Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)

1914-10-22 / 263. szám

1­ 9 1914. október 22., csütörtök. PESTI HÍRLAP — (Akik a sebesültekbe kapaszkodnak.) Az önző ember természete abban is megnyilatko­zik ,hogy amikor a saját érdekében küzd, masz­kot vesz magára és ennek segítségével azt igye­kezik feltüntetni, hogy a szenvedők, a szeren­csétlenek érdekében jár el. Ezek a tisztelt önzők akkor, amikor képmutatóskodnak, vajmi sok esetben komikusakká is válnak, révén annak, hogy szándékaik teljesen áttetszők és így majd­nem mindenki tisztában van azzal, hogy mi az igazi törekvésük. Hogy mennyire így van a do­log, azt azok a levelek is bizonyítják, amelyek csinos mennyiségben érkeznek hozzánk és ame­lyeknek srói — tisztelet a kivételeknek — a ma­guk érdekeit akarják előbbre vinni a harctérről visszaérkezett sebesültekre való hivatkozással. Hogy pedig mennyien és milyen változatban ka­paszkodnak bele a szegény sebesültekbe, arról a következő példák szólnak. Az egyik úr, aki két­ségtelenül nagy dohányos és akinek az a sza­bály, amely a villamoskocsikban való füstölést tiltja, igen kellemetlen, panaszosan, majdnem sírva tudatja velünk, hogy a villamos­kalauzok a minden sajnálatraméltó sebesülteknek nem engedik meg, hogy a kocsik belsejében szivaroz­zanak. Ez az eljárás szerinte rendkívül igazság­talan és kegyetlen, aminek következtében arra hívja föl a hatóságot, hogy a dohányzásellenes szabályrendeletet a háború tartamára függeszsze föl és hogy azután se ragaszkodjék szigorúan hozzá. Egy másik bácsi, aki alighanem külvá­rosi vendéglős, elérzékenyítően adja tudtunkra, hogy ebben a nagy­városban a sebesültekkel a hatóság embertelenül bánik, amit az is bizonyít, hogy a kocsmák záróráját nem szünteti meg. A szegény sebesültek — mondja a levélíró — leginkább az esti órákban keresik föl ismerősei­ket, hogy azoknak a háborító epizódokat el­mondják és hogy dicsőséges küzdelmeikről be­számoljanak. Az összejövetel helye természete­sen ez vagy az a döntés, ahol azután a vérző se­besültek hajnalig is elbeszélgetnének, néhány pohár jó borocska vagy söröcske mellett. Igen ám, de a rendőrség a záróra betartásához szigorúan ragaszkodik és a hazáért szenvedő hő­söket a kocsmákból kiűzi, amivel — mellékesen megjegyezve — a vendéglősöknek is kárt okoz. Akiknek pedig a mai rossz üzleti viszonyok kö­zött szükségük volna a bevétel fokozására, rész­ben azért is, hogy az adót fizethessék A harma­dik, aki nem képes belenyugodni abba, hogy néhány évvel ezelőtt a szivarok árát fölemelték, azt panaszolja, hogy a kincstár semmi tekintet­tel sincs a sebesültekbe. Így történik azután,­gy ezek a sokat szenvedett vitézek, akik kis gázsit kapnak, még a szivarozás gyönyöreiből sem vehetik ki a részüket, mert anyagi viszo­nyaik például nem engedik meg, hogy kukát ve­gyenek, amely pedig kitűnően szeles és a hősök­nek kiváló kedvence. Ezek előrebocsátása után pedig arra kéri a pénzügyminisztert, hogy a szi­varokat és a cigarettákat olcsóbban adja, ami­nek megtörténte után a polgári elem háláját is kiérdemelné. A negyedik azzal a zokszóval for­dul hozzánk, hogy a villamoskocsik az éjféli órákban immár nem szolgálják az utasokat, ami azért nagy baj,­ mert a szegény sebesültek, akik itt vagy ott