Pesti Hírlap, 1914. augusztus (36. évfolyam, 181-211. szám)
1914-08-15 / 195. szám
1914. augusztus 12., szerda. PESTI HÍRLAP fő a harc, amely ilyen körülmények közt nekünk osztályrészül jutott. Nem csupán saját területünk épségét és biztosságát védjük, hanem az emberiség legfőbb javait, elsősorban a szlávság érdekeit, amelyet megmentünk attól a borzasztó sorstól, hogy a maga egészében a moszkovitizmus fojtó ölelésének essék áldozatul; de az egész emberiségért is, mert a moszkovitizmus diadala öt évszázad összes erkölcsi hódításainak és haladásának megsemmisülését jelentené fajunkra nézve. Megbocsáthatatlan bűne két nagy kulturnemzetnek, a franciának és az angolnak, hogy ebben a harcban a sötétség, a képmutatás és az orgyilkosokat foglalkoztató erkölcstelenség oldalán küzdenek. A történelem igazságszolgáltatása majd utoléri őket, nem a mi hibánkból, akik ellenük egy barátságtalan lépést sem tettünk, hanem azon bűnös szolidaritás folytán, amelyet vállaltak. A főellenség azonban, az, amelylyel hosszú időre le kell számolnunk, mégis a moszkovita világuralmi törekvés, pánszláv ruhájában. Ezt Németországban ép úgy tudják és átérzik, mint minálunk. Nagy erők állanak velünk szemben, hatalmas, jól kiképzett hadseregek és flották, konok elhatározások. Lesz amott is, a másik oldalon, hazafias felbuzdulás, amely nem bírálja az összeütközés eredetét, hanem csak azt nézi, hogy mely oldalon áll hazája. Nos, ezen erőtényezők tekintetében semmi esetre sem állunk hátrább. Minden okunk megvan arra, hogy az egyesült német-osztrák-magyar haderő technikai fölényében higyjünk. Vakok volnánk, ha nem látnók, hogy úgy hazánkban, mint Ausztriában és Németországban a nemzeti felbuzdulás elérte azt a legmagasabb fokot, melynél több már nem lehetséges. E részben tehát legalább is egyenrangúak vagyunk. De van egy biztos fölényünk: az, hogy mi nem vagyunk arra utalva, hogy szemünket behunyva kövessük hazánk zászlaját, hogy a nemzeti egoizmus zajával harsogjuk túl az erkölcsi érzék háborgását. Nem úgy; mi megbírálhatjuk annak az összeütközésnek okait, amelybe belekerültünk; mi megvizsgálhatjuk lelkiismeretünket Isten színe előtt; mi alkalmazhatjuk nemzeti felbuzdulásunkra az örök erkölcsi igazságok mértékét; minket mindezek a nagy testi, illetve egészít ki a kultur-népeknél a tudomány. S azt is csak a művészet és költészet legbensőbb lényegétől eltekintő sznobizmus mondhatja, hogy a primitív népek művészi és költői alkotásai a kultur-népekért túlragyogjak. Nem, ezeknek — bármily nagy lélektani vagy különlegességi értékük legyen — ily értéket nem tulajdoníthatunk. Mindezt persze csak annak megalapozásául mondtam, amit az orosz szellemi életről akarok idejegyezni. Az orosz, főleg az európai orosz nem olyan primitív nép, mint valami afrikai vagy csendesóceánbeli vad törzs , ép ezért reá a most mondottak csak nagyon enyhített mértékben illenek, így azonban igenis. Az egész orosz szellemi életet a zagyvaság, exaltáltság, éretlenség jellemzi, ezek pedig az érett kultúra harmóniáihoz képest barbárságok. Bizonyos, hogy az orosz irodalomban halmazával vannak nyugateurópai nagyságok. Az orosz irodalom érezte a nyugat hatását s nagy, klasszikus költői igazi kulturszellemek. De nézzük csak a híres orosz realista regényt és novellát, mely sokak szemében a költészet csúcsvidéke. Neme jellemzi ezt is — mindig nagy vonásokban beszélve — bizonyos kicsinyes bőbeszédűség, ernyedt álom-teljesség, irreális kóválygás, beteges locsogósság? Számomra még a nagyszerű Tolsztoj, és