Pesti Hírlap, 1902. április (24. évfolyam, 89-118. szám)

1902-04-01 / 89. szám

1902. április 1., kedd, PESTI HÍRLAP 3 helye. Valamint az ingatlanok árverése körül oly intézkedéseket is fölvesznek a javaslatba, melyek ki fogják zárni annak lehetőségét, hogy vagyontalan emberek, tisztán spekuláció céljából, a csekély bánat­pénz kockáztatása mellett, egyrészt a hitelezők kiját­szása céljából, megvegyék az ingatlant. Aztán a hát­ralékos vételárt ki nem fizetvén, másrészről folyton­os árverést tűznek ki az ingatlanra, melyek eként sikerre soha nem vezetnek, de a folytonos költségek és kamatok az ingatlan értékét fölemésztik, a hite­lezők pedig pénzükhöz jutni nem tudnak. Igen fontos intézkedése az új törvénytervezetnek a bánatpénz behozatala is az ingó tárgyak árverésénél. Ezzel is az elkótyavetyélést nagy mértékben megakadályozzák. Dr Plósz Sándor igazságügyi miniszter körrendeletet is intézett a bíróságokhoz, hogy addig is, amíg a novellából törvény lesz, ügyeljenek arra, hogy a vég­rehajtások és árverések kürüli visszaélések és káro­sításoknak elejét vegyék. IV. Az árverési és végre­hajtási költségek apasztása is egyik célja a javaslat­nak. E célból eltörlik a külön kielégítési végrehaj­tási kérvényeket, amelyek után díjat állapítottak meg a bíróságok. V. Ugyancsak a bíróságok munkaterhé­­nek könnyítését célozza a javaslat azon intézkése, hogy a sorrendi tárgyalásokat a királyi közjegyzők előtt tartják az örökösödési eljárás mintájára. Eként a sorrendi tárgyalás gyorsabban lesz megejthető. A hitelezők hamarabb megkaphatják az árverésen be­folyt pénzből követelésüket. Külpolitikai hírek A velencei találkozás eredménye. Berlini és olasz lapok szerint Bülow és Pri­­netti Velencében nagyon jókedvűek voltak. Ez a kedélyes lelki állapot természetesen arra vall, hogy tanácskozásaik közben semmi sem fordult elő, ami abba keserűséget csöpögtethetett volna. Világosabban beszélve, hogy Bülow és Pinnetti a hármasszövet­ség megújítását elhatározta, mert hát Németország és Olaszország céljait olyan szépen össze tudták boro­­nálni, hogy semmi ok sem merült föl a hármasszö­­vetség megbontására. Úgy megegyeztek ketten, hogy akár már kettős szövetségről is lehetne be­szélni. Legalább a német és olasz lapok nem em­lítik, hogy a velencei találkozások alatt még egy harmadikról is esett volna szó. Berlini lapok azt írják, hogy Prinetti nem vo­nakodott a régi szövetséget megnyitani s a két ha­talom, t. i. Németország és Olaszország a legjobb viszonyban vannak. Az olasz lapok közül a Tribunában azt olvas­suk, hogy Prinetti igen jókedvű. Bülow gróf örömét fejezte ki afölött, hogy Olaszország ismét közeledett Franciaországhoz, mert ez annak a bizonyítéka, hogy a hármas­ szövetség államainak szabad kezük van. Bülow gróf azonkívül kijelentette, hogy az új ke­reskedelmi szerződések kedvezőbbek lesznek Olasz­országra nézve. Nevezetesen megígérte, hogy meg fogja akadályozni az agráriusok akcióját az olasz bú­­zabehozatal ellen. Az „Agenzia Italiana" is azt írja, hogy Bülow gróf és Prinetti találkozása igen szívélyes jellegű volt. A két, államférfiunak módjában volt megállapí­tani azt, hogy mindkét részről fönnáll az