Pesti Hírlap, 1908. augusztus (30. évfolyam, 184-208. szám)
1908-08-01 / 184. szám
2 1908. augusztus 1., szombat. PESTI HÍRLAP., Egyik oldalt: lázadás és nyugtalankodás, a másik oldalon: a pacifikáció. A berlini szerződés nem csak a pacifikációt bízta Magyarországra és Ausztriára, hanem, hogy e tartományokban kultúra és civilizáció, jog és szabadság létesíttessék. A boszniai kormányzat még ma is pacifikációból áll. Módszere a kötél és a golyó, a bilincs és a börtön, a hadi jog és a szurony. Ezért Kállay tudományos módszerű történeti és bölcseleti alapeszméid kormányzata nem hozhatott üdvöset e tartományokra, — bár elismerem, hogy Kállay mindig jót akart. Kormányzatánál a pacifikáció lévén a jellegzetes vonás, tehát a lázadóknak leveretése és fékentartása, a boszniai népek szabadságáról vagy alkotmányos életéről soha sem lehetett szó. Itt minden a kísérletezés határán belül maradt és minden csak a megnyugtatás látszatának kedvéért. A boszniai mohamedánok mellett a keresztény lakosság is, a görög-keleti szerbek és katholikus horvátok is nem egyszer az elégedetlenséget és az elnyomottság érzetét feltüntető mozgalmakat szítottak. A muzulmánokkal és azokkal is mindig csak tárgyalások folytak, de végleges béke soha sem létesült. Alkotmányos intézmények létesítésére, a népek fölszabadítására vagy csak helyi önkormányzat megteremtésére a bosnyák kormányzat soha sem határozhatta el magát és ami megszégyenítő Magyarországra, hogy t. i .ámbár" az 'alkotmány “értelmében Boszniakormányzatába Magyarorságnak is beleszólása van és a kormányzás érvei a magyar kormánynyal együtt állapítandók meg. Magyarország részéről tíz alkotmányos szabadság instituálása mai napig nem kezdeményeztetett, így aztán megtörtént, hogy a boszniai országos kormány a legmegvetendőbb politikai eszközt is igénybe vette, amikor ezt jónak látta, hogy tudniillik az igazságszolgáltatást használta föl a politikai célszerűség szempontjából. Ugyanis, amint a sajtó hírt is adott róla , az utóbbi napokban katonai bíróság ítélt egy sajtóperben és a tulajdonképent felelős személy, a felelős szerkesztő fölmentése mellett a cikkírót, azt, akit a cikk írásával nem volt már leány. De asszony se. Egyszóval: volt múltja. — Színésznő volt. — Te egy finom ember vagy, úgy veted ide ezt a színésznő-szót, mint egy kedvező magyarázatot. S tényleg, milyen bő köpönyeg ez a szó. Elfér alatta a Jászai Mari Elektrája, mely, emlékszem, gimnazista koromban önkivületbe ejtett s a legutolsó kabaret-énekesnő, aki a különböző nemzetek csókolózási módjáról vagy valami másféle tanulságos dologról szokott kuplékat dalolni. Nos, a feleségem múltbeli szereplése is: elfér eme köpeny alatt. Igaz, hogy a legszélére, a kabaret szélére kerül. Mindegy. Végre is inkább szeretem azokat a nőket, akik a házasság előtt élik át nyíltan múltjukat, mint akik a házasságban szándékoznak azt titokban kiélvezni. Bizonyos nyugalommal tudok tehát foglalkozni a Magda színésznői élményeivel, szerelmi múltjával. Tudok minden szerelméről, ismerem a legtöbb volt barátját. Persze némi féltékenységet érzek mindannyival szemben. De hát ez úgyis egy lebírhatatlan érzés, nem törődöm tehát vele. Volt azonban egy szerelme, egy szeretője, aminek és akinek elgondolása folyton új és új gyötrelmet okoz nekem. Mit, gyötrelmet? Ez egy túl egyszerű, túl szürke szó az undorodásból, a felháborodásból, az elkeseredettségből, a beszennyezettségből, a tehetetlenségből, a megalázottságból