Pesti Hírlap, 1915. december (37. évfolyam, 334-363. szám)
1915-12-21 / 354. szám
Montenegróban Kövess csapatai rohammal bevették az ellenség erősen kiépíttett hadállamit a Tara kanyarulatánál és Godusánál; a Tara-menti harcokban 3 hegyi és 2 tábori ágyút zsákmányoltak. A mai vezérkari jelentés után megállapíthatjuk, hogy a régi Montenegró északkeleti határát, amely a Tara folyó volt, a bosnyák határtól egészen Mojkovácig elértük. Ez a vonal több mint 70 kilométert tesz ki. Mojkovác a Tara kanyarulatánál fekszik, Bjelopoljétól 15 kilométerre délnyugatra. Mojkováctól indul ki az a kiépített hegyiút, amely a délnek kanyarodó Tara mentén Kolasinhoz visz és ettől a várostól délre találkozik azzal a hegyi úttal, amely a Lim-menti Andrijevica felől húzódik nyugatnak. A hivatalos jelentés másik adatát, amely a Godusánál elfoglalt ellenséges hadállásról ad hírt, annyiban szükséges megvilágítanunk, mert ez a sikerünk Beráne felé ismét közelebb vitt egy lépéssel. Godusa még 15 kilométerre van Beránetól északra és egy geográfiai magasságban fekszik a Tara hajlásánál levő Mojkováccal. Frontunk vonalára nézve jellemző, hogy Godusánál könyökalakuvá lesz és ép oly hirtelen kanyarodik délnek, mint a Tara folyó. A minapi hivatalos jelentésből tudjuk, hogy harcvonalunk túljutott a Rozaj—Beráne vonal közepén, tehát mintegy 10 kilométerre keletre állhat Beránetól. Előnyomulásunk Beránetól északra és keletre egyformán ezer méternél magasabb hegyek ösvényein történik, ezért a látszólag lassúbb előnyomulás. És ezért az az állandó taktika, amely átkaroló mozdulatokkal törekszik az ellenség főtámaszpontjait elragadni. Beránera most észak és kelet felől nehezedik a nyomás és ha Beránet elfoglaljuk, a Lim völgyében már csak 10 és néhány kilométert kell megtennünk, hogy az andrijevicai kiépített útra léphessünk. • A szalonikai hadihelyzetről leginkább olasz jelentések számolnak be. Ezek szerint az entente erődítési munkálatai serényen folynak a szerb menekültek segítségével — ha már az entente nem tudott segíteni Szerbián, legalább a szerbek segíthetnek az entente-on. Az angolok az utóbbi napokban több mint száz ágyut szállítottak partra, Szaloniki kikötőjében tíz nagy hadihajójuk horgonyoz és hogy az entente mennyire számol Szaloniki ostromával, azt az a hír bizonyítja, hogy már azzal is számol, hogy Szalonikiból vissza kell vonulnia. French távozása kapcsán írta meg keserűen egy angol katonai szakértő, hogy az angol csapatok eddigi egész szereplése brilliáns visszavonulásokban merült ki: Flandriában, Mezopotámiában, Macedóniában s a vége nyilván ez lesz Szalonikiban is. Hir van róla, hogy a szövetségesek csapatai Kalkidike félszigetén egy új védelmi vonal kiépítésén dolgoznak. Ez arra vall, hogy még akkor sem szánjik rá magukat Görögország földjének elhagyására, ha Szalonikiból kivernék őket. Szalonikiből a Kalkidike félszigetre Galatistán át jól kiépített út vezet, föltétlenül alkalmas egy újabb brilliáns visszavonulásra. Állítólag a Kalkidike-félszigetnek kassandrai nyúlványán lesz az entente második védelmi vonalának bázisa; ez a földnyulvány, amelynek partjait nyugatról a Szaloniki-öböl, keletről a Kassandra-öböl mossa, a szárazföldi akcióval párhuzamosan haladó flottaakciónak is kitűnő terepéül szolgálna. A kalkidikei berendezkedés mindenesetre szemérmetlen színvallás amellett, hogy az entente-nak esze ágában sincs, hogy a görög lomec ewigyia,na bzatoinikivel kiveszik, megy egy öböllel odább. Egyelőre azonban még nem tartunk itt. Az entente expedíció főereje Kükücsnél áll, előcsapatai pedig a dojrani vasúti állomásnál. Kükücs a Dojran—Szaloniki vasútvonal közepén fekszik. Rendkívül érdekes Magrini olasz haditudósító legutóbbi tudósításának az a része, hogy Szalonikiból naponta rendesen indulnak a vonatok Bulgáriába s útjukban sokhelyt az entente vezérkari állomáshelyei mellett haladnak el. Semmi sem mutatja inkább, hogy milyen képtelenség egy semleges ország területének hadiszintérül való fölhasználása, mint az, hogy az entente hadműveleti terepén az ellenséges ország felé haladtakban nyugodtan járhatnak a vonatok. A szalonikai háború az egész európai háborúnak és minden idők háborújának az a ritka