Pesti Hírlap, 1912. november (34. évfolyam, 272-284. szám)

1912-11-16 / 272. szám

1912. november 16., szombat. Pesti hírlap_____ feltűnést keltett a munkapárti delegátusok között. Miklós Ödön csatlakozott Vic fejtegeté­seihez és kiemelte, hogy a kérdés megoldása a magyar kormány feladata. Bilinski közös pénz­ügyminiszter igyekezett ezután eloszlatni a bosnyák vasúti tervvel szemben fölmerült ag­godalmakat. Délután a hadügyi albizottság folytatta a költségvetés tárgyalását. Az általános vita be­rekesztése után felszólalt Auffenberg hadügy­miniszter, aki részletesen reflektált a vita anyagára, nyilatkozott a magyar katonai avia­tika fejlesztéséről, az arzenál kérdéséről és hosszasan ismertette az altiszti kérdés megol­dásának mikéntjét. Ezután részleteiben is megszavazták a hadügyi költségvetést és a rendkívüli hiteleket. A delegáció üléseiről alább következik részletes tudósításunk: Az egyesült négyes albizottság ülése. A magyar delegáció egyesült négyes albizottsága pénteken délelőtt gróf Cziráky Antal elnöklésével ülést tartott, amelyen Bosznia és Hercegovina ka­tonai szükségleteit tárgyalta. Pap Géza előadó ismerteti a költségvetési té­teleket. Vio Antal: Aggodalommal látom, hogy az a vasúti programm, amely előttünk fekszik, teljesen egyoldalú és nem akarom eltitkolni, hogy igen so­kan vagyunk érdekeltek, akik ebben olyan tenden­ciát látunk, amelyet sem­mi, akiket legközelebb érint a dolog, de nézetem szerint egy magyar kép­viselő sem fogadhat el. Teljesen méltányolni aka­rok minden hadászati szempontot, de minden igye­kezetemmel azon vagyok, hogy a monarchia másik államának gazdasági érdekeit is méltányoljam, hi­szen csak így várhatjuk és remélhetjük, hogy a mi gazdasági érdekeink a túlsó oldalon szintén kellő méltánylásban részesülnek. Az a vasuti programm azonban, amelynek első etappe-je az úgynevezett dalmát vasutak voltak és amely a most tárgyalás alatt levő bosnyák vasuti programoiban bontakozik ki, olyan flagráns és jóvá nem tehető sérelem Fiume városa és a magyar-horvát tengerpart ellen, hogy kötelességemnek tartom ellene tiltakozásomat ehelyütt is bejelenteni és remélem, hogy ezen ér­dekek megóvásában az egész bizottság támogatását elnyerhetem, miután meggyőződésem szerint az egyetlen magyar kikötőváros gazdasági exisz­­tenciájáról és az egész magyar-horvát ten­gerpart fejlődésének lehetőségéről van szó. Tudvalevő, hogy az ogulini knini vasúti összeköt­tetés a kiépítés stádiumába jutott. A térkép egysze­rű megtekintéséből nyilvánvaló, hogy e vasúti vo­nalnak ily kiépítése Fiume és a magyar-horvát ten­gerpart érdekében történt, hanem egyenesen favori­zálása a dalmát tengerpartnak, amelyhez ezen vas­úti vonal félreérthetetlenül hozzákapcsolja a h­orvát határvármegyéknek a Velebiten túl fekvő részeit, amelyek pedig épen Fiume és a magyar-horvát ten­gerpartnak földrajzilag és gazdaságilag természe­tes hátterét és tápláló medencéjét képeznék. És fél­reérthetetlenül kibontakozik ama további terv is, amely ezen vasútvonalon át olyan közvetlen össze­köttetés létesítésének alapja Ausztria és Dalmácia között, amelyen a forgalom Fiume és a magyar-hor­vát tengerpart teljes megkerülésével bonyolódnék le. A magyar kormány ugyan bizonyára ép úgy látja a helyzetet, mint mi, akiket érint és sújt és lehetetlennek tartom, hogy a kormány ezen pro­gram­ megvalósításához az első lépést is megtegye, amíg a magyar tengerpart érdekeit biztosítva nem látja, mégis ezen kérdésnek Fiume városára nézve exisztenciális jelentőségét tekintve, rámutatunk azokra a garanciákra, amelyek nélkül ezen vasúti programmot mi elfogadhatatlannak tartjuk. Telje­sen méltányolom Ausztriának azon törekvését, hogy Dalmáciával