Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)
1914-10-22 / 263. szám
1 9 1914. október 22., csütörtök. PESTI HÍRLAP — (Akik a sebesültekbe kapaszkodnak.) Az önző ember természete abban is megnyilatkozik ,hogy amikor a saját érdekében küzd, maszkot vesz magára és ennek segítségével azt igyekezik feltüntetni, hogy a szenvedők, a szerencsétlenek érdekében jár el. Ezek a tisztelt önzők akkor, amikor képmutatóskodnak, vajmi sok esetben komikusakká is válnak, révén annak, hogy szándékaik teljesen áttetszők és így majdnem mindenki tisztában van azzal, hogy mi az igazi törekvésük. Hogy mennyire így van a dolog, azt azok a levelek is bizonyítják, amelyek csinos mennyiségben érkeznek hozzánk és amelyeknek srói — tisztelet a kivételeknek — a maguk érdekeit akarják előbbre vinni a harctérről visszaérkezett sebesültekre való hivatkozással. Hogy pedig mennyien és milyen változatban kapaszkodnak bele a szegény sebesültekbe, arról a következő példák szólnak. Az egyik úr, aki kétségtelenül nagy dohányos és akinek az a szabály, amely a villamoskocsikban való füstölést tiltja, igen kellemetlen, panaszosan, majdnem sírva tudatja velünk, hogy a villamoskalauzok a minden sajnálatraméltó sebesülteknek nem engedik meg, hogy a kocsik belsejében szivarozzanak. Ez az eljárás szerinte rendkívül igazságtalan és kegyetlen, aminek következtében arra hívja föl a hatóságot, hogy a dohányzásellenes szabályrendeletet a háború tartamára függeszsze föl és hogy azután se ragaszkodjék szigorúan hozzá. Egy másik bácsi, aki alighanem külvárosi vendéglős, elérzékenyítően adja tudtunkra, hogy ebben a nagyvárosban a sebesültekkel a hatóság embertelenül bánik, amit az is bizonyít, hogy a kocsmák záróráját nem szünteti meg. A szegény sebesültek — mondja a levélíró — leginkább az esti órákban keresik föl ismerőseiket, hogy azoknak a háborító epizódokat elmondják és hogy dicsőséges küzdelmeikről beszámoljanak. Az összejövetel helye természetesen ez vagy az a döntés, ahol azután a vérző sebesültek hajnalig is elbeszélgetnének, néhány pohár jó borocska vagy söröcske mellett. Igen ám, de a rendőrség a záróra betartásához szigorúan ragaszkodik és a hazáért szenvedő hősöket a kocsmákból kiűzi, amivel — mellékesen megjegyezve — a vendéglősöknek is kárt okoz. Akiknek pedig a mai rossz üzleti viszonyok között szükségük volna a bevétel fokozására, részben azért is, hogy az adót fizethessék A harmadik, aki nem képes belenyugodni abba, hogy néhány évvel ezelőtt a szivarok árát fölemelték, azt panaszolja, hogy a kincstár semmi tekintettel sincs a sebesültekbe. Így történik azután,gy ezek a sokat szenvedett vitézek, akik kis gázsit kapnak, még a szivarozás gyönyöreiből sem vehetik ki a részüket, mert anyagi viszonyaik például nem engedik meg, hogy kukát vegyenek, amely pedig kitűnően szeles és a hősöknek kiváló kedvence. Ezek előrebocsátása után pedig arra kéri a pénzügyminisztert, hogy a szivarokat és a cigarettákat olcsóbban adja, aminek megtörténte után a polgári elem háláját is kiérdemelné. A negyedik azzal a zokszóval fordul hozzánk, hogy a villamoskocsik az éjféli órákban immár nem szolgálják az utasokat, ami azért nagy baj, mert a szegény sebesültek, akik itt vagy ott