Pesti Hírlap, 1911. október (33. évfolyam, 233-245. szám)
1911-10-01 / 233. szám
A Pesti Hírlap 1911. október 1., vasárnap megnyugtatja az országot, hogy gondol ennek vitális érdekeivel. A magunk részéről az állami költségvetés megszavazását még nem tartjuk komoly nemzeti munkának, pedig a nemzeti munkapárt ilyet hirdetett. A budget csak „folyó ügy“, amelynek elintézése szükséges. Legfölebb a budget egyes tételeiben le lehet rakni bizonyos reformmunlkáknak alapját. És ha csakugyan nyomát lehet ennek látni a jövő évi budgetben, akkor a kormány saját érdekét is szolgálja és népszerűségét növeli, ha a budgetet korábban tárgyaltatja. Újabb időben nagy idegesség uralkodik a munkapárton és nyílt titok, hogy Khuent valamely erőszakos lépésbe akarják beleugratni azok, akik barátainak tüntetik fel magukat. Figyelmeztetjük, ne üljön fel ennek az ugratásnak, amelynek titkos célja talán az, hogy őt a miniszterelnöki székből kiugrassák. Nemcsak az országnak, hanem önmagának is sokkal többet fog használni, ha most a véderőjavaslatok tárgyalásának megszakításával megkezdi a rendes törvényhozási munkát, a budget tárgyalását, mert ezzel a konciliáns eljárással sokkal mélyebb hatást fog tenni a közvéleményre, mint valami Tisza-féle erőszakos lépéssel, amelylyel mindent kockáztat. Országgyűlés. I. II. A képviselőház ülése szeptember 30-án. Elnök Návay Lajos. Az elnök bemutatja Hódmezővásárhely, Szombathely, Mezőtúr városok és Kisbér község polgárságának a köbölkúti kerület és a kőbányai szocialistáknak kérvényeit az általános titkos választói jog mellett és a katonai túlkövetelések ellen. Kun Béla ellenindítványa folytán az ellenzék a kérvények bizottsági tárgyalására nézve névszerinti szavazást kért. Rakovszky Iván bemutatja a kérvények hetedik sorjegyzékét. Egy név szerinti szavazás után áttér a Ház a véderőjavaslat tárgyalására. Preszly Elemér: Az önálló magyar hadsereghez való föltétlen, jogunkat hangoztatja. Ez elvi álláspont mellett átmeneti megoldásként megelégednék azzal, ha a dualizmus élő valósággá válnék. Tisza István a vivrmánypolitikát veszedelmesnek mondotta, azonban arról nem szólt, hogy a dokut des elve miért veszedelmes. Ha idősb gróf Andrássy Gyula is Tisza István álláspontján lett volna, akkor ma nem volna ujonc megajánlási jogunk, nem volna honvédtisztképzésünk. Andrássy után azonban olyan kormányok következtek, amelyeknek nem volt érzékük a nemzet kívánságai és vágyai iránt. Tisza Kálmán tizenötesztendős, mindent elsorvasztó politikája nagyban hozzájárult, hogy a nemzet jogai elhomályosodtak. Ma már még a legkonzervatívebb 67-eknek is el kell ismernie, hogy a nemzet kívánságai el nem némíthatók. A magyar faj, a magyar tiszt vajon érvényesülheti-e faji erényeit a közös hadseregben ? Lovászy Márton : Sajnos, nem! Preszly Elemér: A magyar hazafiság vajon jól érzi-e magát a közös hadseregben? Ábrahám Dezső: Hány magyar tábornok van? Eitner Zsigmond: Harmadmagával van a miniszter úr! Preszly Elemér: Ismerteti Pitreieh könyvét a hadseregről. Pitreieh elveit a szóló is elfogadja. Sümegi Vilmos: El is csapták érte Bécsben. Preszly Elemér kifogásolja ezután, hogy a javaslatiban a flottáról egy árva szó sincs, hanem a haditengerészet ezentúl is megmarad abszolutisztikus kezelésben. Idézi gróf Andrássy Gyulát, aki azt mondta, hogy a katonatiszti pályán szükség van mindig motívumokra, amelyek lelkesítenek és áldozatkészségre serkentenek. A közös hadseregbe a magyar tiszt beleviszi-e mindazokat a motívumokat, amelyekre gróf Artdrásy Gyula rámutat? Hazai Samu honvédelmi miniszter: Igenis, beleviszi! Preszly Elemér: Ez a hadsereg valami nagy eredményekre, valami nagy múltra nem tekinthet vissza. Nem hivatkozom az orosz-japán háborúra, mert hiszen azt nem mi vívtuk meg, hanem ennek a hadseregnek utolsó nagy csatájára, a königgrätzi viadalra. Osztrák történetírónak, Friedjungnak, a munkáját veszem, azt hiszem tehát, az elfogultság