Pesti Hírlap, 1905. április (27. évfolyam, 107-120. szám)
1905-04-16 / 107. szám
Budapest, 1905. XXVII. évf. 107. (9475.) szám. Vasárnap, április 16. -------------------------------------------—, Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — , Félévre............. 14 „ — , Negyedévre ... 7 , — , Egy hóra...........2 , 40 , Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 L Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 78 I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körut 781, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. M Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn — április 17-én — délelőtt jelenik meg. A vámkérdés megoldása. "Azt a kérdést kell először tisztázni, hogy a koalíciót alkotó pártok gazdasági, vagy politikai szempontból tartják-e szükségesnek az önálló vámterület létesítését? Ezt a kérdést könnyen eldönthetjük, ha a koalíciós pártok háromnegyed részét képező függetlenségi párt eddig vallott felfogását veszszük alapul. A függetlenségi párt azt vallotta és vallja, hogy gazdasági életünk fejlődése követeli az önálló magyar vámterületet. Ebbe a szilárd meggyőződésbe kapcsolják azon reményüket, hogy gazdasági erőink fejlődése közben, tehát az átalakulás folyamata alatt irányíthatjuk aztán akként nemzeti és fajpolitikánkat, hogy hazánk nemzetközi helyzete is kifogástalanul, vagyis a mostaninál kedvezőbben állapodjon meg. Ezek szerint kétségtelen, hogy az önálló vámterület a koalíció szempontjából sem lehet más, mint eminenter gazdasági követelés, melynek teljesítését a nemzet életösztöne szabta meg parancsolóan. Ha tehát így áll a dolog, akkor semmiféle alkudozásnak helye nem lehet. Politikai követelés még mérlegelhető, sőt gyakran el is odázható. Ámde valamely gazdasági szükség gyökerében érinti a nemzet életerejét s így Prokrusztesz-ágyba semmiképen nem szorítható. Áll ez különösen az önálló vámterületre nézve. Miként magyarázzuk meg mégis, hogy a koalíciós pártok által készített felirat az önálló vámterületre vonatkozó követelést akként formulázza, hogy „a pártok megegyeznek abban a törekvésbe mi is, hogy a gazdasági önállóságot külön vámterülettel és önálló hitelrendszerrel együtt kellő előkészítés és kellő előfeltételek mellett tényleg életbe léptessék.“ Amennyire belső gazdasági helyzetünket és vámpolitikai érdekeink egész komplexumát át tudom tekinteni, a felirat ezen óvatos megfogalmazását sem megokoltnak, sem érthetőnel nem lehet tartani. Nem pedig azért, mert sem előkészítésre, sem egyéb előfeltételekre nincsen szükség. Ezzel korántsem mondok új dolgot. Mindazok, akik eddig az önálló vámterület létesítését követelték — s ide számítom nemcsak a politikusokat és közgazdasági szaktéryakat, hanem a különböző érdekképviseleteket is, s nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a végleges megoldás se nem halasztható, sem pedig átmeneti intézkedések ürügye alatt meg nem kerülhető. Ha tehát mérlegelni akarjuk a feliratban kifejezett ingadozó álláspontot, a koalíció magatartása kettes szempontból ítélhető meg. Vagy opportunusakká váltak a hatalom megkerítése céljából, vagy pedig tényleg aggodalmaik támadtak a kivitel fehtőségére nézve. Az első feltevés önmagában véve képtelen, sőt méltatlan lenne, azt tehát egész nyugodtan figyelmein kívül hagyhatjuk. A másik feltevéssel már komolyan szembe kell néznünk s ezzel kapcsolatban kötelességem indokolni, hogy miért nem tartom helyénvalónak akár az előkészítést, akár bármely előfeltételt az önálló vámterület akadályául beállítani. Az előkészítés és előfeltételek alatt a következő lényeges körülmények és intézkedések értendők: az autonóm vámtarifa elkészítése, az átmeneti idő nehézségei, a külkereskedelmi szerződések megkötése (ezek között a már letárgyalt német és olasz szerződések változatlan elfogadása), a bosznia-hercegovinai vámterület kérdése, a bank- és hitelügy rendezése és a külkereskedelmi képviselet ügye. Elismerem, hogy ezek nagy és nehéz kérdések, ámde itt kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy a függetlenségi párt évtizedek óta követelvén az önálló vámterület létesítését, fel sem tehetjük, hogy ne lett volna tisztában a felmerülő nehézségekkel, valamint azzal, hogy vámpolitikai helyzetünk gyökeres megváltoztatása mily következő tényekkel fog járni. A felsorolt nehézségek azonban csak az első pillanatra támaszthatnak aggodalmakat. Az autonóm vámtarifa elkészítése felelősségteljes munka ugyan, de némi erőfeszítéssel egy hónap leforgása alatt elvégezhető. Nevezetesen a közös autonóm vámtarifa előmunkálatai során az összes termelési ágak és érdekképviseletek behatóan indokoltfelterjesztésben ismertették meg a szakminisztériumok-akai kívánságaikat s azon vámtételeket, amelyekkel a fejlődést biztosítani vélték. Ez az anyag ma is rendelkezésre áll, sőt ami ennél még lényegesebb, rendelkezésre állnak a szakminisztériumoknak kiválóan képzett és a gyakorlati, hogy úgy mondjam vámtechnikai kérdésekben teljesen jártas vezető tisztviselői, akik A jóakaró. