Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-03 / 275. szám

4 PESTI HÍRLAP 1914. november 3., kedd. ják, hogy oda csak kisebb csapatokat helyezhet­nek el. Ott ugyanis állandóan az a veszély fenye­geti őket, hogy a Macsvába szorult csapataikat a főseregüktől elvágják. Bosut községnél áthaladva, a Bosut fo­lyócska hídján, Lacsarákon át Mitrovicára ju­tunk, ahonnan a Timok-hadosztályra tragikusan végződött betörés óta a lakosság nagy része el­ment és ma sem tért vissza teljes számban. A szemben lévő szerb Mitrovicánál már erősebb határvédő csapatok állanak. Azért is erősebb itt a szerb határvédelem, mert lejebb a Száván Sá­báéig — mi vagyunk Szerbiában az urak. Jarakra érünk. Földig lepörgött, felgyúj­tott házak, egyetlen lakó nélkül. Végigmegyünk a leégett község szomorú utcáin, de senkivel sem találkozunk azok közül, akik Jarakon laktak. De annál több a katona. Egyes, kevésbbé elpusztult, tető nélkül maradt falakat újra falaznak és lapos tetőt tesznek rá, téli szállásnak jó lesz. Minden­felé kőművesek, ácsok dolgoznak. Óriási, szinte elképzelhetetlen itt a forga­lom. A kocsik ezrei járnak ide-oda. Több száz szekérből álló municiós vonatunk jön Szerbiá­ból újabb töltényekért és ágyulövegekért. A vég­nélkülinek látszó trén élelmiszerpótlásokról gon­doskodik. Vöröskeresztes sebesültvivő kocsik sebesülteket szállítanak. Fürge utászok valamit javítanak a hídon. Csak úgy kúsznak egyik pon­tonról a másikra. Emitt végtelennek látszó desz­kabarakkok készülnek, valamivel feljebb a mo­nitorokra gurítanak nagy benzines és olajos hor­dókat. Sürgés-forgás, minden jele az ellenség közelségének. De ha ezt a kaleidoszkópszerű ké­pet nem is látnám, az egymásba folyó ágyúzás, a gránátok sistergő útja, a gépfegyver zakato­lása mind azt jelentik, hogy a közelben csata folyik. Jarakon tudtam meg, hogy a Jaraknál át­kelt haderő, amely még szeptember 17., 18. és 19-én győzelmes csaták után elfoglalta Dreno­vácot, Tabanovicsot, Pricsinovicsot, Seváricét, Uzsicéig terjedő földterületet, erősen beleásta magát a földbe és valóságos földalatti folyosókat és alagutakat készített, hogy a döntő pillanatban minél jobban kihasználhassuk a helyzetet a ma­gunk előnyére. A területi viszonyok a mi tűzvo­nalunkra nézve sokkal kedvezőtlenebbek, mint a szerbek oldalán és így sokkal erősebb fedezé­kekre van szükségünk, mint a szerbeknek, hogy a terepkülönbözet kiegyenlítődjék. Derék kato­náink lépésről-lépésre közelebb jutnak az ellen­séghez, mindig a föld alatt. Ha a jobbszárnynak sikerül néhány lépésre előbbre jutnia és magát ott beásnia a földbe, a centrum és a balszárny is iparkodik egy vonalba helyezkedni vele. Lépés­ről-lépésre kell minden talpalattnyi helyet meg­hódítani. Némely helyen kétszázötven, kétszáz, száz­ötven lépésre áll egymástól a két sereg, mert mind a két rajvonal olyan erős, hogy összecsa­pás esetén a háború további folyamára döntő be­folyással végződik az ütközet. Így érthető, ha a szerbek, látva a közeli döntést, földalatti csator­nákat ásnak. Minden jel arra vall, hogy a leg­közelebbi órák megérlelik a döntést. Vannak he­lyek, ahol a két rajvonal csak nyolcvan lépésre van egymástól. Itt már csak a szuronyroham döntheti el az ütközetet. A szerbek által zárt egyik földalatti zegzu­gos folyosó már csak husz lépésre volt a mi raj­vonalunktól. Katonáink meghallották az ásóvá­gásokat és éber figyelmük nagy bajtól óvta meg a földalatti csatorna környékén levő csapatokat. A szerbek a csatornával alá akarták ásni a mi rajvonalunkat, hogy azután ekrazittal fölrob­bantsák. A készülő pusztítást katonáink megaka­dályozták és jövőre is lehetetlenné tették. Négy nappal ezelőtt