Pesti Hírlap, 1915. december (37. évfolyam, 334-363. szám)

1915-12-21 / 354. szám

Montenegróban Kövess csapatai ro­hammal bevették az ellenség erősen kiépít­tett hadállamit a Tara kanyarulatánál és Godusánál; a Tara-menti harcokban 3 hegyi és 2 tábori ágyút zsákmányoltak. A mai vezérkari jelentés után meg­állapíthatjuk, hogy a régi Montenegró északkeleti határát, amely a Tara folyó volt, a bosnyák határtól egészen Mojkovácig elértük. Ez a vonal több mint 70 kilométert tesz ki. Mojkovác a Tara kanyarulatánál fekszik, Bjelopoljétól 15 kilométerre dél­nyugatra. Mojkováctól indul ki az a kiépí­tett hegyiút, amely a délnek kanyarodó Tara mentén Kolasinhoz visz és ettől a vá­rostól délre találkozik azzal a hegyi úttal, amely a Lim-menti Andrijevica felől húzó­dik nyugatnak. A hivatalos jelentés másik adatát, amely a Godusánál elfoglalt ellenséges hadállásról ad hírt, annyiban szükséges megvilágítanunk, mert ez a sikerünk Berá­ne felé ismét közelebb vitt egy lépéssel. Godusa még 15 kilométerre van Beránetól északra és egy geográfiai magasságban fekszik a Tara hajlásánál levő Mojkovác­cal. Frontunk vonalára nézve jellemző, hogy Godusánál könyökalakuvá lesz és ép oly hirtelen kanyarodik délnek, mint a Tara folyó. A minapi hivatalos jelentésből tudjuk, hogy harcvonalunk túljutott a Rozaj—Beráne vonal közepén, tehát mint­egy 10 kilométerre keletre állhat Beránetól. Előnyomulásunk Beránetól északra és keletre egyformán ezer méternél ma­gasabb hegyek ösvényein történik, ezért a látszólag lassúbb előnyomulás. És ezért az az állandó taktika, amely átkaroló mozdu­latokkal törekszik az ellenség főtámasz­pontjait elragadni. Beránera most észak és kelet felől nehezedik a nyomás és ha Berá­net elfoglaljuk, a Lim völgyében már csak 10 és néhány kilométert kell megtennünk, hogy az and­rijevicai kiépített útra léphes­sünk. • A szalonikai hadihelyzetről leginkább olasz jelentések számolnak be. Ezek sze­rint az entente erődítési munkálatai seré­nyen folynak a szerb menekültek segítségé­vel — ha már az entente nem tudott segí­teni Szerbián, legalább a szerbek segíthet­nek az entente-on. Az angolok az utóbbi napokban több mint száz ágyut szállítottak partra, Szaloniki kikötőjében tíz nagy hadi­hajójuk horgonyoz és hogy az entente mennyire számol Szaloniki ostromával, azt az a hír bizonyítja, hogy már azzal is szá­mol, hogy Szalonikiból vissza kell vonulnia. French távozása kapcsán írta meg keserűen egy angol katonai szakértő, hogy az angol csapatok eddigi egész szereplése brilliáns visszavonulásokban merült ki: Flandriában, Mezopotámiában, Macedóniában s a vége nyilván ez lesz Szalonikiban is. Hir van róla, hogy a szövetségesek csapatai Kalkidike félszigetén egy új vé­delmi vonal kiépítésén dolgoznak. Ez arra vall, hogy még akkor sem szánjik rá ma­gukat Görögország földjének elhagyására, ha Szalonikiból kivernék őket. Szalonikiből a Kalkidike félszigetre Galatistán át jól ki­épített út vezet, föltétlenül alkalmas egy újabb brilliáns visszavonulásra. Állítólag a Kalkidike-félszigetnek kassandrai nyúlvá­nyán lesz az entente második védelmi vo­nalának bázisa; ez a földnyulvány, amely­nek partjait nyugatról a Szaloniki-öböl, ke­letről a Kassandra-öböl mossa, a száraz­földi akcióval párhuzamosan haladó flotta­akciónak is kitűnő terepéül szolgálna. A kalkidikei berendezkedés mindenesetre sze­mérmetlen színvallás amellett, hogy az en­tente-nak esze ágában sincs, hogy a görög lomec ewigyia,­na bzatoinikivel kiveszik, megy egy öböllel odább. Egyelőre azonban még nem tartunk itt. Az entente expedíció főereje Kükücsnél áll, előcsapatai pedig a dojrani vasúti állo­­másnál. Kü­kücs a Dojran—Szaloniki vas­útvonal közepén fekszik. Rendkívül érdekes Magrini olasz hadi­tudósító legutóbbi tudósításának az a része, hogy Szalonikiból naponta rendesen indul­nak a vonatok Bulgáriába s útjukban sok­helyt az entente vezérkari állomáshelyei mellett haladnak el. Semmi sem mutatja inkább, hogy milyen képtelenség egy sem­leges ország területének hadiszintérül való fölhasználása, mint az, hogy az entente hadműveleti terepén az ellenséges ország­ felé haladtakban nyugodtan járhatnak a vonatok. A szalonikai háború az egész eu­rópai háborúnak és minden idők háborúján­­ak az