Pesti Hírlap, 1913. július (35. évfolyam, 154-166. szám)
1913-07-01 / 154. szám
Azokat a tisztelt előfizetőinket, akiknek előfizetése június 30-án lejárt, az előfizetés mielőbbi megújítására kérjük, hogy a lap küldése megszakítást ne szenvedjen. Lapunk a magyar királyi államvasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány törvény és jog ellenére megtiltotta. Susztermatt. Bánffy Dezsőről mondják, hogy amikor egyszer ő felsége azt a véleményét fejezte ki előtte egy magyar államférfiúról, hogy hiszen az az ember egyik baklövést a másik után követi el, Bánffy azzal felelt volna: „Bocsásson meg, felség, de egyszerre csak nem követheti el valamennyit!“ Ha a balkáni válság folyamán az osztrák-magyar diplomácia sorozatos kudarcát nézzük, Bánffy Dezső jóízű mondása jut eszünkbe. Egyik baklövést a másik után követte el a mi jó öreg külképviseletünk a balkáni válság során, mit akarunk hát szegény fejétől, hiszen egyszerre csak nem követhette el valamennyit! Valamennyi közül azonban az a kudarc, mely a sorban most az utolsó, egyben a leglesújtóbb is. Mi jöhet még ezután, ha ez a legfrissebb baklövése diplomáciánké alv is ,csak „last“ volt, de „not least“? Mire kell még elkészülve lennünk az után, hogy Romániát is elhódítottatőlünk Oroszország? Gróf Berchtoldról eddig csak az bizonyosodott be, hogy a háború kitörése előtt nem volt tisztában a balkáni államok szövetségével, erőviszonyával Törökországgal szemben és ellenséges indulatával a monarchia irányában. Márpedig tisztában lenni ellenségeinkkel: ez a diplomata-művészet alfája. Most kisült, hogy Berchtold a diplomata-művészet ómegájával sincs közelebbi ismeretségben: valójában nemcsak ellenségeinkkel nem volt tisztában, hanem állítólagos barátunkkal, Romániával, sem. Ország-világ előtt tudott dolog, hogy a szerb-bolgár konfliktusban a monarchia Bulgária mögött állott. S erre következett az orosz diplomáciának egy olyan gyönyörű sakkhúzása, amit sakknyelven suszter-mattnak szokás nevezni. Aki ért valamelyest a sakkjáték művészetéhez, az tudja, hogy az ellenfélre nézve ez a legmegszégyenítőbb vereség csak olyankor következhetik be, ha a legelemibb óvatosságról is megfeledkezik és a maga figuráit úgy csoportosítja királya köré, hogy aztán szorult helyzetében saját figuráitól nem tud többé mozogni. Ilyenkor a sakk-mattot valójában tulajdon előretolt figurájának köszönheti a suszter-játékos. Tulajdon előretolt katonai szövetségesünkkel, Romániával, mondta most be Oroszország ellenünk a susztermattot. Nem is olyan rég volt még, hogy trón-r örökösünk s utána a vezérkari főnök is Bukarestben járt s megpecsételte azt a katonai egyezményt, mely Romániát a hármas ententetal szemben a hármas szövetség, elsősorban a monarchia oldalára állította. Milyen büszke volt erre a „sikerére“ diplomáciánk! Hálából még kész lett volna háborúba is menni Szilisztriáért s hajszálon függött, hogy magyar vér nem ömlött Románia területnagyobbodása miatt. S íme, a jóbarát, a mi katonai szövetségesünkről, kiderült, hogy legalább is ugyan-»olyan jóbarátja Oroszországnak, sőt hogy egyenesen engedte magát Oroszország által kijátszatni ellenünk. Ha mi Bulgáriát protegáltuk Szerbiával szemben, Oroszország fogta magát és egyszerűen elparancsolta oldalunk mellől Romániát. S ha erre mi elmondhatjuk, hogy nem voltunk tisztában a saját barátunkkal, akkor most Bulgária is elmondhatja, hogy mentse meg őt az isten az olyan barátoktól a az olyan protektoroktól, mint amint Berchtold. Hogy Románia ezek után ép oly kevéssé megbízható, mint a Balkán többi állama, az kétségtelen. De a román perfidségért ám szidássá Romániát Berchtold, — az ő blamage-át ez nem csökkenti s a világ hahotája nem a perfidiát, hanem a blamage-t szokta kisérni. A mi Erdélyünk sohasem volt Romániáé, de Besszarábiát az orosz elvette tőle s ő mindazonáltal az oroszszal tart, mert lelke mélyén szláv és a svábtól ugyanúgy undorodik, mint a Balkán többi szlávja. S Berchtold mégis erre a futóhomokra épített, mikor a monarchia katonai egyezményt kötött Romániával. Romániát vélte kijátszani Oroszország ellen s most Oroszország ugyanezzel a Romániával játszotta ki a monarchiát, így okozhatnak rövidlátó diplomaták uralkodójuknak s azok országainak olyan kárt, amely háború során egy-egy Redl-árulásnál is súlyosabb hatású. Mert képzeljük el, mit ér az olyan katonai szövetséges, aki már háború előtt is engedte magát kijátszatni szövetségestársa ellen. És így okozhatnak rövidlátós szolgabíró-tehetséggel magyar miniszterelnök- --------------------T.