Pesti Hírlap, 1899. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-30 / 209. szám

6 1899. június 30. P­ESTI HÍRLAP Apotheosis. Petőfi Sándor halálának félszázados évfordulójára irta Jókai Mór. (Háttérben Petőfi ércszobra, mögötte görög Stylben épült csarnok, e fölirattal „Petőd ház“, párkányzatán Petőfi elhalt kortársainak mellszobrai: Arany, Tompa, Lisznyay, Kerényi, Bárczy, Obernyik, Vajda, Degré, Pálffy Albert, Egressy G., Irinyi, Vasváry, stb. Sza­badság nemzője : fején diadém, fehér redős öltöny­ben, két keze bilincsben, lánccal összekötve. Sötét van: csak egy csillagfény ragyog a szobor feje fölött a magasban, melynek vékony sugára a szoborra dereng alá.) Nemtő. (Tompa, gyászoló hangon.) " Nem magad estél el: veled együtt szálltak Emléktelen sírba Haza és Szabadság, Kikért éltél, kikért vérhalált kiálltad, A rombadült ország, szegény Magyarország. — A sirt fölöttetek simára taposták. Aztán sötétség lett, a kisértetek éje Űt lett benne minden gonosz szellem tábor, Kiket elszabadit alvilágnak mélye Halottat és élőt kínozni vaktából. A pokol közel volt, az ég pedig távol. Kioltottak minden csillagot az égen Csak egyet nem tudtak : mely szivedből szállt ki. Melynek azt hirdették tündöklő sugári, Lesz e lidérchozó éjszakának vége. S szabad Magyarország, amilyen volt régen. Ha tudnak álmodni sírjukban a holtak, Csak azt álmodhatják, mit az élők itt fenn, Hogy még visszahozza a jövő a múltat. Hogy egy nép keze nem maradhat bilincsben. És még magyar nemzet, él még magyar isten. Ki sugdosott az eltemetett nemzetnek Álmában, hogy halál ne legyen belőle. Eltartott ez álom egy emberöltőbe. „Ne rettegj jövődtől, múltadat ne vesd meg.“ Te voltál az, örök szabadság költője. Jól voltál, próféta, kitől hitet vettek, Dalaid szikráin láng kelt a szivekben. Kik élve üldöztek, holtan megszerettek !S akik hívek voltak, azok még b­vebben. Idegen lelkekből honszeretők lettek. S az ég meghallgatta a holt költő dalát: Remény csillagait sorba gyújtogatta A csillagok után fölhozta hajnalát, Bilincsét, láncait a nép szétszakgatta, s a nemzet föltámadt az uj virradatra. (Hajnalfény, majd napfény derül.) Nemle. (Ketté szakítja a kezén levő láncokat.) Hajnalhasadtára a látóhatárig jut az éj tábora, a gyötrő kisértet. Kellő fénysugárból magasra kiválik Ostorával űzve a futó lidércet, A te ércalakod, visszanyerve élted. Ércből volt a szived, mig dobogott élve; De égett a haza és szabadság névre. Most érc vagy egészen, hát, szív vagy egészen, Fejedet az égig emeled merészen; S szemednek engeded, hogy a napba nézzen. S napnál fényesebbre, föltámadt hazádra Ez imádott földre, bércedre, rónádra, Bércek, rónák hazaszerelő népére. Kit Isten teremtett a saját képére. Kiben az ősöknek buzog hogy vére. Lásd és hevüljön át ércalakod tőle, Legyen izzóvá és ragyogjon az éjbe, Hogy lett bálványnyá a szabadság nemtője. Lásd szobor alakban, mit nem láttál élve, S dobbanjon ércszived túlvilági kéjbe. (Nemte ledobja kezeiről a láncokat) Nincsen már rab nemzet, nincs elnyomott ország, Szabad a föld, a nép, a sajtó, a szellem, Szabadság rendezi a törvények sorsát. Sötét visszavonás nem félelmes ellen, Árulás daemona nem győz honszerelmen. Az utolsó hang, mit földön élve hah­ér, Sebekből vérezve, földre legázolva Vad csatakiáltás volt, győzelmes hurrah! Amivel a sziláj zsarnokká lett szolga A szabadság hősét a porba tiporja. Most népdal üdvözöl szabad népek ajkán, Kik dalaid zengik, szájról szájra szállva, . S hallgasd, hogy éltetnek a nap alkonyukon Aranytermő kalászt aratva kaszálva. A délibáb játszik távol láthatárba. Mit utolszor fáitól élő szemeiddel Romhalmaz volt égő városoknak üszke. Most palotasorok, szemetének hidd el. A való versenyt fut merész reményiddel S miként a palo­ta, a gupyhó is büszke. S a porba hullt zászló, mit