nem talált, a vizszabályozási érdekeltség autonómiájával mindenben karöltve járt el s igy minden speciális érdektől menten terjesztették be a szőnyegen forgó javaslatot. Különben azt hiszi, hogy az országnak egyáltalán nem áll érdekében, ha nagybirtokosok és kisbirtokosok külön érdekeit, sőt egymásba ütköző érdekeit hangoztatják, mert a két érdek egymással nem áll szemben . . . Folényi Géza: Tessék a kataszteri dolgokra emlékezni. Darányi Ignác a kataszternél arra is fog ref­lektálni. Most csak azt óhajtja kijelenteni, hogy a javaslat általános óhajnak felel meg s miután nézete szerint a tariftapolitikának a vámpolitikával össz­nek, semmi keresete sem volt Magyarországon kívül, különben megtagadta volna nemzeti jelle­gét. A történelem pedig számtalan példát mutat fel,­ hogy nemzeti érzelmek által lelkesített sere­gek, mihelyt ellenállásuk a hazában megtört, elébe tették a semleges területen való fegyver­­letételt, a saját területükön való elfogatás meg­alázásának. Hogy csak az újabbkori történelemre hivatkozzunk, utalunk a lengyelekre, kiknek had­testei 1831-ben részint osztrák, részint porosz területen rakták le a fegyvert A karlisták Fran­ciaországba, Bourbaki francia hadteste 1891-ben pedig Svájcba vonultak, hogy fegyverüket le­rakják. Az ő elhatározása mellett, hogy a hazában teszi le a fegyvert, mondja Görgey, szólott a nemzet elidegeníthetlen nagysága, mely a magyar ellenszenvében nyilvánul még akkor is elhagyni a hazát, ha vérpad vár reá. E dicséretes tulaj­­donsággal nem bir sem a magyar, sem más nemzet. Nemzetünket illetőleg utalunk a fennebbi állítás tekintetében Tökölyre, ki 3000 párthivé­­vel és Rákóczyra, ki még nagyobb számú kísé­rettel menekült külföldre és végül az ezerekre, kik 1849-ben ugyanazt tették. Igen, ezek meg­tették a Görgey által már Komáromban előre hangoztatott „gyalázatos futást.“ De ez emberi természetében rejlik, hogy mi halandók, a legfel­sőbbtől a legalacsonyabbig nem szolgáltatjuk ki magunkat szükség nélkül önként ellenségeinknek. Ha valami „gyalázatos“ volna a menekülés, úgy századunk legnagyobb és legvitézebb hadvezéré­nek, I. Napóleonnak, mert a Waterlooi csatavesz­tés után a nyílt tengerre szállt, hogy Amerikába meneküljön, gyávának kellene lennie. És még sok nagy embernek is. Továbbá dicséretes tulajd hangzásban kell lennie, a javaslatot elfogadásra ajánlja. Szapáry Gyula gr. földművelés-, ipar- és ke­reskedelemügyi miniszter Darányi fejtegetéséhez csat­lakozva kijelenti, hogy kár Polonyinak valami titkos okát kutatnia a javaslat benyújtásának. Hisz az egész dolog nem most van először szőnyegen a házban. Szóló maga már egy évvel ezelőtt sürgette a vizi ügyeknek egy kézben való csoportosítását s midőn e tárgy valahol szóba került, mindenütt kifejezést nyert az óhaj, hogy ez mielőbb megvalósuljon, a vizi ügyeknek egy kézben való csoportosítása különben nem lehet visszaéléseknek okozója, mert hisz a mi­niszter nem fogja azt titkos adományozásokra felhasz­nálhatni, hanem ellenkezőleg mindenben és mindenkor a parlament ellenőrzése alatt fog állani. Épen ezért helytelen a nagybirtokosság és kisbirtokosság érdek­összeütközésről beszélni, mikor minderről szó sincsen. Madarásznak nincs oka attól tartani, hogy az ipar bármelyes csorbát szenvedhetne az új beosztás által. A minisztériumok új elnevezését illetőleg alá­rendeltnek tartja a Madarász által emelt kifogásokat. Az elnevezés bárminő lehet, az nem változtat az ügykörön. Egy minisztérium összes teendőit úgy sem lehet az elnevezésbe belevenni, s ha az ipar a cím­ből ki is maradt, ez sem azt