közvetlen vasúti összeköttetést kapjon, semmi sem indokolhatja azonban azt a ten­denciát, hogy ezzel egyidejűleg Fiume és a magyar­­horvát tengerpart a forgalomból kikapcsoltassék és elveszítse azokat a tápláló területeket, amelyeket nemcsak politikai okokból, hanem földrajzi fekvé­süknél fogva is csak erőszakosan lehet Fiumétól és a magyar-horvát tengerparttól elszakítani. Ennek pedig van egy nagyon egyszerű remediur­a. Ha Spa­­lató ezzel az egész vasúti programmal kap organi­kus összeköttetést a horvát határvármegyékkel és Boszniával, akkor Fiuménak is meg kell azt kap­nia és legalább is politikailag és tarifálisan is biz­tosítani kell annak a lehetőségét, hogy Fiume ezt az összeköttetést megkaphassa és ezáltal azok a súlyos ellentétek, amelyek e kérdések megoldásával­­kapcsolatban a magyar-horvát tengerpart, exisz­­tenciáját fenyegetik, egyszerűen a normális gaz­dasági verseny kérdéseivé változzanak át, amely versenyben Fiume és a mi tengerpartunk meg tudja és meg is fogja állani a helyét. E programai­hoz való hozzájárulás conditio sine qua nonja te­hát, hogy a magyar kormány részére biztosíttassék a B.-Novi-Bihácsi vonalon a tarifaképzés joga min­den fiumei relációban és biztosíttassék egyszersmind a Bihács-országhatári csatlakozás azon esetre, ha a magyar kormány az újabb fiumei összeköttetés módozataira nézve határozott. A kérdés annyira életbevágó exisztenciális jelentőségű Fiume váro­sára és a magyar-horvát tengerpartra, hogy én semmi esetre sem volnék abban a helyzetben, hogy a tervezett bosnyák vasúti programaihoz szavaz,a­zommal hozzájáruljak, ha ezen garanciák a legtel­jesebb mrrtékben egyidejűleg meg­ nem adattak. Miklós Ödön teljes lélekkel csatlakozik és ki­emeli, hogy e kérdés megoldása a magyar kormány feladata és e kérdést igenis meg kell oldani. Azt, hogy Bosznia területén keskenyvágányú vasutakat építenek, szintén helyteleníti, mert ezek a vasutak nem alkalmasak az átmeneti forgalom lebonyolí­tására és ennélfogva úgy stratégiai, mint közgaz­dasági szempontból csak akadályokat hoznak létre. Lovag Bilinski közös pénzügyminiszter Vio delegátus nyilatkozataira megjegyzi, hogy a bihács —növi vasút kérdését aránylag rövid időn belül meg kell majd oldani. Maga a törvény e vonalat il­letőleg nem intézkedik, de azért mégis meg kell majd építeni és erről külön törvény fog gondos­kodni. Akkor azután a bihács—növi vasút határ­­csatlakozásának kérdése is döntésre kerül, vala­mint a magyar államvasutak annak idején nyil­vánított indítványa, hogy a határszolgálatot ma­gukra vállalják. A további csatlakozás kérdése is szóba fog ekkor kerülni. Meg van győződve, hogy ez az ügy a két kikötő, tehát Fiume jogos érde­keinek értelmében is fog elintéztetni. Ami Miklós delegátusnak azt a megjegyzését illeti, hogy Bosz­niában nem törődnek a delegációkkal, rámutat ar­ra, hogy a bosnyákok nagyon is méltányolják a de­legáció fontosságát, sőt a bosnyákok szívesen fog­lalnának azokban helyet. Ez azonban súlyos köz­jogi kérdés, melyet a miniszter nem akar sző­nyegre hozni. Ami Miklós delegátusnak a keskeny vágányokra vonatkozó fejtegt­éseit illeti és azt a kívánságát, hogy rendes vágányok építtessenek, il­letve a meglevő keskeny vágányú vonalak rendes vágányuakká alakíttassanak át, megjegyzi, hogy egy országban amelyben évtizedeken át csak kes­keny vágányu vonalak voltak és amelyben minden gazdasági érdek azokhoz alkalmazkodott, nem le­het azokat egy csapásra mellőzni. A bosnyák la­kosság bizonyos szeretetet érez a keskeny vágányu vasutak rendszere iránt, de ezenfelül szomszédai­nak érdeke is oly erős hogy ott, ahol nem lehet egyszerűen rendes vágányuvá átalakítani a vona­lat, a keskeny vágányu