elszórakoznak, gyalog kénytelenek lakásaikba vánszorogni, még inkább érezve láb­sebeik fájdalmait. A hatóságnak tehát, ha már a polgárokra egyáltalában nincs tekintettel, in­tézkedni kellene, hogy a villamosok éjfél után is fussanak, nem hagyva figy­elmen kívül a se­besültek érdekeit és óhajait. — (öngyilkos körjegyzőhelyettes.) A debreceni vasúti állomás körül levő egyik ki­sebb szállóban bérelt lakást néhány nap előtt Némethy Árpád margittai körjegyzőhelyettes. Némethy csak igen rövid időre hagyta el szobá­ját, amelyben egész nap bezárkózva tartózko­dott. Tegnap a postás kereste levéllel s mikor bekopogtatott hozzá, nem­ kapott feleletet. A szálló személyzete kinyitotta az ajtót és a szo­­bában holtan találták Némethyt. A rendőrség megállapította, hogy­ öngyilkosságot követett el. Levelet, melyből tettének okát meg lehetett vol­na tudni, nem hagyott hátra.­­ (Betegség miatt a halálba) Schubert Elek harmincnégyéves hivataltiszt szerdán este Lajos­ utca 54. számú lakásán revolverrel fej­belőtte magát. Meghalt. Holttestét a boncolóte­rembe vitték. Állítólag gyógyíthatatlan beteg­sége miatt lett öngyilkos.­­ (Csak vissza, vissza . . .) Egy megsebe­sült orosz katona szomorú történetét mondta el a kassaiaknak egy tüzérfőhadnagy, aki szintén sebesülten került a Kárpátok szegélyein vívott harcokból a kórházba. A tüzérfőhadnagy elő­adása a következő: — Amikor a harcban megsebesültem, egy kassai kórházba vittek. Velem együtt került oda egy orosz sebesült is. Legénységi ember, de a külseje, beszédmódja elárulta kiváló intelli­genciáját. A kórházban való együttlétünk alatt elmondta, hogy író és meglehetősen ismert neve van az orosz könyvpiacon. Megmondta a nevét, amelyet azonban, sajnos, nem jegyezhettem meg. Az orosz katonát több srapnellgolyó érte, úgy, hogy műtétre volt szükség. A műtét súlyos volt és az orosz meglehetősen nyugtalan volt. Mielőtt az operációs terembe vitték, megszólí­tott: — Nem tudom, visszakerülök-e élve az operációs asztalról . . . Fogadjon el valamit tő­lem, utolsó emlékül. Egy költemény, amelyet itt a kórházban irtam. Én még aznap kikerültem a kórházból és nem tudoma hogy az oroszszal mi lett. Sikerült később rutén tolmácsra akadnom, akinek segít­ségével megállapítottam az orosz vers tartalmát és lefordítottam magyarra. Az orosz vers a főhadnagy fordításában így hangzik: Jó Istenem, ne halld meg még te sem, A haldokló szív mit dobog! Ti cárok! Ezredéven át hazudtatok! Vágyott szabadság, féltett népjogok, Ki hinne bennük már? Csak vissza, vissza, szenvedni tovább, Hol kis családom vár . . . Halálhörgés, utolsó sóhajok, Áttörnek ágyuk bősz szaván Az ifjú vér csak ömlik, ömlik, Akár a víz a­ Visztulán. Hát miért van ez? Miért hullunk, veszünk? „Hogy boldog légy!" — Így szól a cár: Csak vissza, vissza, boldog ott leszek, Hol kis családom vár . . . — (A népfölkelők szive.) Egy Pribojban hadiszolgálatot teljesítő népfölkelő irja nekünk a következő sorokat: A szerb határ mellett őr­ködik a szerb hordák betörései ellen a többek közt egy népfölkelő ezred százada, amely csu­pa családos népfölkelőből áll. A derék népföl­kelők, akik valamennyien Győr, Veszprém és Komárom megyeiek, összesen ezertizennyolc gyermek apái. A napokban felhívás érkezett a