Pesti Hírlap, 1903. március (25. évfolyam, 74-89. szám)
1903-03-16 / 74. szám
1903. március 16., hétfő. PESTI HÍRLAP 3 Vigadóba, nemzetiszinü kokárdákkal, igen sokan diszmagyarban. Az összes termek s a karzatok szoros égásig megteltek. A karzaton helyezkedett el a mérnök daloskör s a Szent Imre egyesület énekkara. A zenekari emelvény előtt volt fölállítva a szónokok helye, amely körül foglalt helyet többek között Madarász József orsz. képviselő, számos egyetemi professzor s a közreműködök. A programmot az együttes énekkarok Hymnusa nyitotta meg, amelyet a közönség állva hallgatott végig. Az ihretséggel meghallgatott karének után Idaheti Győző, az egyetemi kör elnöke tartotta megnyitó beszédét, majd pedig Fedor Géza alkalmi költeményét szavalta trónus Pál. A lelkesen megéljenzett szavalat után dr Lovászy Márton orsz. képviselő lépett az emelvényre s tartotta az ünnepi beszédet, melynek elhangzása után fölzúdult ismét a lelkesült éljenzés, mire az énekkarok Farkas Jenő műegyetemi hallgató művészi tárogatókísérete mellett előadta »Hej Rákóci, Bercsényi !« s »Csínom Palkó" — kuruc-nótákat. Viharos tapssal, éljenzéssel jutalmazta a közönség a mélahús, szívreható nótákat, amelyek után Kováts István tartotta az ifjúság részéről az ünnepi beszédet. A szónokot beszéde közben sokszor félbeszakította a közönség lelkesedése, s különösen a kétfejű sas, meg a Turul madár között tett összehasonlításnál, percekig tartó, tomboló lelkesedés kísérte szavait. A lelkesedés csillapultával R. Maróthy Margit, a Magyar színház művésznője, elszavalta nagy hatással Petőfi Sándornak „A ledőlt“ szobor című költeményét. Utána Farkas Jenő tárogatón énekkarral előadta »Rákóci kesergőjé«-t, egy kuruc tábori dalt, I .Rákóci ébresztőjé“-t. A közönség annyira föllelkesült a jelesen előadott dalokon, hogy még egy kuruc nótával meg kellett a programmot toldani. Ezután a Szózat következett, amelyet az énekkarok orgonakiséret mellett adtak elő, s melyet a közönség állva hallgatott végig. Eszel a műíor véget ért, s az óriási közönség a Szózat s a Kossuth-nóta hangjai mellett a legnagyobb rendben távozott a Vigadó épületéből. Délután három órára az egyetemteret teljesen megtöltötte a közönség, de még mindig özönlöttek az egyetem- és kecskeméti utca felől az egyetemtérre. Körülbelül 5—6000-re tehető azok száma, kik eljöttek, hogy az egyetemi hallgatók szavalatait hallgassák. Számos egylet és asztaltársaság testületileg jelent meg zászlókkal. Délután három órakor vette kezdetét az ünnepély, amidőn az egyetem központi épületének tágas erkélyéről Berneik Béla joghallgató hatalmas hanggal elszavalta a „Talpra magyar“-t. Zúgó éljenzés kisérte minden szakaszát. Utána hazafias, szép beszédet mondott Nagy András joghallgató. Méltatta a márcusi napok vívmányait s hivatkozva a márciusi ifjúság működésére, fölhívta a hallgatóságot, hogy munkával, tettekkel tartsa meg azt, amit a nagy napokban sikerült kivívni. Ne engedjünk — úgymond — nemzeti követeléseinkből, a haza iránti szeretetünkől soha, semmit. Hatalmas éljenzések és zajos tapsok szakították meg Nagy beszédjét, mely után Oláh Gábor bölcsészethallgató szavalta el sikerült, politikai tendenciákkal teli versét. Végül Toma István joghallgató tartott beszédet az „úgynevezett szabad polgárokéhoz. Toma hosszan foglalkozott a katonai követelésekkel, ellenállásra buzdítván 's népet. Majd élesen kritizálta a kormányt és képviselőházat s aposztrofálta a miniszterelnököt, aki nem jelent meg Kossuth születésének 100-ik évfordulóján, mivel az szerinte forradalmár volt. A miniszterelnök — úgymond a szónok — eljátszotta az önálló vámterületet, amit a polgárságnak kell azzal jóvá tenni, hogy nem szűnik meg követelni: először a magyar hadsereget, másodszor az önálló vámterületet és harmadszor a kiterjesztett, titkos választói jogot. Ha eme követeléseket nem adják meg, úgy újra fölvirrad március 15-ike! Ezután a közönség teljes rendben a kecskeméti-utcán, Kálvin-téren és múzeum körúton át a múzeum elé ment. A kecskeméti-utcán keresztül a Kossuth-nótát énekelve vonult az ifjúság a múzeum-kertbe, ahol akkor már több százra menő tömeg várakozott. A szónokok azon a kiugró párkányon foglaltak helyet, ahonnét ötvenöt évvel ezelőtt Petőfi Sándor harsogta el Talpra magyarját. Klsőbben Jakab Sándor szavalta el hévvel, messzecsengő hangon a Nemzeti dalt. A tömeg minden versszak után lelkesülten ismételte a refraint:Esküszünk !Aztán Gulyás József bölcsészettanhallgató méltatta 1848. márciusának nagy dicsőségét. Beszédénekkülönösen az a része talált élénk visszhangra, amelyben az osztrák szomszéd kapzsiságát emelte ki gelyesen buzdított arra, hogy — példát véve az ötvenöt év előtti Hiúságról — jogait elvenni ne hagyja , ha kell, vérével is nögvédelmezze. Majd Szécskay György lépett elő, hogy elszavalja Március 15. című hatásos költeményét, amelynek minden sora lelkes éljenzésre ragadta a tömeget. A hazafias lázzel előadott költeményt lelkesen megéljenezték. Szentirmay Elemér hosszabb ünnepi beszédben méltatta a márciusi eseményeket s végül Gyökössy Endre szavalt hatásos alkalmi költeményt nagy tetszés közepett. A muzeuma előtti ünnepély ezzel véget ért s a nagy sokasággá fölszaporodott ifjúság a legnagyobb rendben sorakozott ismét zászlaja alá, hogy elvigye koszorúját Petőfi Sándor ércszobrának talapzatára. Már egészen este lett, amikor az egyetemi ifjúság hatalmas csapata megérkezett a Petőfi térre. Először Mihály Lajos kh. szavalta el a Talpra magyart. Utána az ünnepi beszédet Kulcsár Gyula jogh. mondotta. A beszéd végeztével letette a koszorút a szoborra. Gyökössy Endre szavalta el még Március 15. c. költeményét. Idabely Győző fölszólitása után az egyetemi ifjak rendben elvonultak a szobortól s a koronaherceg-utcai Pilvax (most Schovanetz-féle) kávéházhoz mentek, hol emléktábla hirdeti, hogy ott gyülekeztek és onnét indultak ki a 12 pont megállapítása után a márciusi ifjak 1818-ban. Az asztaltársaságok központja nevében Kolltay Pál mondott a szobornál beszédet s helyezett koszorút a talapzatra. Este hét óra volt, mikor a Petőfi-tér tisztult a közönségtől. A Petőfi-társaság márciusi ünnepe. Nagy és lelkes közönség körében ünnepelte meg március 15-ikét a Petőfi-társaság, tisztán az emlékezésnek szentelve fölolvasó ülését. Az ünnepi ülést Herczeg Ferenc alelnök nyitotta meg, bemutatván mindenekelőtt Jókai Mórnak, a társaság elnökének, Abbáziából küldött következő táviratát: • »Március 15-én távol tengerpartról küldöm üdvözletem imádott hazámnak ; legyen szabadsága, melyet e napon kívánunk, örökkétartó, hatalma erősködve, uj nemzedéke őseihez méltó, azoknál boldogabb; legyen béke a hazafiak között, honszeretet egyenlítse ki az ellentéteket, isten sugallata vezérelje minden tettünket, áldja minden törekvésünket. Mindazoknak, akik a szabadság nagy föltámadásának napját hajdan velem együtt üdvözölték és még ma is ünnepük, boldog emlékezésemet küldöm. Szeretetteljes üdvözletemet az ifjú nemzedéknek, szellemi emelkedésünk tényezőinek, a Petőfi társaságnak, legyen őre a nagy eszméknek, erős hőse a dicsőségnek, melyet a nagy költő viselt s kivivőit utódainknak; erős lelket és kart adjon