kivétele, amely nyílt kártyákkal kénytelen játszani. Minden hadművelet taktikai sikerének alfája és ómegája a titokban folyó előkészítés és váratlan rajtaütés, Szalonikinél teljességgel ki van küszöbölve. — És ő is téged? — Azt hittem . . . sokszor erősítgette. . . — És mit mond? Miért? — Mert szülei nem engedik, hogy elvegyen, . . . mert szegény vagyok. . . Szeretett volna velük dacolni, de nem tudott állást kapni . . . mindent megpróbált, semmi sem sikerült. .. nem tehetett másként ... ezt írta . . . — Szomorú, nagyon szomorú — rebegte Flóra néni. És most fáj a szived, ugye kicsi galambom, nagyon fáj . . . — Boldogtalan vagyok, nagyon boldogtalan vagyok, keresztmama és szeretnék meghalni . . . — Elhallgatsz, te csacsi — riadt a leányra az öregasszony, meghalni egy férfiért . . . aki nem is férfi . . . mert fél a küzdelemtől ... az áldozatoktól; meghalni, a te korodban . .. hogyis ne! Ha minden leány meghalna, akit nem vesz feleségül az első ideálja, akkor már régen kipusztult volna az emberiség! Édes kis bogaram, a szerelem is csak olyan, mint más betegség: — előbb-utóbb kigyógyul belőle az ember . . . Persze, ma még ezt nem hiszed el, de holnap ... egy hét. . . egy év múlva már mosolyogni fogsz ezeken a csacsiságokon . . . amikor megérkezik a másik ... az igazi . . . akkor könnyű szivet megbocsátasz majd a csapodárnak . . . A leány dacosan vetette fel fejét, sötét szemei fellobbantak. — Nem bocsátok meg . . . én soha . . . gyűlölöm lelkem mélyéből, szivem minden gonosz indulatával . . . gyűlölöm és örökké gyűlölni fogom .« « Flóra néni szelíden, fájdalmasan elmosolyodott — örökké . . . Az egész emberi lét egy arasznyi és te örökké gyűlölni akarsz . . . Igen, tudom . . . » örökkévalóság most olyan végtelenül hosszú időnek látszik, de majd . . . majd összezsugorodik, ha eljön a holnap . . . a megnyugvás ... a megbékélés ideje . . . — Tévedsz, keresztmama ... én nem nyugszom meg, nem békélek meg . . . Flóra néni csak bólongatott a fejével. — Most azt hiszed . .. mert ég az uj, a friss seb ... Te még nem tanultad meg, hogy a haldokló remény vergődésében tűrni, szenvedni, jajszó nélkül, állhatatosan bizakodni és a mindent elsorvasztó végső csalódás után megbocsátani: erre csak a gyenge női szív képes ... Ez a vértanú-szerep az ő kiváltsága . . . Még nem tudod, de majd az élet iskolája megtanít erre . . . — A nők nem mind egyformák, keresztanyám — kiáltotta felcsattanó, lázadozó hangon a leány és kezei ökölbe szorultak. Halk kopogtatás szakította meg szavait. Ilonka ijedten rebbent fel. Flóra néni az órára nézett, azután marasztalta a leányt — Ne menj . . . — Nem akarom, hogy lássanak... — Ne ijedezzél . . . csak egy régi ismerősöm ... és úgy sem mehetnél már el. Gondosan, választékosan öltözött idős úr lépett be. Amint Ilonkát meglátta, halom megállott. — Csak jöjjön közelebb, Károly . . . hadd mutassam be . . . keresztleányom . . . még nem látta, mert vidéken lakik ... de már beszéltem róla . . . — Csilléry Károly vagyok — mutatkozott be a férfi. — Az én kedves, az én egyetlen barátom, — tette hozzá a néni, aki most le fog szépen ülni és minket mindenféle kedves és érdekes dolgokkal mulattat. — Nagyon szívesen, — felelte kedélyesen az öreg, — tudom, hogy mi a kötelességem . . . Csilléry leült és beszélgetni kezdett háborúról, kaszinói ügyekről, színházról, családi dolgokról, majd előhuzakodott apróbb pletykákkal, csiklandósabb esetekkel. Értett hozzá, mint lehet az elbeszélést tréfákkal, ötletes megjegyzésekkel fűszerezni, közbe-közbe pedig — mintha csak egy lovag hódolatával virágocskákat nyújtana át barátnéjának — kedves bókokat mondott Flóra, néninek. Az asszony pompásan mulatott, de azért még megfenyegette Csilléryt: — Nono, öreg barátom ... ne kurizáljon . . . van itt fiatalabb nálamnál . . . ott próbálkozzék, ha mer ... Ilonka csodálkozva hallgatta ezt a kedves évődést, az öregek jóízű incselkedését. — No, mert ilyen kellemes és udvarias volt, — szólt egy idő múlva a néni, ma is megkapja a csésze teáját. Az uzsonna is vidám hangulatban telt el. Azután a két öreg kártyázni kezdett. Hol zsémbeesedő lassúsággal, fontoskodással ment a k t 1915. december 21., kedd PESTI HÍRLAP