Pesti Hírlap, 1902. március (24. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-01 / 59. szám

körében mozgalom indult meg, amely a nemzetiségi törvény revíziójára törekszik. Legközelebb tömeges aláírással föliratot küldenek a képviselőházhoz s e föliratban az 1868. évi XLIV. törvénycikknek, amely, mivel a nemzetiségeknek velünk szemben veszedel­mes kiváltságokat biztosit, gyökeres revideálását fog­ják kérni. A kérvény benyújtására ama képviselők egyikét fogják fölkérni, akik a költségvetési vita során érdekeinket hathatós védelembe vették a nem­zetiségekkel szemben. A képviselőház zárszámadási bizottsága ma délután fél 6 órakor Benke Gyula elnöklete alatt ülést tartott, melyben a kormányt Plósz Sándor igaz­ságügyminiszter és Bernáth Géza államtitkár képvi­selte, a számszék részéről Rakovszky István elnök, Dárday Sándor alelnök és Szukováthy István szám­­széki tanácsos volt jelen. A bizottság Plósz minisz­ter, Rakovszky számszéki elnök és Dárday alelnök felvilágosításai és Nagy Sándor referálása alapján elintézte az igazságügyminisztérium 1900-dik évi zárószámadásait. A bizottság szerdán tartandó ülésé­nek napirendjére a vallás- és közoktatásügyi tárca zárszámadásainak tárgyalásait tűzte ki. A zichyfalvi- választás tárgyalása a Cu­­rián. A Curia ma folytatta a zichyfalvi mandátum ellen beadott kérvény tárgyalását. Ma dr Pollák Győző a választás védője szólalt fel. Polónyi — úgy­mond — a védelem terén már csaknem mindent letarolt; ő a választók megbízásából a törvény 38. és 83. szakaszai alapján ellenbizonyítást terjeszt a Curia elé, hogy, amennyiben a Curia a vizsgálatot elren­­delné, a vizsgálatot a választók által kifogásolt sza­­vazatokra is terjeszsze ki s annak eredményéhez ké­vést az érvénytelenné vált szavazatokat Dániel Lász­­lóra adott szavazatokból számítsa le. A zichyfalvi kerületnek a lefolyt ciklusban gróf Karácsonyi Jenő volt a képviselője, sarja annak a családnak, amely 100 esztendő óta a kerületben székel , s a képvi­selő a lefolyt ciklus alatt jó szivével, a közügyek iránt tanúsított meleg szeretetével megnyerte a ke­rület bizalmát. Vajon olyan nagy csoda volt-e, — kérdi a védő — hogy a kerület újra feléje fordult, újra őt kínálta meg a mandátummal ? És ilyen körül­mények között nem kellett a kerületben törvényte­lenséggel, visszaélésekkel, hivatalos presszióval meg­szerezni gróf Karácsonyi Jenő számára azt a bizal­mat, amelynél fogva a nagyszámú választók képvise­lőjükké is választották. Elmondja, hogy épen Dániel László részéről történt etetés-itatás és vesztegetés a kerületben. Dániel nagynénje, Pecherhoffer Vilma 100.000 frtot adott a választás költségeire és bemu­tat egy telekkönyvi kivonatot, amelylyel azt kívánja igazolni, hogy a választások után 40.000 frtos köl­csönt tábláztak be Dániel ingatlanaira. Nevetséges dolognak mondja, hogy a kérvényezők Karácsonyié­­kat vádolják hivatalos presszióval, holott a módosí­tószolgabíró, Gyertyánffy Dánielnek rokona és épen az ő érdekében történtek hivatalos pressziók. Bemu­­tat vagy 100 nyilatkozatot, melyekben az összes ke­­rületbeli községek választói kijelentik, hogy szabad akaratokból, minden befolyástól menten szavaztak le gróf Karácsonyira, sőt egy 60—70 Dániel-párti vá­lasztó által aláirt okmányt is becsatol, melyben ezek kijelentik, hogy a választás eredményével tökéletesen meg vannak elégedve. A perbeszédek még valószinüleg több napot vesznek igénybe s Ítéletre csak a jövő hét folyamán kerül a sor. A fiumei ügyek. Gróf Szapáry László, a fiu­mei kormányzó ma Budapestre érkezett s a képviselő­­ház ülése közben a kormány több tagjával tanácsko­zott a fiumei ügyek érdekében. Hal­lsem.:' •'_! --L-^rzTzriziBfrrrt—-------------------­— Talán italos vagy ? — Az apád . . . Meg az a jó anyád, aki így viselt rád gondot. Nem tudta megérteni Zsóter Etel az ura beszédét. Békitgetni kezdte: — Feküdj le, párom ... Ki bántott ? Olaj volt a tűzre. — Azt kérdeztem, kinek ég ez a mécs ? — Hát tudod kinek ég . . . Minek kér­dezed ? A tétovázó félénkséget