Pesti Hírlap, 1914. augusztus (36. évfolyam, 181-211. szám)

1914-08-14 / 194. szám

8. PESTI HÍRLAP 1914. augusztus 13., csütörtök 6. K. Bor János (Hajdúszoboszló) gyűjtése 5 K; a Schwartzer-szanatórium alkalmazottai 91 K 30 f; a nagyszebeni m. kir. fővámhivatal gyűjtése 31 K 20 f; a susaki m. kir. erdőbiztosság gyűjtőivén 7 fv; a III. ker. zenekonzervatórium gyűjtése 31 K; Köveskuti Jenő gyűjtése 30 K; a rétsági kir. járás­bíróság gyűjtése 30 K; a mátra-kőrösvidéki egye­sült helyi érdekű vasut-részvény­társaságtól és a vele együtt igazgatott vasut-részvénytársaságoktól százezer korona, gróf Széchenyi Béla és az Első Magyar Iparbank 5000 K, szántói dr Kőrösy József özvegye és Eisele Ödön 1000—1000 K, Hajduska Emil és szántói dr Kőrösy Kornél 500—500 K, Mo­csonyi Jenőné 300 K, Cziráky-Almássy Erzsébet grófnő és a Magyar Állami Tisztviselők Országos Egyesülete 200—200 K, Országos Pázmány­ Egye­sület 199 K 90 K, Földváry Emma, dr Székely Fe­renc országgyűlési képviselő, dr Székely Ferencné, dr Székely Aladár országgyűlési képviselő, Tihanyi Béla udvari tanácsos, Mocsonyi Katalin, Mocsonyi Eugénia, dr Buchböck Gusztáv és Engel Ernő (Világos) 100—100 K, Csécs Árpád 56 K 90 f, a nagysomkuti kir. járásbíróság 50 Iv 60 f, Sik Mi­hály, báró Feilitzsch Bertoldné, Márkus József, Borsós Borcsa, Nagy Imre (Trakostyán), Kozma Zsombor és dr Tomcsányi Móric 50—50 K, Nagy Gerzson és társai 77 K, Kabodi K.-né 35 K, dr Erdélyi Lajos 30 K, Loyko Vilmos 22 K 10 f, Szabó Károly 27 K, László Zsigmond és dr Hamvai Ko­vács Bálint 26—26 K, Pauli György 24 K 50 K, a sepsiszentgyörgyi kir. járásbiróság 22 K, Wicz­mándy Ödön, dr Ott János miniszteri osztálytaná­csos és dr Horváth Viktor apátkanonok 20—20 K, Jurkovich Emil 13 K, Kende Gyrögy és neje, Velkó Lászlóné, a gyomai elemi iskolai tanítóegye­sület, Kiszely Kornél, a békéscsabai m. kir. föld­mivesiskola tanárai, dr Hittrich Ödön, dr Fittler Dezső, Varró Orbán, Bauer József plébános, Fá­bián János apátkanonok és Pajkossy László 10—10 K; a pilseni sörcsarnok személyzetének gyűjtése 128 K 30 f; Polyák Mátyás (Csáktornya) gyűjtése 29 K; az országos katholikus nővédő-egyesület gyűj­tése 32 K; Pongrácz Kázmér gyűjtése 27 K; a m. orsz. közvetitő-intézet 55 Iv; Huszár Márk (Ogu­lin) gyűjtése 100 Iv; László Mózes (Palotailva) gyűjtése 123 K 77 f; a margittai kir. járásbiróság gyűjtése 12 K 60 ; Hollsky Manci (Ivóvászna) gyűjtése 55 K 50 f; Nándory Pálné gyűjtése 125 K 90 f; Máv. gépgyári fényezők és mázosok önse­gélyző körének gyűjtőivén 69 K 30 f; a földmive­lésügyi minisztérium számvevőségének gyűjtése 200 K; Kovács Erzsébet (Mezőhegyes) gyűjtése 48 K; a nagymartoni kir. járásbiróság gyűjtésvén 88 K. Az újvidéki szerb „Matica" nevű­ irodalmi egyesü­let a Vörös Kereszt Egyesületnek, valamint a hadbavonultak családjainak segélyezése céljaira tíz­ezer koronát szavazott meg. Bécsből jelentik: Lipót Szalvátor főherceg az Alleegasseben levő palotáját a Vöröskeresztnek ren­delkezésére bocsátotta. A VII. kerületi Erzsébetvárosi Kör (Royal­szálloda) Paksy Béla kir. tanácsos elnöklésével a hadbavonultak családtagjainak segélyezésére két­ezer koronát folyósított. A kör vezetőségének ügy­védtagjai a kerület jogkereső polgárainak díjtala­nul állanak rendelkezésre. Svájc és a világi tabora. Geneve, aug. 9. A kis helvét köztársaságot talán minden had­viselő államnál jobban megrázta a kitört vihar. A glecserek és a kékvizű tavak kedves, csöndes népe