Pesti Hírlap, 1890. február (12. évfolyam, 31-58. szám)
1890-02-01 / 31. szám
1890. február 1. FESTI HÍRLAP Nagy István röviden reflektál Berzeviczy államtitkár múltkori beszédére, ezután példákat hoz fel arra nézve, hogy a magyar nyelvnek a népiskolákban való kötelező oktatására vonatkozó törvény nincsen mindenütt kellőkép végrehajtva, pedig a népiskola az az eszköz, melylyel leginkább magyarrá tehetjük idegen ajkú lakosságunkat. Számos tanonciskola tannyelve is német több városunkban s igy a német ajkú ifjúság nem tanulhatja meg az állam nyelvét. Az ifjak nagy része nem sajátíthatván el az elemi, sőt a középiskolában sem a magyar nyelvet, kénytelen a bécsi egyetemre menni, hogy tanulmányait folytathassa. Fölhívja a miniszter figyelmét arra, hogy az idegen tannyelvű iskolákat fokozatosan magyarosítsa. A tanítók körében a magyar nyelv már rohamosabban terjed, amennyiben az ifjabb nemzedék már majdnem kivétel nélkül tud magyarul. A tételt elfogadja. A tétel elfogadtatik. Az „állami felsőbb leányiskolák“ tételénél. Madarász József a beteg Irányi Dániel helyett arra kéri a minisztert, intézkednék, hogy a polgári és felsőbb leányiskolákban a növendékek oly oktatásban részesíttessenek, mely képessé tegye őket, hogy kereskedelmi téren is megkereshessék kenyerüket (Helyeslés.) A tétel megszavaztatik. A horvát stipendiumok tételénél. Thaly Kálmán felvilágosítást kér a minisztertől, hogy jelentkeznek-e horvát, román és szerb ifjak közül olyanok, kik a magyar nyelv megtanulhatása végett reflektálnak-e stipendiumokra s be vannak-e az alapítványi helyek töltve ? Csáky Albin gr. miniszter előrebocsátja, hogy az egyes felszólalásokra csak azért nem válaszolt, mert egyetértett azokkal. Thalynak azt válaszolja, hogy a horvát alapítványi helyek be vannak töltve, sőt nagyobb összeget kellett fölvenni, mert a horvát és határőrvidéki ifjak nagyobb számban jelentkeztek. A tétel elfogadtatik. A kollégiumok tételénél. Thaly Kálmán a debreceni ref. kollégium érdekében szólal fel. Történelmi alapon kimutatja, hogy a kollégium nem segély, hanem kárpótlásképen kapja a budgetben fölvett négyezer forintot. Indítványozza tehát, hogy félremagyarázás elkerülése végett ez jövőre világosan kitüntettessék. Berzeviczy Albert államtitkár elismeri, hogy Thaly felszólalása alapos s ígéri, hogy indítványa a jövőre nézve el fog fogadtatni. A tétel elfogadtatik. A közművelődési céloknál. Győrffy Gyula, mielőtt a miniszterhez egy érdemleges kérést intézne, Zay Adolffal polemizál. Ne beszéljen a szász Zay a székelyek ellen, kik a magyar kultúrának annyi hasznot iparkodnak hajtani, mint amennyit a szászok annak ártani akarnak. Kívánja, hogy a kormány a közművelődési egyletek fölött, különösen a magánalapítványok hovafordítása fölött ellenőrzést gyakoroljon. Tudomása van arról, hogy Gozsdu Manó fővárosi ügyvéd egy milliónyi alapítványt tett román közművelődési célokra; az alapítványt három ember kezeli, de hogy miként, arról mit sem lehet tudni. Kérdi a minisztert, hogy van-e tudomása a Gozsdu-féle alapítvány hovafordításáról? Zay Adolf félremagyarázott szavait igazítja helyre. Ő a székelyeket nem bántotta, nem is akarta bántani, de Győrffy kevésbbé volt lejális, mert ő bántotta a szászokat. De az ilyen támadás nem fogja eltántorítani a szászokat a józan hazafiság útjáról. A mai szász generáció foglalkozik a magyar literaturával és kultúrával, de azért nem feledkezik meg saját kultúrájának fejlesztéséről sem. Csáky Albin gr. miniszter Győrffynek válaszolva kijelenti, hogy van tudomása a Gozsdu-féle alapítványról s a kormány bizonyos ellenőrzést már eddig is gyakorolt. Köszönettel tartozik Györffynik a figyelmeztetésért, melyet