Pesti Hírlap, 1899. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1899-07-31 / 210. szám
1899. július 31. PESTI HÍRLAP 3 egyéb) véget ért, s a nemzetközi szociáldemokraták elvonultak a Bonfidial költőjének szobrától s rendben szétoszlottak. A segesvári ünnep. Leírhatatlan hazafiui lelkesedés s rendkívüli országos részvétel mellett, gyönyörű időben, szivet-lelket emelő módon zajlott le a segesvári ünnep. A vendégek zömét ma hét külön vonat hozta. A Petőfi-társasággal két külön vonat jött, a kolozsváriakkal Tövistől egy , a székelyeket négy külön vonat hozta. Schandl kolozsvári üzletvezető személyesen intézkedett, úgy, hogy minden a legnagyobb rendben ment végbe. Reggel az első vonattal érkezett a Petőfi-társaság Bartók Lajos vezetésével, az országgyűlés képviselőházi küldöttsége Tallián alelnök vezetésével. A képviselők között volt az öreg Madarász is, akit az ünneplő közönség lelkes ovációval fogadott. Nagy lelkesedéssel fogadták Zsilinszky Mihály államtitkárt is, aki a kormányt hivatalosan képviselte. Egyidejűleg megérkezett Vörösmarty igazságügyi államtitkár. Az érkezőket Sándor főispán üdvözölte. Azután bevonultak a városba, ahol a notabilitások részére a vármegyeházban voltak szobák berendezve. A többi vonatokon ezrével érkeztek vendégek, főleg a székelyföldről. A székely nép csapatostul vonult be a városba; minden asszonynál virágcsokor vagy koszorú volt, amelyet Petőfi szobrára szántak. Tíz órára külön vonatokon és kocsikon vonult ki az ünneplő közönség a fehéregyházi csatasikra az emlékoszlophoz. Ugron Gábor vezetésével ezernyi székelység várakozott. Bandériummal, zenekarral így vonultak nagy lelkesedés mellett az emlékoszlop elé, ahol tribün volt fölállítva. Zsilinszky Mihály Sándor főispánnal kocsin jött az ünnep színhelyére. Az emelvényen Zsilinszky és Vörösmarty államtitkárok, a Petőfi-társaság tagjai és az ünnep szónokai foglaltak helyet. A Petőfi-társaság tagjai között ott volt Ferenczy Zoltán, Petőfi életrajzírója is. A közönség között ott volt a rengeteg számú küldöttség, amelyeket egyenként fölsorolni lehetetlen. Feltűnést keltettek a brassó-vidéki szászok festői szép ruhájukban. A megjelent szászokat ovációkban is részesítették. Mind a szász nép, mind a szász intelligencia szép számmal volt jelen, a vezetők azonban távolmaradtak. A románok szintén távol maradtak, mindössze néhány kiváncsi néző volt jelen, köztük Serbán képviselő is. A tövényhatóságok és a köldöttségek lobogókkal és jelvényekkel vonultak föl. Az emlékoszlop és az emelvény körül a sok ezerre menő néptömeg sokféle viseletben színgazdag, pompás képet mutatott. A kolozsvári dalegylet éneke után Bartók Lajos mondottt hosszabb gyújtó hatású beszédet. Megragadóan jellemezte Petőfi költészetét és szereplését. Nagyhatású volt beszédének az a része, amelyben rámutatott, hogy a költő föltámadásának ünnepén az egész hazának ünnepelnie kell. E névnek jöttünk dicsőségére a szent sírhoz mi, az ő hitvallói, egyszerűek, de megvan érdemünk: a hit a névben, apostoli rendithetien hűség a Mesterhez, kit se meg nem tagadunk, sem el nem árulunk soha. Neve vallásszerű tiszteletben részesül, nemzeti hitvallás az. Nő és férfi, gyermek és agg, nagyúr és szegényember belőle imádkozik és énekel. Élete egy szenté, mint isten fia csodákat mivel, gyógyítja, föltámasztja beteg népét lantjával. Oltára a nép szive. Örök Veszta-láng ég azon s nem mesterségesen óvni, táplálni kell, de mesterségesen eloltani nem lehet. Élete költészete. Merész, mint szilárd; lángoló, mint ki nem alvó; önzetlen, mint