álmodozva fürdött az éltető napfényben vagy lelki­ismeretes pontossággal hajtotta a köztársaság nagy gépezetében a neki juttatott kereket — és legfőbb gondja az volt, hogy a sok pénzes idegen teljes ké­nyelemben­ éljen s mindenképp meg legyen elé­gedve. Aztán lassan, lassan jöttek a hírek, melyekből megremegett a kis ország. A helybeli lapok külön kiadásait leste mindenki és délután ezrével toláltak a pályaudvarra, hogy azonmód, amint megérkezik, kapkodhassák a párisi lapokat, melyek mint a csat­togó mérges kígyó, úgy árasztottak felénk nekivö­rösödve a hazugságok és a rágalmak özönét. A hig­gadtabbak, köztük több francia egyetemi tanár, a­kik a Cours de Vacances hallgatóinak előadásokat tartottak, bizalmas társalgásban több ízben kifeje­zést adtak ama véleményüknek, mely Páris h­írlap­írói köreiben sem újság, miszerint Szerbia millió­kat áldoz a külföldi főbb sajtóorgánumoknak avég­ből, hogy mellettük hangulatot keltsen. Ezt a szo­morú eredményt, sajnos, több helyen volt módunk­ban tapasztalni és alapos fáradságunkba került, míg a párisi jingó sajtó maszlagaitól elkábított svájciakat meggyőztük kétségbe nem vonható iga­zunk felől. Július végén már általános volt a fejetlenség. A bankokat ostrom alá fogták részben, hogy kive­gyék a befizetett tőkét, részben, ami fg baj volt, hogy a 20, 50 és 100 frankos papírpénzt felváltsák, mert sehol egyetlenegy helyen sem fogadtak el pa­pírpénzt, csak aranyat és ezüstöt. Mint­egy varázs­ütésre eltűnt az ezüstpénz, ami végtelen izgalommal töltötte el a lakosságot. Egy előkelő amerikai 50.000 font sterlinges hitellevéllel jött a Credit Lyon­nais-be, de a bank vasrácsa előtt táborozó zsandár­ság visszautasította s midőn végre keservesen beju­tott, az igazgatóság kijelentette, hogy egy centimet sem adhat a vagyont érő papírszeletre jelenleg, de a háború lezajlása után szivesen rendelkezésére áll. A nábob még a dejeuner-jét sem tudta kifizetni, ugy kölcsönzött a Hotel Borivage főpincérje neki öt frankot. A hiebrirek folyton keringenek. Egymást ré­mítik bennszülöttek és idegenek. Augusztus elsejére virradó éjjel megszűnik mindenféle összeköttetés Párissal, sem újságot, sem levelek nem jönnek. Akik Franciaországból érkeznek, halálra gyötörten, végki­merülten rémséges dolgokat mondanak el a franciák feneketlen aljasságáról és durvaságáról. Kihirdet­ték, hogy tüstént el kell hagynia minden külföldi­nek az országot. Párisban, valamint a vonatokon tettleg inzultálták az idegeneket, magyarokat, osz­trákokat, németeket lepökdösték, ruhájukat meg­tépték, sem inni, sem enni nem adtak nekik egész úton, csúfondáros, trágár szavakat vagdostak arcuk­ba, nőket inzultáltak polgári egyének, katonák, ami­dőn minden harmadik állomáson kiszállították őket. Negyven kilométerre a svájci határtól, dacára, hogy a határig adtak ki vasúti jegyet, megállottak a fran­cia vonatok és az idegeneknek gyalog kellett tovább menniök, s a katonák puskatussal fenyegették az izgalomtól és kétségbeeséstől kimerült uta­sokat. Egy magyar diák is velük volt a Sorbonne-ról jött és még oly szerencséje volt, hogy szerzett egy targoncát, melylyel 40 kilométernyi úton tolta maga előtt a határig csomagjait s egy bukaresti román család elájult gyermekét. — Ilyféle hiteles, megtörtént francia barbárságról össze lehet­ne gyűjteni egy-két kötetre valót könnyű szerrel. Az izgalom nöttön-né a lapok fantasztikus kü­lönkiadásai nyomát,. Exaltált lett minden svájci férfi és nő, mert