őszinte óhaj arra nézve, hogy a két szövetséges állam közti benső viszony teljes egészében föntartassék és hogy a két ország közt kötendő kereskedelmi szerződések meg­kötésének nincs komoly akadálya. Amint látjuk, mindamellett, hogy Velencében az előző hírek szerint a hármas szövetség jövőjéről tárgyaltak, az ezekről szóló későbbi jelentésekben csak a ,,mindkét állam“ barátságáról, a két szövetsé­­ges állam közti belső viszonyról, a két ország között kötendő szövetségről van szó. A hármas szövetség harmadik tagjáról, érdeke­iről, igényeiről e szövetség keretében sehol említés nem történik. Általában nagyon furcsának találjuk Bülow gróf részéről, hogy amikor ő a hármas­ szövetség jö­vőjéről megy tárgyalni Velencébe, sehol egy Szóval sem ad kifejezést annak, hogy Aussria-Magyaror­szágtól is volna valamiféle megbízatása és felhatal­mazása, hogy érdekeit Prinetti ur előtt képviselje Mert ha már Bülow grófnak és Prinetti urnak olyan nagy­ jókedvük kerekedett Velencében, miért legyen muszáj Goluchowski grófnak a bécsi baliplatzi palo­tában busongani és afölött töprengeni: vajon benne van-e még ő is a hármas­ szövetségben, avagy kifújták belőle, mint a gyermekek a bodzafa puskából a cse­resznye magot szokták kilőni. Bülow grófnak gondoskodni kellett volna arról hadd örülhessen ő is egy kicsit a látszatnak, hogy neki is van még némi beleszólása abba, hogy a megfejelt hármas szövetségtől Ausztria-Magyarország mit vár, mit követel. Reméljük, hogy a magyar képviselőházban akad majd képviselő, aki interpellálni fogja Magyar­­ország miniszterelnökét, hogy van-e arról tudomása, hogy Velencében a hármas szövetség fentartásáról tanácskoztak; van-e tudomása, hogy annak felemás­ban Magyarország is a tagja és átalában van-e arról tudomása, hogy létezik egy Magyarország is, amelyre ama hármas szövetség nem mindig olcsón teljesíthető kötelezettségeket sózott és így talán némi joga volna hozzá, hogy bizonyos feltételektől tegye füg­gővé jövőbeli hozzácsatlakozását. Ha pedig minderről esetleg volna tudomása, hogyan történhetett, hogy abból a nagyfontosságú velencei tanácskozásból Magyarország törvényes külügyi képviselője ki volt zárva és Magyarország érdekeit s követelését teljesen ignorálták. A miniszterelnök válaszára az egész ország kiváncsi lesz, a segéd-telekkönyvvezetők helyzete. — Levél a szerkesztőhöz. — Most, hogy az állami tisztviselők fizetésének rendezése küszöbön van s vele foglalkozik minden tényező, időszerűnek tartom, hogy e soraimmal a Pesti Hírlapot fölkeressem, s azt a lapot, mely a jog, törvény és igazságért való küzdelmében magát semmiféle melléktekintetektől befolyásoltatni nem engedi s pártatlanságánál, részrehajlatlanságánál fogva már igen sok közérdekű vívmánynak volt a szülőanyja. Ha a jelzett fizetésrendezést teljesen a nyil­vánosság mellőzésével hajtják végre, még a legne­mesebb intenciók is sok jogos igényt hagyhatnak kielégítetlenül. Nem célom ezzel azt mondani, hogy az illetékes körök mindenben a mások tanácsa és esze után csinálják meg a dolgukat, vagy hogy a nyilvánosság nekik mindenben irányadóul szolgáljon; ők ismerik leginkább az ország helyzetét, — ők tudják legjobban, mennyiben