pedig nem a nyilvánvalóan gyöngeelméjű aggkori művek Tolsztoja, hanem a Háború és béke s a Keranin Anna Tolsztoja is gyakran bőbeszédű és locsogó. Dosztojevszki, hallatlan lélektani gazdagsága dacára is, művészi szempontból gyakran ellenszenves és egyenetlen. E nagy egyéniségek persze azért kétségtelen nagyságok. De ha ép ezt az agyonmagasztalt modern orosz irodalmat nagy, nemzeti jellemvonásai alapján ítéljük meg, nem és végeredményben diadalra rendelt szempontok nem tehetnek kétkedőkké, nem ingathatnak meg elhatározásunkban; mi ép ellenkezőleg, azokból erőt, elszántságot és nyugodtságot merítünk, annak az embernek nyugodtságát, aki amellett, hogy magát erősnek érzi, tudja azt is, hogy igaza van. És ha minden egyéb erőtényező a két oldalon egyenlő volna is, ez a végső tényező, az erkölcsi igazság tudata, a mi javunkra billentené föl a mérleget. Hatalmas Isten! Segíts minket ebben, mert ez a Te országodhoz tartozik, melynek eljöveteléért naponta imádkozunk. J1 vonu Elfoglaltuk Sabácot. - Megkezdődtek a hadi operációk. - Orosz területen lesznek a döntő ütközetek. - Oroszország ujabb perfidiája. - Letartóztatta pétervári diplomáciai levéltárunk őrét. - Kiviteli tilalom Romániában és Bulgáriában. — Behívják a szabadságolt katonákat. Pénteken este kilenc órakor megérkezett a várva-várt hadijelentés. Hivatalos jelentés számol be arról, hogy csapataink ma több ponton bevonultak Szerbiába. Beszámol ez a hadijelentés arról is, amit reménykedve és bizton vártunk: hogy csapataink valamennyi akciója sikeres volt. Sakác, ez az ősi vár, amelyhez a dicsőséggel teljes magyar fegyvertények egész sorozata és nagy emléke fűződik, megint a mienk, megvívtuk, meghódítottuk, kapitulációra kényszerítettük. A déli harctér eseményeiről most érkezett először fontosabb és jelentősebb hír. A lelkek fölszabadultak; a sok kombináció, suttogó, kósza hir, ami végigkeringett az országban, most mind megsemmisül: bizonyosat tudunk hadseregünk győzelmes előnyomulásáról. Aminthogy bizton reménykedhetünk abban is, hogy a közeli napok újabb győzelmekről fognak beszámolni Az északi harctérről jelentősebb fegyvertény hire ma nem érkezett. Ellenben előttünk fekszik egy megnyugtató és fölemelő érzéseket keltő hír: a döntő ütközetek, az eddigi sikeres előnyomulások következményeképpen, orosz területen fognék lejátszódni. Ha az orosz harctéren nem is játszódott le ütközet, Oroszország azért mégis szerepel a nap krónikájában, természetesen a megszokott orosz módszer szerin. Megint olyan fölháborító példáját adta perfidiájának, amely megdöbbentően hangzanék, ha már sokkalta súlyosabb dolgokhoz nem lennénk hozzászokva. Abban az elvetemült országban, ahol a cár jár elöl a hazudozásban, nem is csodálni való, ha fölrúgják a nemzetközi jog elemi követelményeit. Arról van szó, hogy pétervári nagykövetségünk diplomáciai levéltárának őrét, akinek biztonságáért az orosz külügyi hivatal garanciát vállalt, hadifogolyként letartóztatták. Az amerikai nagykövetség, amely az osztrák és magyar alattvalóknak Oroszországban való védelmét magára vállalta, eredménytelenül tiltakozott a perfidia ellen.Természetes, hogy a monarchia megtette a megtorló intézkedéseket: letartóztatta a bécsi orosz nagykövetség diplomáciai levéltárának őrét, Jakubovski orosz nagykövetségi lelkészt és a Budapesten tartózkodó Igelström sarajevói orosz konzult. * A Balkán-államok magatartásában nem történt jelentősebb esemény Följegyzésre mindössze az kívánkozik, hogy Románia és Bulgária elrendelték a kiviteli