Pesti Hírlap, 1915. december (37. évfolyam, 334-363. szám)
1915-12-23 / 356. szám
BUDAPEST, 1915. XXII. ÉVFOLYAM, 356, (12,928.) SZÁM. CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 23. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 82 K — 1 Negyedévre 8 „ —„ Egy hóra 2 „ 80 „ Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 £ Az astro hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a lap utolsó oldalán olvasható. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ IVATAL.: Budapest, Vilmos császár-út 78 TELEFON: 122—91 122—92 122—93 122—91 122—95. (Éjjel 122—91 122—92 • hívandó.) FIÓKKIADÓ IVATAL: Budapest, Erzsébet körút 1. Telefon : József 52—00. Semmi sem lehetne annyira kedvünkre, mint a világháború olyan jelenségeit és hatásait följegyezni, amelyek a magyar állami öntudat minden irányban való megerősödéséről a magyar korona országainak és népeinek fokozódó együttérzéséről és győzelmes szolidaritásáról tesznek tanúságot. Sajnos, bárha legkevésbbé sem sietünk ez irányban a kellemetlen tapasztalatokat számbavenni, sőt a tragikus idő nyomása alatt túlontúl gyakoroljuk az elhallgatás bölcseségét is: bizony szemetszúróan tolakodnak hazafi érzésünk elé oly sérelmek és kihívások, amelyeket lehetetlen semmitevéssel vagy sunyi kikerüléssel elintézni. Különösen áll ez Horvátországhoz való társviszonyunkban. Ha valahol, hát itt várhatnak és remélhetnek, hogy a világháború roppant égése olvasztó kohóvá ésegyben oly tisztító tűzzé válik, amely a sok százados törvényes összetartozásból egyszerre kiéget minden becsempészett félreértést és minden hazug agitációt. Hiszen az az óriási tűzvész, amelyben most mindnyájan egységes lelkesedéssel és közös öntudattal védelmezzük történelmi lének alapjait, már legelső fuvallatával elhamvadt pernyeként a szelekbe szórta azokat a mesterkélt konstrukciókat vagy merész képzelgéseket, amelyek a szeparatisztikus horvát törekvések életlevegőjét alkották. Ki álmodhatik ott még holmi nagy-szerb államiságról, ki hódolhatott meg a délszláv közösség egyéb utópiáinak® A háborús eseményeknek világokat felforgató, világokat döntő menetét igazi istenítéletnek ismerhették fel a horvátok is és a hozzájuk rokon népek tragikus sorsából végleg megtanulhatták, hogy elismert nemzeti egyéniségük további megóvását és fejlesztését csakis a velünk való történelmi kapcsolat szilárdításában találhatják fel. Régi történelmi igazság, amely most frissen ontott tengervérrel van újra megírva és megpecsételve. "És mégis, mintha friss lendülettel motoszkálnának most azok a titkos erők is, amelyek a magyar-horvát viszony minden kérdésénél „a régi dalt régi gyülölségről" "eregetik felszínre. Valahol a láthatlan mélységekben vagy áthatlanul ködös felső rétegekben még szívósan és sikeresen működnek oly tényezők, amelyeknek rendszeres gondoskodása odairányul, hogy Horvátország helyzete és kapcsolata a mi államiságunkban csak mint örökös kolonc nehezedjék Magyarország testére, valahányszor törvényes önállóságunkat vagy paritásos jogunkat Ausztria irányában érvényesíteni kívánjuk. Különös jelenségek is merültek föl ez irányban. Hanem a közös címerkérdés lett most a nagy bökkenő, amelynek okából a világháború viharai közepette is régi sípládás nótákat verkliznek el a zágrábi tartománygyűlésen. A horvátok nincsenek megelégedve az új kis címerrel, amely a dolog természeténél fogva nem lehet egyéb, mint a két állam dualisztikus és paritásos jogviszonyának legredukáltabb jelképezése, azaz a két főcímer egymás mellé helyezése. De mit tett felelősségére folyton hivatkozó miniszterelnökünk, mihelyt ez az idáig ismeretlen és önmagában képtelen horvát követelés fölmerült? A magyar törvényhozás bevonása nélkül, egyedül felségi jog alapján és kizárólag a saját felelőssége exponálásával egy uralkodói rendelet formájában meghozta a címerkérdés rendezését. Bezzeg a horvátok első ellenvetésére egyszerre ráeszmélt arra a szükségre, hogy ezt a vitássá tett dolgot az egész magyar és horvát törvényhozói apparátus minden tényezőjének közreműködésével, mindenekelőtt a regnikoláris deputációk kiküldésével és a kétoldalú egyeztetési eljárás sokrétű formaságaival kell új vizsgálat alá vetnie és új megoldás felé vinnie. Igazán csodáljuk a miniszterelnök úr