Pesti Hírlap, 1894. december (16. évfolyam, 335-364. szám)
1894-12-01 / 335. szám
^ ........ «a."- y ■ A p88tj Hjr|ap ^eD KatHa 22 oldal. Vén legényről ifjú lánynak. — A „Posti Hírlap“ eredeti tíircija — Irta : Vértesy Gyula. Kedves kis Katica! Engedje meg, hogy ezen a bizalmas néven szólítsam meg, mely megszólításhoz jogot adott azzal, hogy hozzám intézett kedves levelét így írta alá. Nem szívesen korrespondeálok ugyan kisasszonyokkal és nagyságos asszonyokkal az újságok fekete vonala alatt, mert a nyájas és nem nyájas közönség azt hiszem torkig van már ezekkel, a nem létező személyekhez írt, többé kevésbbé (de inkább kevésbbé) szellemes tárcalevelekkel. Hanem ezúttal nem maradt más választásom, mint vagy nem válaszolni, vagy elfogadni a maga tanácsát, mely igy hangzott: „De kérem az újságban feleljen nekem és pedig a „Pesti Hirlap“-ban, mert a papám azt járatja és világért se úgy írjon nekem külön levelet, mert az okvetlenül a mama kezébe kerülne, hiába volna nekem címezve. Oh a mama nagyon kiváncsi és nagyon ügyes asszony ám. Persze maga még nem ismeri.“ Nem, nem ismerem kisasszony, a mamáját, hanem most, hogy válaszolás előtt újra meg újra elolvasom szabályos, felsőbb leányos hetükkel irt levelét, mellek minden sora mellé odaképzelem a maga komolyan töprengő, bájos arcocskáját, — hát egyszerre elfog a vágyakozás, hogy dobjam félre a tollat és vigyem meg a választ magának élőszóval, oda le a kék vizű Tisza partjára, a hol ábrándos tekintettel nézi, ügyeli a töltést építő mérnök bácsi komoly és szigorú parancsolását, erélyes rendelkezéseit, majd pedig áhítattal hallgatja a sokat tudó, kopasz űr értekezéseit a töltés-építés technikájáról. Szeretnék odamenni és elmondani magának szóval mindent. Mindent, amit most megírok. Lehet, hogy úgy többet használna. De az is lehet, hogy úgy sem használna. Ha csak ... Eh, de ezzel nem kecsegtethetem magam. Legfeljebb megírhatom önnek, mint dőre elbizakodottság ékesen kiáltó tanújelét — ha csak belém nem szeretne. Igen, kisaszony, kedves kis Katica kisaszszony, ez az egyetlen módja lehetne az ön kiábrándításának. Gyermekes szívébe rémitő könynyen befészkelte magát ez a, bocsásson meg, de oktalan szerelem — és viszont, rémitő nehezen akolbólitható ki onnan. Tanácscsal, ijesztéssel semmi esetre sem. Legfeljebb egy új szerelemmel, így feleírhatom én önnek ezt az egész újságot, mégsem hiszi el, hogy nekem van igazam. Aminthogy maga is jó előre megsejtve, hogy körülbelül mit válaszolhatok én, elöljárójában kijelentette, hogy: ... Ne gondolja azonban, uram, hogy ha ezer okkal támogatva írja is meg, hogy milyen butaság egy fiatal leánynak egy idősebb urat szeretni — hogy akkor is elhiszem ezt magának. A világért sem hiszem, mert az írásából ki fog lógni a lóláb. Maga is fiatal ember, hát persze, a maguk malmára szeretné hajtani a vizet. De nem fog sikerülni. Hát ezzel ne is vesződjék. Csak azt írja meg nekem, hogy milyen boldogságot képzel ön el nekem,,ha majd a mérnök úr felesége leszek ? . . . Kedves Katica, nagyon furcsán tette maga fel ezt a kérdést. Mintha ez ellentmondana levele többi részének, mintha ebben a kérdésben elhallgatva az volna benne, hogy ugye, barátom, maga sem hiszi azt, hogy mi boldogok