elszórakoznak, gyalog kénytelenek lakásaikba vánszorogni, még inkább érezve lábsebeik fájdalmait. A hatóságnak tehát, ha már a polgárokra egyáltalában nincs tekintettel, intézkedni kellene, hogy a villamosok éjfél után is fussanak, nem hagyva figyelmen kívül a sebesültek érdekeit és óhajait. — (öngyilkos körjegyzőhelyettes.) A debreceni vasúti állomás körül levő egyik kisebb szállóban bérelt lakást néhány nap előtt Némethy Árpád margittai körjegyzőhelyettes. Némethy csak igen rövid időre hagyta el szobáját, amelyben egész nap bezárkózva tartózkodott. Tegnap a postás kereste levéllel s mikor bekopogtatott hozzá, nem kapott feleletet. A szálló személyzete kinyitotta az ajtót és a szobában holtan találták Némethyt. A rendőrség megállapította, hogy öngyilkosságot követett el. Levelet, melyből tettének okát meg lehetett volna tudni, nem hagyott hátra. (Betegség miatt a halálba) Schubert Elek harmincnégyéves hivataltiszt szerdán este Lajos utca 54. számú lakásán revolverrel fejbelőtte magát. Meghalt. Holttestét a boncolóterembe vitték. Állítólag gyógyíthatatlan betegsége miatt lett öngyilkos. (Csak vissza, vissza . . .) Egy megsebesült orosz katona szomorú történetét mondta el a kassaiaknak egy tüzérfőhadnagy, aki szintén sebesülten került a Kárpátok szegélyein vívott harcokból a kórházba. A tüzérfőhadnagy előadása a következő: — Amikor a harcban megsebesültem, egy kassai kórházba vittek. Velem együtt került oda egy orosz sebesült is. Legénységi ember, de a külseje, beszédmódja elárulta kiváló intelligenciáját. A kórházban való együttlétünk alatt elmondta, hogy író és meglehetősen ismert neve van az orosz könyvpiacon. Megmondta a nevét, amelyet azonban, sajnos, nem jegyezhettem meg. Az orosz katonát több srapnellgolyó érte, úgy, hogy műtétre volt szükség. A műtét súlyos volt és az orosz meglehetősen nyugtalan volt. Mielőtt az operációs terembe vitték, megszólított: — Nem tudom, visszakerülök-e élve az operációs asztalról . . . Fogadjon el valamit tőlem, utolsó emlékül. Egy költemény, amelyet itt a kórházban irtam. Én még aznap kikerültem a kórházból és nem tudoma hogy az oroszszal mi lett. Sikerült később rutén tolmácsra akadnom, akinek segítségével megállapítottam az orosz vers tartalmát és lefordítottam magyarra. Az orosz vers a főhadnagy fordításában így hangzik: Jó Istenem, ne halld meg még te sem, A haldokló szív mit dobog! Ti cárok! Ezredéven át hazudtatok! Vágyott szabadság, féltett népjogok, Ki hinne bennük már? Csak vissza, vissza, szenvedni tovább, Hol kis családom vár . . . Halálhörgés, utolsó sóhajok, Áttörnek ágyuk bősz szaván Az ifjú vér csak ömlik, ömlik, Akár a víz a Visztulán. Hát miért van ez? Miért hullunk, veszünk? „Hogy boldog légy!" — Így szól a cár: Csak vissza, vissza, boldog ott leszek, Hol kis családom vár . . . — (A népfölkelők szive.) Egy Pribojban hadiszolgálatot teljesítő népfölkelő irja nekünk a következő sorokat: A szerb határ mellett őrködik a szerb hordák betörései ellen a többek közt egy népfölkelő ezred százada, amely csupa családos népfölkelőből áll. A derék népfölkelők, akik valamennyien Győr, Veszprém és Komárom megyeiek, összesen ezertizennyolc gyermek apái. A napokban felhívás érkezett a