teljesíthetők a tisztvise­lők igényei, — de el kell ismerni, hogy a nyilvános­ság rámutathat olyan dolgokra is, melyeket a leg­jobb szándék is figyelmen kívül hagyhat, csupán azért, mert azokra idejében figyelmeztetve nem lett. Abbeli meggyőződésem, hogy a hírlapi hozzá­szólás az ügynek jó szolgálatot tehet, bátorít fel, hogy az­ szerkesztőség útján az illetékes körök figyel­mét az állami tisztviselők egyik olyan osztályára hivjam fel, mely mostanáig a mostohák közt is a legmostohább volt s melynek helyzete a legége­tőbben igényel orvoslást.. Ez a segéd-telekkönyveze­­tők osztálya. S itt minden bővebb csírálkodás nél­kül igazolom be állításomat. Az igazságnak nincs szüksége cicomára ! . . A segédtelekkönyvvezető 8—10 évi írnoki szol­gálat után jut hozzá állásához. És miért vár vajon olyan sokáig ? — A logika azt hozza magával, hogy a sok várakozás után jusson legalább egy kis min­dennapi hús is a száraz mindennapi kenyérhez; — de a logika tévedésben van, mert az Írnok csak egy kissé hangzatosabb címhez jutott, melylyel 1400 ko­rona évi fizetés jár, ép úgy, mint a 8—10 évi szol­gálatú Írnokéval. Azonfelül felelősségteljesebb a teen­dője is, mert a telekkönyveket, a polgárság legfél­tettebb anyagi kincsét, vezeti. — És mindamellett kedvezőbb az Írnok helyzete annyival is , mert a 8—10 éves írnoknak alapos és jogos kilátása lehet rá, hogy mihamarább irodatisztté lehet; mig a segéd­­telekkönyvezőtévé kinevezett s fizetésben mit sem nyert 8—10 éves Írnok új minőségében újra kezdi a szolgálati időt és ismét 8—10 évig elvárhat, míg az irodatiszttel egyenlően dotált telekkönyvezetővé lesz. Világos tehát, hogy az Írnok 8—10 évi szolgálat után jut olyan fizetéshez, amilyenhez a segédtelek­könyvvezető csak 15—20 évi össz-szolgálat után juthat. De ez még nem minden ! Az 1893. évi IV. tc. tudvalevőleg a tizenegy fizetési osztály mind­egyikét három fokozatba osztotta. Úgy, hogy az ugyanazon állásban maradt tisztviselő időről-időre fizetésben emelkedjék. És valóban jóleső a szegény tisztviselőre a tudat, hogy helyzete pár évenkint némileg­ javulni fog. A törvény eme nemes intézkedését csak­ az tudja kellőkép érteni, akit sorsa államtisztviselő-­­séggel áldott meg. — És a szegény segédtelekkönyv.A vezetőnek ez a jótétemény sem adatott meg; ő meg-­­ marad a 700 forint fizetésben, még ha az egész 40. évi szolgálatot ebben az állásban tölti is, mert reá­ nézve a törvény szomorú kivételt szab.­ Ez a kivételes állapot onnét ered, hogy bol­­dog emlékű Szilágyi Dezső,­­ akkori igazságügymi­i­niszter az 1893. évi IV. tc. tárgyalásakor a Házban kijelentette, hogy a segédtelekkönyvvezetőket fizetési­­ fokokba beosztani fölösleges, mert ez az állás csak­­ideiglenes, átmeneti és 10 éven belül az összes se-*’ gédtelekkönyvvezetők hivatalból fognak telekkönyv­vezetőkké elől­éptettetni.