megszivetve, tanulmányozni fogja az alapítvány ügyét. (Általános helyeslés.) Fenyvessy Ferenc az ellen szól, hogy a nemzeti múzeum szárnyépülettel toldassék meg s ez által a muzeum-kertből egy rész elvétessék. Pulszky Károly beszédében alaposan fejtegette a múzeumok s gyűjtemények kérdését s csak sajnálja a szóló, hogy nagyobb visszhangot nem keltett a beszéd. Nagyon óhajtandó volna már egy képzőművészeti palota fölépítése, melyben a történelmi képcsarnok, a képtárak s esetleg a zene- és színművészeti akadémia is helyet foglalhatnának. Legszerencsétlenebb helyzete van a történelmi képcsarnoknak, melynek képei a nedves helyiségben tönkremennek. Anglia is szükségesnek tartja egy történelmi arcképcsarnok fölállítását, annyival szükségesebb egy ilyen intézmény nálunk, hol a véderő s a nemzeti szellem fejlesztése érdekében fontos. Győrffy Gyula a Zay Adolf által félreértett szavait igazítja helyre. Thaly Kálmán a nemzeti múzeum épületének kiterjesztése ellen szól. Ha a gyűjtemények nem férnek el, külön palotát kell azoknak építeni. Különösen fontosnak tartaná egy külön fegyverzeti gyűjtemény felállítását. A magyar nemzet harcias nemzet volt s a könnyű lovasságot, a huszárságot tőlünk vette át az egész világ; a mi fegyverzeti gyűjteményünk nagy érdekkel és nagy értékkel bírna. A történelmi képcsarnok számára a szóló is hagyományozott végrendeletileg egy pár képet, de olyan állapotban van a képcsarnok, hogy vagy nem hal meg addig a szóló, míg más helyisége nem lesz a képcsarnoknak, vagy megváltoztatja a végrendeletét, mert a mai nedves helyiségbe nyugodt lelkiismerettel senki sem küldheti a képét. Herman Ottó: Paloták építéséről beszélnek ismét, pedig a palotákkal már sokszor megjártuk, ott van a honvédelmi palota s a műegyetem, csak nemrég építették mind a kettőt s máris mind a kettő szűk. A magyar fegyverzeti múzeum szép eszme, csak az a baj, hogy az ide hozandó gyűjtemények Bécsben vannak. Szükségesnek tartja azonban, hogy egy országos képtár építtessék, mert a képtárak rosszul vannak elhelyezve. A nemzeti múzeumban azután racionális beosztással még sok gyűjteményt föl lehet állítani. Orbán Balázs megjegyzi, hogy az akadémia épületében az országos képtár igazgatójának tizennégy szobás lakása van, itt el lehetne helyezni a történelmi képcsarnokot, ha a képtárigazgatónak lakpénzt adnának. A tétel elfogadtatik. Az orsz, zene- és színművészeti akadémia tételénél Fenyvessy Ferenc az országosan szubvencionált színházaknak a belügyi tárcából a közoktatásba való áthelyezéséről beszél. A kérdés a szabadelvű pártban szőnyegre kerülvén, elhatároztatott, hogy az ügyben még nem dönt, hanem a két miniszter beszélje meg előbb az ügyet. Szóló hangoztatja, hogy magával az áthelyezéssel az ügy még nem nyer semmit. Fontosabb, hogy az országyűlésnek beleszólás biztosittassék a művészeti dolgokba. Művészi dolgokba az országgyűlésnek nincs beleszólása s e dolgokkal szemben teljesen tehetetlen. Meg kell állapítani az intendáns ügykörét. Mert a mai állapot teljesen tarthatatlan. Az ország egy elsőrendű csillaga még most sincs szerződtetve. Új évtől kezdve nélkülöznie kell a fővárosnak és az ország műveit közönségének a legkiválóbb magyar művésznőt. S nem tudjuk, kit vonjunk ezért felelősségre ? A szakdirektor az intendánsra, az intedáns a miniszterre és ez meg ismét megfordítva, egyik a másikra tolja a dolgot. Lehetetlen, hogy a művésznő nem akarna az ország legelső, sőt egyedüli nemzeti színpadához szerződni, a magyar művész és művésznő érzi, hogy az ő művészete olyan mint az országos bankjegy, mely csak oly országban juthat forgalomba, ahol annak értéke elismerve van. Ez állapot tovább nem tűrhető. Minisztert, intendánst ad eleget a gondviselés, de művészekben és művésznőkben nem szokott pazar lenni a gondviselés. Azért, ha áttétetik a művészet a közoktatási tárcába, rendeztessék, szabályoztassék az intendáns hatásköre. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) György Endre szerint adminisztratív tekintetben semmiben sem változik az ügykezelés akármily minisztériumban s a törvényhozásnak époly hatásköre lesz akkor, mint most van. A tétel megszavaztatik. A képzőművészet céljaira fölvett tételnél Thaly Kálmán indítványozza, hogyha külföldi tanulmányútra küldetnek magyar festők, tétessék kötelességükké, hogy a külföldön található magyar vonatkozású képeket másolják le a nemzeti múzeum számára. Pulszky Károly kifejti, hogy most is, amenynyire a pénzviszonyok engedik, a magyar tárgyú képek lemásoltatnak a történelmi képtár számára. Thaly Kálmán örömmel veszi tudomásul Pulszky szavait. A tétel megszavaztatik. Az akadémia részére az ókori klasszikusok műveinek kiadására szánt tételnél Fenyvessy Ferenc hangsúlyozza annak szükségét, hogy a görög klasszikusok jó fordításban nyújtassanak az ifjúságnak. Hogy állunk most e kérdéssel ? Van egy-két jeles fordításunk Csiky Gergelytől ; van egy anthologiánk dr. Radó Antaltól. Ezek igen helyes, kitűnő művek. Hornert már Télfi Iván fordításában leírjuk, melyet Szarvas Gábor valóságosan nevetségessé tett. Van még egy fordításunk Szabó Istvántól, amelyben az áll, hogy „tekintetes Ajax“ és „nagyságos Achilles“. (Derültség jobb- és balfelől.) Szóló tehát a 15,000 frtot azzal a kötelezettséggel óhajtja az akadémiának kiadni, hogy az a görög klasszikusok helyes fordításáról gondoskodjék. (Helyeslés.) A ház a tételt megszavazza. Az elszegényedett hazai írók, vagy ezek családjainak segélyezésére szánt tételnél Ábrányi Kornél az előirányzott 3500 forintnak 15.000 frtra való fölemelését indítványozza. Indokolásában abból indul ki, hogy az, ha valaki a közpályán, a művészeti, vagy tudományos pályán működve, nem tudott magának vagyont szerezni, amelylyel betegség esetén a saját, vagy halála esetén családjának sorsát biztosíthatná, ez nem jelenti még azt, hogy az illetőnek ne lehetnének nagy érdemei, amelyeket a nemzetnek és a kormánynak méltányolnia kell. (Helyeslés balfelől.) Sőt lehetnek esetek, midőn valaki a közpályán működve, talán épen azért nem tudott magának vagyont szerezni, mert csak is a nemzetnek és ország érekeinek kívánt önzetlenül szolgálni. (Úgy van balfelől.) Arról pedig — így folytatja szónok — teljesen meg vagyok győződve, hogy a t. házban nincs senki, aki azt a rideg elvet akarná gyakorlatilag szentesíteni, hogy a közpályára csakis gazdag emberek lépjenek, és hogy a tehetséges, jellemes, de vagyontalan emberek a közpályán csakis az erkölcsi függés, vagy pedig a könnyelműség közt választhatnak. Mert minden országra nézve nagyon végzetes az, ha a tehetséges, jellemes, de vagyontalan emberek nyilvános működésére a könnyelműség bélyegét sütik reá, mégpedig reá sütik azzal, hogy midőn az illetőnek ereje a küzdelemben megtört és fegyvere kihullott kezéből, akkor egyszerűen magára hagyassák. Ez kegyetlenebb, mint hogyha a harctéren elvérezni hagynák a sebesülteket, vagy pedig nem temetnék el a halottakat. Minden országban, ahol ezt a rideg tant a tapasztalás tényei hirdetik, egész generátiókat képes ez megmételyezni, megmérgezni és visszariasztani attól, hogy oly célokért áldozzák fel magukat, amelyek esetleg nem legjutalmazóbbak, noha a nemzetre nézve a legértékesebbek. (Élénk helyeslés.) Más gazdagabb országokban, ahol az intelligencia nem szegény és ahol gazdag emberek is mind az intelligenciához tartoznak, kétségtelenül maga a társadalom siet ily esetekben az állam