Pesti Hírlap, 1898. február (20. évfolyam, 32-59. szám)
1898-02-01 / 32. szám
1898. február 1. PESTI HÍRLAP 3 a krétai ügyben az európai koncert fönn nem tartható, flottáját visszavonjaa krétai vizekből. Franciaország kijelentette, ha Oroszország javaslata ellen kifogásokat támasztanak, flottáját visszavonja a krétai ■ vizekből. Németország kijelentette, hogy már unja a trét , flottáját visszavonja a krétai vizekből. Auszi ,Magyarország kijelenti, ha minden kollegája élné,... Krétától, flottáját visszavonja a krétai vizekből. A szultán kijelentette, ha György herceg jelöltséget föntartják, nem üríti ki Krétát és flottát küld a krétai tüzekbe. Az ember nem is hinné, hogy milyen közrtyű a krétai kérdés megoldása! Csak bele kell ulni, s minden szépen visszazökkenhet a régi rendbe. Anglia triumfál! Először is elmondjuk, amit a «fitness György herceg jelöltségéről ír: «Mi belenyugodtunk a tíroz, a Schaffer, a Petrovics jelöltségébe, készek vagyunk a György hercegét is elfogadni. Talán nem épen eszményi jelölt s azt a nem helyeselhető szerepet is bajos elfelejteni, amit a múlt évi krétai válság alatt játszott, de végre mégis többet ér, mint semmi kormányzó. Nem szeretnők, ha az európai diplomácia még több időt vesztegetne az ( eszményit) kormányzó után való vadászatra. Azt óhajtjuk, hogy általában már valamitlő kormányzót megválaszszanak, hogy véget vessenek oly állapotnak, mely elég hosszú ideig botrányos volt, most pedig már épen tűrhetetlen kezd lenni.» Tessék! Minő önzetlen, minő prózai higgadt gondolkozás szól felénk e sorokból. Mintha Angliának voltaképen semmi köze sem volna az ügyhöz s csak annyiban érdekelné, mert a többi hatalmat is érdekli. Ez a közönyösség azt árulja el, hogy Anglia biztos a dolgában. Konstantinápolyból azt jelentik, hogy Oroszország csakugyan ragaszkodik György herceg jelöltségéhez. Ki lesz akkor ellene? Németország kezd visszavonulni. Franciaország azt akarja, amit Oroszország, Olaszország, amit Anglia. A szultán pedig járhatja "a vitustáncot mérgében. ORSZÁGGYŰLÉS: A belügyi költségvetés tárgyalása. A hétfői ülések szokott álmos hangulata uralta a mai tanácskozást. Csöndes, gyér gyülekezés. A napirendtől, a belügyi tárca mai részleteitől érdekességet nem lehet várni, mindenki csak a rendőri tétel után vágyakozik, amelynél a budapesti rendőrség megszapultatik. A karzatok megteltek jogkeresőkkel és jogvédőkkel, kik a rendőri visszaélések passzív szereplői voltak s azt hitték, hogy ma következik a rendőrség és tapsolni szerették volna a támadókat. Ám holnapra maradt a nagy mosás, ma szelidebb tájakon haladt a vita. Míg a gyülekezés tartott, a folyosón megható érdeklődéssel köszöntötték Tisza Kálmánt, aki test' íit'i u i TTTtiwi^VhTtBtrr^ri vére temetéséről jött a parlamentbe. A szélsőbalnak is volt vendége: hazajött Kossuth Ferenc Nápolyból. — Mi újság künn ? — kérdezték tisztelettel a hívek. — Jó idő van! Kitűnő idő van! — Időnk nekünk is jó van itt, — felelik búsan a közlegények — de épen ez a jó idő teszi tönkre most az országot. Kossuth Ferenc nem kutatja ugyan e szavak értelmét, de megelégszik vele, hogy mindenki gratulál az egészségéhez. Ha már a vendégeknél vagyunk, ne feledkezzünk meg a néppártról sem. Itt Zmeskál Zoltánnal ismerkedtek. Zmeskál tudniillik, amióta képviselő, ma először jelent meg a Házban. Künn a folyosón még időnként tanakodtak a Rakovszky-Szalavszky folyton bonyolódó ügyéről, aztán pedig néhányan hozzácsatlakoztak Berzeviczyhez, ki azért ment be a terembe, hogy az ülést megnyissa. Végre is az ülést, akármilyen kevesen legyenek is, meg kellett nyitni, annál inkább, minthogy Perczel Dezső belügyminiszter jelen volt, sőt Erdély Sándor két törvényjavaslatot is nyújtott be : egyiket arról, hogy a kisbirtokosok országos földhitelintézetére kiterjeszszék mindazon jogokat, melyek a magyar földhitelintézetre ki vannak terjesztve, a másikat pedig az egyes bírói határozatok jogköréről. • A néhány félhangosan diskurálgató képviselő szinte ijedten rezzent