vádja engem nem érhet. Ennek a csatárnak elvesztését nagy részben a vezetés fogyatékossága okozta. Hazai Samu honvédelmi miniszter: A puska isi Preszly Elemér: Azért mondtam, hogy nagy részben. Hiszen kétségtelen, hogy pl a hadvezér, Benedek, nem állt a helyzet magaslatán, ő nagyon jó katona volt, aki Olaszországban megállta a helyét és ott ismerte is a terepet, azonban elméleti tudása abszolúte nem volt. Hazai Samu honvédemi miniszter: Dehogynem ! Preszly Elemér: Engedelmet kérek, ezt a történelem állapítja meg; egyetlen egy katonai könyvet nem olvasott, hiszen nem is akart hadvezér lenni. Albrecht főhercegnek felfedte, hogy fél és nem akarja a hadvezérséget elfogadni; Albrecht főherceg kényszerítette rá. És mikor aztán a csata elveszett, Albrecht főherceg volt az első, aki Benedek felett pálcát tört. Először becsületszavát tette, hogy a háború lefolyásáról egyáltalán soha és sehol nyilatkozni nem fog és mikor ez megtörtént, akkor megjelent a bécsi katonai hivatalos lapban egy közlemény, amely mindenért szegény Benedeket tette felelőssé, úgy hogy ezt az embert teljesen elkeserítették és azért nem akart ez az izig-vérig katona mint katona meghalni. Ha ennek a tábornoknak tragikus sorsát látjuk, akkor feltétlenül eszünkbe jut a nemez, azzal a magyar katonával szemben, aki első diadalait nemzete elleni csatában szerezte. (Felkiáltások a jobboldalon: Ki volt az?) Benedek, 1818—49-ben. Ha vizsgáljuk a közös hadsereg taktikáját, azt fogjuk tapasztalni, hogy ez soha sem volt eredeti és önálló. Hazai Samu honvédelmi miniszter: Nem is lehet eredeti! Hiszen egy törvény alatt van világszerte ! Preszly Elemér: Egy igazi nemzeti hadsereg nagy egyéniségeket, nagy hadvezéreket nevel. Ezzel szemben az osztrák hadseregnek nagy hadvezérei sohasem voltak, mert hiszen Savoyay Eugen idegen volt. Károly főherceg értett valamit a hadvezetéshez (Derültség jobbfelől.), nagy hadvezér volt, de épen a dinasztia részéről találkozott bizalmatlansággal és ennek következtében nem fejthette ki minden tudását és képességét. Nálunk a Hofkriegsrald neveli az u. n. Heeres-Werderbereket, a csatavesztőket.. Hazai Samu honvédelmi miniszter: " Atv nincsen! Preszly Elemér: Ismerjük a polgári életből az u. n. sémás hivatalnokot. Ha valami aktát kap elintézésre, belenyúl az Íróasztalába, kivesz egy sémát, és nem önállóan intézi el az aktát, hanem arról írja le. Tudjuk, hogy ezek a sémás hivatalnokok sohasem lesznek jó hivatalnokok. Az osztrák hadsereg tele volt ilyen sémás hadvezérekkel, akik sémák után dolgoztak, sőt úgy olvasom, hogy a mostani hadügyminiszter úr is ilyen sémás hadvezér és győri parancsnok korában Napóleont utánozta. (Derültség bal felől.) Hazai Samu honvédelmi miniszter: Ilyeneket s talán mégse lehetne mondani! Beszédes napja volt ma is a képviselőháznak. Egy név szerinti szavazás elintézése után folytatták a véderővitát, amelyben Preszly Elemér pártonkívüli negyvennyolcas szólalt fel és hosszabb beszédben bírálta a katonai javaslatokat. A nemzeti jelleg érvényesülését sürgette a hadseregben uralkodó magyarellenes irányzattal szemben és érdekes pikantériákat mesélt el a hadvezetőség kulisszatitkaiból. Hazai Samu honvédelmi miniszter is végighallgatta a beszédet, sok helyütt közbeszólott, másutt pedig csak egy-egy mosolylyal felelt a nem mindig „szakszerű“ kritikára. Fél egykor az interpellációkra került a sor. Katlan Ubul a közös hadügyminiszter minapi nyilatkozatát tette szóvá, amely a hadsereg terheinek újabb emelkedését helyezi kilátásba. Janzkó Pál az érmelléki és krasznamenti kisgazdák érdekében szólott. Ticsy Zoltán pedig nagy tetszéssel fogadott beszédben azzal a kérdéssel fordult a pénzügyminiszterhez, hogy — Ő nem tudja, — mondta ravaszai Zsófiának. — Semmit se gyanít, — folytatta rejtelmes arccal a másik leány. — Mit nem gyanítok? Mit kellene tudnom, amit nem tudok? — szólott elképedve a képviselő. Josephine szeme csak úgy