véreddel festél, Most magasan lobog, egész nemzet védi: Megsokasodlak a régi kor honvédi Kit messze kerestél, kit egykor elvesztél Itt van közüled, a dicső hon, a régi. S ezt köszöni e hon kihullott vérednek, Mi soha nem hull el, élő dalaidnak Szabadság virági porodból erednek; Lelked sugáriból csirál, fakadnak Dalaid diadal neked egy magadnak. Sírod csak keressük, de lelked köztünk él; Ott leljük lantodnak minden pengésében, Unokáink tudják, mit mi tudtunk régen, Hogy drágább vagy nekünk édes mindenünknél, Soha a magyar szó nem zengett oly szépen. Mag volt, mit elhinteli erdő lett belőle, Szabad és egyenlő testvér minden polgár, E jelszóval haladt nemzeted előre. E jelszó lángjával égett minden oltár, Ez a hármas jelszó hirdeti ki voltál. E földtekén alig van már más földdarab, Hol e hármas jelszót még hiszik és vallják. De ez az egy haza men­helyül megmarad S újra fölzenditi, hogy a népek hallják. S kövesse erős tett, mit mond szent akarat. Amíg e kicsiny nép, kit magyarnak Innak Szabadság és emberszeretet őre lesz. Sok küzdelme lesz, mert ellent sokan vínak De el nem fog bukni, soha nem csüggedez. Szabadság nemtője mindig mellette lesz. Nemte­­fölragadja a Petőfi szobot; talapzatára fektetett nemzetiszin zászlót e fölírattal «szabadság, egyelőség, testvériség» s Petőfi szobra felé nyújtja.) Ragadd e háromszin zászlót érckezedbe. Mely élve emelte, halva is megvédte. A jövendő várát ezzel te veszed be. S ha mi ellágyulnánk, te ércszobor, védd te, Legyen veled együtt halhatatlan érte. A Petőfi-ünnep. A holnapi vasárnapot Petőfi emlékezetének szenteli a nemzet. A budapesti Petőfi-ünnep délelőtt 9 órakor kez­dődik a Lipót­ utcai új­ városháza közgyűlési termében ahol a Hazafias szövetség rendez Petőfi-ünnepélyt, délelőtt 11 órakor pedig a Petőfi-szobornál Halmos János polgármester, Jókai Mór, Endrődi Sándor, Rákosi Jenő s az egyetemi ifjúság közreműködésé­vel a főváros, Petőfi-társaság és Nemzeti szövetség nagy ünnepélyét tartják meg, úgy, amint azt már részletesen ismertettük. Délután 3 órakor a testületek és egyesületek vonulnak a Petőfi-szoborhoz, amelyet megkoszorúznak, míg a 48-as honvédek a Bem— Petőfi körképen megkoszorúzzák Petőfi alakját. Végül ünnepi előadás lesz a színkörökben. A fővárosi Petőfi-ünnepre minden előkészület megtörtént. A rendező­bizottságnak a lipót­ utcai új­városházán berendezett irodája ma egész nap való­ságos ostrom alatt volt. A főváros testületei, társas­körei és asztaltársaságai tömegesen jelentkeztek a részvételre. A legtöbben zászló alatt, jelvényekkel vonulnak ki. Eddig hétezernél több jegyet osztottak ki az egyesületek és magánosok közt. A kereslet azonban még mindig igen nagy s előre láthatólag tíz-tizenkétezer főnyi közönség fog összegyűlni az elzárt Petőf­ téren. A rendre a főváros fiatal tiszt­viselőiből és az egyetem polgáraiból alakult bizott­ság fog ügyelni. A rendezőség tagjai holnap, vasár­­­­nap, reggel 9 órakor gyülekeznek az újvárosházán, ahol megkapják rendezői jelvényeiket. Az egyetemi ifjúság reggel fél kilenc órakor gyülekezik a központi­ egyetemen, ahol kiosztják a részvételi jegyeket. Az ifjúság az egyetemről saját zászlója alatt az újvárosházára vonul, ahol részt vesz a hazafias szövetség díszülésén. Onnan pedig a Pe­­tőf-térre megy. A központi bizottság ma tette közzé falraga­szokon a főváros polgárságához intézett kiáltványát, amely előtt mindenütt nagy csoportosulás volt. Az asztaltársaságok központja nevében a se­gesvári Petőfi-szoborra Elem Pál elnök díszes ko­szorút helyez. Az egyesület délelőtt részt vesz a hazafias szövetség újvárosházi díszülésén és babér­­koszorút helyez a Petőfi-szoborra. Délután 3 órakor megkoszorúzzák Petőfi szüleinek és Zoltán fiának sír­ját. Az összejövetel az egyesület gyöngytyúk­ utca 3. sz.