összevegyült ama lelkiállapot számára, amit ennek az embernek a látása, vagy akár csak elgondolása bennem előidézett. Mert ismertem. Sőt kerestem az is megtanúsítottak, sőt a szerkesztőség összes tagjait is és még a szedőket is az 1879-ben érvényben hagyott katonai büntető törvény alapján, sőt a katonai hadbíróság ítélkezésével polgári állású hírlapírókat 2 esztendőtől 9 évig terjedő sulyos fegyházra ítélték; a büntetőjogi kollektiv felelősséget tehát a legridegebb formában alkalmazták, amint erre ma sajtóügyekben sehol a civilizált világban nincsen példa. Harminckét esztendővel az okkupáció után, tehát a szabadság után esdeklő és szomjúhozó népet azzal vigasztalták meg, hogy a sajtó munkásait az államellenes üzelmek előtérbe tolásával hadbíróság elé állították és börtönbe vetették. Statáriádis katonai bíráskodás alkotmány helyett. És mialatt mindez Boszniában véghez megy, a közel Keleten kigyúlnak az örömtüzek. A török birodalomban fölkelt az alkotmányosság napja, a padisah parlamentáris kormányzattal ajándékozta meg népét; a szó és a sajtó szabad lett; mámortól és örömtől ittasan ölelkeznek Törökország népei vallási és fajkülönbség nélkül és egygyé olvadnak lelkesültségben az alkotmányos szabadság élvezetében. A szultán a 76-iki alkotmányt és Midhad pasa dicsőséges alkotásait újra viszszaadta népének és reá esküt is tett. Bosznia népe pedig még mindig a 78-iki rabigában sínylődik. A híres áprilisi konvenció fentartotta a török szultán szuverenitását, az okkupáit, tartományok fölött, de a berlini szerződés által reánk rótt missziónak becsületes teljesítésével, anyagi és kulturális erőnk kifejtésével, az volt hivatásunk, hogy a szitánc főhatósága mindinkább csak formulává váljék belső tartalom nélkül. A csipö .tartalmat pedig, nyújtsa a kormányzat,,mely a nép jólét,,a nép- ’ szabadság és alkotmányosság eszközeivel szabadítsa föl és csatolja bensően hozzánk. Bosznia népét, hogy a végleges rendezés készen találja a monarchiát és Bosznia népe szeretettel és hűséggel fogadja majd el az új alakulatot. De idáig nem terjedt a kormányzati előrelátás és bölcseség. A felszabadítók nem mi lettünk, hanem a szultán és a Magyarország által szentesített boszniai osztrák uralom közepette most fájdalmas, sóvárgó szívvel tekint át Bosznia , a török félholdra. Helyes politika ez? " ítéljék meg kormányzó férfiaink és döntsék el végre, vajon nem érkezett-e el utolsó órája annak, hogy Bosznia és Hercegovinában olyan állami rendet teremtsünk, amely méltó a szabad nemzetek hivatásához és amely méltó a magyar nemzethez is, amely a berlini kongresszus megbízásából Ausztria mellett a másik döntő tényező. Röviddel azután, hogy a boszniai kérdést a parlamentben fölvetettem, Bécsben tartózkodásom alatt Kállay Benjámin, a geniális államférfiú, szíves volt engem fogadni. Szalay László tanácsosát, a boszniai jog kitűnő művelőjét, küldte hozzám, hogy látogassam meg. Kállayt már akkor súlyos kór emésztette, de midőn velem vitatkozva — több mint egy órán át kifejtette előttem azon szempontokat, melyek — szerinte — kényszerítőleg hatnak közre, hogy Boszniát csakis az ő módszere szerint és nem másképen lehet kormányozni, szemei fölélénkültek és egész lénye átszellemült. Mialatt én karosszékben ültem, Kállay egészen fölhevülten szobájában föl- és alájárkálva fejtegette témáját. Soha bensőbb és igazibb meggyőződést nem láttam visszatükrözni, mint ahogy ezt Kállay előadásánál tapasztaltam, így