egy kis csapatunk, amely már nagyon közel jutott az ellenséghez, kiugrott a fedezékek mögül és szuronyrohamot intézett az ellenséges lövészárok katonái ellen. A szerbek gyors tüzeléssel feleltek, de mi so­raikban nagy kárt okozva, kikergettük őket az árkokból. Az elvégzett munka után katonáink visszavonultak rendes helyükre. A merész kiro­hanásnak csodálatos módon csak néhány sebe­sültünk volt az ára. A déli harctérről. A rajvonalból, okt. 25. Amióta szerb földön vagyok, pedig rövid ideje, az érzelmek igen sok változatán mentem keresztül. Amikor egy-egy szávaparti város kor­mos tszkei között meneteltünk, az a hitem tá­madt, hogy a mi seregünk remekül tud rombolni. De hamar meggyőződtem az ellenkezőjéről. Alig értünk ki a szomorú fészekből, előt­tünk kígyózott a csillogótükrű Száva, amelyen derék pionírjaink ponton­hidat készítettek. A déli nap tűzött ránk, köröskörül mindenütt nyu­galom honolt, amikor áthaladtunk a rögtönzött hídon és elértük a mocsaras és ingoványos vidé­ket keresztül szelő utat. Az utat csapataink ké­szítették gerendákból, rőzsékből és homokzsá­kokból. Utunk mentén több helyen láttunk tábo­rozó különítményeket és ahogyan előre halad­tunk­, folyton erősebben hallottuk az ágyuk mo­raját. A tiszta levegőben megfigyelő ballonokat lengetett a szél, hallatszott egy gépmadár katto­gása is. Éreztük, hogy közel vagyunk célunkhoz. Mind sűrűbben találkoztunk kocsikkal, katonák­kal. Végre beértünk egy megszállott szerb fa­luba, amely valóságos katonai tábor. Nyomorú­ságos, elszórtan lévő viskók, inkább ólak soro­zata egy ilyen szerb falu. Néhány jobb épületén rajta a Vörös­kereszt, ott vannak a tábori kór­házak. Itt szállottunk meg éjszakára és itt figyel­hettem meg, mennyire alkalmazkodik a magyar ember természete a viszonyokhoz. Alig állapod­tunk meg a századunkkal, máris ropogó tűz mellé telepedtek a bakáink, nemsokára nyársra került a tarisznyában hozott szalonna, de hogy a szerb csirke miként került a zsírral kikent csajkába, annak csak Demeter káplár a meg­mondhatója. Ilyenformán jó hangulatban telt el első estém Szerbiában s amikor lepihent a szá­zad, a csillagok virrasztottak felettünk. Másnap bevonultunk a rajvonalba. Elől a fedezékekben közvetlenül az ellenséges rajvonal előtt, nyugod­tan ülnek a bakák, pipáznak, beszélgetnek, itt­ott a földbevájt katlanokban tűzön kenyeret, sza­lonnát pirítanak és a fedett, szalmával felhintett Deckingokban levelet írnak haza a sorsukért remegőknek. Sehol semmi nyoma az ideges kap­kodásnak, higgadtság, megfontoltság az egész vonalon, mintha a fütyülő golyók csak vak pat­ronok volnának. Jut idő és alkalom a tisztálko­dásra is. Századparancsnokom módját ejtette, hogy a Schwarmlinieben kutat áshassanak. Van tehát kitűnő ivó- és mosdóvizünk. Századom tisztjeinek palotái is itt vannak a rajvonalban, őszintén mondhatom, hogy bármely jómódú szerb kondásgazda megirigyelhetné tőlünk a lakásunkat. Ami kényelem a táborban elképzel­hető, az itt megvan. Szalmával fedett fekvőhe­lyek, asztalok, székek, kályha, sarkán forgó ajtó, üvegablak és élelmiszerek­kel elég dúsan felszerelt polcok. Még bevájt verandánk is van, amely fölé az erdő fái vetnek árnyékot s a go­lyók süvitése közben hulldogálnak a falevelek. Mégis mindnyájunk szivében rendületlenül él a hit, hogy győzünk, hogy nem jutunk a hulló le­velek sorsára, hanem visszatérünk oda, ahol annyi szeretettel várnak bennünket. Naponta vannak esetek, amelyek ezt a hitet erősítik meg bennünk, szilárddá teszik meggyőződésünket, hogy ahol a személyes bátorságnál, ily ragyogó tanújeleit látja az ember maga előtt, nem lehet kétséges az eredmény. Mióta a század itt