föl, amikor Molnár Antal lekiáltott: — 315.000 filos kölcsöntörlesztési tétel! — Kölcsöntörlesztés ? Mi ez ? Csak nem figyelmeztetik már nyíltan a képviselőket a kölcsön törlesztésére. Egyesek, kiknek az éjjel rossz álmuk lehetett, megdörzsölték a szemüket . . . Visontai Soma önelégülten mosolygott. Körülbelül ő volt ekkor még az egyetlen, aki tudta, miről van szó. Az operaház kölcsöne ez, t. Ház. S az operaház, amely kibírja a Broulik-pert, nem ijed meg 315.000 írt kölcsönrészlettől sem. Nem is kifogásolta e kölcsön törlesztését, sőt ellenkezőleg arról panaszkodott, hogy operaénekesnők és énekesek kiképzésére már az idén semmi szubvenciót sem adnak, holott tavaly előtt 8000 futót s tavaly 5000 futót adtak. Pedig az ellenzék azt kívánta, hogy e célra még több összeget adjanak, — folytatta Visontai, — úgy okoskodván, hogy az ellenzék, mely szereti a hangját hallatni, pártolja a hangképzést, mig a kormánypárt, a hallgatás barátja, elnémítja a hangtehetségeket. Ama jelentéseket az opera és nemzeti színház állapotáról újólag emlegette, a csábító fölhúzott pisztolylyal állott. Ente a férj a ruhaszekrény ajtaját is becsapva így kiáltott : «Hier ist er auch nicht !• És elrohant, így történt-e ? nem-e? Ki tudná megmondani ? Csak az bizonyos, hogy hetek s hónapok múltak el és nehezen bár, de a világ egyszerre csak a Hentzi-merénylet fölött is, a rendőrség kudarca fölött is, meg még a napnak hőse, Szeless Adorján fölött is, napirendre tért. A kombinációkba vett és kimaradhatatlanoknak vélt következmények pedig, a hallatlan botrány és kudarc dacára sem következtek el. Még az sem történt, hogy az elmenekült bűnös helyett bűnbakot áldozzanak a haragvó isteneknek. És nemcsak Bánffy Dezső nem bukott meg, hanem még a főkapitány sem. Sőt egyetlen rendőrtanácsosnak sem görbült meg egyetlen egy haja szála sem. Az egész Hentzi-merénylet úgy elmosódott, mintha sohasem is történt volna. Hanem egy idő múlva, mikor az emberek már beszélni sem szerettek a Hentzi-ügyről és a vakmerő és szerencsés merénylőről, történt ám valami más. Híre futott ugyanis, hogy Szeless Adorján mégsem olyan szerencsés fickó, mint hitték róla és hogy azáltal, hogy „nem fogták el“, sokkal nagyobb bajba jutott, mintha elfogták volna! Mert miután Szeless Adorjánról már mindenki megfeledkezett, most kiderült, hogy míg családja itthon nyomorog, ő Paksban éhezik. Ha tehát gyűjtést nem rendeznek támogatására, akkor a legnagyobb szégyen és katasztrófa sújthat le nemcsak Adorjánra és családjára, hanem A belügyminiszter egyáltalán nem hajlandó azokat a jelentéseket megcsináltatni. Visontai azt mondta, hogy azokból anyagot meríthet, aki föl akar szólalni. (De mire való fölszólalni, amikor kényelmesebb csak szavazni ?) Ám van igazság abban, amit Perczel belügyminiszter mondott, hogy a t. Ház tagjai nem igen szokták olvasni a jelentéseket. A közegészségügyi jelentésből például ezelőtt három hónappal 450 példányt küldött a Házba s ma is van belőle 420 példány, tehát összesen csak harminc példányt használtak föl. (Hátha mégtudná a miniszter, hogy ezt a harminc példányt is az újságírók kérték fel!) A belügyminiszter beszédéből megtudhattuk, hogy a nyárra a vidéki színészet dolgában ankettet tervez, melyre a jelesebb színigazgatókat és a szakértőket meghívja. (A vidéki maecenások a legtöbbet tudnának itt beszélni, meg amn hitelezők, kiknél a primadonnák garderobját a direktorok, el szokták zálogosítani.) ___ Általános megelégedést keltett,amikor a nem- zeti színház javadalmazásának tételénél Major Ferenc megint elmondta, hogy nincs megelégedve a nemzeti színház műsorával. Minthogy azonban ez nem valami új dolog és Major újat is szeretett volna mondani, egy merész fordulattal azt jelentette ki, hogy a színielőadásokról írt kritikákkal sincs megelégedve. E kritikák igen részrehajlók és segíteni kellene rajtuk. (Persze, persze, de hogyan? Talán a m. kir. belügyminiszter úr lenne szíves az egyes premierekről kritikákat írni a lapok számára ? vagy pedig egy