megértettem, hogy Bosznia kormányzata tekintetében Kállayrészéről változást remélni nem lehet. Hiszen majdnem felháborodva azon, hogy én Bosznia alkotmányos létét szóba mertem hozni, így zúdult rám Kállay: ,,Ilál azt hiszi,képviselő úr, hogy: a Balkán népei érettek az alkotmányosságra?" Nem hiszem, hogy ha Kállay Benjámin még élne, az események nem győzték volna őt még most már arról, hogy Bosznia és Hercegovinában elérkezett az alkotmányos reflormok ideje. Úgy érzem, hogy a magyar nemzet van hivatva állásfoglalásával a parlamentben és a törvényhatóságokban és lelkesült agitációk- kal nyilvános népgyűléseken Bosznia alkotmányos életének életre hívását előmozdítani. Vagy ebben is Ausztria előzzön meg minket?zeetségét, érdeklődtem iránta. Megismerkedtem vele. Ez a Gerő Péter volt. •— Bizonyos vagy benne? — Hogyne. Hisz a feleségem sem tagadta. Két évig volt ennek az embernek a szeretője. Megnyugtatni akartam a felhevült embert: — Édesem, a nők szeszélye kiszámíthatatlan. Nem mindig csak a szép, kedves, finom, nemes férfiak felé fordul, hanem a kevésbbé vonzó példányokat is fölkeresi. — Kérlek, ez csak magyarázat, de nem mentség. Különben nem ismerted közelről és alaposan ezt a Gerőt, nem lehet fogalmad a hitványságnak, a sárból valóságnak arról az undorító fokáról, mely őt jellemezte. Mondha- tom neked, a Magda többi szeretői se voltak mind csupa übermenschek. De a bankigazgatókból, képviselőkből, művészekből és többékevésbbé korrekt pénzembrekből álló társaságból ez a Gerő úgy válik ki, mint egy varangy valami illatos virágágyból. Értsd meg, hihetetlen piszok-szörnyeteg volt ez. Már testileg is olyan undorítóan rút volt, hogy kín volt ránézni. Egy kicsi, köpcös, szőrös, vörös, piszkos alak. Kopasz fej, melynek még koponyaformája is torz volt. Ürü-orr, szeplős arc, kidülledő üvegszem, örökké izzadó kéz, hihetetlenül össze-vissza hajlított gerinc és a lábak. Izléstelem, parlagi, de kiáltó elegancia. Piszkos körmök, de gyűrűk. Akarod, hogy még tovább részletezzem? — Isten ments. De talán intelligens vOlt. — Én is azt hittem, amíg csak látásból ismertem. De aztán megtudtam, hogy buta volt. Igen, nemcsak műveletlen, iskolázatlan, hanem tompaeszű, renyhe gondolkodású is. Még az a beszédbeli fürgeség, alsórendű szójátékgyártási képesség, vagy a még alsóbb, rendű ügyesség az újságírói zsargon kezelé-sében se volt meg benne. Semmi, értsd meg, semmi. S erkölcsileg, természetesen, szintén mélyen a zérus alatt állott. Nemcsak azért, mert egy közönséges revolver-újságíró volt. Valaki végre is a létfentartás kényszere alatt űzhet egy hitvány foglalkozást s lehet a magánérintkezésben, a környezetével szemben egy jószívű, szolgálatkész ember. Ez azonban minden tekintetben hitvány volt. Rongy kis lapjának még rongyosabb munkatársait hatosokkal fizette s a felesége, mert az is volt, úgy élt, mint egy szakszervezeti mozgalomról mit se tudó cseléd. . . — De hát pénze csak volt ennek a szörnynek, mert végre is, akkor én se érteném. — Á, dehogy volt! Hogy néhány száz forintot összezsarolt egy hónapban, az végre is nem jelent pénzt. S különben is Magda öszszes szerelmei közt ez volt a legönzetlenebb. Azt hiszem, még ő adott olykor pénzt ennek a gazembernek. — De hát akkor mit gondolsz, miért szerette? — Ezt én is kérdeztem tőle, egyszer, régen, mikor még e féléről egyáltalában beszéltem vele. Magda azonban ötölt-hatolt, elpirult ,s azt mondta: nem tudom. S bevallom, én sem tudom, * rtr*r