nektek az isten Jókai Mór . Ezután herczeg Ferenc emelkedett hangú beszéddel vezette be a programmot. Ötvenöt esztendővel ezelőtt megmozdult — úgymond — a halottnak hitt nemzet teste és egy világrész borzongó ámulata közepett kikelt kriptájából és útra kelt az Ígéret földje, az erős, egységes nemzeti állam ideálja felé. Éjnek idején kelt útjára, ányadörgés közepeit és útját egy lángbaborult ország tűztengere világította meg. Azóta elmúlt ötvenöt esztendő, a nemzet mégsem érte el az ígéret földjét, bús bolyongása még egyre tart. Az ágyuk elnémultak, de vándorútján ezer új veszedelemmel kell megküzdenie, hol külső ellenséggel, hol természeti akadályokkal, hol pedig a maga kishitűségével és közömbösségével. Olykor vezetők nélkül találja magát. Irányt téveszt, kopár pusztákon vánszorog, az ereje fogytán van. És akadnak hamis próféták, akik a szikes pusztára mutatva, igy szólnak hozzá : íme, ez az Ígéret földje, állapodj meg itt és feszítsd ki sátraidat. Azonban minden esztendőben egyszer, március 15-én, újra megjelenik a csüggedő vándornép szeme előtt a tűzoszlop, mely éjjeli utján kalauzolta. Tekintete újra az Ígéret tödje felé fordul, újra hallja istenének szavát: „Ha élni akarsz, ha szabad és magyar akarsz lenni — akkor előre ! Ha százszor eltéveszted is az utat, keresd meg újra , gázolj tvszen-vizen át, törtess rengetegen és pusztákon át, ha elhullanak legjobb fiaid is, végre is el fogsz érni oda, ahová szilárd akarat és bátorság még mindig elért: az ígéret földjére!Címe a mai ünnep szimbolikus tartalma. Az ünnepet mi is megütjük, szerény keretben, de igaz lélekkel. A tapssal fogadott megnyitó beszéd után Ferenczy Zoltán olvasta föl szép értekezését A szabadság eszmei« és Petőfi cím alatt. Lelkesen megéljenezték. Nagyon szép száma volt a programoinak Szárvay Gyulának, a jeles költőnek, akit legutóbb választottak a társaság tagjai közé, székfoglaló költeménye: Vitézi ének Rákóczi Ferenciól. A magas szárnyalású, poétikus szépségekben bővelkedő költeménynek leghatásosabb része az, amely arról szól, ha majd Rákóczi megjelen. Ezt a részletet mutatóba közöljük : Az lesz a hajnali Amikor a bércek Körör körül bíborban égnek újra, S ezer torokból harsogó v har, Felhőbe fetett kürtös zenekar, Mind,and az 5 szent induló,át fújja; — Az erdőkön túl rézdobok peregnek, Üteme rezg közeledő seregnek, S rizg vele itt a magyar ég alatt A magyar földből minden fal alat, A barázdákon m gad az eke, Műhelyekben a gépek kerece, Az iskolában kiütik a pai, De sokasul a lángoló csapat, Tenger viharzik, ez amerre megy, Tűzhávó lesz valamennyi hegy, Miden ember egy égő dulat És földet renset minden mozdulat. Ha mjd a halnak a harsonahangok, Ez érc. acsirták tele-ürtölik, — Sáros virággal, vénseppek nyomával , Rét és mezőgyszerre megtelik, Az éj sietve lopja el magát, Meg megvillámlik a zord sziklaház, Amint a patkós repülő nadak A bé etetőről aláomlnak. S hogy villan ott lenn a vezéri kard, mindenki a majtba Migi síkra tart, —* Szörnyyt csattanva dördül meg az ég, Tán villámontó tapsoló kezét Masa az Ur volt, aki összecsapta, A kuruc tetszőt dörgvén: „rajta! rajta !