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Az orvosegyetem büszkesége, a méltóságos professzor úr első asszisztense, jobbkeze, reménybeli utóda, becézett ,,barátocskám“-ja, stb., stb. harminckét éves korában került abba a helyzetbe, hogy elkövessen egy óriási ostobaságot. A méltóságos professzor úr el volt képedve, föl volt háborodva, stb. midőn valamelyik denunciáns besúgása folytán megtudta, hogy kedves embere, akinek jó akarója volt, akit egyetemi kathedrájára utódjának jelölt ki, minden rengeteg tudománya dacára is „óriási ostobaságon“ töri a fejét: meg akar házasodni és el akarja venni néhai báró Rottmann tüzérőrnagy özvegyét, a szép Johannát. Miért hívták szép Johannának az özvegy bárónét, erre nehéz lett volna értelmes választ adni. Nagy termetű, izmos, szőke aszszony volt, a germán Brunhildák fajából, hibátlan növéssel, világos, tiszta vonásokkal, kissé duzzadt, érzéki szájjal — a „szép“ jelzővel azonban még a legádázabb hízelgés sem tudta volna némi röstelkedés nélkül fölékesíteni. Nem volt szép asszony, ez azonban épen nem volt akadály arra, hogy mindenkinek föl ne tűnjék, aki nagy, szőke alakja vonzó körébe került , s ilyenek sokan voltak. Sok mindent beszéltek róla már férje életében is, aki rajongott érte, bizonyosat azonban nem tudott senki. Származásáról is kétféle homályos legenda keringett; egyik megbízhatatlanabb, mint, a másik. Voltak, akik titokban azt állították, hogy szülei földhözragadt, szegény svábok voltak valahol a külső Józsefvárosban, ahol is kávémérésük volt — kicsiny, tejszagú idú, gyári munkásoknak — leányukat viszont nem is Johannának, hanem Gunderl-nek hívták — Friesz Gunderlnek — s még tizennégy éves jókora leány korában is mezítláb hancúrozott az utcán a többi külső „jozefistádtler“ leányokkal, fiúkkal és egyéb kócosokkal; — mások ellenben úgy tudták, hogy atyja nyugalmazott számvevő kapitány volt, aki — állítólag — halálos ágyán ajánlotta egyetlen leányát Rottman őrnagy gondjaiba, aki azután el is vette, kedvéért nyílt házat tartott s élete végéig folyton váltókkal, uzsorakölcsönökkel és egyéb pénzbeli nyomorúságokkal viaskodott. Halála után mindenki el volt rá készülve, hogy a négyszobás, elegáns lakást, melyben az őrnagy életében a tábornoktól kezdve le az utolsó kadétig a tüzérbrigád valamennyi tisztje megfordult, meg fogják rohanni a hitelezők és úgy végigverik rajta az árverező dobot, hogy az általános összeomlás föl fog érni gyász dolgában a mohácsi vészszel. De nem úgy történt. A lakás úgy maradt, amint volt, érintetlen- Egy gombostűt sem vittek ki belőle. Semmiféle hitelező nem mutatkozott. Még a legnagyobb rablók, a koronaszövetkezetek piócái sem fertőztették meg hasított patájukkal a fényesre kefélt küszöböt, nemhogy a becsületes hitelezők jelentkeztek volna. Egy szóval: csoda történt. Az özvegy báróné vagy kitalálta az aranycsinálás mesterségét, vagy elvarázsolta és báránybőrbe bujtatta az összes hitelezőket, kik azelőtt versenyt dulakodtak a küszöb előtt s : gyakorta ugyancsak szemtelenek voltak. Persze, lesték, hogy miképen történt a csoda? Miféle angyal verte ki a paradicsomból a rossz lelkeket? Civil angyal vagy egyenruhás angyal — esetleg angyalok, többen, vagy ketten, ki tudja . . . Mert hogy, csodák pedig nincsenek. Azonban hiába leskelődtek. Az előkelően lefüggönyözött lakás tájékán semmiféle gyanús mentőangyal nem mutatkozott. A temetés után néhány díszbe öltözött, magasrangú katona kondoleált az özvegynél, egy-két komoly polgári kabát — öregebb urak, a megboldogult őrnagy kártya-partnerei a kaszinóból — egypár kincstári asszony és azzal vége. Gyanúba fogható férfi, vagy asszony — egyetlen egy sem. Még a fiatal, bolondos Pallwitz herceg huszárfőhadnagy sem, holott erről járt a legkonokabbul a hir, hogy hevesen udvarol az asszonynak s kedvéért a leghősiesebb szamárság elkövetésére is azonnal készen lenne. De még árnyékát sem látták a lakás körül. Nem jelentkezett. Sőt még csak nem is kondoleált. Eltűnt nyom nélkül, mint valamely kidugaszolt palackból a szesz. Miképen került az orvosegyetem büszkesége, a híres sebész-professzor jobbkeze, stb. az özvegy bárónő vonzókörébe — titok. A kolléga urak, kik a gyönyörű karrierének induló fiatalember meseszerű ügyességét és szerencséjét kétségkívül a legnemesebb irigységgel csodálták — hogyne, az ördögbe! Egy ember, ki a legveszélyesebb operációt is pokoli biztossággal, villámgyorsan végzi, egy helyre soha sem vág kétszer s még eddig egyetlen beteg sem halt A Festi Hírlap mai száma 52 oldal.