Pesti Hírlap, 1896. szeptember (18. évfolyam, 240-269. szám)
1896-09-29 / 268. szám
ajka nem érintheti többé más asszony ajakét, mondogatta szörnyű komoly képpel. És valóban, mint anachoróta élt és úgy is halt meg a szegény Percival, akinek sírja régen egyenlő a földdel és akiről otthon már az én gyerekkoromban is csak a hosszú Fabők, a kisbiró tudott mesélni, aki különben emlékezett még a francia futásra is és sok más épületes dostokra a nagy slendrián idejéből. Artagnan. A román király életéből. Csak kevesen tudják, hogy Károly román király, akinek királyunk most vendége, harminc évvel ezelőtt Budapesten a becsületes szakácsmesterséget gyakorolta. Korona helyett vászonsipka volt a fején és főzőkanalat tartott a kezében, mely a fejedelmi jogar szorongatására érzett élénk viszketeget. Igaz, hogy csak egy napig tartott ez az állapot, de azt hiszszük, Károly király sohasem utazhatik át Budapesten, hogy az egynapi szakácskodás eszébe ne jutna. Hogy egy XIX. századbeli fejedelem ilyen kosztümbe induljon el, elfoglalni a trónját, várjon van-e operette, melynek pompásabb eszme képezze a fundamentumát. Károly király élete történetét ő maga írta meg két vaskos kötetben: »Egy szemtanú, mögé bújva. Könyvében sok okból legérdekesebb az a rész, melyben Románia fejedelmévé történt megválasztatásával foglalkozik. Könyvének e részéből itt idézünk: 1866. március 30-án, (nagypénteken), Düsseldorfba érkezett Bratianu Ioan román követ és Károly király atyjától, Károly Antal hohenzollerni hercegtől kihallgatást kért. A kihallgatás másnap megtörtént és három óra hosszat tartott. Bratianu elmondotta a hercegnek, hogy a román kormány, III. Napoleon tanácsát követve, a herceg másodszülött fiát, Károly herceget fogja a képviselőházban fejedelmit ajánlani. A herceg Bratianut meghivta ebédre, melyen Rauch ezredes is részt vett. A beszélgetés nagyon élénken folyt, de mindig csak egy tárgy, Bukarest, Románia és a többi Balkán államok körül. Ebéd után Bratianu Károly herceghez lépett, e szavakkal: — Parisban sokat beszéltek nekem fenségedről; azt mondották, hogy Berlinben van. Nagyon boldognak érzem magamat, hogy itt találom fenségedet. Károly herceg azt válaszolta, hogy csak néhány napi szabadságra van otthon s hogy két nap múlva ismét bevonul ezredéhez Berlinbe. Azután hozzátette: — Annál inkább, mert nemsokára háborúnk lesz. Rauch ezredes Bratianut elkísérte szállodájába. Mikor visszatért, értesítette Károly herceget, hogy a román követ óhajtja, hogy a herceg fogadja őt kihallgatáson. A herceg beleegyezett. Este fél hét órakor Bratianu ismét megjelent a hercegi palotában és fölajánlotta neki a román fejedelmi koronát s egyúttal két óra hosszat tartó beszédben tájékoztatta Románia viszonyai felől. Rámutatott azokra a veszélyekre is, melyek Romániát környezik s amelyek érnék, ha az akkori kivételes állapotok még sokáig tartanának. Végül arra kérte a herceget, hogy fogadja el a fejedelemséget. Károly herceg azt válaszolta, hogy elég erőt érez ugyan magában a misszió elfogadására, de mégis attól tart, hogy talán majd nem felelhet meg nekie egészen. Emiatt most nem is adhat határozott választ. Azonkívül nincsen tájékoztatva a porosz király intenciói felől, akinek, mint a Hohenzollernház fejének, engedélye nélkül ily fontos lépésre el nem határozhatja magát. Azután elváltak a nélkül, hogy a herceg kötelező nyilatkozatot tett volna. Bratianu megígérte, hogy ebben az ügyben egyelőre nem fog további lépéseket enni. Düsseldorfból visszautazott Párisba. Április 4-ikén Károly herceg Frigyes porosz trónörököstől, a későbbi német császártól táviratot kapott, melyben értesítette, hogy a 2. számú gárdadragonyos ezredben századosnak neveztetett ki. A herceg e kineveztetésnek annál inkább örült, mert azt állították, hogy rangemelése azért történik lasabban, mint a többi királyi hercegeknél, mert rossz néven veszik szabadelvű nézeteit, (miket atyjától örökölt) és azt, hogy sokat forgolódik a liberális fölfogású polgári körökben. Másnap visszautazott Berlinbe. Április 19-én jelentkezett nála Keudel követségi tanácsos, aki Bismarck gróf porosz