“ Sellő e hajnal, eljő. Vihar se kell, meghozza szárnyain Egy márciusi szellő . . . Viharos taps jutalmazta a szép költeményt, mire Herczeg Ferenc melegen üdvözölte Szávayt a társaság tagjai sorában. Végül Vértest Arnold olvasta föl Szegény ember hazája című elbeszélését, amelynek meséje a szabadságharc keretében folyik le. Társaskörök ünnepe. A belvárosi Sas kör fényesen ülte meg a nagy nemzeti ünnepet. A kör dísztermében, amely nemzeti színű zászlókkal, drapériákkal s Kossuth Lajos nagy arcképével volt díszítve, 240 terítékes vacsoránál gyűlt össze a belváros polgárságának színe-java. A második ételfogásnál Polonyi Géza, a kör elnöke, üdvözölte a megjelenteket március idusán, a honszeretet magasztos ünnepén. Ezeknek a nagyidőknek az emlékezete — úgymond — megköveteli, hogy ma ne takarékoskodjunk, ne fukarkodjunk a lelkesedés nyilvánításában. Átadja a szót Preyer Hugónak, aki sokszor viharos éljenzéssel megszakított, magasröptű beszédben méltatta a nagy napot. A szabadságnak ünnepe ez — úgymond Freyez Hugó, — a magyar nemzet háromszázéves politikai küzdelmeinek, társadalmi újjáébredésének és ama politikai és szociális kialakulásnak évfordulója, amely e napon a nemzet egységes és lelkes akaratnyilvánításában diadalt aratott a százados elnyomatáson s magának a népnek közönyén is. Reátért aztán a szónok annak a titáni küzdelemnek a leírására, amelyet a nemzetnek a közönyből való fölrázásában Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és sok más jeles férfiú folytatott s amely munka a siker első felét 1848. március 15-ikén érte el, amikor megjelent a szabadsajtó első közleménye: a 12 pont s amikor elhangzott az első igazi szabadhangú költemény: Petőfi Sándor Talpra magyarja. Talán vezeklésünk is ez a nap — úgymond a szónok a beszéde végén, — amelyen jobban érezzük a mai idők sivárságát, társadalmi erőinek bomlását, érdekköreinek széthúzását, osztály- és felekezeti széttagoltságunkat és eltávolodásunkat azoktól az eszméktől, amelyek uralma alatt hazánk újászületését érezzük ... De ez a nap nem az izgatás napja. Ez a nap a kegyeletes megemlékezés napja a múltakról és hitvallás a jövőre. Legyünk ma ez, holnap csermely és ha még egy Március jön reánk, legyünk áradat, amely dicsőségre vezesse hazánk eszményeit. — A beszédet hosszantartó, szűnni nem akaró tapssal és éljenzéssel fogadták. Polonyi Géza köszönetet mondott Preyernek a beszédért, amely méltó volt a magasztos ünnephez. Élteti Kossuth Lajos emlékezetét. (Lelkes éljenzés ) Nagyon emelte az ünnepély sikerét a rendezőségnek az a szerencsés eszméje, hogy Nánássy és Sajó énekeseket s Lányi Géza cimbalom- és Horváth Róland tárogató művészeket meghívta az estélyre, akik szebbnél-szebb dalokat adtak elő. Az ügyvédjelöltek és joghallgatók őrzs. egyesültté az újvárosház közgyűlési termében rendezte március 15-iki ünnepélyét déli 11 órakor. Szép számú közönség — fiatal lányok és asszonyok — zsarolásig megtöltötték a tágas terem minden zugát. Az ünnepély fényét nagyban emelte, hogy az ünnepi beszédet Beöthy Ákos orsz. képviselő mondotta, továbbá hogy hazafias költeményeket Jászai Mari, Cörök Irma a Nemzeti Színház művésznői és Ábrányi Emil a kiváló költő szavaltak. Az elnöki megnyitót dr .Wolfner Pál egyesületi elnök tartotta. Beszédét lelkes éljenzés követte. Liánna Jászái Mari szavalta el Vörösmartynak A sors és a magyar ember cimű satyrikus költeményét. A közönség feszült figyelemmel hallgatta a nagy művésznő remek szavalatát s a percekig tartó lelkes tapsvihar és éljenzés közben a művésznő többször megköszönte a méltán kiérdemelt ovációt. Ezután következett Beöthy Ákos képviselő ünnepi beszéde. Szíves örömmel fogadta el — úgymond — a mai meghívást annyival is inkább, mer jól esett neki belevetődni a fiatalélet pezsgő zajába. De másrészt azért is, mert jogosultnak tartja, hogy a régi jó táblabkák epigonjaiból alakult egyesület ülje meg méltó fénynyel ezt a mai napot, mert hisezen egyesület tagjai csakugyan jogutódjai a jurátusoknak. ismertette ezután mi jelentősége van a már