Pesti Hírlap, 1912. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1912-02-11 / 36. szám

70 lazik, míg ki nem issza magát a világból. . . . A sokféle gyomor­cseppek is, mint Pálinkaé­­neműek, nem hogy appetitust szereznének, sőt inkább elrontják, átallgában óhajtanám, hogy kivált szokatlanoknak soha Pálinka­neműt ne rendelnénk. . . . Nem feledkezik meg a kávéról sem, amely­nek orvosi jelentőségét a következőképen rajzol­ja meg: — A Kávét, melly 1650-ik Esztendőben jött bé Európába, tsak mint orvosságot kell venni. A Kávé olaja által hirtelen izgat, innét vagyon, hogy kivált mikor gyommunkat megterheltük. Etel után egy órával, mint orvosság, a gyomor főzését elősegíti s az elmét élesíti. A levegőváltozásról, amely szintén mind gyakrabban alkalmazott eszköze a modern gyó­gyító-mesterségnek, ezeket mondja: — Sok Nyavalya az Élet módjától és kör­­nykiállásainktól függ; sokszor a betegnek a kör­nyékbeli levegő ellensége, más Tartomány-beli keverék ellenben élesztője. Cicero is Olaszor­szágból Ázsiába és Görög­országba utázván, gyógyult meg, és ma is a hosszas hideglelős és nedves lakás. Hollandusok a száraz Olasz Or­­szágb­a mennek meggyógyulni. . . Nagyon természetes, hogy nem feledkezik meg Zsoldos János a dohányról sem. — A Dohány — írja a Diaetetikában — mérges­íti, gyomrot háborító, azért étel előtt és fiataloknak átallyába, ártalmas. A kik rossz szo­kásból hozzá szoktak, mértékletesen éljenek vé­le. ... A köpködés tsupa rossz szokás, pipával elő­mozdítani veszedelem. Tudott a himlőoltásról is. — A Pestises himlő ellen tehén-himlővel min­den ember beoltassa gyermekét. Különösen vi­gyázni kell, hogy a tehén-himlő vagy egyenesen tehénből, vagy pedig egésséges tehén-hivalós gyermekből vétessék, ne­hogy a himlővel együtt nyavalyák is oltassanak az ártatlan gyermekbe. Egyik legérdekesebb fejezete a könyvnek az, amely a gyermekek nemi fölvilágosításáról beszél. . Mintha csak egy ultra-modern orvos­­pedagógiai értekezést olvasnánk, keresztülfutva az alább következő sorokon: — Az ártatlan és tapasztalatlan ifju a rossz társaság, a tudatlanság és előre nem látások miatt hogy el ne romoljon, a Szülőknek és Ne­velőknek szükséges, hogy őket a már tapasztalt rossz következésű dolgoknak jó idején való meg­ismerésére és kerülésére tanítsák, ne­hogy maga kárával és veszedelmével kellessen meggyőződ­nie ’a felöl, a mit előre rossznak megismervén, elkerülhetett volna. Hibás nevelés az, midőn az ártatlan Természetet titkolja valaki a gyermek elől és sokkal rosszabb, ha magába, természeti ösztön után botlik a világosságra, melly szeme fényét elvevén, nyakra-főre rohan a veszedelem­be. Meg kell az embert az emberi dolgokra taní­tani, csak hogy a maga idejében. Taníttatván a Föld leírása, egy­ utazó más indulattal tanulja azt, mint egy, még az Utazásról nem is gondol­kodó Ember: úgy a Természetet az ártatlan és gerjedezés nélkül való állapotban, a felserdülés előtt, a gyermeknek bátran és ártatlanul lehet megmagyarázni.. . De szükségképpen kell nektek az Ut­mutatás, hogy el nem kerülhetvén az Utat, el ne tévelyedjenek. Ha egyetlen egy el­tévelye­­dett nem volna is, mégis szükséges volna a rossz Ut veszedelmét fölfedezni: hát mikor az orvosok tapasztalások szerént olly nagyon elromlott az Ifjúság, szükséges az alattomban terjedő zsele­­keisteknek nyilvánvaló testi veszedelmeit fölfe­dezni. . . Sőt, van Svietten azt tanácsolja, hogy szükséges jó volna, a még el nem romlott ifjak­nak az elromlottakat szinról-szinte megmuto­­gatssa. ... . . . Sorra kerül a tudós táblabiró művében minden, ami az egészség megtartásáért vagy visszaasertéséért vívott küzdelemben hasznára lehet az embernek. Itt-ott egy-egy gyönyörű meg­sejtés is fölcsillan, megsejtése a később elkövet­kezett korszakos orvosi fölfedezéseknek. De ta­lán a föntebb egybefűzött néhány adat is elegen­ Pesti Hírlap de annak megokolására, hogy miért kellett a régi jó táblabírák emez egyik érdemes tagjának a nevéről egy percre leszedni a feledés porát. Fráter Aladár, Ostwald Vilmos tanácsa. Élénk emlékezetében van még mindenkinek a nemrég lefolyt orosz-japán háború. A kis japán nemzet nemcsak hogy össze merte mérni az ere­jét a nagy orosz birodalommal, hanem