*-'*-.,—-----------------------------------A Pesti Hírlap mai száma 48 oldal. v* Megérkezett írta: GÁRDONYI GÉZA. Megérkezett hát jó Radicskov Bogdán is, a mi bolgár kertészünk. Sohse hittem, hogy elmenjen. Hiszen itt nőtt fel. Csak éppen telente nem láttuk. Jött a gólyákkal, ment a fecskékkel. Nyáron magyar, télen bolgár. De ha bocskort nem viselne, senki el nem hinné, hogy bolgár. Azelőtt négy-öt társa is volt. Most csak két asszonyt látok a kertben. Locsolják a káposztát lapáttal. Meg egy csecsemőgyereket látok, amint lepedőben lóg a gyepű mellett, az almafa legalsó ágán. Bogdán ül mellette a gyepen s legyezi lapulevéllel Pipázik is persze. De a fején lám kötés van Bogdánnak. A félszemét, félfülét takarja a kötés. — Jónapot Bogdán barátom! Sokszor gondoltam magára a télen. Hogy mondok: hát- sha már a másvilágon kertészkedik? Bogdán fölkel és köszön. Mosolyog. — Dehogyis kérem a lássan. Nem olyan azén természetem. Próbált engem a halál mindenféleképpen. Nem birt velem. Tessék beljebb, tekintetes uram. — Hát mi baja a fejének, Bogdán? — A fejemnek semmi, hálistennek. Csak a szememet kell még takarnom, meg a félfülemet. — Csak nem vesztette tán el? — Bizony elhagytam mind a kettőt. Valahol Lüle-Burgász alatt váltam meg tőlük. S közben az ajtóhoz sántikál, hogy megnyissa. Bottal sántikál. — Tán a lába is, Bogdán? — Abból is elvitt az ördög egy darabot: a jobb lábamat. Fából van térden alul. De már szinte megszoktam. — Szörnyűség! Hát nem jobb lett volna ittmaradnia? Elmosolyodik. Vállat von. •— Ennek így kellett történnie, tekintetes uram. Beülök kis időre magam is a gyepre. Gyepen jó heverni. A két asszony is figyelmessé válik. Néznek. Az egyik vénecske, a másik fiatal, félénk tekintetű, kis parasztnő. — Tán megházasodott maga Bogdán? — Meg, — feleli mosolyogva. De csak három hete. Visszaül a gyepre a gyerek mellé s időnkint legyezi. No furcsa. Dehát lehet, hogy Bolgárországban hamarabb érik a gyümölcs. —■ Hát mondjon valamit, Bogdán barátom. Hiszen sok minden történt magával. ahol egy szivar, gyújtson rá. Aztán mondja el azt a sok mindent. Bogdán mosolyogva rázza a fejét: — Ki győzné azt hallgatni, tekintetes uram. Egy hétig nem érném véget. Hét tekintetes uram, száz esztendő alatt nem történik annyi, amennyi velem másfél év alatt történt. És megint másik száz esztendő alatt nem történik annyi, amennyi velem csak egy nap történt. — Hát csak azt az egy napot ,mondja el. Csak azt, amiről gondolja, hogy vén fejjel is emlékezni fog reá. — Vén fejjel? Mindenre fogok én emlékezni. ’Viffv ■ ! A kisdedre tekintett. S jegyezte gyöngéd figyelemmel. — Hát jó, elmondom a legnagyobbat, tekintetes uram. Ott kezdem, ahogy két éve idejöttünk. Tetszik talán emlékezni Brankóra, arra a magasabbik legényre, aki velem volt, meg egy vén emberre, a Brankó öregapjára? Még tetszett is mondani, hogy milyen becsületes képű az öreg, meg a fiú is. Hát azok egyfaluból valók voltak velem. Azok miatt veszett el nekem a szemem, a fülem, a lábam. Vagy talán, vétkezem, nem azok miatt. Én magam szúrtam ki a szememet. Én magam vágtam le a fülemet. Én magam törtem le a lábamat. Én magam. Mert gonosz ember vagyok én, tekintetes uram, a föld hátán sincs gonoszabb nálamnál. — Nono, Bogdán. — Úgy van az, tekintetes uram. Ezelőtt egy évvel magam se hittem volna, dehát hiába, belülről is vannak. Hát kérem alázatosan, hogy tovább mondjam: A mi házunk közt meg a Brankóék háza között a Popovék háza áll. Popovék szegények, csak három hold a birtokuk, de fiók nincsen, csak egy leánykájuk: Milica. Nem sokat törődtünk se Popovékkal, se a leányukkal. Minden nyáron Magyarországra jöttünk és dolgoztunk. Isten tetszik tudni. Szép másfélezer koronákkal tértünk haza, a mindenikünknek ötszáz korona. Volt úgy hogy hatszáz is. Harmadéve őszszel mikor hazatérünk, csak elámulok, hogy meglátom Milicát. Szép nagyleányfjz,' télen még gyermek volt, éretlen, sovány, fakó. 'Öszszes nagylány, teltképü, ringójárásu nagylány. jr Buda XXXV. évfolyam, 154. (12.084.) szám. Kedd, julius 1. / >' ' J . ■ ■ , ; , ■ 1 t ELŐFIZETÉSI ÁRAKI SZERKESZTŐSÉG: ^ | ^ ®u d a 70. Az apró hirdetésekre vonatkozó ' Telefont!® 40. 32'“‘ *‘m “*•«»»• — ■— minden nap. ,/ 1 's' ■ ’ ' ' .