nem jelenti, hogy Ausztriának kedvezni akart volna a kormány, sem pedig azt, hogy az ipar érdeke ezentúl már háttérbe szorulna. A hosszú elnevezések helyett rövid, lehető­leg megfelelő címet kerestek s ha ez kevésbbé sze­rencsés is, ebből valami érdeket vagy alattomos szán­dékot kiolvasni helytelen volna. A javaslat — ismétli — általános, rég érzett óhajnak felel meg s ezért kéri annak változatlan elfogadását. (Helyeslés jobb­felől.) Polonyi Géza személyes kérdésben emel szót. Úgy Darányi, mint a­ miniszter félreértették őt. Távol­ról sem jutott neki eszébe, hogy a nagybirtokosok és kisbirtokosok érdekeit szembeállítsa, sőt ellenke­zőleg épen azt állította, hogy volt egy miniszter, a­ki e két érdeket harmóniában tudta tartani s most esetleg e harmóniát megbolygathatják. Egyébként azt állítani, hogy nagybirtokosok és kisbirtokosok érdeke nem létezik, annyit jelent, mint letagadni a napot az égről. A nagybirtokosok külön érdekéről mindenki meggyőződhetik, a­ki a kataszteri dolgokat ismeri. Különben az egész tárgyról részletesebben is szó lesz a költségvetésnél s akkor ki fogják fejteni min­den oldalról. Elnök, több szónok nem lévén följegyezve, a vitát bezárja. Következik a szavazás. A ház túlnyomó többsége (a függetlenségi párt egy töredékének kivitelével) általánosságban, majd mondatik: „hogy kimérést 1889. évi dec. 31-ig gya­korolni az jogosult, a ki e joggal eddig is birt“, a III. fejezet 4. pontja alatt pedig kimondatik, hogy e jogosultak, a mennyiben a kis mértékben való eláru­­sítást egy és ugyanazon épületben, az italmérésre szol­gáló helyiségben kívánják gyakorolni, szabadon tehe­tik, hatósági engedélyt kérni nem kötelesek, sem ital­mérési illetéket, sem italmérési adót nem fizetnek. Eger városában a város s a volt földesurasá­­gokkal 1854-ben kötött örökegyezség szerint többek között annak 8-ik pontja alatt kimondatott, hogy a város lakossága pálinkát egész éven át szabadon mérhet. Ez gyakoroltatik máig is. Ennek alapján s e jog erejénél fogva az egri kereskedők is tényleg máig úgy pecsételt üvegekben, mint pint, itce vagy pohár­számra gyakorolták üzletükben a szeszkimérést s a kismértékben való árusítást, a vevő kívánsága szerint. Eger város kereskedői gyakorolták e jogot a kis mér­tékben való árusítást szabályozó s azt engedélyező miniszteri szabályzatok előtt, tehát nem ezek, neve­zetesen az 1876. évi december 31-én 59.560. szám alatt kelt miniszteri rendelet alapján vagy engedélyen, hanem hivatkozott örökegyezségből kelt jogon, mely jog a fent idézett utasítás szerint is épségben hagyatik. Ennek dacára az egri kereskedők illetéktelenül kis mértékben árusítást engedélyező hatósági enge­dély szerzésére utaltatnak, az általuk teljes joggal árusításra használt készletek elkobzással s­ok bírság­gal fenyegettetnek. Ez ellenében az egri kereskedők már felfolyamodtak a t. pénzügyminiszter úrhoz, hogy közegeit az ő joguk épségben tartására utasítsa; — ennek már három hava múlt. Miután itt egy kétségtelenül fennálló jog meg­sértésének, sőt birtokháborításnak esete foroghat fenn , kérdem a t. pénzügyminiszter urat, fog-e mielőbb in­tézkedni, hogy az egri kereskedők jogaik gyakorlá­sában ne l­áborgattassanak és üzletükben ne zaklat­­tassanak. Az interpelláció közöltetni fog a pénzügyminisz­terrel. Elnök a ház korábbi határozatához képest ki­jelenti, hogy a holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésen az 1889. évi állami költségvetés kerül tárgya­lás alá. Előzőleg azonban harmadszor felolvassák a ma elfogadott törvényjavaslatot. Ülés vége féltizenkettőkor.

Next