­ a. helyiségében lesz. Kovács Zsigmond díszes emléktáblával jelölte meg Petőfi szüleinek sírját ezzel a fölírással: „Petőfi Sándor szülei.“ Este 8 órakor az egyesület a Baross­ utca 65. sz. a. Petőfi-ünnepélyt rendez, több fővárosi dalárda közreműködésével. Az ünnepélyen mindenkit szíve­sen látnak. Elutazás Segesvárra. A keleti pályaudvaron ma délután 4 óra tájt­ élénk kép tárult az utazó közönség elé. Díszmagyar ruhás ifjak, nemzeti szinű vállszalagos urak, díszben levő vasati kalauzok sürögtek-forogtak két vonat kö­rül. A Segesvárra menő különvonat közönsége gyüle­kezett. A különvonat két részből állott. Az első 12 kocsiból álló rész vitte magával két nagyonban a Petőfi-szoborra küldött koszorúkat. Mintegy hatvan­­hetven óriási koszorút helyeztek el a podgyászko­­csisban, amelyeket az utolsó arasznyi helyig meg­töltöttek. Zsúfolásig megteltek a személykocsik is. A küldöttségek külün-külön kocsikban és szakaszokban helyezkedtek el, s egyetlen ülés sem maradt gaz­dátlan. A sok küldöttség közül a következőket sikerül följegyeznünk: A Petőfi-társaság Bartók Lajos veze­­tése alatt. A képviselőtház küldöttsége Tarlián Béla alelnök vezetése alatt. A küldöttségben a következők vettek részt: Madarász József, Kállay Lipót, Rátnay László, Leszkay Gyula, Kubik Béla, Városy Gyula, Kalocsay Alán, Major Ferenc, Porczner Jenő, Farkas József, és végül Andor József, a ház elnöki tanácsosa, Vörösmarthy Béla államtitkár és Zsilinszky Mihály államtitkár, aki mint a kultuszminisztérium képviselője, dr Martos Feren­c, dr Gopcsa László és dr Neiszer Antal mint fogalmazóval ment, külön szalonkocsiban foglalt helyet. Ott voltak ezenkívül még a következő társula­tok és egyesületek küldöttségei : Magyar tudományos akadémia, Kisfaludy-társaság, Földrajzi társaság, Nép­rajzi társaság, Képzőművészet társulat, Nemzeti Sza­lon, Eperjesi tízcellenyi-kör, Történelmi társulat, Az »Otthon« írók­ és művészek­ köre, A »Budapesti új­ságírók egyesülete«, A »Vidéki hírlapírók szövetsége«, Nemzeti színház, Országos színészegyesület, Az »Alue­­naeum«- és »Franklin«-társaság küldöttei, A »Nem­zeti szövetség«, Demokrata-kör, Magyar Athletikai Club, Függetlenségi és 48-as kör, A 48-as polgári kör, A Honvéd-menedékház, A 43-as honvédek orsz. szövetsége, Lipótvárosi Casino, Kereskedő ifjak tár­sulata, A »D. M. K. E.«, Az »Egyetemi Kör“ és a különböző egyetemi segítő-egyesületek küldöttsége. A vonat első része 4 óra 50 perckor, a máso­dik rész 5 óra 10 perckor hagyta el a pályaudvart a perronon levő nagy­közönség lelkes éljenriadala között. Munkások a Petőfi-szobornál. Az V. ker. munkás-kaszinó tagjai már ma este megtartották Petőfi-ünnepélyüket.­­ A kaszinó tag­jai este fél 9 órakor gyülekeztek a vigadó előtt, hon­­nét a Petőfi-szoborhoz vonult a mintegy ezer fő­nyire gyarapodott munkás­sereg, hol vörösfényű fák­lyák fénye mellett festői csoportot alkottak. A „Hym­nus“ eléneklése után dr Neugebauer László a Pe­tőfi-társaság nevében a következő beszédet intézte a munkásokhoz: Tisztelt polgártársaim! A Petőfi-társaság a legőszintébb örömmel vette, hogy önök is csatlakoznak azokhoz, akik ez emléke­zetes­ napokon Petőfi szellemének hódolni jönnek a helyre. Mert nincsen az a koszorú, mely Petőfit meg nem illetné. Megilleti őt a hősök cserlombja, mert hős volt ő maga is, ki ott esett el a harc mezején. Megilleti őt a tudomány pálmaága, mert búvár volt, aki belehatolt a természet legrejtettebb bájaiba és az emberi szív legmélyébe. Megilleti őt a hölgyek rózsa­­füzére, mert dicsőítője volt a szerelemnek. De egy köszörű sem illeti meg őt inkább, mint az, amelyet azok tesznek le szobrának talapzatára, akiknek ne­­­mesi címere a kérges kéz: a munkások koszorúja... Mert­ Petőfi nem volt magasztalója a hatalmasoknak és a pazar jólétben sütkérezőknek, hanem vigaszral

Next