századparancsnokhoz a sarajevói hadtestparancsnokságtól, hogy a harcban elesettek családjai részére a tisztek körében gyűjtést rendezzen. Meghallották ezt a népfölkelők, akik ezertizennyolc gyermeket hagytak otthon és nyomban önként száz koronát ajánlottak föl. Az altisztek öt-öt koronát, az őrmester tíz koronát írt alá a gyüjtösven. A tisztek adományával ez a század kétszázharminc, koronát juttatott a csatatéren elesett bajtársak családjainak fölsegélyezésére. Ebben a jótékonyságban legmeghatóbb az, hogy a derék népfölkelők abból az általuk tíz fillérenkint összegyűjtv alapból adták a száz koronát, amelyet a századparancsnok kezdeményezésére karácsonyfára gyűjtöttek." (Hősök halála.) Marosvásárhely törvényhatósági joggal felruházott szabad királyi város rendőrkapitányságának tisztikara gyászlapon tudatja, hogy kartársuk, Strinovich Ödön rendőrfelügyelő, a népfelkeléshez beosztott, honvéd főhadnagy, Máramarosszigeten október 11-én hősi halált halt. Takács Gyula tartalékos hadnagy, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság szegedi főügynökségének tisztviselője, szeptember 6-án orosz földön, Grozdany mellett hősi halált halt. Predrágovics Rudolf, a 7. számú közös utászzászlóalj hadnagya, életének huszonegyedik évében, szeptember 8-ikán, a déli harctéren, Bosutnál, hősi halált halt. Krausz Gyula papírkereskedési üzletvezető, honvédpóttartalékos. Przemysl védelménél október 7-én hősi halált halt. (Nagyváradi pilóta a francia flotta fölött.) Egy nagyváradi fényképész, aki mint népfölkelő szakaszvezető a vártüzérség hydroplán osztályához vonult be, egyik légi útjáról a következő érdekes levelet írta egyik ismerősének: Érdekes dolgot kell, hogy közöljek, amit szigorú cenzúránk is megenged. Október negyedikén reggel hat órakor megfigyelő állomásunk ellenséges hajók közeledését jelentette. Ehhez már szokva vagyunk, mert rendesen vasárnap szoktak megjelenni a francia hajók és tüzelni kezdenek a parti ütegekre, de bizonytalan lövéseikkel ez ideig csak a halakban tudtak kárt tenni. Ellenben tüzérségünk a múltkor meglehetős rést ütött egy cirkálójukon, amelyik merészebb volt s közelebb jött a partho. Most az egyszer, bár szintén vasárnap volt, csak elvonultak a Roche előtt. Parancsot kaptunk a repülésre. Ketten ültünk a gépen, kitűnő tengeri pilótánk, egy sorhajóhadnagy és én. Körülbelül tizenöt perc múlva már mintegy ezer méter magasságban repültünk. Kissé hideg szelet kaptunk, de kedvezőt, úgy, hogy gyorsan és könnyen emelkedhettünk, ami ez idő szerint fontos volt. Kitűnő látcsövünkkel messze beláthattam a tőlünk jobbra eső Hercegovinába, hol már a hegyeket hó borítja. Közben kijutottunk a nyílt tengerre. Ekkor már 1200 méter magasságban voltunk. Minden nyugodt volt egyetlen hajót sem lehetett látni. Kis idő múlva Antivári felé közeledett egy kereskedelmi hajó, de ez bennünket most nem érdekelt, más volt a parancsunk: francia hajókat megfigyelni és lefényképezni. Háromnegyed órai repülés után már látható is volt 2—3 tengeri mérföldnyire 5—6 szürke, halvány pont és gyenge füst. Pompásan működik a csavar és mi gyorsan közeledünk a szürke pontok felé. Rövid idő múlva teljesen kialakult a veszedelmesen szép kép és mi ekkor