lehessünk, ugye én se higyyem ? Hát bizony, kedves gyermekem, ne is higgje. Mert én abszolúte semmi boldogságot nem tudok elképzelni a maga részére akkorra, ha a mérnök nagybácsija felesége lesz. Pedig sokszor végig olvastam a levelét, de azt sem tudtam egy sorából sem kisütni, hogy a nagy leány szerelme ébredt volna föl hatalmas erővel — nem, csak a kis leány ábrándos szíve ringatódzik egy szép, szerelmi mese hangulatában. És még ezt a szép szerelmi mesét is csente a lelke valamelyik Thernet-féle regényből. Mert ennek a kedves francia írónak a kedvelt thémája, hogy szilaj, vad ifjú leányokat szelidittessen meg konok, meglett korú férfiakkal és ábrándos gyermek-leányokat vétessen el tudományos problémákkal foglalkozó, ráncos homlokú tudósokkal, nyers vadászmesterekkel, okos, nagyon is okos és nagyon is ritka hajú mérnökökkel. Olyanfélékkel, aminő az ön mérnök bácsija is lehet. Persze Theunet urnak könnyű a dolga. Férfi uúmd hsmrlál/ mfólülühátnll busább választékban, ölesé Deutsch F. Károly öli! fdlUdl UÜÜlidK CO (OlmdUdlUlvárak mellett beszerezhetők ^ ‘«f •» —-—------■ Budapest, váci-körút 78. Egész évre . . 14 frt — ki. _____ en,eset. fladase&1, 1594. X¥L é«t 335. (5730.) szám. _______Szombat, decker U Előfizetési árak. " " ' ^ " ' Szerkesztő^/ Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is szólalások intézendők. ------,—......—— _______________... ... ■ . '".Ti"-—... .1— I. ..MH.....rrr>——— ■ —- -- tt; ^ iihiiiTTíli'iimiliiliiii'i _u_üTiijmrnrir'itwii /elin i iirTnnrnfTni'rTiTHi tit tti mu................. i i .................... i. ................ i i ii ■ i !■ in ír ír fin • I.1 r.i fTTTMarl—Tr i , ................................................................. i i . ■ i ■■ . ................................................................................................................................................ . n n i . u m i• n hiti —r~n~ TtyVT IT^i TrTl TV • nv i . . ^ rmrr n Ti r W nrlrr TÍniVn i * n* UEZw ^W®***#" Hl--. _ __________________. —------------------------------------------------- A vigszinház! vitai (F. F.) A vígszínháznak két napot szentelt a képviselőház; holnap következik a harmadik. Napidíjakban kiszámítva már ez is csinos országos szubvenció. Sokan szólaltak föl a kétszázezer forintos kamatnélküli államkölcsön tárgyalásánál, mert íme itt van újra egy kérdés, amihez mindenki ért. Ha a tartalékos hadnagyok a mi parlamentünkben rögtön hadügyi szakemberekké lépnek elő, miért ne lehetnének színházi szakemberek mindazok, akik valaha színházban voltak és pláne a színfalak mögött. Láthattuk a nagy eszmék átalakító erejét. A vígszínház terve szétrepesztette a pártok kereteit, akár a szabadelvű egyházpolitika. A pártkülönbségek elenyésztek és csak az a kérdés dominált, ki van a vígszínház kamatnélküli kölcsöne mellett és ki ellene? Gyönyörködhettünk a képviselők alaposságában, a mélyreható és nemes izgatottságtól áthatott vitában. Igaz ugyan, hogy az alkotmány sáncain kívül álló tömegek kérvényein itt rövid öt perc alatt át szoktak siklani, no de hát ezek a témák nem oly vígak, mint a vígszínház témája. „Dobjátok ki ezt az embert, mert megrepeszti a szívemet“, régi éle, de mindig jó marad. A munkások kérelmeit gyorsan