ragyogott a jókedvtől. — Tetszett már valaha hírét hallani Mozgay Sándornak? — kérdezte alamuszi pillantással. — A híres színésznek? A legnagyobb magyar szerelmes színésznek? A boldog férfinak, akibe Budapesten minden leány szerelmes? Csak talán nincsenek Nagysádék rokonságban Mozgay Sándorral? A két öreg dáma megint lopva összenevetett egymással. — Mozgay Sándor az öcsénk, — mondta bizonyos hatásvadászattal Josephine. — A testvér öcsénk, — folytatta Zsófia. — Mi neveltük, mi taníttattuk, mi fizettük érte az iskolapénzt a színésziskolában. Addig, míg a diplomát meg nem kapta, a másik szobát is kiadtuk, s magunk a konyhában laktunk, mert a tanulás nagyon sok pénzbe került. Jelenleg persze már nem szorul ránk, mert tizenkétezer forintot úgy megkeres évenként, mint tizenkét krajcárt . . . — És most természetesen ő segíti Nagysádékat? Josephine megrázta a fejét. — Mi hála istennek nem szorultunk rá, mert mi a kézimunkánkból is fejedelmileg megélünk. — De különben sincs abban a helyzetben, hogy bennünket segíthessen, — folytatta Zsófia, í) minden fölössleges pénzét ruhára, cipőre, kalapra és nyakkendőre adja ki, mert tetszik tudni úgy-e, hogy ő a legelegánsabb férfi Budapesten? Az utcán mindenki megfordul utána, a Belváros minden kirakata az ő arcképével van tele, s olyan hölgyektől kap leveleket, akik az udvarnál is megfordulnak. — És ez magukat boldogokká teszi? — Na hallja! — kiáltott föl Josephine. — Hát mi tegyen boldogokká bennünket? — folytatta Zsófia. — Sírunk örömünkben, ha olykor messziről meglátjuk, s néha órákig utána sompolygunk, hogy a hölgyeket nézzük, akik az utcán csillogó szemmel kacérkodnak vele. — És csak messziről látják? — Oh nem, a színpadon is látjuk, hiszen minden este a színházba megyünk, mikor ő valamelyik szerepét eljátszsza . . . .— Ide sohase jön? Nagysádókat sohase látogatja meg? A két leány összecsapta a kezét. — Jó isten, hogy jutna ideje ahoz, hogy bennünket minduntalan meglátogasson? Tudja, hogy egészségesek vagyunk és hogy nekünk még a jégeső se árt meg, — mit keresne hát itt ebben az unalmas fészekben? Nem, ezt mi nem is kívánjuk tőle, elég, ha minden áldott estén ott pirulunk-pirulunk boldogságunkban a másodemeleti zártszéken . . . . Hálásan emelték szemüket a téglaszínű plafond felé, melynek irányában a jó istennét képzelték, de a képviselő nem osztozott elragadtatásukban, hanem komolyan megcsóválta a fejét és így szólott a rajongó vén kisasszonyokhoz: — Tőlem igen nagy művész lehet, mert az ilyesmihez én nem értek, de hogy gonosz és szívtelen ember, arról már határozottan biztosíthatom Nagysádékat . . . Én úgy képzelem, hogy minden reggel lóhalálában kellene idejönnie, hogy Nagysádéknnak ezt a dolgos kezét megcsókolja ... De különben nem rám tartozik, hát nincsen is hozzá semmi közöm . . . A két leány duzzogva vonult vissza e sértő kijelentés után, s kétszer huszonnégy óráig rideg közönbösséggel fogadta az új lakó köszöntését, de harmadnap mégis csak megbékítitek vele, mert belátták, hogy — bár mélyen alatta áll bátyjuknak — utóvégre kétségtelen jóindulatból kritizálta meg ily csúnyán a legnagyobb magyar színészt. Josephine-nak volt a véleménye, hogy a falusi embertől nem szabad rossz néven venni bizonyos szellemi korlátoltságot, Zsófia pedig elismerőleg tette hozzá, hogy a szája ugyan rossz, de a jelleme kifogástalan, mert mindenesetre fenkölt jellemre mutat, hogy egy országgyűlési képviselő minden este hideget vacsorázik, s kilenc órakor, akár csillagok ragyognak, akár záporeső esik, pontosan hazatér a hónapos szobájába. — Tudod, hogy tegnap az egész petróleum kiégett nála a lámpából? — szólott a derék Zsófia, aki a szobát délelőttönként tisztogatni szokta. — Megint hajnalig olvasott? olyan időben fogja-e a költségvetést a parlament elé terjeszteni, amikor annak letárgyalására elegendő idő lesz? Kijelentette egyben, hogy az ellenzék a budget megszavazása elé nem gördít akadályokat..