jogkövetelő ; természetes, mint rendkívüli; egyszerű, mint művészi; népies, mint fölséges; nemzeti, mint világirodalmi. Csak egy nincs benne: erkölcstelenség. És legfőbb vonása: az önfeláldozás eszményképeiért. Az idealizmus rajongásával világot teremt s képes puszta mellével nekirontani egy világellenségnek, így átélte az igazi életet, a sors keserű gúnyajaitól a legmagasabb dicsőségig. Tudja a kopott költő, hogy tolvajnak nézi, aki látja, míg ő az esthomályban a kincsekről gondolkozva jár, amit hazájára fog hagyni, — és ime, félszázad múlva hangzik el ismétlése az ő szavainak hazája első kulturférfiának ajakáról, hogy: Petőfi mérhetlen kincseket hagyott hazájára. S ő, akinél többet senki sem áldozhatott, semmit se kért hazájától. Ma is kevéssel beéri. Meghalni is azért jött ide, hogy porai magyarrá tegyenek itt minden porszemet. Ércalakja mint egy tőr áil beékelve a rút nemzetiségi viszály közepébe, de ajka ugyanakkor a testvériséget és szabadságot hirdeti mindenkinek ! Mindenkinek, mindenki jöjjön és áldozzon a költőnek. Jöjjön a gyűlölet is, nem félve, hogy szeretetté fog változni. A föld legelső polgársága, Észak-Amerika, állt véres harcban a Déllel. Düh, boszos gyűlölet mindent vérbe mártott két éven át, mert ez a szabadsághős Egyesült Államok irtóháborúja volt a rabszolgatartók ellen. E testvércsatán Ábel tiporta Káint. Iszonyú volt a harc és szünetet nem ismert. De volt egy nap — Shakespeare születésének háromszázados évnapja volt — és e napra a két tábor fegyverszünetet kötött, szüretelt az öldöklés, testvérekké lettek az áldozásban, hogy a katonák együtt ünnepeljék, együtt olvassák nagy angol költőjüket, kinek neve föl van írva egy szomszéd csillagba Petőfié mellett . .. Maga a szabadság nemtője, midőn már minden magasztos nagy nevet a harc mérlegébe dobott: utoljára az övét ragadta meg , s hogy Petőfi a segesvári csatamezőn elvérzett, csak Világos lehetett hátra. A szabadság lantja után lehullt a szabadság kardja. E. Kovács Gyula hatalmas erővel, nagy hatás mellett szavalta Jókai Apotheozisát. Kínos incidens volt azonban, hogy a művész a nagy lelkesedéssel előadott szavalat után a nagy melegtől elszédült és rosszul lett. Orvosi ápolás alá vették és elvitték. Ezután Bartha Miklós beszéde következett, amelyet folytonos éljenzéssel fogadtak. Midőn elismeréssel szólt a szász népről, a közönség tüntetően éltette a szászokat, akik meghajlással köszönték meg az ovációt. Midőn a románok távollétéről szólva, azt kérdezte, hol vannak a románok, többen közbekiáltottak : sajnos, nincsenek itt! Bársony István Petőfi szereinébün hatásos fölolvasásban szólt Petőfiről és nejéről. Utána Endrődi Sándor költeményét szavalta Somló Sándor nagy hatás mellett. Szász Gerő saját gyújtó hatású költeményét adta elő folytonos tetszés és éljenzés közepette. Végül a kolozsvári dalkör id. Ábrányi Kornél alkalmi Petőfi-dalait adta elő. Az ünnep végeztével nagy figyelem és később zajos tetszés mellett fölszólalt Tallián Béla, a képviselőház nevében. Miután a képviselőház koszorúját elhelyezték, Zeyk József báró néhány lelkes szó kíséretében a főrendiház koszorúját tette le. Ezután folytonos tetszésnyilatkozatok és ováció közt Zsilinszky Mihály tett koszorút a szoborra a magyar kormány és az akadémia nevében. Beszédének legszebb része így hangzik: Oh ha az ő prófétai lelke égi magasságából lenézne reánk, lenézne féltett nemzetére, bizonynyal örömmel látná, milyen sok valósult meg abból,amit ő félszázad előtt megálmodott ! Látná, hogy a nemzet, melynek ő ébresztője volt, nem halt