századparancsnokhoz a sarajevói hadtestpa­rancsnokságtól, hogy a harcban elesettek csa­ládjai részére a tisztek körében gyűjtést ren­dezzen. Meghallották ezt a népfölkelők, akik ezertizennyolc gyermeket hagytak otthon és nyomban önként száz koronát ajánlottak föl. Az altisztek öt-öt koronát, az őrmester tíz koronát írt alá a gyüjtösven. A tisztek adományával ez a század kétszázharminc, koronát juttatott a csatatéren elesett bajtársak családjainak fölse­gélyezésére. Ebben a jótékonyságban legmeg­hatóbb az, hogy a derék népfölkelők abból az általuk tíz fillérenkint összegyűjtv­ alapból ad­ták a száz koronát, amelyet a századparancsnok kezdeményezésére karácsonyfára gyűjtöttek."­­ (Hősök halála.) Marosvásárhely tör­vényhatósági joggal felruházott szabad királyi város rendőrkapitányságának tisztikara gyászlapon tudat­ja, hogy kartársuk, Strinovich Ödön rendőrfelügye­lő, a népfelkeléshez beosztott, honvéd főhadnagy, Máramarosszigeten október 11-én hősi halált halt. Takács Gyula tartalékos hadnagy, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság szegedi fő­ügynökségének tisztviselője, szeptember 6-án orosz földön, Grozdany mellett hősi halált halt. Predrágovics Rudolf, a 7. számú közös utász­zászlóalj hadnagya, életének huszonegyedik évében, szeptember 8-ikán, a déli harctéren, Bosutnál, hősi halált halt. Krausz Gyula papírkereskedési üzletvezető, honvédpóttartalékos. Przemysl védelménél október 7-én hősi halált halt.­­ (Nagyváradi pilóta a francia flotta fölött.) Egy nagyváradi fényképész, aki mint népfölkelő szakaszvezető a vártüzérség hydroplán osztályához vonult be, egyik légi útjáról a következő érdekes levelet írta egyik ismerősének: Érdekes dolgot kell, hogy közöljek, amit szi­gorú cenzúránk is megenged. Október negyedik­én reggel hat órakor megfigyelő állomásunk ellenséges hajók közeledését jelentette. Ehhez már szokva vagyunk, mert rendesen vasárnap szoktak megje­lenni a francia hajók és tüzelni kezdenek a parti ütegekre, de bizonytalan lövéseikkel ez ideig csak a halakban tudtak kárt tenni. Ellenben tüzérségünk a múltkor meglehetős rést ütött egy cirkálójukon, amelyik merészebb volt s közelebb jött a partho.­ Most az egyszer, bár szintén vasárnap volt, csak elvonultak a Roche előtt. Parancsot kaptunk a re­pülésre. Ketten ültünk a gépen, kitűnő tengeri pi­lótánk, egy sorhajóhadnagy és én. Körülbelül ti­zenöt perc múlva már mintegy ezer méter magas­ságban repültünk. Kissé hideg szelet kaptunk, de kedvezőt, úgy, hogy gyorsan­ és könnyen emelked­hettünk, ami ez idő szerint fontos volt. Kitűnő lát­csövünkkel messze beláthattam a tőlünk jobbra eső Hercegovinába, hol már a hegyeket hó borítja. Köz­ben kijutottunk a nyílt tengerre. Ekkor már 1200 méter magasságban voltunk. Minden nyugodt volt egyetlen hajót sem lehetett látni. Kis idő múlva Antivári felé közeledett egy kereskedelmi hajó, de ez bennünket most nem érdekelt, más volt a paran­csunk: francia hajókat megfigyelni és lefényké­pezni. Háromnegyed órai repülés után már látható is volt 2—3 tengeri mérföldnyire 5—6 szürke, hal­vány pont és gyenge füst. Pompásan működik a csavar és mi gyorsan közeledünk a szürke pontok felé. Rövid idő múlva teljesen kialakult a veszedel­mesen szép kép és mi ekkor már 1000 méter