másra magyarázta az ember. — Nem tudok semmit... Beszélj Etel, ha van bátorságod. — Szerelmes Isten, hát kiért égne, mint a Gyurikáért ? — A Gyurikáért! ?... — Tudhatod nagyon jól — fakadt ké­nyekre az asszony. A könyek most még inkább felbőszítették az embert. — Nem igaz ... hazudsz... Nem az én fiamért égeted a mécsest. — Hát kiért ? ... Mondd ! — szólt összetett kezekkel a menyecske. — Azért, akit leánykorodban elföldeltél, cudar! Megrettent az asszony. Istenem, ezt az embert valaki megitatta. Még kárt tehet mind a kettőjükben ... így gondolta az asszony, de nem mert szólni, re­megve nézte a fölbőszült ember kegyetlenségét. De mikor annyira elragadta az indulat, hogy a mécsest lesöpörte kezével a Mária-oltárról, Zsóter Etel kiszaladt a házból a téli éjszakába. Kívül csönd volt. Tele volt az ég csillaggal és a hold las­san iparkodott fölfelé a kopasz fasor mögött a túlsó tanya végénél. Biczók soká bírt csak ki­­tapogatódzni a szobából. Kint belekiáltott a csöndbe. Ma megkezdődött a költségvetés részletes tárgyalása. Az udvartartás tételénél kisebb vita volt, mint azt várták, mert a függetlenségi párt nem látta még eléggé elérkezettnek az időt, hogy kellő erélylyel hangoztassa a magyar ud­vartartás iránt táplált követelményeit. Mind­össze két szónok beszélt a Kossuth-pártból: Nessi Pál és Ráskay László. Komprimálva meg­jelölték a panaszokat és kívánságokat. Az el­sők közé tartozik a Nessi Pál ismertetése sze­rint az, hogy már száznegyven milliót költöt­tünk a magyar udvartartásra anélkül, hogy azt látnók. Rátkay László a királyi hatalom túl­­tengését panaszolta és hogy a szervitizmus a kormány részéről meg nem engedett és káros mértékig terjed. Ő hozta szóba a Gotterhaltet is, mely a nemzeti érzületet sérti. Széll Kál­mán miniszterelnök válaszában elismerte, hogy magyar udvartartás nincs, de általában az ud­vari viszonyok­ rendezésének szükségét han­goztatta. A többire nézve utalt a tudvalevő be­rendezésekre, hogy a magyar államiság a ko­rona mellett mindig kifejezésre jut. Egy kicsit sok volt a jóból, hogy Széll még a Gotterhal­­tet is védelmezte, amire egyáltalán nem volt szükség. Máskülönben az a meggyőződés erősö­dött meg, hogy Széll Kálmán miniszterelnök­nek sikerült az udvartartás dolgában a szélső­baloldal részéről tervezett akciót­­ lefújni. Nagyobb vitának az introdukcióját lehe­t Etel . . . Azután elvágódott a pitvarajtóban. A kutyája mellé húzódott és nyöszörgött. Később lassan visszaóvakodott­ az asszony, be­húzta az urát a pitvarba, rávetette a subát és útnak eredt. Ment haza az apja házához. ■— Ott égesse meg a tűz, ahol most van, — monda az öreg Zsóternak, aki haraggal rázta meg fehér fejét és kétszer is megkérdezte a lányától: — Hogy mondta ? —­. Elföldeltem lánykoromban a gyere­kemet. — Gyalázatos ember. Az öreg asszony szeméből pedig egymást tolta kifelé a könycsepp. — Erre neveltelek én téged . . . Utánad ne jöjjön az akasztófáravaló, mert kisöprűzöm. Dehogy ment utána Biczók Imre. Biz’ az nem ment egy tapodtat se.­ Még azt se tudakolta, hogy melyik úton ment el a felesége. No meg az kellene . . . Olyat hívjon, akit egy szóval se küldött. Meg akiről ilyen hírt terjesztenek. Sose . . . E helyett átment Szélpálhoz, onnan nézte, hogy ki jár a háza tájékán. Negyed vagy ötöd nap kocsi állt meg a tanya előtt két vasderessel. Kiment, köszönt. — Adjon Isten. —• Az ágyért gyüttünk bé .— szólt le a kocsiról az öreg Zsóter, azt se mondva: fogadj Isten. — Micsoda ágyért? — Amit a lányommal adtam. — Odabent van. — A lánykori gyereket meg majd kike­­restetem a törvénynyel — mondta igen kemény hangon. — Mert nem te vetted annak, se más, a becsületit . . . Ebadta dolga. Voltaképen ezt jött megmondani az öreg Zsóter. Az ágyat, ha épen szükség lesz rá, majd elviszi más, ő azzal nem vergődik. De tételénél Nessi­ Pál támadja az udvartartást. Kéri az előadót, hogy adjon fölvilágosítást a magyar udvar­tartásról, amelyre már száznegyven milliót költöttünk anélkül, hogy látnék az udvartartást. Budán lézeng