meg, hanem él és egy új évezred küszöbén reménytelve néz a jövőbe. Látná, hogy a haza, melyért ő vértanuságot szenvedett, nincs darabokra szaggatva, hogy népei nem emelnek egymás ellen gyilkos fegyvert, hanem a közös szabadságnak örvendezve, versenyeznek egymással nem karddal és tűzzel, hanem iskolával, gyárral, kalapácsosal és ekével. És bizonynyal örvendő szemmel látná azt is, hogy a szellem bajnokainak száma nem kicsiny többé, hanem hatalmas tábor. A »tizek« helyett ezerek szövetkeznek a magyar irodalom művelésére és versenyre kelnek az ő ifjúkori barátjával, Jókaival (Zajos éljenzés); ezzel a másik szellemóriással, akit az isteni gondviselés a tizek közül még világító tűzoszlopként hagyott közöttünk, hogy ötven éven túl is verejtékkel küzdjön a hazáért és az új nemzedéknek követendő például szolgáljon a munkás honszeretetben és önfeláldozó tevékenységben. (Zajos fölkiáltások : Éljen Jókai!) Petőfi Sándor nem hiába áldozta föl életét a hazáért; az ő nemzete, melyet ő földetrázó viharnak nevezett, Európa homlokán nem fegyverrel tombolni, hanem a kultúra szelid, hódító hatalmával, a művészettel és tudománynyal, akar magának barátokat és babérokat szerezni. Állandó szemtelenek és kegyeletének jeleiként ércszobrokat és palotákat emel azoknak, akik gazdag szellemük alkotásaival gyarapították lelki kincseinknek tárházát. Idegen, ha jó, meglátja életrevalóságunkat ez emlékekben; meglátja utcáinkon, hogy minden emelkedik az ég felé: házak, népek, szellemek! Ó, te halhatatlan dicső szellem, kinek emléke körül rang és rend, vallás és nyelv különbsége nélkül összegyülekeztünk, hogy lánglelked tüzénél ezt a napot a testvériség ünnepévé avassuk: engedd meg, hogy a hazaszeretetben egygyé forrt nemzet szivével együttérző kormány férfiainak, a trón hű tanácsosainak és az akadémia tudósainak koszorúit emléked lábánál letegyem. A hálás kegyelet jelvényei ezek, melyeket a te szellemedben teszek le, mert a te tanításod szerint méltó. Szivében hordja annak emlékét, ki a hazát szivében hordozá.“ Ez a föld itt csak csontjaidat takarja. Te magad az egész haza szivében vagy eltemetve, hogy örökké élj! (Viharos, lelkes éljenzés.) A csatatéren az emlékoszlopnál tartott ünnep 1 után a közönség fölvonult a várba, ahol a zenekar a Himnuszt és a Kossuth-nótát játszotta, melyeket a nagy közönség fedetlen fővel énekelt. Bartók Lajos gyönyörű bevezető beszéd után Jókainak »Petőfi halála« c. költeményét adta elő. Illyés Bálint a 48-as kör nevében, Bársony István az »Otthon« nevében, Vetzel György a budapesti egyetemi ifjúság, Szekeres István a kolozsvári egyetemi ifjúság, Zseni József az »Országos Nemzeti Szövetség« nevében rövid beszédek kíséretében letették a szebbnél szebb koszorúkat. Végül Ugron Gábor vezetésével ötezer székely megjelent ének és zeneszó mellett és megkoszorúzta a szobrot. Ezután az állami iskolában a székelyek részére külön ünnep volt, amelyen Bartók, valamint a jelenlevő költők szónokoltak. Az ünnepély után 450 terítékű bankett volt, amelyen az összes küldöttségek tagjai résztvettek. Az első tesztet Zsilinszky Mihály államtitkár mondta, mély hódolattal szólva a királyról, kinek már akkor fényes jövőt jósoltak, midőn István főherceg beiktatásán mint ifjú trónörökös megjelent. Bartók Lajos a következőket mondta: »Kétszer voltunk már itt, de visszajövünk mindaddig, mig meg nem hódítjuk Segesvárt.