már 1000 méter magasságban ott repültünk a francia hajóraj fölött. Alattunk különböző alakzatokban vonultak a hatalmi úszó várak a következő sorrendben: 11 sorhajó nehéz ágyukkal köralakban vonultak egymás után, 10 páncélos cirkáló rajvonalban, mintegy két tengeri mérföld szélességben, ettől jobbra egy tagban egymásután 9 torpedó-zuzó és a már előzőleg látott 6 könnyű gyors cirkáló, melyek a hajórajból a Rocke irányában 4—5 tengeri mérföldre, felderítő szolgálatot teljesíthettek. Közben működésbe hozom az e célra berendezett fényképezőgépet és rövid pár perc alatt meg volt örökítve valamennyi ellenséges hajó. Miközben lázasan fotografálok, óriási légnyomás és több lökés érezhető és látcsövemmel meglepetve látom, — mert a gépünk csavarjától lehetetlen hallani — hogy valamennyi hajó tüzelni kezd a gépünkre. Derék pilótánk is észre veszi a veszélyt. Már javában nyomja a magassági kormányt és rövid idő alatt kiérünk a veszedelemből. 1900 méter magasságban gyönyörű köröket leírva, teljes félóráig repültünk, közvetlen az ellenséges hajók fölött, mire azok kénytelenek voltak beszüntetni a tüzet, mert ágyúikkal képtelenek voltak 85—90° lövési szög alatt ránk lőni. Ellenben legnagyobb meglepetésünkre mást tettek. Egymásnak a szokásos jeleket megadva, teljes gőzzel elvonultak. Nem bírták kiállani, hogy fejük fölött repültünk. Bombát semíettek, pedig csak egy fényképezőgép volt nálunk. Ekkor már az óra tizenegyet mutatott és mi gyorsan közeledtünk ismét a Bocho felé. A nap nagyszerűen melegített s szinte ellensúlyozta az erős szelet. Pár perc múlva a négy órai veszélyes légi út után könnyen, nagyszerű siklórepüléssel ereszkedtünk le hangárjainkhoz. (Egy fogoly orosz tiszt lelőtte Ziganek őrnagyot.) Bécsből jelentik: Orosz gaztett okozta Ziganek Rajmundnak, a 71. gyalogezred őrnagyának halálát, amely nemcsak családját és bajtársait, hanem a magyar társadalom nagy részét is részvéttel tölti el. Ziganek Rajmund nemcsak mint katona, hanem mint művész is kiváló volt. Mestere volt a violoncellnek, nagy sikerei voltak zenei terén és a sakkjátéknak is művésze volt. Magyarország második hazájává lett. Cseh létére teljesen megtanulta a magyar nyelvet. Sok éven át mint hadnagy, majd mint főhadnagy, aztán meg mint százados a 29. gyalogezredben Nagybecskereken és Temesvárt szolgált, ahol közkedveltségnek örvendett. A háborúban Ziganek kiváló dolgokat művelt. Zászlóaljának egy részével túlnyomóan erős orosz csapatokat vert meg és kétszáz foglyot ejtett. Amikor egy elfogott orosz tisztet felszólított, hogy adja át revolverét, az orosz tiszt rálőtt Ziganek őrnagyra, akinek szivét fúrta keresztül a golyó. Az orosz tiszt ezután szökni akart, de katonáink agyonlőtték. Ziganek őrnagyot özvegye és kiskorú gyermeke gyászolja. (Leszúrta a rendőrt.) A Vámház körúton Molnár Ferenc hentessegéd ittasan botrányt rögtönzött. Fekete György rendőr be akarta kísérni, a részeg ember azonban ellenkezett, majd előrántotta csizmájából a henteskését és a rendőr oldalába szúrt. A rendőrnek még volt annyi ereje, hogy támadóján kardjával végig vágott, majd eszméletlenül esett össze. A súlyosan megsebesült rendőrt a Rókus-kórházba vitték. Molnárt a főkapitányság letartóztatta.