mindenki nyiltan vallotta és ret­tegte, hogy ütött a szabad köztársaság utolsó órája,­­ jönnek a hatalmak, feldarabolják Svájcot és be­olvasztják. Augusztus 2-án megjelentek a szövetség­tanács hirdetményei, melyek fegyverbe szólítanak minden­ épkézláb svájcit a határ védelmére. Tudni kell, hogy itt minden ifjú, amint eléri 18. évét, hat heti katonai kiképzésben részesül, egyenruhát, kar­dot, puskát kap, melyeket otthon tart. Mint egy ember, úgy hagyta ott mindenki polgári foglalkozását és a gyülekező helyen egyesülve, da­lolva, lelkesen vonult a határra. Megbénultak a vál­lalkozások, megszűnt minden üzem, bezárult min­den műhely, elhallgattak a gyárak, elment minden­ki katonának. Nem csoda, hogy lelkesen mentek el: jobb dolga van a svájci katonának, mint akárkinek. A kantonok tanácsa az ő részükre tartott vissza mindenféle élelmiszert, ami jó és drága. Pompás élelmezést fognak kapni és egy tiszt elbeszélte, mi­lyen jó soruk leszen a határon: még a közkatonák is csokoládét reggeliznek és uzsonnát is kapnak. És csakugyan, boszorkányos gyorsasággal szétosztották a katonákat, akik állítólag egy mil­lión jóval felül gyűltek össze az égig érő hegyek országából. Az idősebbeket elvitték­ a belterületre, minden híd,­alagút mellé néhányat, akik vigan füs­tölnek s a mozg­ósitás fáradalmait kétes heveréssel pihenik ki az illatos, bársonysima alpesi pázsiton. A demokrácia hazájában ez az általános mozgósitás érdekes látnivalókra adott, alkalmat. Mindenki egy­forma rangú közkatona, aki nincs kiképezve, s csak igen kevés az altiszt és a tiszt. Így természetesen a közlegények közé került a genovei egyetem egy nemrég kinevezett, közszeretetben álló ifjú profesz­szora is, aki a fizikát adja elő. Foglalkozásához mért helyet kapott az annemassei pályaudvaron, ahol a váltókat olajozza és igazítja közemberi egyenruhában és amint ránézünk, a legteljesebb megelégedés mosolyog le róla. Ami nem is oly nagy csoda, ha meggondoljuk, hogy közelben lakó meny­asszonya naponkint kétszer meglátogatja és saját­kezűseg készített ételekkel traktálja, hogy annál el­viselhetőbbé tegye neki a katonaság fáradalmait. Az északi Európában dübörgő világháború hírei egyre forrongóbb hullámokat vetnek, már jó­formán minden idegen hazautazott, nincs nyuga­­lom, nincs üdülés, csak ellenőrizhetetlen rémhírek. — amidőn a kantonok tanácsa kihirdeti, hogy éle­lem és szén hijján minden idegent kiutasít Svájc­ból. A város elhagyott, kihalt, az idegenforgalom jóformán megbénult, az öröktiszta Léman-tó bá­gyadtan néz a ködbeborongó jégcsúcsok felé Csak az öregek maradtak itthon. Az egyetemen kihirde­tik, hogy visszaadják a tandijakat. Mindenki, aki még itt van, csomagol és haza­iparkodik ebből a bizonytalanságból. V. B. A határszélen. Augusztus 3. Egy határszéli faluból, a közeli nagyobb ese­mények színhelyétől egy napi járásra irom első le­velem. Mi, akik a kardforgatási hivatásunkul vá­lasztottuk, ezer és ezer változatban képzeltük el egy háború izgalmait, fáradságait és az ezeregyedik eset vált be. Mindaz, amit most átélünk, teljesen lehetetlen elképzelni. Ezt végig kell élni. Felejthe­tetlen marad mindenikünk előtt, a mozgósítás utáni első napok rendkívüli­­sége. Erre nem akarok kiterjeszkedni, hisz mindazt, a sok meghatottan és irtózatosan szépet együtt éltem át testvéreinkkel. Egyet­ azonban még­sem hagyhatok szó nélkül, azt, amidőn négy napi, szakadatlan, emberfeletti munka árán fölszereltük ezredünk tízezer