felelősségérzetének változatait, amikor majd a hozzáférhetlenség oroszlánordításait hallatja a szelíden megadó magyar parlament felé, majd a pásztorsíp leglágyabb dallamával édesgeti a lázongó horvát pártokat. De még jobban csodáljuk, hogyanfogja föl felelősségét a király irányában, amikor a felségjog alapján uralkodói hatalommal végleg elintézettnek mondott ügyet utólagos vizsgálatnak és lényeges korrektúrának teszen ki, nem is a szuverén magyar törvényhozás tiszteletéből, hanem hogy a zágrábi kis autonómia mélységes respektálását tanúsítsa. Vajon ezzel az öndezavuálással nem azt a bizonyságot állította ki magáról, hogy helytelen, megfontolatlan előterjesztést tett a királynak, ami bizony felelősség címén is nagyon közvetlen következményekkel kellete hogy járjon. Ilyen különös, szinte érthetetlen jelenségek láttára nehéz elhárítani a gyanút, hogy Zágrábnak most is, mint nem egyszer régebben, külön kapcsolata van Bécscsel. Nyilván oda címezgetik finom üzeneteiket a derék starcsevista szónokok is,, akik nem ordítoznak, mint oroszlánok, nem is dalolnak, mint csalogányok, csak közönséges módjukon és közönségesebben, mint valaha gyalázkodnak a magyarokra.. Ipeknél ismét 19 ágyút zsákmányoltunk. — Összeomlott olasz támadás a telmeini hitfilfnél. — Francia támadások Eliásifears. A toartmansweilerkopf kúpját sikerült elfoglalniuk. — Az elvesztett állások egy részét a németek már visszafoglalták. — Ange! törvény a hadilétszámnak egy millió fővel való fölemeléséről. — Sefcek© a román királynál. A török főhadiszállás december 21-iki jelentése nagyjából beszámol arról a hadizsákmányról, amelyet az angolok az anafortai és ariburnui pozíciók föladása után kénytelenek voltak hátrahagyni. A zsákmányban két nehéz és egy tábori ágyú szerepel, ezenkívül nagy tömeg mindennemű hadiszer és muníció. Semmi esetre sem olyan adatok, amelyek azt mutatnák, hogy az angol csapatoknak véres küzdelem után kellett hajóikra menekülniök s maga a török főhadiszállás is beismerte, hogy az ellenség csak a sűrü ködnek köszönheti, hogy elillanhatott. Bizonyára így is van és a török felderítő szolgálatot aligha érheti vád, hogy későn vette észre az ellenség utrakészülését. A dardanellai ködöt nem lehet holmi cilumi ködökkel összehasonlítani és a török vitézségből mit sem von le az, hogy az ellenség még annak előtte látta jónak a gyors távozást, mielőtt a törökök elkergették volna. Magunknak is tartozunk azzal, hogy ezt konstatáljuk, mert az első török hírforrások alapján nem egészen így láttuk a helyzetet. És, ismételjük, a törökök dicsőségének nem az a fokmérője, hogy a december 19-ikére virradó egyetlen éjszakán mit csináltak, hanem az, hogy kilenc álló hónapon keresztül mit tudtak csinálni. Viszont az entente katonai és politikai vereségét az is teljessé teszi,hogy föl kellett adnia a Gallipoli-félszigeten, azokat a pozícióit, amelyeket csak tenger vér árán tudott megszerezni és hogy a visszavonulás nem került ugyanannyi vérbe, attól az entente prestige-e még nem fest kedvezőbben. Angliában most ki is aknázzák az angol csapatoknak azt a taktikai sikerét, hogy el tudtak illanni és azzal vigasztalódnak, hogy Seddilbahrt, a Dardanellák bejáratát, minden áron tovább fogják tartani, hogy Törökországot elzárják az égei tengertől. A Times azt írja, hogy ezért az értékes eredményért a fizetett ár nem túlságosan magas. Kétszázezer halott és sebesült nem túlságosan magas ár azért, amit az entente puszta flotta-akcióval is elérhetett volna! Ahhoz, hogy a Dardanellákat csak elzárják, mire való volt a szárazföldi partraszállás. Valamikor mintha nem az lett volna az entente célja, hogy a Dardanellák bejáratát elzárja; valamikor mintha arról beszéltek volna, hogy a cél a Dardanellák megnyitása! De az angol sajtó, ha megkönnyebbülten is fogadja az anafortai és ariburnai visszavonulást és flastromot is próbál ragasztani a rettentő kudarcra, a nyomott hangulatot mégsem képes titkolni és a Times folytatólag egyenesen azt írja, hogy a Galipoli-hadjárat olyan monumentális kudarc volt, amelynek nincs párja az angol történelemben! Nem kevésbbé nyomott a hangulat. Franciaországban. Itt meg azzal vigsztálódnak, hogy Joffre éleslátását dicséri . Joffre-nak alig hogy fővezérré lett s ezzel A Pesti Hirlap mai száma 24 oldal