miniszterelnök nevében jött. Bismarck lábbaja miatt ágyban fekszik, mondotta Keudel, különben személyesen jött volna el, így arra kéreti a herceget, látogassa meg ő. Károly herceg megígérte, hogy déli fél egy órakor ott lesz a miniszterelnöknél. Előbb elment a trónörököshöz, de nem találta a lakásán. Onnan Bismarckhoz ment, aki a másfél óra hosszat tartó társalkodást így kezdette: — Magamhoz kérettem fenségedet, hogyha megengedi e kifejezést, mint barát és tanácsadó, nem pedig mint államférfi, beszélek önnel, önt egy egész nemzet egyhangúlag fejedelemévé választotta meg. Fogadja el a missziót és menjen egyenest abba az országba, amely fölött uralkodni hivatva van. A herceg azt válaszolta, hogy a király beleegyezése nélkül nem szánhatja el magát erre a lépésre, noha elég bátorságot érez magában a választást efogadni.— Annál jobb, mondotta Bismarck. Önnek nincsen szüksége a király direkt beleegyezésére. Kérjen tőle szabadságot, mégpedig a külföldre. A királynak elég finom érzéke van, hogy megértse az ön szándékát. Azonfelül így fölszabadítja őt a döntés föladatától, ami nagyon is kedvére lesz, mert politikai szempontok által elhatározásában akadályozva van. A külföldről azután a hadsereg kötelékéből való elbocsátását kéri és a legszigorubb inkognitóban Párisba utazik s ott titokban kihallgatást kér a császártól. Mondja el neki szándékát és kérje meg arra, hogy a többi hatalomnál vesse ön mellett latba a befolyását. Véleményem szerint ez az egyetlen mód, ahogyan e dolog lebonyolításához hozzá kell fogni. Ha ez az ügy a párisi konferencia elé kerül, akkor nem hónapokig, hanem évekig lehet kihúzni. A kérdésben legközelebbről érdekelt felek, Oroszország és Törökország, ön ellen lesznek. Anglia, Olaszország és Franciaország ellenben ön mellett. A leghevesebben Ausztria fog tiltakozni, de épen ő tőle kell legkevesebbet tartania, mert nemsokára hosszú időre máshol fogok neki foglalkozást adni . . . (Három hónappal később azután be is ütött Königgraetz.) Ami Poroszországot illeti, hát én is hevesen fogom az ön, jelöltetését megtámadni. Oroszország miatt nem tehetek máskép. Elsősorban állampolitikát kell csinálnom s csak azután csinálhatok családi politikát. De fenséged az én ellenkezésemmel ne törődjék. Se velem, se a királylyal. Hanem utazzék minél előbb Romániában foglalja el a trónt. Ha Európa fait accompli előtt fog állani, akkor egészen máskép beszél majd. A legközelebbről érdekelt hatalmak tiltakozni fognak ugyan, de a tiltakozás a papiroson marad. A bevégzett tényt nem lehet meg nem történtté tenni. Károly herceg megígérte, hogy így fog cselekedni. Este találkozott a trónörökössel, aki majdnem szóról-szóra ismételte azt, amit Bismarck mondott. A trónörököstől a királyhoz ment. Vilmos királynak nem tetszett, hogy egy Hohenzollern a török szultán vazallusa legyen. Még inkább nem tetszett neki a politikai konstelláció a Keleten. Könnyen megeshetett, hogy a fejedelmet országából kikergetik, ami még nagyobb botrány volna, mint török alattvalónak lenni. — Nem sokáig fogok török alattvaló lenni, — válaszolt a herceg. — A csatatéren fogom országom függetlenségét kiküzdeni. A király erre nem válaszolt. Hanem megindultan a kezét nyújtotta feléje. — Isten áldjon meg, mondotta. Másnap a herceg ismét elment Bismarckhoz , tudtára adta, hogy elfogadja a román trónt. — Helyes, — mondotta Bismarck. — Tegyen úgy amint mondottam. Utazzék rögtön Párisba, onnan pedig minél gyorsabban országába. Útközben írjon a cárnak levelet, melyben kérje őt arra, hogy erősítse meg fejedelemségében, ígérje meg neki, hogy tanácsait mindig követni fogja s engedje vele sejtetni, hogy a cári családból szeretne megnősülni. Bismarcktól a herceg egyenesen a vonathoz hajtatott s visszautazott Düsszeldorfba. Egy napi ottidőzés után folytatta útját Párisba. Épen egy nappal előbb, hogy odaért, vetette el a párisi konferencia megválasztatását. Minden úgy történt, ahogyan Bismarck mondotta. Oroszország, Poroszország, Ausztria és Törökország a választás ellen nyilatkozott, a többi nagyhatalom mellette. A herceg kihallgatást kért III. Napóleontól A