segélyére és saját támogatásával buzdítja, lelkesíti, bátorítja az egyes tehetségeket, hogy ott érvényesüljenek, ahova hivatásuk és hajlamuk vonzza, és ahol legtöbb hasznot hajthatnak az országnak és a nemzetnek. De minálunk, ahol a társadalom még a vajúdás stádiumában küzködik és ahol még nagyon sok ellentétnek kell magát kiforrnia, míg a tisztességes és független szellemi munkának sikere biztosítva van, nálunk az államnak kell a társadalom segítségére sietni, hogy soha az a szégyenfolt ne érje sem az országot, sem a társadalmat, hogy férfiak, akiknek érdemük van akár a köz-, akár a tudományos pályán, önhibájukon kívül jussanak oly helyzetbe, amelyben nyomorogniok kell, vagy családjukat ínséges árvaság fenyegesse. (Úgy van!) Ily szégyenfoltok betakarására van hivatva ez a 3500 frt, de azt hiszem, ez nemcsak az én nézetem, de a tapasztalat tanúsága szerint is nem elégséges és azonkívül igazságtalan is, mert ez csakis a hazai írók részére van felvéve. Márpedig nemcsak a nyilvános, hanem tudományos pályán s a publicistikában s talán a parlamentáris pályán is lehetnek férfiak, akik oly helyzetbe jutnak, hogy támogatás nélkül nem szabad maradniuk. (Úgy van!) Hiszen te hát, épen nem régen a parlamentnek egyik igen munkás és jelentékeny tagja férfi korának delén, talán a túlfeszített munka következtében kidőlt és gyámoltalan családot hagyott maga után. Felfogásom szerint ez a férfiú díszt szerzett emlékének azzal, hogy vagyontalanul halt meg, de nem volna talán méltó a társadalomhoz, hogy ha e férfi emlékének ezen dísze éppen csak ama férfiú családjára nézve jelentené a legnagyobb fokú elhagyatottságot. De tehát, nemcsak ebből a speciális okból, hanem általános indokokból kérem, méltóztassék a 3500 frtot, 15.000 forintra felemelni, tehát épen annyira, mint a 10-dik rovatnál fa képzőművészetre szánt kiadások felvéve vannak , mert tulajdonképen tisztelt ház ez is képzőművészet, ez képezi az ország szellemi erejének értékesítését és ezen értékesítés módszerének politikai és kormányzati művészetét. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) Ami a mostani szöveget illeti, arra nézve mint egészen fölösleges pleonazmust, kihagyatni kérem az „elszegényedett“ szót. Ne adjunk alamizsna jelleget oly dolgoknak, melyek az állam és a társadalom részéről nobilis kötelességek, hiszen magától értetik, hogy akik azt kérik, azok rá vannak szorulva. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Ennélfogva az egész szöveg az én meggyőződésem szerint következőkép hangzanék: „Tudományos és közpályán működő egyének, hazai írók és művészek, vagy azok családjainak segélyezésére 15.000 frt.“ (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Az összeg, melyet kérek, csekély, de elvi jelentősége igen nagy. Ami az összeg kiadásának parlamenti ellenőrzését illeti, erre nézve azt vagyok bátor felemlíteni, hogy nem kívánom, hogy a t. miniszter úr erre nézve évről-évre részletes jelentést terjeszszen be a t. képviselőháznak, hanem arra igenis súlyt fektetek, hogy a ház közoktatásügyi bizottságának ellenőrzési szempontból évről-évre betekinthetése lehessen ezen összegek mikénti kezelésére nézve és hogy a t. miniszter úr a bizottsággal szemben részletes nyilvántartásra köteleztessék. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Nagyon kérem a t. házat, hogy indítványomat elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) György Endre azt javasolja, hogy ez indítvány előzetes tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz utasíttassék. Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi miniszter . Megvallom t.hát, hogy a kegyetlenségnek egy bizonyos nemét látom abban, hogy ha a t. kép- e