tilalmat, ami természetes is, mert hhszen ennek a két semleges államnak, amelyet nap-nap után sikertelenül igyekszik megkörnyékezni az orosz befolyás, be kell rendezkednie a rendkívüli állapotokra, térhetünk ki az alól a következtetés alól, hogy ez az irodalom is inkább érdekes, mint értékes. Hogy egy jó szót mondjak a franciákról — szegényekről most ez nem könnyű —: csak a modern francia irodalomhoz kell ezt a modern oroszt hasonlítani s rögtön látjuk, hogy az utóbbi egy fejletlen, éretlen, elnyomorodott lelkű, sivár életű közösség kivirágzása. S valóban, ha politikáikig tudtak is szövetséget kötni a franciák az oroszszal, e nép modern irodalmát épen a francia csak igen mérsékelten kedvelte: nagy kritikusai, élükön a most elhunyt Lemaitre-rel, meglehetősen hidegen nyilatkoztak az orosz lélek emez ünnepi megnyilatkozásairól is. Távol áll tőlem, hogy ezt a mindent öszszevéve mégis nagyszerű irodalmat becsméreljem. Szükség volt azonban e néhány kritikai megjegyzésre ahhoz, hogy méltó koronát helyezzek erre a rövid fejtegetésre, melyben az oroszság minden vonalon való túlbecsültségére igyekeztem reámutatni. Igen, ez a babonás tisztelettel emlegetett modern orosz irodalom sem az az imponáló kincstár, mely meggyőzhet az orosz nép kivételes értéke felől. Pedig ez a legszebb, amit ez a nép nyújtani képes. Minden más: hadserege, közigazgatása, bürokráciája, tudománya, jogélete a hozzánk viszonyított kétségtelen alsórendűség képét nyújtja. Csak elfogulatlanul kell nézni azokat a tényezőket, melyek Oroszország életét meghatározzák s rögtön egyszerű gondolkodással is reá jövünk arra, hogy ez a nép nem lehet az a veszedelem, melyre megbabonázva kell gondolni a középeurópai kulturnemzeteknek. Oroszország legnagyobb része oly éghajlat alatt fekszik mely nem kedvez egy erős, lendületes nép kifejlődésének; gazdasági viszonyai szintén inkább a nép elnyomorodását, mint fejlődését segítik elő; uralkodóháza, felsőbb osztálya, egsj: állami és társadalmi szerkezete a tömeg-kizsákmányolás hallatlan mértékének köszönheti nagyságát és gazdagságát; népműveltsége siralmas, nyolcvan százaléka népének analfabéta s végül a népe nagyobbára szláv és pedig a szlávok leggyengébb válfaja. Nem akarom most a szlávság jellemzését adni csak jelzem, hogy az a félig babonás tisztelet, melylvel Oroszországot sokan szemlélték, jórészt kijárt általában a szlávoknak is. Nos, bár távol áll tőlem minden szláv-ellenes dogmatizmus — s ezt nehézzé is teszi a kiváló szláv népek léte, mint a lengyel, a cseh s a horvát — mégis nagy általánosságban megint csak kétségtelennek tartom, hogy a szlávokat túlbecsülik, lévén ez a népcsalád, akár a latinokhoz, akár a germánokhoz viszonyítva, igenis alsórendű, fejletlen. Mindenütt, az egész vonalon, ha Oroszország értéklistáját szemléljük, az alsórendűség ötlik szemünkbe. Ne bódíttassuk tehát el magunkat azoktól a számoktól, melyeket ez a hatalmasság esetleg ellenünk szegezni képes s ne higyjük, hogy érzésünk számára idegenszerű és távoli lévén az orosz világ, talán indokolt vele szemben a borzongás és ijedelem. Minden arra vall, hogy ez a háboru nemcsak az orosz államra, de az orosz legendára nézve is végzetes lesz. Mint ahogy a kozákságról, erről a legendás csodalovasságról is kezd kiderülni, hogy rossz gebeken szaladgáló, katonának csak félig számító parasztcsürhe, úgy fog a szent, a titokzatos Oroszországról kiderülni, hogy nemcsak földrajzilag, de kulturális értelemben is jórészt egy óriási jeges, mossaras sivatag csupán.