győzedel­­met győzedelem után is aratott fölöttük. A japánok felé ekkor irányult nagy érdek­lődés csakhamar nyilvánvalóvá tette, hogy csodás sikereiket, fényes egyéni tulajdonságaikon kívül, a háborúra való teljes elkészül­tségükkel érhették csak el. A jövő háborúja elé ilyen nem kevésbbé el­készülten akarnak állani a japánok. Elszéledtek tehát a világ minden részébe, a tudomány mű­vészet, ipar és kereskedelem terén mindazokat a tapasztalatokat megszerezni, amiket hazájukban haszonnal értékesíthetnek gazdaságuk felvirágoz­tatására. Mert úgy vélik, a jövőben a nemzetek sorsa nem a harcmezőn, hanem gazdasági téren dől el. Az nyomul az előtérbe, aki a természet hatalmas kincseit és erőit jobban ki tudja használni, aki gazdaggá lesz. Nincs nemzet a föld­kerekségen, melynek fiai idegenben jobban használnák fel idejüket, mint a japánok, még sincsenek teljesen megelégedve magukkal. Nagy feltalálókat szeretnének maguk­ból kiválni látni, akik nagy technikai és chémiai vívmányokkal gyorsan vinnék előre nemzetüket a meggazdagodás útján. Gyorsan szeretnének nagy és gazdag vezető kultúrnemzetté váln­i. A nagyemberek kiválását, akik mértföldes lépésekben vinnék őket előre a haladás útján cél­juk felé, egy kicsit tehát siettetni akarják: a geniek mesterséges tenyésztésére határozták el magukat. Kormányuk megbízásából a ném­et egyetemen tanuló japánok ehez mérten megkérdezték Ost­wald Vilmost, a világhírű tudós egyetemi tanárt, felismerhető-e kora ifjúságában már valakin, hogy később nagyemberré válik? Megállapítható-e előre kiből lesz génjé ? Mert ha ezt­ előre tudni lehetséges, kormányuk a jövőnek ezeket a génjéit egyrészt olyan helyzetbe juttatja, hogy jövő nagy­ságuk érvényre jutását semmi se gátolhassa, más­részt módot nyújt nekik arra, hogy nagy alkotások­kal nemzetük jólétét előmozdíthassák. A nagy tudományú vegyészprofesszor, aki egyébként nagy bölcsész is, e kérdés megoldásába mélyedve, visszaemlékezett, hogy hosszú tanársága alatt jóformán sohase tévedett még az asszisztense megválasztásában, sem abban, kit tartson nagyszámú hallgatóiból arra érdemesnek, hogy vele többet fog­lalkozzék s úgy találta, hogy ez könnyen lehetséges. Különben hogy találta volna ő meg mindig ösztön­­szerüleg a neki alkalmas embert. E természeti tör­vény kutatása volt a megteremtője a világhírnévre szert tett „Grosse Männer“ c. művének, amelyben tapasztalatait úgyszólván tudományos rendszerbe foglalta. Néhány évvel ezelőtt egy francia tanító azzal tett hírnévre szert, hogy növendékeinek életére tett jóslatai mellett bizonyítottak a tények. Mikor kérdezték, honnan tudta, hogy gyenge és beteges növendéke hosszú életű lesz, azt mondta: olyan tulajdonságokkal rendelkezett, amelyeknek csak későbbi korban vehette hasznát. Ostwald eredeti gondolkozású ember, bizonyára nem is tudott erről, de hogy ő is körülbelül ilyen eredményre jutott visszamenőleg, annál jobban elhihetjük neki, hogy a geniek is úgy nagyjában rendesen azokból a ta­nulókból lesznek, akik tanulmányaik körén túl tu­dásvágyukat mindenre kiterjeszteni, iparkodnak, aminek később nagy hasznát veszik. Könyvének megírása óta, talán a tapasztalatok által is támogatva, talán, mert be is váltak tanácsai a japánoknál és szaporodnak a dr­­aták, ma még jobban meg van győződve módszere csalhata­tlansá­­gáról. Miután pedig a genie Ostwald szerint immár biztosan felismerhető a maga környezetében és mivel tán a magyar nemzet iránt rokonszenvvel viseltetik, egy cikkében a magyaroknak is figyel­mébe ajánlja a genie-tenyésztést. Azt tanácsolja, évente 100.000 koronával tíz ilyen ifjúnak, jövendő nagyságnak az útjából hárítsuk el a fejlődésük út­jában álló akadályokat. Ha ebből a tízből csak öt válik is be, ami majdnem biztos, hasznos befekte­tés lesz a pénz, amit egyébként az ifjak, ha kere­setképes emberek lesznek, vissza is fizethetnének. Nálunk nincsenek a kísérletező pozitív tudo­mányok számára olyan intézetek, mint Francia­­országban a Collége de France, az École normal superieur, az Institut Pasteur, An­golországban a Floyal Institution, Németországban a Technische Reichsanstalt, honnét a Davyk, a Faradayk, Pasteurök, Ouriek, Ehrlich-Hatik árasztottak di­csőséget nemzetükre