Pesti Hírlap, 1899. november (21. évfolyam, 303-332. szám)
1899-11-01 / 303. szám
De legott föltárul a probléma, ha a kiélesedett kérdésnek anyagi ismertető jeleit vizsgáljuk meg. A német nyelv a hadsereg vezérletének, vezényletének és belszervezetének nyelve. De nem abszolút értelemben az. A katonai szabályok a német nyelvet mint exkluzív szolgálati nyelvet tulajdonképen csak a hadi sorokban és a magasabb adminisztrációban ismerik. Az alsóbb szolgálatban és az alsóbb adminisztrációban az »ezredek nyelve« van behozva. A magyar ezredeknél a magyar legény magyarul tehet jelentést vagy panaszt. Magyarul is esküszik föl a lobogójára. Igaz, hogy a jelentkezésnél a »hier« fölkiáltás van szokásban itt is, de a magyar fölkiáltás sem szokatlan a magyar ezredeknél. Ezt a latitűdöt a katonai szabályok is megengedik s annál inkább helye van annak ott, ahol nem katonai szolgálatról, hanem csak ellenőrzési jelentkezésről van szó. Mindeddig ez is volt a gyakorlat és mivel a gyakorlat a szabály legjobb magyarázója, magából ebből az úzásból semmiképen nem következik az, hogy a »jelent« most egyszerre eltiltsák s elzárást alkalmazzanak a magyarul jelentkezőkre. A rendszabálynak alkalmi oka van. A csehek idézték föl, akik dacból, a német faj gyűlölete miatt s nemzeti különállásuk fitogtatása végett kiabálták a „zde“ szócskát. És mivel a hadügyminiszter úgy találta, hogy ez a nemzeti ragaszkodás árt a hadsereg egységé- nek, elrendelte a szigort és a „hier“ használatát. És mivel Csehországban így cselekedtek, így kellett cselekedni, szerintük, Magyarországon is. Pedig itt nem erre lett volna ok, hanem épen az ellenkezőre. És ez a paritás az, amit sem jogilag, sem politikailag magunkra nem vállalhatunk. Jogilag azért nem, mivel a hadcsapatokban a magyaroknak egészen más közjogi állásuk van, mint a cseheknek. A csehek államjoggal nem bírnak, a magyarok igen. A „magyar hadsereg“ törvénybe igtatott, ő felsége által szentesített intézmény, ha nincs is fölállítva. Továbbá a hadsereg cs. és kir. hadsereg. Közös, nem Ausztria és Csehország, hanem Ausztria és Magyarország között. A magyar delegáció továbbá joghatósággal bír a hadügyminiszter fölött, cseh delegáció pedig nincsen. A legfőbb hadúr osztrák császár és magyar király, de nem cseh király is egyúttal. Azonfelül pedig cseh honvédség nincs, de magyar honvédség van, amelynek katonái a „jelen“ szóval jelentkeznek. Jogi abszurdum, hogy az egyik védkötelest becsukják ugyanazon szócska miatt, a másik pedig épen erre legyen kötelezve. A közjogi állásnak ez az óriási különbsége tiltja, hogy Bécsből a magyar szót a cseh paritásra lealázzák. De tiltja a politikai szempont is. Senkinek semmi érdeke nem lehet abban, hogy a törvénytisztelő s a közös intézményekhez nem kis áldozatokkal ragaszkodó magyar nemzetet azzal sértsék meg, hogy fiait a csehekkel helyezzék egy sorba. Nálunk senki sem akar tüntetni a közös hadsereg és a németek ellen. Az elhangzott néhány »jelen« régi szokás vagy polgári megszokás eredménye volt, de nem dac, miképen a cseh »zde«. Ha a katonai szabályok e régi gyakorlattal párosulva latitüdöt engedtek, ezt más nemzet hibájáért megszorítani s a nemzeti nyelvet a legalsóbb érintkezésből is ok nélkül kiüldözni, világos méltatlanság, ami bántalomnak is beillik. Ez megint Janszky szelleme, aki a magyar nemzeti öntudatot ok nélkül provokálja a hadsereg ellen. Hát jogos és okos dolog ez, helyes dolog ez, tiszteletreméltó dolog ez ? Igaz, csak egy szó az egész, úgyszólván semmi a német szavak ama tengeréhez képest, amelyekkel a hadsereget vezérlik, vezénylik és belszervezik. De az államjogi állapot durva figyelmen kívül hagyása, a politikátlanság, az oktalanság és a lealázás, ami benne van, méltán provokálhatja a nyugtalanságot. A magyar nyelv ilyetén kiüldözése a legkisebb