magas­ságban ott repültünk a francia hajóraj fö­lött. Alat­tunk különböző alakzatokban vonultak a hatalmi úszó várak a következő sorrendben: 11 sorhajó ne­héz ágy­ukkal köralakban vonultak egymás után, 10 páncélos cirkáló rajvonalban, mintegy két­ tengeri mérföld szélességben, ettől jobbra egy tagban egy­másután 9 torpedó-zuzó és a már előzőleg látott 6 könnyű­ gyors cirkáló, melyek a hajórajból a Rock­e irányában 4—5 tengeri mérföldre, felderítő szolgá­latot teljesíthettek. Közben működésbe hozom az e célra berendezett fényképező­gépet és rövid pár perc alatt meg volt örökítve valamennyi ellenséges hajó. Miközben lázasan fotografálok, óriási légnyomás és több lökés érezhető és látcsövemmel meglepetve lá­tom, — mert a gépünk csavarjától lehetetlen hal­lani — hogy valamennyi hajó tüzelni kezd a gé­pünkre. Derék pilótánk is észre veszi a veszélyt. Már javában nyomja a magassági kormányt és rövid idő alatt kiérünk a veszedelemből. 1900 méter ma­gasságban gyönyörű köröket leírva, teljes félóráig repültünk, közvetlen az ellenséges hajók fölött, mire azok kénytelenek voltak beszüntetni a tüzet, mert ágyúikkal képtelenek voltak 85—90° lövési szög alatt ránk lőni. Ellenben legnagyobb meglepeté­sünkre mást tettek. Egymásnak a szokásos jeleket megadva, teljes gőzzel elvonultak. Nem bírták ki­állani, hogy fejük fölött repültünk. Bombát sem­íet­tek, pedig csak egy fényképezőgép volt nálunk. Ekkor már az óra tizenegyet mutatott és mi gyor­san közeledtünk ismét a Bocho felé. A nap nagy­szerűen melegített s szinte ellensúlyozta az erős szelet. Pár perc múlva a négy órai veszélyes légi út után könnyen, nagyszerű siklórepüléssel ereszked­tünk le hangárjainkhoz.­­ (Egy fogoly orosz tiszt lelőtte Ziganek őrnagyot.) Bécsből jelentik: Orosz gaztett okoz­ta Ziganek Rajmundnak, a 71. gyalogezred őr­nagyának halálát, amely nemcsak családját és bajtársait, hanem a magyar társadalom nagy ré­szét is részvéttel tölti el. Ziganek Rajmund nemcsak mint katona, hanem mint művész is ki­váló volt. Mestere volt a violoncellnek, nagy si­kerei voltak zenei terén és a sakkjátéknak is művésze volt. Magyarország második hazájává lett. Cseh létére teljesen megtanulta a magyar nyelvet. Sok éven át mint hadnagy, majd mint főhadnagy, aztán meg mint százados a 29. gya­logezredben Nagybecskereken és Temesvárt szolgált, ahol közkedveltségnek örvendett. A háborúban Ziganek kiváló dolgokat művelt. Zászlóaljának egy részével túlnyomóan erős orosz csapatokat vert meg és kétszáz foglyot ej­tett. Amikor egy elfogott orosz tisztet felszólí­tott, hogy adja át revolverét, az orosz tiszt rá­lőtt Ziganek őrnagyra, akinek szivét fúrta ke­resztül a­ golyó. Az orosz tiszt ezután szökni akart, de katonáink agyonlőtték. Ziganek őrna­gyot özvegye és kiskorú gyermeke gyászolja.­­ (Leszúrta a rendőrt.) A Vámház­ körúton Molnár Ferenc hentessegéd ittasan botrányt rögtönzött. Fekete György rendőr be akarta kí­sérni, a részeg ember azonban ellenkezett, majd előrántotta csizmájából a henteskését és a rend­őr oldalába szúrt. A rendőrnek még volt annyi ereje, hogy támadóján kardjával végig vágott, majd eszméletlenül esett össze. A súlyosan meg­sebesült rendőrt a Rókus-kórházba vitték. Mol­nárt a főkapitányság letartóztatta.

Next