a ritka kivétele, amely nyílt kártyák­kal kénytelen játszani. Minden hadművelet taktikai sikerének alfája és ómegája a titok­ban folyó előkészítés és váratlan rajtaütés, Szalonikinél teljességgel ki van küszöbölve. — És ő is téged? — Azt hittem . . . sokszor erősítgette. . . — És mit mond? Miért? — Mert szülei nem engedik, hogy elve­gyen, . . . mert szegény vagyok. . . Szeretett vol­na velük dacolni, de nem tudott állást kapni . . . mindent megpróbált, semmi sem sikerült. .. nem tehetett másként ... ezt írta . . . — Szomorú, nagyon szomorú — rebegte Flóra néni. És most fáj a szived, ugy­e kicsi ga­lambom, nagyon fáj . . . — Boldogtalan vagyok, nagyon boldogtalan vagyok, keresztmama és szeretnék meghalni . . . — Elhallgatsz, te csacsi — riadt a leányra az öreg­asszony, meghalni egy férfiért . . . aki nem is férfi . . . mert fél a küzdelemtől ... az áldozatoktól; meghalni, a te korodban . .. hogyis ne! Ha minden leány meghalna, akit nem vesz feleségül az első ideálja, akkor már régen ki­pusztult volna az emberiség! Édes kis bogaram, a szerelem is csak olyan, mint más betegség: — előbb-utóbb kigyógyul belőle az ember . . . Persze, ma még ezt nem hiszed el, de holnap ... egy hét. . . egy év múlva már mosolyogni fogsz ezeken a csacsiságokon . . . amikor megérkezik a másik ... az igazi . . . akkor könnyű szivet megbocsátasz majd a csapodárnak . . . A leány dacosan vetette fel fejét, sötét sze­mei fellobbantak. — Nem bocsátok meg . . . én soha . . . gyűlölöm lelkem mélyéből, szivem minden gonosz indulatával . . . gyűlölöm és örökké gyűlölni fogom .« « Flóra néni szelíden, fájdalmasan elmoso­lyodott — örökké . . . Az egész emberi lét egy arasznyi és te örökké gyűlölni akarsz . . . Igen, tudom . . . » örökkévalóság most olyan végte­lenül hosszú időnek látszik, de majd . . . majd összezsugorodik, ha eljön a holnap . . . a meg­nyugvás ... a megbékélés ideje . . . — Tévedsz, keresztmama ... én nem nyug­szom meg, nem békélek meg . . . Flóra néni csak bólongatott a fejével. — Most azt hiszed . .. mert ég az uj, a friss seb ... Te még nem tanultad meg, hogy a hal­dokló remény vergődésében tűrni, szenvedni, jaj­szó nélkül, állhatatosan bizakodni és a mindent elsorvasztó végső csalódás után megbocsátani: erre csak a gyenge női szív képes ... Ez a vér­tanú-szerep az ő kiváltsága . . . Még nem tudod, de majd az élet iskolája megtanít erre . . . — A nők nem mind egyformák, kereszt­anyám — kiáltotta felcsattanó, lázadozó hangon a leány és kezei ökölbe szorultak. Halk kopogtatás szakította meg szavait. Ilonka ijedten rebbent fel. Flóra néni az órára nézett­, azután marasz­talta a leányt — Ne menj . . . — Nem akarom, hogy lássanak... — Ne ijedezzél . . . csak egy régi ismerő­söm ... és úgy sem mehetnél már el. Gondosan, választékosan öltözött idős úr lépett be. Amint Ilonkát meglátta, halom meg­állott. — Csak jöjjön közelebb, Károly . . . hadd mutassam be . . . keresztleányom . . . még nem látta, mert vidéken la­kik ... de már beszéltem róla . . . — Csilléry Károly vagyok — mutatkozott be a férfi. — Az én kedves, az én egyetlen barátom, — tette hozzá a néni, aki most le fog szépen ülni és minket mindenféle kedves és érdekes dolgokkal mulattat. — Nagyon szívesen, — felelte kedélyesen az öreg, — tudom, hogy mi a kötelességem . . . Csilléry leült és beszélgetni kezdett háború­ról, kaszinói ügyekről, színházról, családi dol­gokról, majd előhuzakodott apróbb pletykákkal, csiklandósabb esetekkel. Értett hozzá, mint lehet az elbeszélést tréfákkal, ötletes megjegyzésekkel fűszerezni, közbe-közbe pedig — mintha csak egy lovag hódolatával virágocskákat­ nyújtana át barátnéjának­ — kedves bókokat mondott Flóra, néninek. Az asszony pompásan mulatott, de azért még­ megfenyegette Csilléryt: — Nono, öreg barátom ... ne kurizáljon . . . van itt fiatalabb nálamnál . . . ott próbálkoz­zék, ha mer ... Ilonka csodálkozva hallgatta ezt a kedves évődést, az öregek jóízű incselkedését. — No, mert ilyen kellemes és udvarias volt, — szólt egy idő múlva a néni, ma is megkapja a csésze teáját. Az uzsonna is vidám hangulatban telt el. Azután a két öreg kártyázni kezdett. Hol zsém­bees­edő lassúsággal, fontoskodással ment a k­ t 1915. december 21., kedd PESTI HÍRLAP

Next