érintkezésből is sértő azért, mivel ebben a tényben minden tekintet el van dobva, amivel a közös hadsereg Magyarország államiságának, törvénytiszteletének és áldozatkészségének tartozik. Sohasem fogjuk megengedni vagy eltűrni, hogy a bécsi hadügyminisztérium Magyarországgal is úgy próbáljon elbánni, mint valamely osztrák Kronlanddal. A hadügyminiszternek is felelnie kell ezért ott, ahol ennek a helye vannak sem, a férfinak sem. De ugyan micsoda szerelem volt ez, melynek következése egy gyermek. Gyilkos nő, vagy egy nyolcszáz forintos sikkasztás, kapcsolatban egy pumppal, ugyanilyen összeg erejéig ? Ha ez a szerelem, akkor az isten is megkívánja, hogy a szerelemnek ne legyenek jogai. Leányoknek törbeejtése, becsületrablások egy-egy mulatságos negyedóra kedvéért — hát ezt is a szerelem szent nimbusába burkolja e frivol mindennaposság? Erről ne beszéljenek nekem. Amikor balul üt ki az ilyen kaland, a társadalomban megmozdul a lelkiismeret. Ha Valaki épen akkor kerül a kezünkbe, meglincsseljük. De különben gratulálunk neki, ha a leány szép és engedelmes és csak mosolygunk rajta, ha a leány engedelmes, de csúnya. Nincs mulatságosabb teremtés, mint a nő, akit becsületes szándékkal bolondítanak. A liba! Komolyan hiszi, hogy Valakiné lesz belőle ? Nem veszi észre, hogy csak az orránál lógva vezeti, hogy játszik vele s csak a pénzét csalja ki ? A tudók hahotása közben csalhatott ki Valaki nyolcszáz forintot egy szegény leánytól, de menten nyakon csípték volna a kis gamint, ha ugyanannak a leánynak a zsebéből húsz fillért akart volna kilopni. Mert ez lopás, az pedig a szerelem. Hát ez nem járja. Én legalább sohasem tudok majd ezzel a ténynyel megbékülni. Látom, hogy az életnek vannak szabályozatlan új nyilvánulásai, mik a bajoknak és romlásnak száz új nemét produkálják. A tudomásom azt mondja, hogy ezek a nyilvánulások bajszerző voltuknál fogva a büntetőjog körébe tartoznak s foglalkozni kell velök is, amint foglalkoztak például a telefonjoggal, melyet a római jog szintén nem ismer. A nyugodalmas, békés elet követeli ezt a jogtól és azoknak érdeke, akik sietődnek jog nélkül. Hogy bizony a nők tiltakoznának legelőbbekül az ilyen beavatkozás ellen a legegyénibb dolgaikba ? Hát a kiskorúak nem tiltakoznának mind a gyámintézmény ellen, ha megkérdeznék őket ? A paraszt nem tiltakoznék az adózás ellen? Különben sem arról van szó, hogy a nőket megrendszabályozzuk. Hiszen ami rendelkezése a törvénynek van, az mind a nő ellen fordul. Gyermekgyilkosságot sem az apa szokott elkövetni, hanem a „lelketlen“ anya. Becstelenségbe sem férfi esik, hanem a céda női teremtés. De épen ezt akarom és akarja az igazság, meg a nők érdeke, hogy valahányszor egy nő bűnbe esik Valaki miatt, azt a Valakit sújtsa a törvény bűnrészeskép. Hadd ismerje a kaland kedvelő Valaki is a felelősség elvét s amikor egy szerencsétlen, hiszékeny leányt hálójába kerít, tudja, hogy annak miféle következései lehetnek. Amint ezt a Valakit én ismerem, kevesebb lesz akkor a gyermekgyilkosság meg a nők öngyilkossága „boldogtalan szerelem“ miatt. Ezeket elmondhattam volna bármely napon, mert minden nap iszik valami cselédleány marólúgot Valaki miatt. Ezt azonban a közérzület nem tartja elég jelentősnek, mivel a cseléd amúgy is rossz és céda. De az úri leány tragédiája megkap mindenkit. Nyugodjék békében a szegény áldozat, és baja, halála okozója, sétáljon nyugodtan újabb kaland után, holnapra el lesz felejtve mind. Valaki még meg is házasodhatik és köztiszteletben öregedhetik meg. Ez tény, ezt látom, de hogy jogosan őszülhet meg Valaki becsületes férfi módjára, akinek a lelkére megtorlatlanul szárad egy fiatal leány vére, hogy annak a fiatal leánynak semmi védelemre sem volt joga, azt soha, de soha el nem ismerhetem. PESTI HÍRLAP 2 1899. november 1. Belpolitikai