vonalat meg kell hagyni párhuzamosan a rendes vágányu mellett. Ezután az egyesült négyes albizottság elha­tározta, hogy a Boszniában és Hercegovinában levő parancsnokságok, csapatok és intézetek 1913-ik évi szükségleteinek fedezésére előirányzott költségve­tést az országos bizottságnak elfogadásra ajánlja és fölhatalmazta az előadót az erről szóló jelentés elkészítésére. A hadügyi albizottság ülése. A hadügyi albizottság négy órakor Tallián Bé­la elnöklete alatt ülést tartott. A delegáció tagjai nevében köszönetet mond a hadügyminiszternek, aki oly tanulságos módon tájékoztatta a delegáció tagjait és meggyőzte őket arról, hogy a Hajmáské­­ren látottak minden kívánalomnak teljesen megfe­lelnek. Hegedűs Lóránt előadó ismertette a hadügyi költségvetés új tételeit. Helai Ferenc kéri Magyarország quótaszerű részesedésének biztosítását a repülőtelepek, hangá­rok, stb. berendezésében. Állítson fel a hadsereg Magyarországon is pilóta-iskolát. Okolicsányi László sajnálatosnak tartja a ma­gyarságnak térvesztését a tiszti állományban, külö­nösen a legújabb politikai alakulatokra való tekin­tettel. Kéri ő is a hadügyminisztert, adjon felvilá­gosítást arról, hogy az altiszti kérdést miként szán­dékozik megoldani. Miklós Ödön szóváteszi a hadvezetőségnek a Lajtán túl eszközölt ingatlanmegszerzéseit, ame­lyekben eltérést lát a magyar kormánynyal fennálló megálapodásoktól. Darvas Fülöp kérdi, van-e kilátás arra, hogy a hadbirák előléptetése, tekintettel arra, hogy hosz­­szú előtanulmányaik folytán tiszti ranghoz csak élemedettebb korban jutnak, előnyösebben alakul­jon. Chorin Ferenc ismétli a delegációnak régi óhajtását, hogy a magyar állam a közös hadsereg in­tézményeiben és tisztikarában az őt megillető hetet foglalja el. Harminc éves óhaja a delegációnak, hogy az arzenál decentralizáltassék, vagyis, hogy a fegyver­készítés ne legyen egy helyre összpontosítva. Mi nagy összegeket szavaztunk meg már eddig az Ausztriában központosított katonai főbb intézmé­nyekre. Jogos kívánság tehát, hogy Ausztria is já­ruljon hozzá egy Magyarországon felállítandó arze­nál költségeihez. Érdeke a hadseregnek és a nemzet­nek az, hogy a magyar intelligencia, mely harcké­pességénél és páratlan megbízhatóságánál fogva er­re nagy mértékben hivatva van, a hadseregnek kü­lönösen tisztikarában az eddiginél nagyobb mérték­ben legyen képviselve. Fölemlíti, hogy a hadügyi albizottság egy szűkebb bizottságot küldött ki, azzal a megbízással, hogy a hadsereg és a haditengerészet ipari beszerzéseit alapos vizsgálat alá vegye. Jelen­ti, hogy ez a flotta beszerzéseire nézve megtörtént. Az előterjesztett adatok 1910-re meglehetősen ked­vezőek, de meg kell jegyeznie, hogy komoly vizsgá­­­atra szorulnak abban a tekintetben, hogy a tények­nek megfelelnek-e. Báró Vojnich István hangoztatja Magyaror­szágnak azt a régi óhaját, hogy lehetőleg nálunk is fegyvergyár és hajópáncélgyár létesíttessék. Legal­kalmasabbnak találja erre elsősorban a diósgyőri vasgyárat. Minthogy szólásra többen nem jelentkeztek, az elnök az általános vitát bezárta. Auffenberg beszéde: Auffenberg hadügyminiszter meleg rokon­szenvel üdvözli azt, amit az aviatikáról mondtak A magyarok képességeire a személyzet alkalmazá­sánál a miniszter feltétlenül tekintettel lesz. A készülékek és gépek megszerzése rövid időn belül meg fog történni. A magánipar részesedése nem csupán üres óhaja szólónak, hanem épen egy hét előtt már tárgyalásokat is folytatott, melyek alap­ján bizonyossággal lehet remélni egy magyar tár­­­saság megalakulását e készülékek szállítására, ami bizonyára a hadügyi vezetőség teljes megelégedé­sére fog történni. Megígéri azt is, hogy a magyar­­országi