császár nyomban fogadta s azt mondotta, hogy ne törődjék a konferencia határozatával, hanem utazzék rögtön Romániába. Marseilleben már vár reája egy hajó, amely majd a tengeren odaviszi. A herceg azonban kijelentette, hogy inkább a rövidebb útón, Ausztrián keresztül utazik oda. Napóleon figyelmeztette őt, hogy felismerik és letartóztatják. — Ausztriában nincsenek ismerőseim, — válaszolt a heceg. Francia útlevéllel ellátva, még aznap útra kelt. Mikor Bécsben leszállott a vonatról, megismerte őt egy katonatiszt, aki vele együtt harcolt a Schleswigholsteini hadjáratban. Az osztrák tiszt észrevette a herceg zavarát. Emiatt hozzálépett s biztosította őt arról, hogy nem fogja őt elárulni. — Nem vagyok titkos rendőr, — mondotta — és a politikával nem törődöm. A herceget e kijelentés némileg megnyugtatta, de azért mégis kellemetlenül érezte magát. Emiatt átöltözött szakácsnak s igy folytatta útját a hajón s mint szakács egy napig megállapodott Budapesten, hogy arra az esetre, ha üldözik, üldözőit tévútra vezesse, 1866. május 18-dikán Budapestről folytatta útját s május 22-ikén Bukarestbe érkezett. Bukarestben legelső dolga az volt, hogy I. Ferenc József királyhoz levelet intézett, amelyben bocsánatot kért azért, hogy mint valami csavargó lopta magát keresztül országán. Levelében megígérte, hogy sohasem fog vele szemben ellenséges szándékkal föllépni. Ezt az ígéretet Károly király mai napig híven megtartotta. Pedig milyen kisértésnek volt kitéve, mikor két hónappal később Bismarck megbízásából megjelentek nála Türr István és Ebner tábornokok, a magyar emigráció e legszélső tagjai, hogy fölajánlják neki a magyar koronát is. Igazán csak a kezét kellett volna érte kinyújtania. Poroszország északról, Olaszország délről támadta meg Ausztriát, neki pedig keletről kellett volna ezt tennie. De a szakácsnak átöltözött herceg, aki „mint valami csavargó lopta magát keresztül Magyarországon“, nem tudta becsületével megegyeztetni, hogy önként tett ígéretét megszegve, most mint király térjen ide vissza. Ilyen férfiú Károly román király, S. A. PESTI HÍRLAP Az 1 nemzetközi Gabelsberger gyorsíró-kongresszus A Gablesberger gyorsíró-kongresszusnak ma volt a harmadik napja. A mai ülésnek, amelyet a képviselőházban tartottak meglehetős számú tag jelenlétében, szaktanácskozások voltak a tárgyai. Az ülést Jankovics István nyitotta meg, aki bejelentette, hogy az első előadó Gopcsa László dr. lesz és előadását németül Fabró Henrik dr. fogja elmondani. Gopcsa László dr. gyorsiró-tanár és a gyorsírástanárokat képesítő miniszteri bizottság tagja, a magyar gyorsirás terjesztéséről és fejlesztéséről címen rajzolta 1890. év óta a magyar gyorsirás rohamos terjedését a katonai, a papi, a női és a kereskedelmi körökben és fejtegette a gyorsirászat hatását a sajtóra, a telefonra, a fonográfra és az írógépekre. Határozati javaslata a következő: mondja ki a kongresszus, hogy a Gabelsberger-Markovics-rendszert az országban továbbra is minden megengedett eszközzel terjesztendőnek és fejlesztendőnek véli. (Taps és éljenzés.) Elnök Gopcsa László dr.-nak az előadásért köszönetet szavaztat, úgyszintén köszönetet szavaznak Schober Ernő képviselőházi jegyzőnek is, aki megjelent a kongresszuson és ezzel kifejezte érdeklődését a gyorsírás iránt. Fabró Henrik dr. következett ezután, aki németül mondotta el Gopcsa előadását. Fabró előadása után Kapossy Lucián dr. az előadáshoz hozzászólva elmondotta, hogy a Komárom megyei egyházmegye gondnoka, Darányi Ignác anynyira vitte megyéjében a gyorsírás ügyét, hogy "a tanulók eddigi számát 30-ról 180-ra szöktette föl. Darányi ugyanis elrendelte, hogy azok a tanulók, akik az iskolában valami jótéteményben részesülnek, kötelesek a gyorsírást tanulni. Indítványozta, hogy ezért elismerést szavazzanak a miniszternek. A kongresszus nagy lelkesedéssel határozattá emelte ezt. A következő előadó Neubauer József volt, aki a szerzői tulajdonjog elveinek a gyorsírásra való alkalmazásáról értekezett. Rámutatott azokra a visszaélésekre, amelyek manapság a sztenográfiai rendszer és módszer ellen elkövettetnek, azok ellen állást