hírek. Minisztertanács volt ma délutáni öt órakor a kormányelnökségi palotában. Ezúttal a rendes szokástól eltérőleg azért tették át szerdáról mára a minisztertanácsot, mert Széll miniszterelnök pár napot Rátóton szándékozik tölteni, ahova szerdán délután el is utazik. A minisztertanács, hír szerint, foglalkozott az ellenőrzési szemléken magyar kifejezéssel való jelentkezések ismeretes ügyével, illetőleg az e tárgyban előterjesztett interpellációra adandó válaszfal is. Két órakor véget ért a minisztertanács és a kabinet tagjai a szabadelvű párt klubjában töltötték az estének hátralevő részét. A függetlenségi párt és a delegáció Most már teljesen bizonyos, hogy a függetlenség párt Ugron-árnyalata részt vesz a delegációban és ott két tagjával lesz képviselve. Az egyik delegátus Ugrón Gábor lesz, a másik tag személyére nézve még nem döntöttek. A Kossuth Ferenc elnöklete alat álló függetlenségi párt természetesen ezúttal sem megy be a delegációba, habár itt is vannak egyesek, — egy csekély töredék, — akik helyeslik Ugrón Gábor álláspontját annyival is inkább, mert most a delegációban a nemzeti párt megszűntével az ellenzéket csupán a néppárt képviseli. A néppárt pedig nem idén csinálna ellenzéket. A gyógyszertári ügy rendezése. A miniszterelnök, mint a belügyi tárca ideiglenes vezetője, tudvalevőleg kijelentette a képviselőház pénzügyi bizottságának egyik közelebbi ülésében, hogy a gyógyszertárak ügyének reformja tárgyában rövid idő alatt törvényjavaslatot fog benyújtani. A törvényjavaslat már el is készült a belügyminisztériumban és pedig, mint értesülünk, azon az alapon, hogy új gyógyszertárak fölállításának engedélyezése továbbra is a belügyminiszter hatáskörében marad, annak eldöntése azonban, hogy a pályázók közül ki kapja meg a gyógyszertárt, vagyis a gyógyszertárak adományozása az illető vármegyei vagy városi törvényhatóságok közigazgatási bizottságaira fog átruháztatni. Törvény a népszámlálásról. A képviselőház közgazdasági bizottsága Kovácsy Sándor helyettes elnöksége mellett tartott mai ülésén tárgyalta az 1900. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot. A javaslatot Rosenberg Gyula behatóan ismertette és elfogadásra ajánlotta. A tárgyhoz hozzászólott Szinay Gyula, Heltai Ferenc, Szájbely Gyula és Lánczy Leó. A bizottság Hegedűs Sándor miniszter tüzetes felvilágosításai után általánosságban egyhangúlag és egy szerkezeti módosítással részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. A kereskedelmi miniszternek a vasárnapi munkaszünetről szóló törvény alapján kibocsátott rendeletét a bizottság tudomásul vette. Az indemnity. A képviselőház pénzügyi bizottságának mai ülésén tárgyalták és elfogadták az indemnitásról szóló törvényjavaslatot. Az ülésen Falk Miksa elnökölt. A kormány részéről jelen voltak: Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter és Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter. Az előadói tisztet Neményi Ambrus végezte. Reményi Ambrus előadó elfogadásra ajánlotta a javaslatot azokra a körülményekre való utalással, amelyek megakadályozták azt, hogy a költségvetési előirányzat még ez év vége előtt törvényerőre emelkedhessék. A törvényjavaslat egyébként mindenben megfelel a korábbi években elfogadott hasonló természetű javaslatoknak. Kossuth Ferenc kijelenti, hogy nem tekintve a miniszterelnöknek és a kormány tagjainak személyét, politikailag sem maga, sem pártja nem viseltetik bizalommal a jelen kormány, valamint a 67-es alapon álló bármely kormány iránt, ennélfogva nem is szavazza meg a törvényjavaslatot. Komjáthy Béla kifejti, hogy a párt, amelyhez tartozik, az indemnitást bizalmi kérdésnek tekinti s nem szavazhatja meg. Ezt megokolni csaknem fölösleges; inkább szorulna megokolásra azhogy a kormány pártja miért viseltetik a mostani vn-