tartózkodik, bántó ha­tással volt reánk egy szalmakazal, amely alig húsz lépésnyire a szerb fedezékek előtt és száz­nyolcvan lépésnyi távolságban tőlünk, lehetet­lenné tette a kilátást. Próbáltuk már felgyújtani világító­ pisztolyokkal, de hiába. Néhány nap előtt aztán az éjszaka sötétjében hirtelen világos­ság áradt, kinyílt nyugvóhelyünk ajtaja és jelen­tette a eugszführer: — Főhadnagy urnák alában jelentem, fel­gyújtottam a kazalt ! — Hogyan, pisztolylyal ? — Nem, gyufával. Amikor sötétedni kez­dett, előre másztam és sikerült észrevétlenül meg­közelítenem a boglyát és felgyújtottam. A hatalmas lánggal égő kazal nagy zavart idézett elő a szerbek között, bevonták tartalékjai­kat, őrületes ágyú- és puskatűz támadt. Nap-nap után megismétlődtek a hasonló vakmerő vállalkozások, amelyek mindig nagy riadalmat okoznak a szerbek soraiban. Hí­drasi harctér. Vezérkarunk jelentése. Hivatalos jelentés. Kiadatott november 2-án délben. Érkezett délután 4 óra 35 perc­kor. Orosz-Lengyelországban a harc folyamatban van. A San menti üt­közetekben az oroszoknak különö­sen Rozvadovnál voltak nagy vesz­teségeik, ahol 460 orosz fogtunk el és három gépfegyvert zsákmányol­tunk. Stary-Sambortól délre egyik harccsoportunk szintén négyszáz oroszt fogott el. Ezen területen és Turkától északkeletre támadásunk tovább haladt előre. H­af­­f­e­r vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyett. Német hivatalos jelentés. Berlin, nov. 2. CWolff-ügynökség.) A nagy főhadiszállás jelenti november 2-án délelőtt. Keleten a helyzet változatlan. Egy orosz áttörési kísérletet Szitt­kehmen mellett visszavertünk. Győzelmes harcaink Csernovicon túl. Gsernovic, nov. 2. A Gsernovicból elvonuló oroszok nagy­része nyugati irányban az országúton a Pruth balpartján Galícia felé húzódott. Zachlupe mel­lett a mieinktől vereséget szenvedve, fordulatot csináltak, hogy Russnevozielica felé töreked­jenek. Mivel időközben a mi csapataink a Pruth jobbbpartját Csernovictól keletre meg­szállották, az oroszok veszedelemben forogtak. Hétfőn az orosz parancsnok szabad elvonulást kért, azonban elutasító választ kapott. Kedden a Pruth jobbpartján lévő magyar és osztrák csapatok és a Pruth balpartján, Zucskában álló oroszok között heves tüzérségi harc fejlő­dött ki, amelyben a délelőtt folyamán Cserno­vic nyugati részeire körülbelül ötven srapnett hullott le, anélkül, hogy emberéletben vagy va­gyonban k­árt okozott vona. A város lakossága a háztetőkről nagy érdeklődéssel nézte a küz­delmet. A mieink az orosz ágyukat elhallgat­tatták. Amikor több­­száz kozák a zacskai cu­korgyárból, ahol addig elsáncolva tartották magukat, kirohanást merészelt, ágyúink nagy pusztításokat okoztak köztük és azonnali visz­szavonulásra kényszerítették őket. Szerdán és csütörtökön szünetelt a harc, pénteken ellen­ben újra kezdődött. A mieink ekkorra erősíté­seket kaptak, átkeltek a Pruthon, észak felé kergették az oroszokat és sok foglyot ejtettek. Hadseregünk állapota kitűnő. Bécs, nov. 2. A Sonn- und Montagszeitung haditudósí­tója jelenti. A legutóbbi megfigyelések és a had­sereg csapatainál legutóbb tett látogatások im­presszióit összefoglalva, megállapítható, hogy az osztrák-magyar hadsereg állapota kitűnő. A je­lenlegi helyzet a további akciók alakulását ille­tőleg kedvező reményekre jogosít. A folyamat­ban lévő harcokban helyzetünket mindennemű pótlásokkal is alaposan megjavítottuk. A hadi­tudósító tudomása szerint az oroszok a legtöbb városban, mint az általa utoljára meglátogatott Dembica, Brezov, Przevorsk, Jaroslav városok­ban kevés kárt tettek. Orosz foglyok elbeszélik, hogy a még megszállott községekben a középület

Next