­­ Ez a kijelentés általá­nos m­egnyugvással találkozott. Vártunk és várunk ; türelemmel, megnyugvással teljesítettük és teljesítjük terhes kötelességünket, mert a szebb jövő hajnala, az oly magas helyről tett ígéret a jövő ködében , leng ! De mikor olyan nehéz kivárni azt a szebb jö­­­vőt annak a 330 törekvő, de éhes embernek és csa­­ládjaiknak, — kivált hogy a kétkedés démona is a szivünkbe kezd férkőzni. Mert hisz a tiz évi termin ; mos már ez idén lejár és mi mégis 330-an vagyunk. . S e nagy számból évenként csak egynéhány, a folyó­­ évben pláne csak hét fog előlépni!! Alig van köztünk olyan, akinek 12—15 évis össz-szolgálata nem lenne, de nagy része teng már: 20—25 év óta és mégis csak heten lesznek közü­lünk a boldogok, akik puhább kenyérhez jutnak, szemben az írnokokkal, akik közül — kevesebb szolgálati idő dacára — több mint 130 fog az idén hivatalból irodatisztté előlépni. Nem az irigység mondatja ezt velem — Isten látja lelkemet ! Sőt öröm tölti el a keblemet, látva a gondoskodást az állam részéről, nyomorgó munká­sai irányában; de önkénytelenül is keserűséggé fajul az öröm, hogy mireánk a sor mégsem került.­­ De hiszen mi nem is cím után szomjazunk!•­ Oh, a cimkórság nem bánt minket,­­ elég bajunk van amúgy is anyagi kórságainkkal. Mi csak azért epedünk, hogy adassák meg minekünk is az, ami többi összes tisztviselő­társainknak; hagyjanak meg akár továbbra is segédtelekkönyvvezetőknek, csak részesüljünk időről-időre fizetés­emelésben, úgy mint a többi tisztviselőtársaink. Mert méltóztassanak csak el­­képzelni azt az őrjítő lelkiállapotot, melybe egy se­gédtelekkönyvvezető — aki ugyanazon állásban már 5—19 évet eltöltött — jut, midőn látja, hogy másik tisztviselő társa 3—4 év után fizetésben emelkedik. Az illetékes körök érdeklődése a hivatalnokok­ sivár helyzete iránt oly élénk és őszinte, hogy nem­ is hihetek egyebet, minthogy ügyünk és kivált a ter­minushoz kötött ígéret feledésbe ment. Ugyanazért nagy hálára kötelezne a tekintetes szerkesztő úr, ha e szerény soraimat közölni szíves­kednék. A kormányban meg van a jóindulat a tiszt­viselők helyzetén segíteni, de félő, hogy ez a mellőzött tisztviselői kar a fizetésrendezéskor ismét érdemetlen is mellőztetni fog csupán azért, mert az eddigi különleges állapotra az illetékes körök ügyei­met senki­től nem hívta. Neme. Fővárosi ügyek — Jelölések. A 45-ös választmány húsvét vasár­napján délelőtt ülést tartott, Elek István kir. udvari tanácsos elnöklése mellett, amely alkalommal meg­tette a jelölését az üresedésben levő tiszti ügyészi,s az újonnan szerzett két árvaszéki ülnöki állásra s­ a megüresedett népszínházi bizottsági tagságra. A­ tiszti ügyészi állásra, hat kerület szavazatával három ellenében, Borbás Gáspár ügyvédet s tiszti ügyész­ségi fogalmazó-dijnokot jelölték. Borbásra szavazott; az 1., III., IV., VII., VIli. és IX—X. kerület, migt dr Majer működő ügyvédje a II., V. és VI. kerület.­ Az újonnan szervezett két árvaszéki, ülnöki állásra, az összes kerületek egyhangúlag jelölték dr Ságod­y Imre I. osztályú­ és Sámson Tivadar II. osztályú ár-­­vaszéki jegyzőket. A népszínházi bizottsági tagságra­­ történő jelölésnél nagyon eltérők voltak a nézetek s­ a kerületei­ négy jelöltet hoztak javaslatba: Hűvös Józsefet, U­nger Alajost, Zsigmondy Bélát és Filó Lajost. A ker­ületek szavazatai ekként alakultak : L, III, IV., VII. Vili, Hűvös József; V. VI. kerület: Unger Alajos ; II. kerület: File Lajos; IX—X. kerü­let­­ , Zsigmondy­ Béla. A kerületek többsége tehát -

Next