kiröpítik, hogy egyik honatya szívén se essék baj. A színek, zászlók és póznák világában, a képviselőházban természetesen szín, zászló és pózna szempontokból vizsgálták a vígszínház államsegélyéről szóló javaslatot. Más szempontot nem hallottunk. A vígszínház-párt úgy állította oda a javaslatot, mint a nemzeti géniusz korszakalkotó diadalát. A vigszinház-ellenes párt pedig második mohácsi veszedelmet látott a javaslat megszavazásában, Budapest magyarságának pusztulását, a kozmopolita hordák szörnyű betörését és garázdálkodását. Emelkedjünk egy kissé a szörnyű vígszínházi párttusok fölé és előttünk áll az egyszerű igazság, hogy a nemzeti géniusz számára a vígszínház léte vagy nem léte nem „kabinetkérdés“. A nemzeti géniusz csak el tud már lenni ma, hála az egeknek, vígszínház nélkül is és van olyan erős, hogy nem roskad össze, akár száz, akár ötven idegen nyelvű előadást tartanak a vígszínházban. A színházak dolgában már túl vagyunk az első kezdeten. Már kilábaltunk abból a korszakból, mikor a színház volt a nemzeti kultúra első támasza. A magyar kultúrának ma annyi tényezője, támasztéka van már,hogy ma a színházak nemzeti szerepe sokkal kisebb, mint volt a kulturális föllendülés első éveiben. Azt a minimumot, ami nemzeti szempontból szükséges, e téren a nemzet egyértelműleg megcsinálta. A színházi ügy azon részéről, mely nemzeti életszükséglet, már gondoskodtunk. Ami ezután következik, az már a kényelem, az élvezet kérdése. Igen hasznosnak és örvendetesnek tartanák tehát, ha a vígszínház megalakulna , de léte vagy nem léte a nemzeti géniusztól független. Ha tehát annak a társadalmi osztálynak, mely a vígszínház hiányát érzi, szüksége van erre az intézményre, csinálja meg. Ha igaz az, hogy a színházlátogató közönség nagyon felszaporodott és színházlátogató kedvében elég színházra nem talál, a vígszínháznak lesz elég erős közönsége és meg tud állni a maga lábain. De ne csináljunk feje tetejére állított szocializmust. „Panem et circenses“: volt az elfajzott római jelszó ; a kenyér még az elfajzás korszakában is a játék előtt következett. A közpénzek mindannyiunk filléreiből alakulnak. Ne kívánjuk, hogy a szegény emberek filléreiket arra áldozzák, hogy egy tisztán kényelmi, élvezeti célt szolgáló színház alakuljon, melybe ők nem járhatnak soha. Száz és száz égető seb van, mely orvoslásra vár. Száz és száz panasz, mely meghallgatást követel. Az olyan parlament, mely ilyen viszonyok közt a vígszínháznak ad államkölcsönöket, önmaga ellen lázit. Az osztályuralom ilyen frivolitásait odakünn nyomon kiséri a megérdemelt kemény kritika. Fölállottak ma a vígszínház gavallér alapítói és már előre is letették a nemzet oltárára az intézet részvényei után esetleg járó osztalékot. Magasztos volt e jelenet. Széchenyi István óta nem volt magasztosabb. A naiv kedély csak azon csodálkozott, hogy ennyi nagy, gazdag, hatalmas gavallér, miért fordul nyomorúságos kétszázezer forint kamattalan kölcsönért az országhoz, telekért a fővároshoz? Annyi gazdag ember van a vígszínház alapítói közt, hogy öt perc alatt összehozhatják a két napi vita alá vetett kétszázezer forintos kölcsönt. Miért nem teszik ? A nemzeti géniusz általuk idézett szent nevében, miért nem teszik? Hát nem