és az egész emberiségnek jól­­tevőivé lettek. A mi tudományos proeduktumaink a műveit külfölddel párhuzamba sem hozhatók. Sőt Than Károly a „Kultúránk és a természetbúvánko­dás“ című értekezésében oda nyilatkozott, hogy a kis Balkán-államokban a tudományos törekvéseknek olyan jelei mutatkoznak, hogy nemsokára túlszár­nyalnak bennünket. Nekünk tehát minden alkal­mat jobban meg kell arra ragadni, mint bárhol egyebütt, hogy az exact tudományt művelők száma szaporodjék, ha a nemzetek kultúrversenyébben nemzeti önállóságunknak és életrevalóságunknak jelét akarjuk láttatni. Ostwald tehát nagyon is eltalálta, hova küld­je jó tanácsait, de, sajnos, aligha teljesen kárba nem veszett. Németországban Vilmos császár magánúton 10 millió márkát gyűjtött egy a tudomány önálló fejlesztésére hivatott intézet részére, de ki törődik nálunk ilye­smivel, ki gyűjtsön, ki adjon nálunk 100 ezer koronát? Ha kevesebbről volna szó, talán könnyebben el lehetne képzelni a megvalósítását. Ebben az esetben azt tanácsolnám, hogy azok a tényezők, akiket Ostwald tanácsa illethetett, évente csak 10 ezer koronát adjanak össze és ezt évről-évre a legzseniálisabb magyar feltalálónak juttassák. Akinek ezt a jutalmat adnák, egész biztosan már valamire való ember, tehát még experimentál­­ni sem kellene. Egészen megnyugodhatnánk pl, ha a szabadalmi hivatal bízatnék meg az odaítéléssel, ez csak az érdemes embereknek juttatná. Wartha Vincének — azt hiszem, két évvel ezelőtt — az Akadémián az elméletről és gyakor­latról mondott eszméje valósulna meg. Kezdetnek ez is elég volna. Gondoljuk meg, hogy a Pollik—Virágh-féle találmány a külföld előtt mennyire ism­ertté tette a magyar agy zse­nialitását. R. M. , 1912. február II., vasárnap: A­dim­a és Heva. A szanszkrit nyelvvel még csak alig száz éve foglalkoznak az európai tudósok, főleg mióta Körösi Csom­a Sándor felhívta rá a figyelmüket. Az ősrégi, szanszkrit nyelven írott hindu könyve­ket is csak nem régóta fordítgatják a szorgalmas németek és angolok, de ezekből a fordításokból már eddig is bámulatos tanulságokat meríthetünk s egészen ity perspektívában láthatjuk az ó­kort. Mindinkább bizonyosabbá válik, hogy e föld­­kerekség legősibb művelt nemzete a hindu nép volt és tőle nyerték kultúrájukat nemcsak a perzsák, asszírok, egyiptomiak és zsidók, de a görögök és rómaiak, sőt még a ma élő művelt nemzetek is. A görög nyelv például ép oly viszonyban áll a szansz­krit nyelvhez, mint a francia a latinhoz. Ennek bi­zonyítására ime néhány példa: De kimutatható a szanszkrit nyelvvel való rokonság a latin és germán nyelvcsaládoknál is, bizonyítékául annak, hogy a műveltség csakugyan Indiából áradott szét s az európai kultúra époly leszármazottja a hindunak, mint pl az amerikai az európainak. A hindu műveltség ősiségét igen érdekesen bizonyítja a következő fejtegetés is: A régi hinduk írástudó papjainak, a brah­­minoknak egy ép oly sajátságos, mint szellemes időszámí­tási módjuk volt: a híres csillagászati ka­lendárium. ők voltak azok, kik legelőször osztot­ták be a csillagos eget 12 — egyenkint 30—30 fokos — „állatövre“ és figyelték, hogy a tavaszi és őszi napéjegyenlőség időpontjában a Nap melyik állatövekben mozog. Megfigyelték és kiszámították azt is, hogy a Nap évenkint egy foknak tizennégy­­ezredrészét teszi meg, úgy hogy 71 év 9 hó kell, míg egyik fokból a másikba, és 2152*4 év, míg egyik állatövből a következőbe jut a tavaszi vagy az őszi napéjegyenlőség idején. Ez a számítás — mel­lesleg megjegyezve — bámulatosan egyezik a mo­dern csillagászati tudomány számításaival. Már most a bráhminok egyik régi történeti könyvében, az Avadhana-Sastrában a következő feljegyzés olvasható: „mikor a szent Jati-Richí remetét találták legméltóbbnak arra, hogy Brahmát e földön kép­viselje, Surga (a Nap) médiát (a Kos csillag­­övét) érintette és a rizs már a sarló alá érett.“ Egy másik könyvben, — a Vedanta Sastrá­­ban — pedig ugyanerre az eseményre vonatkozó­lag a következő sorok találhatók: „az elefántcsont golyót (e földet t. i.) és az arany háromlábú székes Jati-Richi brahmatma snanisikfitai görögül tengelyp­axes axon csúcs sens akros fej (koponya) kapáló kephalé háromszög trikón a feligonon

Next