« Lelkesedéssel szól Zichy Jenő gróf és Károlyi István grófról. (Percekig tapsolják Zichyt, majd Károlyit.) Tallián Béla azt mondta, hogy diszharmónia nem zavarta a mai ünnepélyt; ez fajunk józanságának érdeme, de legnagyobb érdeme a Petőfi-társaságnak. Élteti Jókait és Bartókot. Károlyi István gr. Ugrón Gáborra emeli poharát és a következő felköszöntőt mondta: Nem mint szereplő jöttem ide, sem mint szemlélő. Eljöttem, hogy leboruljak annak emléke előtt, kit ötven év előtt csodált, s azóta gyászolt a magyar nemzet. Letettem koszorúmat, közepére leheltem lelkemet, vallásomat, honszerelmemet. Eszembe jut pokol kohója, füstje. — Itt is van láng az ünnepen, de nincs füst. És minő tiszta láng , tiszta honszerelmem lángja ég. — Petőfi mondja: »Ha a föld isten kalapja, hazánk bokréta rajta.« E bokrétához nyúlni senkinek sem szabad, ebből levelet, virágot venni nem szabad. Ki ezt teszi, áruló, így gondolkozott Széll Kálmán, midőn iseidből a már elígért nefelejtset visszahozta. (Tetszés taps.) Ha Széli programmja törvény, jog, igazság — és Széli megtartja programmját, — akkor a korrupciót elpusztítja és a nemzet azokat, kik őt akadályozzák, mint kufárokat, kiveri korbácscsal. Károlyi után Ugrón Gábor beszélt óriási hatással. Igaza van Petőfinek s Károlyinak, hogy aki Isten kalapjának virágbokrétájához nyúl, az áruló és az első villámcsapás, amely sújtaná, a székelyektől jönne reá; a második a Királyhágón túlról s a harmadik az egekből a megdicsőült hősök szellemétől. Mindnyájan egy szemet viszünk el eszményeink fölépítéséhez s boldog az, ki egy téglát vittet. Látnia kell a magyarnak, hogy testvérei vannak a Hargita felől. Ez a föld, amelyen állunk, a mienk, megtartottuk bölcseséggel, megtermékenyítettük szabadsággal s lelkiismereti szabadságot adtunk századok előtt. Cserében a földi jogokért s szabadságokért hazaszeretetet és hűséget kívánunk az országhoz és alkotmányhoz, mert a nép nem tud becsületes lenni, mely nem szabadságában él. A nemzet erős és független csak szabadságában lehet. A magyar szabadságra, a magyar alkotmányra üríti poharát. Zichy Jenő nagy érdeklődés közt szól s fölemlíti, hogy midőn Berlinben járt, Virchow a referándája után igy szólt: Hazádban jártam a szászok földjén, ott nagy ünnepély volt (Honterus-ünnepély) és ott azt mondtam nekik: „Szászok, testvéreink vagytok, de mondom nektek, ti karöltve vagytok hivatva a magyar nemzettel haladni.“ Pár hét múlva Münchenben Ranke üdvözölte őt s azt mondta: A magyar faj vándorlása alkalmával hatalmasan megrázta a kulturfajokat rohanásában, de igen rövid idő múlva e fajt a kultúra utján találjuk, hatalmas bástyát képezve, mely a törökök és más keleti fajok ellen védőbástyája volt az európai kultúrának és mely lehetővé tette nekünk további fejlődésünket. Ranke aztán így folytatta: „Und jetzt sehen wir diesen Stamme entwickelt in seiner selbständigen staatlichen Gabit dang; ein ebenbürtiger Culturstaat, unser ebenbürtiger Schutzverbündeter.“ Poharát emeli Segesvár városára és polgárságára, mely a múltkori ünnepélyen ablakait bezárta, ma azonban megnyíltak az ablakok és ajtók s reméli, hogy a szivek is "megnyíltak. Azután Wallbaum segesvári polgármester nagy tetszés és érdeklődés közt magyarul kezdi beszédét és magyarul lelkesen méltatja Petőfit, fölemlítvén, hogy Segesvár egyik szülötte lefordította költeményeinek egy részét, majd engedelmet kér, hogy anyanyelvén szóljon és németül lelkes szavakban, zajos tapsok közt kiemeli, hogy a hazában ennek fiai hazaszeretetben egyesülnek, élteti a hazát. Percekig tartó taps fogadta a hazafias beszédet s számosan kocintottak vele és a jelenlevő Teutsch esperessel. Végül Bartók fölolvasott számos érkezett táviratot és levelet, Ahogy a haza ?