tartalékosát és megindultak a szállítmányok ide a határszélre. Tisztek és legénység egyaránt őszinte lelkesedéssel jöttek erre az útra, mely talán az utolsó utazás esetünkben. Megérkezve Magyarkanizsára, több száz emberből álló, éljenző gomolyag fogadta szállítmá­nyunkat. Nemzetiszínű zászlók, cigánybanda, virág, gyümölcs, cigaretta s megannyi kedves figyelem fű­szerezte a lelkes fogadtatást. Majd egy honleány egy fehér selyemszalagot nyújtott át, amely azóta az ezred zászlaját disziti. E megindító, őszinte fo­gadtatásnál szebb talán csak a zentai lehetett, és lehetséges egyáltalán fokozatokat megkülönböztetni Zentán egy ökölnyi kisleány a szállítmány parancs­nokának virágcsokrot nyújtott át, melybe egy név­jegy volt tűzve az alábbi pár sor kíséretében: „Is­ten vezérelje a vitéz ezredet. A csatatérre indult három katonafiam: két őrmester, egy közlegény. Fogadják tőlem emlékül e pár szál virágot. Augs­burger, posta altiszt." Most itt vagyunk, elvágva a világtól, hol új­ság vagy levél utót nem ér. Aki túléli a háborút csak visszatérte után fogja megtudni a világesemé­nyeket, a háború fordulatait. Nagy menetelések, végsőkig megfeszített várakozás, jelen napjaink is­mertetője. Mi, tisztelt, találgatásokkal igyekszünk a bizonytalan jövőnek alakot formálni. Nem tudni ez átmeneti napoknál gyötrőbbet elgondolni. Most már meg tudom érteni, hogy legénységünk teljes közömbösséggel a halál iránt fog a tűzbe menni Módfelett türelmetlenek, hogy fegyver van a ke­zükben és még sem használhatják. De már nailyon közel vagyunk ehez is. Távoli ágyúdörgés serkenti folytonosan a fáradt legényeket a további menetel­re. Ma létszám kiegyenlítés volt. Az egyik századtól vissza kellett küldeni egy szakaszvezetőt a felsze­relési állomásra. A kapitány megkérdezte, ki akar visszamenni, mire azzal feleltek a derék fiúk, hogy agyonlövik magukat, ha itt nem maradhatnak. Úgy kellett sorsot húzni. Vissza­megy egy beteg hadna­gyunk is. Rögtön elvették tőle revolverét, tácsövét, minden fölszerelését, mert hisz neki már úgy sem kell és itt lenn mindenre égető szükség van. Augusztus 4. Benne vagyunk az igazi kezdet legkezdetében. Megkoronázott uralkodónk az egész vonalon az ál­matlanság. A tegnapi egész napi menetelés után fáradtan és álmosan dőlt úgy tiszt, mint ténység a legelső szalmarakásra, vagy a gyepre. A faluban, mintha egyetlen ember nem lenne benne, este 9 óra­kor a legkisebb nesz sem haMate­ " A főőrség posztja is mint valami szellem járt fel-alá, kínosan küzdve az elalvás ellen. És este 10 órakor, mikor a legédesebb első álomba sülyedt valamennyi ember, riadóval félóra alatt talpra állította, rendbe hozta és megindította a szívinunt­im-­ot­or­-tet. A csapat, a töltényt hordó málhás­ állatok, a társzeke­rek fél 11-kor rendben hagyták el a falut. A gyö­nyörű holdvilágos éjszakát végigmeneteltük. Ne­künk, kik lóháton voltunk, gyötrő fizikai fájdalom volt az álmatlanság. Én egyszerre csak azt vettem észre, hogy csúszom le a lóról. Álmomból riadtam fel. Miután még kétszer-háromszor is elbóbiskol­tam, leszálltam a lóról és gyalog bandukoltam. Így is csak nehezen tudtam szemeimet nyitvatartani. Reggel fél 5-kor érkeztünk új állomáshelyünkre és ekkor olyat értem meg, mit a legnagyobb fantázia sem képes kifesteni magának. A temnapi egész napi és a rákövetkező egész éjjeli marshh dacára frissen, mintha csak a gyakorlótérről jönne, vonult be az ezred. A tisztek viccelődtek, a legénység énekelt.

Next