parlamenti bizottság alakíttatnék ebből a célból ? Mert az mégse járja, hogy a parlament abszolúte ne gyakorolhasson befolyást arra, hogy a kritikusok ne egyformán dicsérjék Jászai Marit meg Dőry Margitot, az Utolsó szerelmet és az Egert!) Perczel miniszter szívesen kijelentette Majornak, hogy a nemzeti színház műsorát nem lehet egy kaptafára húzni. Senki se kívánhatja, hogy csupa Sardont adjanak. Minthogy Major az ingyenes előadásokat is emlegette, a miniszter megragadta az alkalmat, hogy letörje az ingyen előadások zöld ágát. Ezeknél inkább a vasárnap délutáni olcsó előadásokat pártolja. A tételeket mind megszavazták s már Pap Samu a közegészségi viszonyokról szólhatott. Nem annyira a nép egészségéről, mint az orvosokéról. Mert nyomorúságban vannak vidéken a közorvosok és igen csekély a fizetésük. Bazálli Ferenc, a néppárt gyógyszerésze, is elismerte ezt, de aztán messze elkalandozott és rémületes aprólékossággal részletezett a főváros palotasoraitól kezdve az emberiség civilizációjáig mindent nyegethette az eddig fényesen sikerült akciót. Csak az, hogy a francia kormány, mely a " i'dinamit-hősöket» közönséges bűnösöknek tartja, Szeless Adorjánt kitalálja adni. Úgy hallatszott, hogy ez iránt már a közös külügyminiszter is megtette a kellő lépéseket. De nem sokára ez a veszély is elmúlt. S a nagy kudarcból kijutott, még a közös külügyminiszternek is! — Mert hisz a francia igazságügyminiszter Traricux volt. Pázmándy Dénesnek per tu barátja. És mit tehetett mást a szegény államrendőrség, mint hogy a szégyent, melyet sem el nem titkolhatott, sem meg nem szépíthetett, megnyúlt képpel és még hosszabb orral zsebre rakta. Adott ugyan ki egy mentegetődző hivatalos kommünikét, melyben elmondja mentségére, hogy: «ha valakit egy egész társadalom rejteget a rendőrséggel szemben, és ha egy hallgatag összeesküvés létezik, mely az üldözöttnek minden nyomát betakarja s a rendőrséget folyvást tévútra vezeti, akkor nem csoda, ha a rendőrség nem képes megoldani föladatát!» De ez a kommüniké még rosszabb volt a rendőrségre nézve, mintha egy szót sem szólott volna. És az örömmámorban, hogy Hentzi is, Bánffy is, Bécs is egyszerre van lefözve, ds senkinek sem jutott eszébe az a gyanú, hogy várjon a rendőrség is nem épen úgy kereste-e Szeless Adorjánt, mint az egyszeri férj a felesége csábítóját, akiről besúgták neki, hogy épen most van a felesége hálószobájában. A férj tomboló dühvel szakította föl a hálószoba ajtaját, s először is a függöny mögé nézett. «Hier ist er nicht!» Aztán az ágy alá nézett. «Hier ist er auch nicht!» Aztán fölszakitotta a nagy ruha-szekrényt, melyben a szoknyák közt : ■ —-------------------------------------------------------—--------■----, mindazokra, akik vele távolról nyíltan vagy titokban „szimpatizáltak“ Nincs a világon ember, kinek szive a vidéki színészeken és a hazátlanul bolyongó államférfiakon annyira megesnek, mint a Pázmándy Dénesé. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy mikor Párizsból ily vészhírek érkeztek, — ő is gyűjtött. És ettől a gyűjtőívtől Dininek rendes asztaltársasága sem menekülhetett meg. — írjatok alá, minél többet! Hisz csak nem akarhatjátok, hogy ez a »szerencse ilem ember egész családjával együtt éhen haljon ! — kiáltott Dini emberbaráti, de egyszersmind exequáló hangon. E szavak mélyen megrendíthették az egész asztaltársaság szivét, mert erre az egész asztaltársaságnak, mely pedig előbb még a legkedélyesebben mulatozott, egyszerre feltűnően rossz kedve lett. Ámde dicséretére szolgál az egész társaságnak, hogy nemcsak a szíve mozdult meg Dini harsány szavaira, hanem a keze is. Atzél Béla egy rejtélyes és szatirikus mosoly kíséretében nagyobb összeget nyújtott át, de egy szót sem szólott. A többi is mind szó nélkül szúrt ki, tíz vagy öt forintokat. Csak a Zalafejű székely nem állta meg szó nélkül Villogó és szúró szemeit Dinibe mélyesztvén, miközben a bankjegyet átnyújtó neki, e szavakban tört ki: — A fene egye meg ezt a — Bán© Dezsőt ! • *&31