repülési terek és osztályok közvetlenül a hadügyminiszter hatáskörébe tartozzanak. Abban a kellemes helyzetben van, hogy kapott ígéretek alap­ján a legközelebbi napokban kiváló magyar szemé­lyiségeket felkér egy magyarországi aviatikai egye­sület megalakítására. Ami az arzenálok terén való decentralizációt illeti. Chorin delegátus a minisz­ter szívéből leszélt. Már régen miniszteri működése előtt foglalkozott ezzel a kérdéssel. Rendkívül ne­héz kérdés ez és mihelyt a viszonyok megengedik, igyekezni fog azt megfelelően megoldani. A had­ügyminisztérium igazságügyi osztálya gondosan az új katonai büntető perrendtartás kívánalmainak megfelelően fog szerveztetni. Az előléptetési viszo­nyok az igazságügyi osztályban kedvezőek lesznek, amire nézve a miniszter példakép hozza fel, hogy az az igazságügyi katonai pályán, melynek összes létszáma körülbelül két és fél ezrednek felel meg, az utóbbi időben hat alezredes ezredessé léptettetett elő. Az altiszti kérdést illetőleg hangsúlyozza, hogy hivatali működésének­­ e pillanatától fogva e ne­héz és fontos kérdés megoldására teljes figyelmet fordította. És ha kifejezést ad annak a reményé­nek, hogy e hó 27-én az altiszti kérdés megoldást fog nyerni, hogy e napon végső megegyezés jön majd létre e kérdésben, akkor talán szabad állí­tania, hogy mindent megtett, amit e kérdésben egy év alatt megtenni lehet. Már az a körülmény, hogy maga a trónbeszéd egy oly részletkérdésről, mint az altiszti kérdés, megemlékezik, mutatja annak rendkívüli fontosságát. Ismerteti az altiszti kar nemzetiségi összetételét és ezzel kapcsolatban meg­ismétli azokat a felvilágosításokat, amiket az oszt­rák delegáció hadügyi bizottságában adott. Külö­nösen hangsúlyozza, hogy az altiszti kérdés helyes megoldása által nagy mértékben orvosolhatók azok a bajok, melyek a kivándorlással kapcsolatosak. Széles történelmi alapon ecseteli az altiszti iskolák fejlődését és rámutat arra, hogy e tekintet­ben Ausztria az, mely a fejlődést megindította és annak élén halad. Rátér végül a magyar elemnek a hadapródok és a tisztikarban való csökkenésére. A baj magva bizonyára abban van, hogy a katonai pálya nehéz, az anyagi ellenszolgáltatás azonban, melyet érte nyújthatunk, nem valami nagy. Rámutat arra, mi­lyen kedvezők az előlépési viszonyok hasonló szol­gálati idő mellett a polgári államh hivatalnoki pá­lyán. Magának a társadalomnak kell gondoskodni arról, hogy a katonai kar a lehető legnagyobb te­kintélyben részesüljön. Akkor azután bizonyára akadni fognak fiatal emberek, akik a csekélyebb anyagi előny ellenére mégis szívesen ennek a meg­becsült pályának fogják szentelni magukat. Ki­fejti, hogy több mint 600 magyar egyéves önkén­tes kéri évenkint osztrák csapattestekhez való be­osztását a német nyelv megtanulhatása végett. Ezeknek kiképzésére magyarul beszélő tisztekre föltétlenül szükség van. A hadügyi költségvetést megszavazták. Hegedűs Lóránt előadó elfogadásra ajánlja Heltai Ferenc indítványát, mire az albizottság úgy ezt, mint a közös hadügyminisztérium 1913. évi költségvetését általánosságban elfogadja. A határozatok tárgyalásánál előadó javasol­ja hogy mivel a közös hadügyminiszter az idő rö­vidsége miatt nem adhatott még választ a legutób­bi delegáció határozataira, az ott hozott határoza­tok teljes szövegükben megúyittassanak és fentar­­tassanak. Báró Solymossy Ödön az elhelyezési és élel­mezési bizottság jelentését terjeszti elő. Ez­után az albizottság a hadügyminisztérium­nak a rendes, rendkívüli, továbbá a közös hadse­reg fejlesztése címén kért rendkívüli hitelre és a rendkívüli tüzérségi hitelre vonatkozó előterjesz­tését részleteiben is letárgyalta és változatlanul elfogadta. 3

Next