egy udvari titkár, egy fogalmazó és néhány szolga, — talán ez az udvartartás ? Igaz, van egy udvar­nagyi hivatal is, de ennek se a szervezetéről, se közjogi állásáról nem tudunk semmit. A nemzet sze­­retetére szüksége van az uralkodónak, ehez a szere­­tethez azonban először is az szükséges, hogy megis­merjük egymást. A törvénynek se szelleme, se betűje nem akadályozza az önálló magyar nemzeti udvar­tartás fölállítását. A mai udvartartás még csak nem is közös, hanem tisztán osztrák. A királyi család tagjai sem ismernek, sőt kerülnek bennünket; József főherceg kivételével egynek sincs palotája Magyaror­szágon. Fölemlíti még a budai várpalota építésének költségeit is. Senki sem tudja, hogy miből építik a palotát s épen ezért a különféle verziókat előadva, fölvilágosítást kér a miniszterelnöktől. Az udvartar­tás költségeit nem szavazza meg. Rá­tkay László: A költségvetésnek az udvar­tartásra vonatkozó részével szemben a magyar nem­zet lovagiasságot és elnézést tanúsított. Legyen jog, törvény és igazság fölfelé is. A királyi hatalom túl­ságosra nőtt­­már Magyarországon; vele szemben semmi fölvilágosításra nem mer vállalkozni a minisz­terelnök, mert elsöpri őt a királyi hatalom, mint ezt meg kellett mondani, mert végtelenül bán­totta a becsületességét, hogy ehol-e, mit kell megérnie, még azt mondják: megesett gyereke van. Ezt nem tűri el, ha mindjárt fele vagyona rá is megy. Biczók Imrének nagy szeget ütött a fejébe a kijelentés. Bizonyosan egy szó sem igaz a dologból . . . Persze, hogy nem. Hiszen olyan volt, mint a virág, melyen még a harmat is csillog. Ő tudja, ő neki kell legjobban tudni. Azután meg a hite is nagyobb lett volna an­nak, ha Zsóter Etel lelkét nyomná valami. Hát ... De ez a kölyök, ez a mihaszna, aki ahe­lyett, hogy dolgozna, hat hét óta ma is bokré­­tás kalappal, sarkantyús csizmával lopja az is­ten napját, ssisütötte a csúnya pletykát. Azt is azért, mert nem várta haza katonáéktól és nem ő hozzá, hanem az Imréhez ment feleségül. Így tisztult Biczók Imre feje, mint az őszi táj, ha fölszakad róla a köd. Ehez azután hozzá szegődött a magányosság ridegsége is. Meg az elhagyatottság, a szeretet melegének hiánya. És most már a gyerek emléke is visszakerült mind sűrűbben. Ez is kínozta a lelkét, így lassan kint megjuhászkodott és szánta, bánta a bűnét, hogy lám, minő ostoba ember is ő, ahelyett, hogy hitvesének rágalmazását boszulta volna meg, a gyönge, bűntelen asszonyt ítélte el. Most már szeretné keblére vonni és úgy,­­ hogy senki se lássa, megcsókolni, megkérni és­­ haza hívni. — Gyere, Etelkám, haza, elment már ró­lam a hónaóra. Meg is tenné ezt Imre, de még se teszi no . . . Bsz’­etét ne­m bántsa meg tekintetével se, akár az Etel, akár az édes anyja, mert azok csak asszonyok. Az öreg Zsóter feddését még eltűrné... De hiszen az úgy se beszélne sokat,, mert az is ember, az is járt valamikor ebbe az oskolába. Azt mondta’ másnap­ Szélpál feleségének: PESTI HÍRLAP 1902. március 1., szombat. 3 ORSZÁGGYŰLÉS. I. II. A képviselőház ülése febr. 28-án. Elnök : Tállián Béla. Jegyzők : Szőts Pál, Nyesre László, Farkas József. A miniszterek közül jelen vannak : Széll Kálmán, Lukács László, Hegedüs Sándor, Plósz Sándor, Darányi Ignác, gróf Széchényi Gyula, Cseh Ervin. Ülés kezdete délelőtt 10 órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése és a jelentések be­mutatása után következik a költségvetés részletes tárgyalása. Az udvartartás tett hallani az új országház tételénél, ahol Bartha Miklós az építés, a díszítés és berende­zés nagy hiányaira, a költségek indokolatlan megnövekedésére mutatott reá s ez utóbbi kér­désben Rakovszky István az érdekeltek felelős­ségre vonását sürgette. Széll Kálmán minde­nekelőtt elhárított magáról annyit, amennyit le­hetett, azzal mentegetőzve, hogy nem lehet ő felelős mindazért, ami Ádám óta történt. De Rakovszky rámutatott arra is, hogy Széll Kál­mán mindig ott volt a többségben, mely a költségeket megszavazta. Az új országház dolgában a vitát holnap folytatják.

Next